Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-27 / 148. szám
3 2007. JÚNIUS 27., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGY R KE P Sokan elutasítják a használt könyvek használatát. A költségek miatt a szülők sem mind örülnek a szeptemberi tanévkezdésnek. Képünk illusztráció. Az iskolába járók vidáman élvezik a vakáció örömeit, sok szülőnek azonban már most gondolnia kell a tanévkezdésre: a tankönyvek olykor több hónapos spórolás eredményei. Szuromi Rita Bár a diákok egy része már sutba dobta tavalyi tankönyveit, pár hónap múlva a szülők fizethetnek az újért. Habár az árak most nem emelkedtek drasztikusan, de 10 százalékos drágulásra így is számítani lehet. Ráadásul a kedvezményezettek köre is csökken. A rászorulóknak az állam tízezer forintos támogatással könnyíti meg az évkezdést, s az önkormányzatok, illetve a szülők munkahelye is hozzájárulhat a szeptemberi költségek mérsékléséhez, hiszen a cégek adómentes iskolakezdési támogatást nyújthatnak. Sok iskolában szorgalmazzák a tartós tankönyvet, vagyis hogy az előző évfolyamok tanulóinak köteteit, szöveggyűjteményeit az alsóbb évfolyamba járók kaphatnák meg.- Nem szerelném, ha a gyermekem használt könyvekkel indulna az új tanévnek - mondja egy egri szülő. - Ahogy már az általános iskolákban megkülönböztetik azt, aki nem divatos, márkás holmikban jár, úgy gyorsan szemet szúrna a diáktársaknak a kissé viseltes tankönyv, amelynek láttán egy gyermek gyors következtetéseket képes levonni. Egy olyan közösségben, ahol mindenki az előző évfolyam könyveiből tanul, ott ez természetes. De ahol csak néhányuk használ ilyet, ott könnyen kialakulhat egy negatív megkülönböztetés - aggodalmaskodik az anyuka. Habár az idén a drágulás nem nagymértékű, az iskolakezdés így is komoly megterhelést róhat egy családra. A tankönyvcsomagok ára 10 és 20 ezer forint közt változik, s akkor a füzetekről, s az egyéb költségekről még nem szóltunk.- Februárban a pedagógusoknak kétheti kemény munka, Versenyhelyzetben a tankönyvkiadók a tankönyv-ker bt. ügyvezető igazgatója, Balogh István úgy tudja, hogy az országban jelen pillanatban mintegy 13 ezer tankönyvből válogathatnak a pedagógusok. A verseny rendkívül nagy, ez az árak emelkedését némiképp visszafogja. A legnagyobb forgalmazó továbbra is a Nemzeti Tankönyvkiadó. Tankönyvárak összesen (forintban) 1. osztály: 9700 2. osztály: 9600 3. osztály: 9700 4. osztály: 11.200-12.300 5. osztály: 11.400-15.000 6. osztály: 10.800-11.800 7. osztály: 10.800 - 13.200 8. osztály: 15.700-16.400 (FORRÁS: KISKÖREI ÁLTALÁNOS ISKOLA) hogy összeválogassák a szeptemberi évkezdéshez szükséges tankönyveket - mondta Valiskó Jánosné, a parádi Fáy András Általános Iskola tankönyvfelelőse. - Mi négy hélyrpj,, a Nemzeti, Tankönyvkiadótól, az Apáczay Kiadótól, a Mozaik és a Műszaki Kiadóktól rendeltük meg a szeptemberi évkezdéshez szükséges mennyiséget. Az alsósoké átlagosan 8-10 ezer, a felsősöké 10-20 ezer forint. Egy történelemkönyv 1200 forintba, egy angol 3000-4000 forintba, egy kétkötetes matek 1800 forintba kerül. A Fáy András Általános Iskolába járó gyermekek szüleinek csak szeptemberben kell fizetniük, az iskola diákjainak fele pedig ingyenes tankönyvre jogosult. Változott a támogatottak köre is. Mostantól a gyermeküket egyedül nevelő szülők kikerültek a kedvezményezettek közül, csak a három vagy több gyermeket, fogyatékos vagy tartósan beteg tanulót iskoláztató, ületve a gyermekvédelmi támogatásban részesülőt illeti meg a kedvezmény. A parádi iskolában most először próbálkoznak majd az úgynevezett tartós tankönyvvel. Egy egri középiskolában már jóval nagyobb összegekről van szó. A legdrágább az elsősök kezdő tankönyvcsomagja, amely akár a 30 ezer forintot is elérheti. A második, harmadik évben ez az összeg már csak 15 ezer körüli, negyedikben 10 ezer körül mozog. A legtöbb könyvet a Nemzeti Tankönyvkiadótól és a Mozaik Kiadótól rendelik, de összességében 9-10 kiadó köteteit használják. A használt könyvek kapcsán az egyik középiskola pedagógusa kifejtette: abszurd ötletnek tartják, hiszen a könyvek jó része néhány lapozás után lapjaira hullik, vagyis ezek nem az örökkévalóságnak készülnek, jó, ha 10 hónapot kibírnak. Ráadásul minden évben át is dolgozzák ezeket, s érettségire készülve sem nélkülözhetők a könyvek. Érdemes megjegyezni: a normatív támogatás 2002 óta egyetlen forintot sem emelkedett. Öszehasonlításul: 4 éve egy elsős kezdő csomag ára 22 ezer forint körül mozgott, az idén ez 30 ezer. HÍREK Eger FESTMÉNYEK Aie Ildikó festőművész „Weöres Sándor írásaihoz’’ címmel mutatja be műveit a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Galériájában. Az alkotásokat július 7-ig láthatja a közönség. Eger Közigazgatás Ma délután három órakor a Dobó u. 28. alatti MSZP-irodában tartja fogadóóráját Nagy István önkormányzati képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke. Jánosi Zoltán, az egri 13. számú választókörzet képviselője, az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke ma délután fél négytől öt óráig várja a lakosság észrevételeit, kéréseit a Felsővárosi Szolgáltatóházban található Család- segítő és Információs Irodában (Kallómalom út 88.). EgerfamtlOS KIÁLLÍTÁS A tatabányai Bányász Képzőművészeti Kör egerfarmosi művészeti táborában készített alkotásokból nyílik tárlat a helyi művelődési házban. A kiállítást Rochlitz György, a kör vezetője nyitja meg ma délután három órakor. Az akvarellel, pasztellel és egyéb technikákkal készült művek július 15-ig tekinthetők meg. Heves megye konferencia a magyar régiók - köztük az északmagyarországi - fejlesztési lehetőségeiről és az Új Magyarország Fejlesztési Tervről tudhatnak meg többet azok, akik csütörtök 10-től 13 óráig részt vesznek a „Hogyan tovább, Magyarország, az Európai Unióban?” című konferenciasorozat egri állomásán. A vitafórum helyszínéül a megyeháza Barkóczy-terme szolgál. Tanaszgatifíáfia falunap a településről elszármazottakat is várják szombaton 13 órától az első falunapon, amit hagyományteremtő szándékkal szervezett az önkormányzat. A jelenlévőket ebéddel kínálják, s késő estig élőzene mellett szórakozhatnak. A rendezvényt a sportpályán tartják, ahol a napokban készült el a vizesblokk, szolgálva a focistákat és a szabadtéri mulatságok vendégeit - tájékoztatott Czipó László polgármester. Tenl OKTATÁS Ma tartja soron következő ülését a helyi önkormányzat. A képviselők tárgyalnak a dél-hevesi kistérségi oktatási központ hálózat létrehozásának lehetőségeiről, a központi orvosi ügyelet működtetéséről, az alapellátásról, valamint beszámol éves munkájáról az iskola és az óvoda. Drágán adják a tudást tankönyvek Megszűnik az egyedülálló szülőknek járó támogatás ÁLLÁSPONT jAkSK#* ZOLTÁN Juli néni politizál JULI néni. bár jó ideje a postás hozza a járandóságát, majd kicsattan az egészségtől, s meglepően tájékozott ország-világ dolgaiban. Az egri kórház sorsát illetően azonban nem tud szokásához híven markáns véleményt formálni. Általában úgy van vele: a kormánynak az a dolga, hogy kormányozzon, az ellenzék meg ellenezzen. A képlet pedig hasonló megyei és sajnos települési szinten is. ám A bölcs asszony azt is tudni véli, hogy a közvélemény számára egyre inkább érthetetlen és elfogadhatatlan politikai játszmák árnyékában hovatovább visz- szafordíthatatlan folyamatok rajzolódnak ki kórházügyben. Juli néni állítja, ha csöpög a csap, nem feltétlen papot kell hívni hozzá. Ahogy szerinte a gyógyító intézmény Csődtömegének kezelését sem szabad politikusokra bízni. de remek ötlet megkérdezni a „népet”, hiszen egy irányított kérdés és megfelelő részvétel mellett szinte borítékolható a végeredmény. Apró szépséghibája, hogy az egriek kimaradnak az aláírásgyűjtésből és a referendumból. Holott az ő véleményük nélkül határtalan merészséggel lehet a nép nevében verdiktet hirdetni. Kis magyar abszurd... Juli néni ezért is csínján bánik ezzel a népszavazással. Azt javasolja, ha már az urnákhoz szólítják a lakosságot, tegyenek föl több kérdést, úgy gazdaságosabb. Például kicsikarhatnák a megyebeliek véleményét arról, hogy mire megy ki a játék. MERT AZT GYANÍTJA, a történet arról szól, mely hatalom és holdudvara kaparinthatja meg a „népi” egészségügyi vagyon egy-egy szeletét. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Az idei évben jól fizet a gabona agrárium Gráf József szerint nőnek az élelmiszerárak Három kimagaslóan jó év után idén szerényebb lesz a gabona- termés, mindez azonban soha nem látott árakkal párosul - közölte tegnap Egerben a megyeházán Gráf József. Az agrártárca vezetője, aki délutánját megyénkben töltötte, kifejtette: az árpa tonnáját a kombájntól 30 ezerért veszik meg, a malmi búza pedig még ennél is többet fizet. Mivel Dél-Európában súlyos aszály pusztított, biztos piaca lesz a magyar gabonának. A miniszter az elemi károk enyhítése kapcsán elmondta, a világon nincs példa arra, hogy újból megnyitották a gazdák előtt az önkéntes biztosítási rendszerhez való csatlakozás lehetőségét. Az alapba ötmilliár- dot fizet az FVM, s várhatóan há- rommilliárdot a gazdálkodók. A fagykárt szenvedett gazdák hamarosan 50 százalékos kamat- támogatású hitelt vehetnek föl, két év türelmi idővel és 80 százalékos intézményi garanciával. Az integrátorok szintén kamat- támogatást vehetnek igénybe, ha halasztott fizetéssel kiszolgálják a termelőket. Az állattenyésztésben is kedvező folyamatokra hívta fel a figyelmet Gráf József. A sertés ára nő, s a tejtermelésben ismét képződik nyereség. Elhangzott: az agrárágazat 2013-ig 1500 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel a versenyképesség javítására, ezt egészíti ki a 3000 milliárdnyi közvetlen támogatás. A tárcavezető szerint népszerű a 25 százalékos géptámogatás, amelyre mintegy 45 milliárdos igény érkezett országszerte, de a megyéből is 175-en pályáztak. Az agrárium a 2003-as 8 milliárdos mínusz után tavaly már 65 milliárdos eredménnyel zárt. A cél a százmilliárdos eredmény elérése, attól kezdve ugyanis „önjáróvá” válik a mezőgazdaság. Kérdésünkre a miniszter nem titkolta, a magas gabona- és takarmányárak miatt drágulnak az élelmiszerek. Példaként a baromfihúst említette, amelynek ára az utóbbi időben a tizedével nőtt. ■ Demeter Ervin gyorsítani akar Egerben Demeter Ervin, a Fidesz-Ma- gyar Polgári Szövetség egri ön- kormányzati képviselője a közgyűlés munkájának gyorsítása és hatékonyabbá tétele érdekében előterjesztést készített. Minderről egyébként a holnapi, csütörtöki ülésén dönthet majd a megyeszékhely önkormányzatának képviselő-testülete. A javaslat részleteiről a tegnapi napon terjedelmes közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a Fidesz. Az előterjesztés indítványozza, hogy a közgyűlés elé kerülő rendelettervezetekről az eddigi két hónapos tárgyalási idő helyett egy hónap alatt szülessen döntés. ■ Játsszon Karikázza be a helyesnek ítélt választ, ragassza fel egy levelezőlapra, és 2007. július 2-áig küldje be címünkre (3301 JÁTÉK EGER, Pf. 657). Miirej? nemzetiségű volt II. János Pál? 1. német 2. lengyel 3. olasz 1. francia Múlt heti játékunk helyes megfejtése: 3. II. Miklós Múlt heti játékunk nyertese: Gondos Istvánné, Makiár. Táncsics u. aki Nora Roberts: