Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-03 / 153. szám

JÁSZAROKSZALLAS BEMUTATKOZIK HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 3., KEDD benzin és gáz Itt a környékbeliek is szívesen tankolnak Magasra tették a mércét profilváltás A Búzavirág étterem várja a vendégeket Idestova huszonnyolcadik esz­tendeje „csinálják a vendéglátó­zást” s azt mondják, még egy da­rabig nem is szándékoznak abbahagyni.... Pedig azt aztán mindenki jól tudja, ebbe a szak­mába igazán bele lehet fáradni, fásulni. Az egész napos talpon lét, az éjszakázás, a füst, a be­szerzés, a szervezés, a beosztot­tak irányítása, a kalkulációk, de főleg a lankadatlan figyelem, hogy mit is kíván a vendég, mind-mind csupa olyan dolog, ami megkerülhetetlen. Egy em­bernek így legalább három he­lyett kell dolgozni. Biztos, hogy csak a legjobbak bírják ilyen hosszú ideig és biztos, hogy csak szerelemből. Farkas Zoltán és felesége, Marika le sem tagadhatnák, hogy sosem egyszerűen pénzke­reseti forrásnak, hanem min­dig is hivatásuknak tekintették a vendéglátást, akárcsak az a lel­kes kis csapat, amellyel 1979 óta együtt dolgoznak. Marika erede­tileg is a kereskedelmi szakkö­zépiskolát választotta, férje a gimnázium után indult ebbe az irányba. Az áfészes és a téeszes évek után 1993-ban önállósították magukat. Fantáziát láttak a Bú­zavirág étteremben, amely amel­lett hogy jó fekvésű, méreteiben is a legalkalmasabb arra a tele­pülésen, hogy magas színvonalú munkát lehessen benne végez- | ni. 120 embert kényelmesen le | tudnak ültetni, de szükség ese- | tén akár 150-en is elférnek a nagy és a kis teremben. az ebédet. Induláskor mindössze egy nap gondolkodási időt ka­pott, de hát ugye miként is dönt­hetne egy vérbeli vállalkozó... Nos, nem kis dolog egyszerre nyolc helyszínt levezényelni, vannak azonban még ennél is nagyobb kihívások. A minap pél­dául, egy kétezer fős rendez­vényt bonyolítottak le hibátlanul Farkasék. Ehhez bizony a rutin mellett az kell, hogy nagyon sze­ressék és tiszteljék „ a Vendé­get”. Elismerésre méltó szemlé­letüket sok tanulójuknak és két remek fiuknak is átadták. Re­mélhető tehát, hogy lesznek akik követik őket... ▲ V Szeretik a szakmájukat és tisztelik a betérő vendégeket Sok mindent láttak ezek a fa­lak. Bálokat, esküvőket, hétköz­napok üzemi étkeztetésében ré­szesülő dolgozókat, templom után vasárnap itt kártyázó, be­szélgető baráti társaságokat, al­kalmi vendégeket, s mondjuk ki, olykor-olykor kocsmázókat is. Mindez a múlté. Megváltoztak a szokások.- Túdni kell alkalmazkodni az igényekhez - vélekedik Farkas Zoltán, aki méltán büszke arra, hogy szakmai tudását maximá­lisan elismerve keresték meg előbb egy ipartelepi gyárból, az­tán egyre többől, hogy csinálna náluk büfét, szállítaná naponta A nemrég elkészült körforgalom csillapítja a sebességet és biztonságot ad a közlekedőknek Bagi István kútkezelő mindig készségesen foglalkozik a vevőkkel Bár minden benzinkutas azt mondja, nem túl könnyű az autós nép kedvére tenni, hiszen egy kis morgolódásra mindig könnyen ta­lálnak okot, azért a józan számok azt mutatják, a jászárokszállási üzemanyagtöltővel, illetve az ott dolgozó munkatársakkal igen­csak meg vannak elégedve a vá­sárlók. Pontosabban nemcsak a forgalmi adatok árulkodóak. Mert | amíg Bagi Istvánnal, a kút egyik | kezelőjével beszélgetünk a hely- | beli szolgáltatásokról, jól érzékel- I hető, mennyire otthonosan érkez­nek ide a vásárlók. Van, aki segít­séget kér a tankoláshoz, van, aki csak fizetni lép be, de néhány ba­rátságos szóra még az utóbbiak is szakítanak időt. Nyilvánvalóan van alapja a szinte családias han­gulatnak. István készségesen, de sohasem tolakodóan fordul oda az érkezőkhöz. Ha kell, tölt, ha kell, ablakot töröl, netán a kereket el­lenőrzi, és - vendég ide vagy oda - mindig első a vevő... Mint a kút kezelője a rövid munkaszünetben elmondta, Őri Pál egyéni vállalkozó Index né­ven 1993-tól üzemelteti ezt az egységet. Három éve, az uniós előírásoknak megfelelően, dupla falú tartályban tárolják az üzem­anyagot, amely olyan biztonsági rendszerrel van ellátva, hogy jel­zi, ha probléma van, de egyben meg is gátolja, hogy kilyukadás , esetén tragédia történjék. Fontosnak tartják, hogy csak Mol-termékeket forgalmaznak, azaz megbízható, minőségi árut. 95-ös benzinjük kifejezetten mo­torkímélő hatású, ezt az új fajtát azonban a régi, megszokott áron adják. A gázolaj viszont kedvez­ményes árú, nem csoda, hogy ide járnak a visznekiek, tarnaörsiek, jászágóiak is. A kínálatot motor­olajok, kenőanyagok, autóápolási cikkek egészítik ki. Egyre többen veszik igénybe a Termoformtól származó autógáz- tankolási lehetőséget is, a pb-gáz- palackcserének pedig hagyomá­nya van. Az Index Kft. kútjánál a meg­szokott szolgáltatások közé tar­tozik a légnyomásmérés, a szél­védőtisztítás, de természetesen van mód az egész autó lemosásá­ra, lemosatására. A négy alkal­mazott napi huszonnégy órában fogadja a vásárlókat, s az udva­riasságukról, gyorsaságukról csak annyit, hogy a jászárok- szálláson éppen csak átmenő gépkocsivezetők is szívesen megállnak itt. Nem csodálko­zom, hogy amikor azt kérdezem Bagi Istvántól, nem tartanak-e egy majdani konkurenciától, csak mosolyogva legyint... ▲ Többféle szolgáltatást lehet Igényelni a jászárokszállási kútnál Ha valaki manapság körbesétál Jászárokszállás szépen rende­zett főterén, vagy elautózik a modern épületekkel büszkélke­dő, csinos környezetű, fóllobogó- zott Ipari Park mellett, alig hin-. né, hogy alig tíz esztendeje még sereghajtónak számított e tele­pülés a Jászságban. Gergely Zoltán polgármester Igaz, 1991-ben elnyerte a váro­si rangot, de még az ugyancsak lokálpatrióta Gergely Zoltán pol­gármester is bevallja, akkoriban megelőlegezett volt a bizalom. Ma már nincs miért szégyen­kezni. Befejeződtek az infrast­rukturális beruházások, s min­den egyéb tekintetben is rangjá­hoz méltóvá fejlődött a hajdani nagy falu. Hogy ez mit jelent konkrétan? Például, hogy min­den ingatlan rendelkezik csator­nacsonkkal, csak a tulajdonoso­kon múlik, mikor csatlakoznak rá. A szilárd útburkolat megköze­líti a 90%-ot. Nem csoda, hiszen az elmúlt időszak az útépítések korszaka volt. Teljesen felújítot­ták a jászberényi összekötő utat, leaszfaltozták a belső utcákat, ki­alakították az oly fontos főtéri körforgalmat, rendbe hozták, parkosították a központot, parko­lókkal látták el a belvárost. Sokat költöttek az épületfelújításokra is. Ezek közül kiemelkedik az Idősek Apartmanházának kialakítása. De tudni va­ló, hogy a település az intézmények teljes háló­zatát működteti, még­hozzá úgy, hogy az álla­mi finanszírozást jelentős helyi támogatásokkal egészítik ki. Forrásként az 1998-tól fölfej­lesztett Ipari Parkban megtele­pült dinamikusan fejlődő vállal­kozások és a városban másutt el­helyezkedő, de éppoly felelősség­gel viselkedő cégek szolgálnak. Mert tudni való, a látványos eredmények mindegyike két do­lognak köszönhető Jászárok- szálláson. Egyrészt annak, hogy rengeteg jó pályázatot írnak, másrészt pedig az alkalmi súrló­dásokon átívelő összefogásnak. Nem is lehetett ez másképp, és nem is lehet a még sok-sok szép tervet tartogató közeljövőben sem másképp... A települési ön- kormányzat folyamatos infrast­rukturális fejlesztésekkel, az en­Parkosították a központot is gedélyeztetési eljárások szaksze­rű lebonyolításával, gyors ügyin­tézéssel segíti a régi és a frissen betelepülő cégeket, cserébe a vál­lalkozások szinte együtt léle­geznek a helyi és a környék­beli lakossággal. Az itt lévő közel há­romezer munkahelyre ugyanis bejárnak a kör­nyező falvakból is. A Visznekről, Tarna- örsről, Erkről, Vámos- györkről, Atkáiról, Gyöngyös­halászról ingázók a stabil kere­seti lehetőség mellett a 8270 fő­nyi árokszállásival együtt élve­zik a teljes intézményrendszert, a kitűnő kereskedelmi hálózatot, vagy például a gazdag közösségi programokat. A városhoz való kötődést, az idegenforgalom erősítését ugyanis egész évben sok-sok ní­vós rendezvény segíti. Közülük is kiemelkedik a Jászárokszállási Nyár” egyik legfontosabb esemé­nye, az immár tradicionális fő­zőverseny, amelyre az idén júli­us hetedikén kerül sor. Mondani sem kell, azoknak is érdemes ide ellátogatni, akik nem akarnak birkafőzési tudományukkal di­csekedni. (Bár 3000 Ft-os díjjal benevezni szinte az utolsó per­cig lehet..) Az egész napos prog­ram minden korosztály számára kínál majd szórakozási lehetősé­get. A jeles előadókat fölléptető nonstop műsor mellett meg le­het tekinteni a virágkedvelők Flóra Egyesületének és az Aszta­losok Egyesületének kiállítását is, na és el lehet látogatni a há­rommedencés, kitűnő vizű ter­málfürdőbe. ▲ » v .. * vT&éar* **• / »• DlteélJJM Smw MMi! 2007»jüns 7* mm.abat 2007* vasárnap 06:30 ZENÉS ÉBRESZTŐ A VÁROS KÜLÖNBÖZŐ PONTJAIN Széchenyi u. - Munkácsy u. kereszteződése Ságvári u. - Kossuth u. kereszteződése Szentandrási u. - Deák u. kereszteződése Örsi u. - Lomb u. kereszteződése Örsi u. - Rákóczi u. kereszteződése - Főtér 08:00 MEGNYITÓ Az Árokszállási Nyár rendezvényt megnyitja Gergely Zoltán polgármester Vili. ÁROKSZÁLLÁSI BIRKAFŐZŐ VERSENY A versenyt indítja: Petites Alajos zsflrielnök EREDMÉNYHIRDETÉS: 14 óra Helye: lőtéri parkoló 08:00 CSÖRSZKB KISÁLLAT BÖRZÉJE Fiatal galamb- és madárbemutató Helye: Széchenyi István Általános Iskola központi épületének udvara 08:30 KIÁLLÍTÁSOK MEGNYITÁSA • ASZTALOSIPARI KIÁLLÍTÁS • SZÍNES KIRÁNDULÁS Németh Zoltán amatőr festőművész kiállítása • FÖLDI BORBÁLA KÉZIMUNKÁI • FLÓRA VIRÁGKEDVELOK EGYESÜLETE VIRÁGKIÁLLÍTÁSA • RUHATERVEINK NEM CSAK ÖLTÖZTETNEK ... Csikós Orsolya - Móczár Tímea kiállítása A kiállítások megtekinthetők: július 7-8-án 9:00-16:00 09:00 SZÓRAKOZTATÓ MTSOR Fellépnek: HEffl AMATŐR ELŐADÓK, SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÓVODA ÉS ZENEISKOLA TANULÓI, VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK Helye: főtéri színpad 10:00 -14:00 GYERMEKFROGRAMOK • csuhébáb készítés • hennafestés • arcfestés • pónilovaglás 12:00 SZANDI ÖNÁLLÓ MŰSORA Helye: főtéri színpad 18:00 FORTUNA TSE TÁNCGÁLÁIA Sztárvendég: PRÄGER KITTY - VAS ZSOLT tíztánc magyar bajnok Fellépnek: MEGHÍVOTT TÁNCCSOPORTOK, FORTUNA TÁNCSPORT EGYESÜLET 09:00 KIÁLLÍTÁSOK MEGTEKINTÉSE Ít$íbip§ frfllMII FA1TY Kézműves foglalkozás: tűzzománc­készítés, agyagozás, korongozás, arcfestés, kosárfonás, nemezelés, csuhébábok készítése 10:00 Í)ÁSZ BEMUTATÓ - Nagvrédei Zöld Völgy Íjászai - 10:30 CSATACSILLAG-, KELEVÉSZ DOBÁLÁS 13:00 AMATŐR jlÁSZVBRSENV gyermekeknek SWtaipfeár Helye: Széchenyi István Általános Iskola központi épületének udvara Helye: Szent Vince úti Sportcsarnok feil» &vM0*fcár f' Fiat Suzuki Toyota 1 - Sei** a»tóbemutat6 Udvariasak, megbízhatóak Város a Mátra szoknyáján jászárokszállás Méltóak a megelőlegezett bizalomra

Next

/
Thumbnails
Contents