Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-07 / 131. szám
2007. JÚNIUS 7., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍREK Eger TOLERANCIA „Fogadd el, fogadj el” címmel közvélemény-formáló napot rendez szombaton az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete. A rendezvény 10 órakor kezdődik a Dobó téren, ahol több sátorban kiállításokkal, filmvetítéssel, kézművesjátékokkal várják az érdeklődőket. A program a Kézenfogva Alapítvány országos kampányának része, a szervezők célja, hogy az ép és értelmi fogyatékos embereket közelebb hozzák, megismertessék egymással. leves megye könyv a overran és az Anno Kiadó sorozatának harmadik kötetében a várbarátok Észak-Magyarország erősségeit járhatják végig egy gazdag képanyaggal kiegészített történelmi túra keretében. A Képeskönyv Észak-Magyarország várairól szóló kötetében egyebek mellett Eger, Kisnána és Sírok vára is szerepel. Marisaz környezetvédelem a Leader+ pályázat keretében hulladékmentesítési napot tartottak a napokban a településen. Az akció résztvevői a Határ úti illegális hulladéklerakót számolták fel. A mentesített területre termőföldet terítettek, amelybe a későbbiekben akácfa-csemetéket ültetnek. Pétervására közoktatás Ma délelőtt 9 órától tartja soron következő ülését a Pétervásárai Többcélú Kistérségi Társulás. Ezúttal két előterjesztést vitatnak meg a grémium tagjai: döntenek az elkövetkező évek közoktatási intézményfejlesztési tervéről, majd a gyermekjóléti és család- segítő szolgálat bővülő feladatköréről egyeztetnek. Eger ZENE Détár Enikő és Csengeri Attila musical-estjére várják a népszerű dallamok kedvelőit június 12-én, kedden este 8 órától az Uránia Filmszínházban. A művészek egyebek mellett a Hair, a Sztárcsinálók, a Moulin Rouge, az Evita, a Valahol Európában és a Kabaré című darabokból adnak elő slágereket. i Világújdonság! A világ egyik legsikeresebb hallókészülékfejlesztő cégének felkérésére, keresünk olyan hallásproblémával küzdőket, akik szívesen tesztelnék sikertermékeiket. A programban részt vehetnek azok, akik csak most szembesülnek a hallás nehezítettségével, és természetesen azok is, akik már készülékviselők. Legyen Ön is, a kiválasztott 1000 fő egyike, akiknek, tapasztalatát felhasználva alkotják meg a jövő hallókészülékeit. Minden résztvevő segítségét ajándéktárggyal háláljuk meg. A részvételt az ország 20 halláscentrumában biztosítjuk. A programra való jelentkezés az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89 A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát. 3300 Eger, Bartakovics u. 21. Telefonszám: 06-36/414-652 3200 Gyöngyös, Hanisz tér 4. Telefonszám: 06/37/300-484 Napi tíz perc az olvasásra könyvek Évről évre nagyobb teret nyer a tévé és az internet Könyvheti sátor Egerben. Akinek a napi pihenéséhez, a műveltségéhez eddig is hozzátartozott a könyv, az továbbra is olvas. Képünk illusztráció. Folytatás az 1. oldalról Akkor tévézésre a felnőttek 1,5 órát, olvasásra 30 percet fordítottak naponta. A szakemberek szerint a könyvkultúrában erősödött a haszonelvűség: a legtöbb olvasó arra kíváncsi, hogyan tud minél jobb álláshoz, előnyösebb pozícióhoz jutni, így a szépirodalom terhére megnőtt azok száma, akik praktikus tanácsokért vesznek kezükbe könyvet. Beszédes az a tény is, hogy ma Magyarországon minden harmadik könyv az amerikai irodalom kevésbé reprezentáns darabjai közül kerül ki. A vizsgálatok nem csupán a televízió, a videó, az internet térnyerésével magyarázzák az olvasási szokások eltorzulását, hanem a szabadabb politikai légkörrel is: addig, amíg az elmúlt közel fél évszázadban a könyvekben bújtatott tartalmak, célzások is izgalmat jelenthettek, addig ma már nem kell a sorok közt olvasni.- Az olvasási szokások változása egy összetett folyamat - magyarázza az egyik egri könyvesbolt vezetője, Kovácsné Pászthy Mária -, hiszen éppúgy szerepet játszik a könyv árának az alakulása, mint a konkurenciát jelentő internet vagy televízió, jelenleg azonban szerinte mégis az életszínvonal visszaesése a legfontosabb tényező, hiszen a könyv azon dolgok közé tartozik, amely nélkül még jól meglehet egy család. Évtizedes tendencia, hogy karácsonykor, ballagáskor, könyvheti rendezvényeken megnő a forgalom, de ez korántsem jelenti az olvasási kedv emelkedését. Hogy mit választunk, azt bizony a média is meghatározza. Kedvező tendencia azonban, hogy a fiatal magyar írók iránt ismét nőtt az érdeklődés, és egyre többen vesznek kezükbe versesköteteket is, pedig azok néhány éve még „eladhatatlannak” számítottak. Egy Eger méretű városban ennek a boltnak napi 10 törzsvevője van, akik ha nem is vásárolnak naponta, de rendszeresen végignézik a kínálatot. Havonta 600-700 helybeli vásárol itt. Karácsonykor, ballagáskor és a könyvheti rendez' vényeken megnő a forgalom.- Akinek a napi pihenéséhez, a műveltségéhez eddig is hozzátartozott a könyv, az továbbra is olvas - magyarázza a boltvezető -, legfeljebb óvatosabb lett a kiadások terén. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár jelenleg 13 ezer beiratkozott tagot tart számon, többségük évente legalább hatszor megfordul a bibliotéka falai között. Az intézmény az év elején készített egy felmérést az olvasási szokásokról, s ezzel együtt elkészült a toplista is.- Ezek a szokások alaposan átalakultak az elmúlt évtizedekben - jelzi Tőzséri Istvánná Géczi Andrea igazgató -, hiszen a korábbi évtizedekben az olvasás pihenésként funkcionált, s divat is volt. Ma inkább tanulási, képzési célokat szolgál. A városban élő gyermek kicsit többet olvas az elmúlt harminc évben Magyarország olvasástérképe alig változott Nemek szerint a nők továbbra is többet olvasnak, mint férfiak, a városi ember több könyvet vásárol, mint a kistelepülésen élő. Az ország nyugati régióiban élők inkább a divatos témákat, szerzőket keresik, a keleti megyékben élők pedig a klasszikusokat részesítik előnyben. A városban élő gyermek talán kicsit többet olvas mostanság, míg a kistelepüléseken nevelkedők lényegesen kevesebbet, legalábbis a ko. r ábbi évtizedekhez képest Egerben a könyvtár felmérése szerint a másfél éve lezárult Nagy Könyv játéknak még mindig érezhető a hatása, hiszen továbbra is népszerűek azok a kötetek, amelyek bekerültek a 100 legjobb könyv közé. A listát Wass Albert vezeti, őt követi Márai Sándor, Sütő András, Szabó Magda, a külföldi szerzők közt pedig Orwell vagy a Harry Potter-könyvek. Az utóbbi években egyre többen kölcsönöznek hangoskönyvet. Beszédes adat, hogy amíg Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című klasszikusának könyvváltozata a listán 24., addig hangoskönyvbeli változata a 7. helyen áll. Bármennyire is sikernek ígérkezik egy-egy, média által beharangozott kötet, nem vásárolnak túl belőle, hiszen általában rövid időn belül le is cseng a nagy érdeklődés. Az utóbbi években jelentősen nőtt az idegen nyelvi részleg forgalma is.- A könyvtárosszakma az információk sokoldalúságáról is szól, nem szabad erőltetni a kizárólagos könyvhasználatot - fo- ÜU galmaz a szakember. - Azt vi- Gj szont tudomásul kell venni, ■ hogy az értő olvasás alapja az, hogy ki mennyi könyvet forgat, használ. Még a fiatalok körében divatos internet is olvasásalapú, s ezt fiatalkorban \ szépirodalommal lehet megalapozni. J|ÉI iy. ÄW? Ipjjf A megtalált emlékezet IGENCSAK MEGLEPŐDTEM az Ol- vasásszociológusok legújabb kimutatásán: egy magyar felnőtt ma naponta átlagosan 10 percet olvas. Mire elég ez? ló esetben négy oldalra. Vagy egy napilap átböngészésére, a szalagcímekkel, a tévéműsorral és a halálozási rovattal. Avagy egy szakács- könyv lapozgatására, valami könnyű ebéd receptje után kutatva. Nem sok. az olvasási kultúra ilyen mértékű hanyatlásának persze számos jól ismert és sokat idézett oka van: a rohanó életmód, a felfokozott hírszerzési kényszer, a televízió, a rádió, az internet életünk napi ritmusába történt beépülése, s persze a hangoskönyvek megjelenése, jogos lehet hát a kérdés, hol a helye az életünkben a szépirodalomnak és a Urának? a minap történt, hogy legutóbbi olvasmányélményemet mesélni kezdtem egy családtagomnak. Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze című regénye egy olyan antikváriusról szól, aki elveszti személyes emlékezetét, s kénytelen visszautazni múltjának helyszíneire emlékmorzsákra vadászni. Izgalmas kortükör, feszültségekkel teli olvasmány. A történet mesélése utáni estén családom tagja gyermekkoráról álmodott. Látta a szülői házat, régi részletek is előjöttek emlékezetében. És boldoga mesélt róla. s hogy hol A szerepe a szép- irodalomnak, az olvasásnak? Hát itt. Erről szól az az álom. A személyes élmények meg- lelésében, kifejezésében, felidézésében. A lélek gazdagításában. A képzelet világának kitágításában. Ehhez ugyanis könyvek nélkül még Dárius kincsei sem lennének elégségesek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu A szegények nem pályáznak reform Mélyítheti és csökkentheti is a szakadékot Folytatás az 1. oldalról A szegénység leküzdésében segíthet az a parlamenti határozati javaslat, melyet a napokban fogadtak el a képviselők. A Gyermekszegénység EUeni Nemzeti Program lényege, hogy az elkövetkezendő 25 évben, vagyis egy generáció alatt jelentősen csökkenjen a gyerekek és családjaik szegénysége.- Régóta problémát jelent, hogy a pályázati pénzekhez csak az ügyesebbek jutnak hozzá. Abban kell segítenünk, hogy a rossz helyzetben lévő települések ne csak pályázatok útján juthassanak pluszforráshoz - mondta Ferge Zsuzsa szociológus, aki a gyöngyösi Baloldali Esték vendége volt. - Részben egyetértek azzal, hogy ma Magyarországon csak az jut szóhoz, az érvényesül igazán, akinek leghangosabb a szava. A szegények viszont csendben vannak, társadalmi tőkével nem rendelkeznek, ezért valóban támogatásra szorulnak. A szakember szerint a most végrehajtott reformok hozzájárulhatnak a társadalmi rétegek közti szakadék csökkentéséhez, de növeléséhez is. Az egészség- ügyi reform egyelőre nem, míg az oktatásban bevezetett módosítások mérsékelhetik az emberek közti különbségeket. Ferge Zsuzsa úgy véli: szükségesek a megszorítások, de ez semmiképpen nem lehet hosszú távú, két-há- rom év múlva be keU fejezni az államháztartás rendbetételét. A szegénység megyénként, régiónként is változó. A legújabb kutatások alapján Heves - a Dél- Dunántúllal és a Dél-Alfölddel együtt - a „viszonylag rossz helyzetben lévő” térségek közé tartozik, ahol nincsenek összefüggő területeken elszegényedett falvak, de már vannak jól fejlődő települések. Ferge Zsuzsa példaként Kerecsendet említette.- Az egyenlőtlenség, a kirekesztettség orvosolható. A sikerhez pénzre, akaratra és elszántságra van szükség - tette hozzá végezetül a professzor. ■ 1. M. ta™.: ...........v............r 1 KOZONSEGDIJ tar................................. S ZAVAZÓLAP % Szavazzon SMS-ben: 06-91-222-322+kodszám jt ! SZÍNÉSZNŐ: SMS-kód SZÍNÉSZ: SMS kód 1 1 J* Bozó Andrea N01 Csendes László fût 1 1 A Fekete Györgyi 102 Hüse Csaba «2 1 ES 1 ; Járó Zsuzsa N03 Kaszás Gergő ras 1! ! Mészáros Sára MÛ4 Vajda Milán RM I! ; Nádasy Erika MOS Venczel Valentin FOS 1 1 1 RENDEZŐ: 1 1 1 Csizmadia Tibor - Tanulmány B01 Radoslav Milenkovlc - Tangó ROS 1 1 j a nőkről. Te rongyos élet Molnár Keresztyén Gabriella R08 1 ! Dömötör András - A párnaember RQ2- 80 nap alatt a Föld körül 1 1 ; Iglódi István - Luxemburg grófja B03 Pálfl Zoltán - Equus ft 01 1 ! Máté Gábor - A tél meséje R04 Szegvári Menyhért Oliver, 808 1 1 A Pityu bácsi fia A 2006/2007-es évad legjobb Rendezöje/elöadása: .... színésznője: ............................. s zínésze:................................. N ÉV:.............................. C ÍM:.......................................... A szavazólapot 2007 június 15-én 10 óráig juttassák el szerkesztőségünkbe: Heves Megyei Hírlap 3300 Eger, Barkóczy u 7, vagy postai úton: 3301 Eger Pf.: 23., illetve dobják be ,a szlnhaz előcsarnokában, illetve a színház jegyirodájában elhelyezett szavazóurnákba!< A borítékra írják rá: „Közönségdíj” rI án .í ' fph . -V ‘