Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-11 / 160. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 11., SZERDA Egy hónapon belül kétszer is találkoznak a lengyelekkel Kisköre önkormányzata idén ismét meghívást kapott Namyslow- ba. A helység a dél-hevesi város lengyel testvértelepülése. A hagyományos Namyslow-i Napokat ezúttal az elesett ír, francia, lengyel és más nemzetbeli katonák tiszteletére rendezték meg. A programot kiegészítette még a kis lengyel-cseh gazdasági vásár, továbbá a partnertelepülések bemutatkozása. A meghívott delegációk - cseh, ukrán, német és magyar - részt vettek a központi ünnepségen, ahol emléktáblát avattak, amelyen Kisköre küldöttsége is elhelyezte koszorúját. Ezt követően cseh-lengyel mini gazdasági vásár nyílt, ahol bútorokat, egészségügyi felszereléseket, szőtteseket mutattak be a kiállítók. Délután az ír vendégek mutattak be szabadtéri programot. Másnap kirándulás következett, ahol a különböző nemzetek tagjai személyesen is megismerkedhettek egymással. A lengyel delegáció napokon belül Kiskörére érkezik, mivel részt vesznek a július 12-ei V. Lovasfesztiválon és a III. VW Bogár-találkozón. ■ Heves hóesés miatt hegyi kényszerpihenő Folytatás az 1. oldalról -io\i;.!U se ed j A terv az volt, hogy a legjobb erőben lévő alpinisták 7200 méterig emelkednek, és elhelyezik a 3-as tábor sátrait. Szombaton azonban szakadni kezdett a hó, amelynek mennyisége azóta a fél métert is meghaladta. így a táborlánc kiépítésén dolgozó csapat visszavonulót fújt, és leereszkedett az alaptáborba. Az erős havazás megnehezíti vagy akár lehetetlenné is teheti a tájékozódást nagy magasságban, ráadásul eltakarja az életveszélyes hasadékokat, s a lavinaveszély is jelentős. Kollár Lajos expedícióvezető szerint az időjárás most rosz- szabb, mint 2005-ben, amikor legutóbb itt jártak. Akkor Erőss Zsoltnak a Gasherbrum I. csúcsa alól kellett visszafordulnia, majd ugyanez történt a K2-n is. ■ K.J. MEGYEI KÖRKÉP Elek Lajos műszaki osztályvezető épp azt mutatja, hogy három szivattyú is dolgozik itt éjjel-nappal, mégsem csökken a talajvíz mennyisége. Bűncselekmény is hátráltatja a lőrinci csatornahálózat tervek szerinti átadását. A határidők immár két hónapot csúsznak, ám az illetékesek szerint így is még az idén ráköthetnek a rendszerre a helybeliek. Tari Ottó !(iq'»m')t)p ßlißjb Lőrinciben az eredeti elképzelések alapján - amint azt lapunkban korábban megírtuk - már idén június végén kellett volna átadni a szennyvízelvezető-háló- zat elkészült fővezetékét.- A munkálatok jelenlegi állása szerint azonban erre csupán augusztusban kerülhet sor mondta lapunk munkatársának érdeklődésére Elek Lajos, a város polgármesteri hivatalának műszaki osztályvezetője. A szakember ugyanakkor még azt is hozzátette: - A fővállalkozó a két hónapos csúszás ellenére megerősítette, hogy az úgynevezett élőre kötésekkel a terveknek megfelelően, vagyis novemberi-, ben végeznek. Ebből következően tehát még az idei esztendőben minden helyi porta rácsatlakozhat a hálózatra. Legalábbis azok, amelyeknek a tulajdonosai megkötik az ehhez feltétlenül szükséges szerződést a vízművel. Ismeretlen elkövetők szinte az utolsó csavarig ellopták a nagygombosi szennyvízátemelő alkatrészeit.- A határidő módosulásának több oka van - tájékoztatott a szakember. - Az igaz, hogy a beruházás az elmúlt év végére elérte a 85 százalékos készültségi szintet, mostanra pedig már csak alig pár száz méter hiányzik a teljes befejezéshez. Ám időközben kiderült, hogy a fennmaradó utcák»? közül négyben, ^aBem, a Kossuth, az Ady és a Temesvári utcákban - olyan magas a belvíz, hogy a szivattyúzás ellenére sem lehet az eredeti ütemezés szerint lefektetni a csöveket. Akad közöttük olyan terület is, ahol három szivattyú folyamatos üzemAz utak helyreállítására még egy ideig bizony várni kell a kisvárosban gondot okoznak a csatornázás következtében megrongálódott utak is. Különösen kritikus a helyzet a Kossuth, a Rákóczi, a Gyár, a Radnóti, a Táncsics, a Jókai és a Bem utcákban, amelyekben az útszerkezet nem teszi lehetővé a sávos helyreállítást Továbbá a Vörösmajori úton, ahol a padka erősen megrongálódott. A szakemberek szerint legalább egy esztendőnyi, de inkább ennél is hosszabb kivárási idő kellene ahhoz, hogy helyre lehessen állítani a burkolatot. Ha ugyanis ennél korábban látnak neki a feladatnak, akkor az úttest megsüllyedhet. A lakosság viszont türelmetlen, s az önkormányzat vezetőin kérik számon a kényelmetlenséget, víg Zoltán polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülésen ennek ellenére úgy vélekedett, hogy nem szabad elsietni a helyreállítást. módban működik, mégsem csökken a talajvíz mennyisége. A Mátravidéki Erőmű és az anyatelepülésnek a Petőfi-szo- bortól délre eső területe az említettek ellenére is rácsatlakozhatna a hatvani tisztítóműhöz vezető hálózatra, ha egy sajnálatos esemény néhány napja nem tette volna lehetetlenné a csövön történő szennyvízszállítást. Történt azonban, hogy június utolsó hetében eddig még ismeretlen elkövetők szinte az utolsó csavarig ellopták a nagygombosi szennyvízátemelő alkatrészeit. Ezeknek egy része pedig csak külföldről szerezhető be, s csak azután pótolható. (Úgy tudjuk egyébként, hogy a tolvajok nem csak az értékes elektromos berendezéseket és a színesfémből készült elemeket vitték magukkal, hanem nagy mohóságukban még a létrát is leszerelték...)- A tetemes anyagi veszteségen, káron túl a bűntény miatt a késlekedésből következő bosszúság is igencsak jelentős - fogalmazott Elek Lajos. Sajnálatos, de tipikus mai magyar történet: egy vagy néhány munka nélkül haszonra vágyó személy akadályozza, hogy a városban lakók végre modern Infrastruktúrához juthassanak. Aláírásokat fognak gyűjteni az EGAL Klub érdekében Az SZDSZ Új Generáció (ÚG) és a Fiatal Baloldal (FIB) egri szervezete is úgy látja, nem kellett volna pályázatot kiírni az EGAL Klub működtetésére. A Fidelitas megyei képviselői és az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) helyi prominensei viszont a jobboldali többségű városi közgyűlésre bíznák a döntést Ez derült ki az ÚG által kezdeményezett tegnapi egy eztető megbeszélés után, amelyen az IDF nem képviseltette magát, álláspontjukat telefonon közölték. Kovács Norbert, az ÚG városi elnöke, Pétervári Péter alelnök, Dúla Balázs, a FIB egri elnöke a találkozó után elmondták, hogy az eddigi üzemeltető, az Egri Alternatív Kulturális Egyesület országos hírnevet, elismerő címeket és nem utolsósorban népes törzsközönséget szerzett az EGAL - korábbi nevén: MÁS - Klubnak. Megalapozottnak látják, hogy a pályázat révén a klub esetleg szélsőjobboldali kezekbe kerülhet. Juhász Mihály klubvezető akkor került ellentétbe a közgyűlés MIÉP-es képviselőjével, Sneider Tamással, amikor elutasította, hogy az EGAL-ban ismert szélsőjobbos zenekarok koncertezzenek - hangzott el. Lapunk úgy tudja, az EGAL érdekében ma este aláírásgyűjtés indul. ■ Csak egy oldalon szabad parkolni a zsákutcában A gyöngyösi Fő téri beléptető rendszer üzembe állításával zsákutcává vált a városháza melletti Puky Árpád utca. Ez sokaknak gondot okoz, hiszen a szűk utcából csak hátramenetben lehet kijutni. Hiesz György polgármestertől megtudtuk: a Fő tér mindkét szélén meg kellett építeni a be-, illetve kiléptető kaput, s ez utóbbi miatt kellett lezárni a Puky utca végét. Azt is megjegyezte: a forgalomszabályozás az utcában a korábbi kétoldali helyett immár csak az egyik oldalon engedi meg a parkolást, ennek „nagyon gyorsan érvényt kell szerezni”, s ekkortól az utca végén meg lehet majd fordulni a kihajtáshoz. ■ Bozó Andrea, Hüse Csaba a legjobbak egri páholyA West Side Story bemutatója előtt adták át a díjakat A növekvő költségekre panaszkodnak az árusok Az Egri Páholy évadzáró rendezvényén, a Líceum dísztermében adták át a legjobb színésznőnek és színésznek a Páholy-díjakat, melyeket a színházat támogatók szavazatai alapján ítéltek oda. Csizmadia Tibor színidirektor és a tízéves Egri Páholy vezetője, Ráczné dr. Horváth Ágnes köszöntői után először a harmadik és a második helyezettekről tekinthetett meg a tagság kis filmösszeállítást. Ezután Mészáros Sára és Gál Kristóf, utóbb Fekete Györgyi és Rácz I János vették át a jutalmat, az el- § maradhatatlan virágcsokrot és | Sike Tamás egy-egy palack szép £ borát. Az Egri Páholy Hüse Csaba, Rácz János és Mészáros Sára köszönő szavakkal, de korán 2006-2007-es évadjának Pá- távoztak, mert a West Side Story aznap esti bemutatójára készültek holy-díjasai pedig Bozó Andrea és Hüse Csaba lettek, akik meghatott szavakkal köszönték meg az elismerést, miután átvették Pusztai Ágoston Sellő című szobrát. Az alkotás minden évben jár a győzteseknek. Bozó Andreának immár kettő is sorakozik belőle a polcán. A díjátadót követően a három ünnepelt azonnal távozott, hiszen főszerepeket játszanak a West Side Storyban, melynek ezen az estén volt a bemutatója, így nem hallhatták a népszerű Zám Andrea fellépését, aki a páholy fényét emelendő Streisand- dalokat énekelt és meleg szavakkal köszöntötte kollégáit. ■ E. B. Folytatás az 1. oldalról- Már ott tartok, hogy az emelkedő költségek miatt létfenntartási gondjaim vannak. Az árusok szerint a legnagyobb gond az irreálisan magas helypénzekkel van.- Mi nem akarunk utcára vonulni, tüntetni, csak dolgozni szeretnénk, normális körülmények között - morog a hanglemezek eladásából élő János. A budapesti férfi felháborítónak tartja, hogy a szervezők sok helyütt a kereskedőktől beszedett helypénzekből kívánják kifizetni a fellépő zenekarok gázsiját. A piacozókat egyre gyakrabban látogatják meg a hatósági ellenőrök is, akik magukat vásárlónak álcázva járnak sátorról sátorra.- Legutóbb egy rasztahajú fiatalembernek felejtettem el nyugtát adni, hát nem kiderült, hogy APEH-ellenőr? - meséli Judit, aki a mulasztásért több tízezer forintos büntetést fizetett. A vásározóknak a változó időjárással is meg kell küzdeniük.- Legutóbb egy bányásznapi rendezvény végén zártunk mínusszal, mert a hideg idő miatt egy lélek sem volt kíváncsi a programokra - mondja a parfü- mös Sándor, majd hozzáteszi: - Ilyenkor nem csak a bevétel úszik, az előre kifizetett helypénznek és a benzinköltségnek is búcsút inthetünk. ■ Richter Cs. Ellopták az átemelőt is csatornázás Már két hónapot csúszik a beruház átadása