Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-26 / 147. szám
2007. JÚNIUS 26., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Tóth nyomdokain Bógyi mérleg A Hercules Fitness Club versenyzői kilenc érmet gyűjtöttek Tóth József (balra) és Bógyi István számára serlegekben és érmekben gazdag időszakot hozott a 2007-es tavaszi versenyszezon. Őszre is ezt várják. Nyolcvannégy csapat játszik a tizennegyedik Rexroth-kupán labdarúgás Csütörtöktől vasárnapig hét korosztályban, 84 csapat részvételével rendezik Egerben és Makiáron a 14. Bosch Rexroth-kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát.- Idén négy kategóriával kevesebb szerepel a rendezvény programjában, melyen a magyarokon túl szlovák, ukrán és román együttesek is pályára lépnek. Heves megyéből az egriek mellett Recskről és Gyöngyösről jönnek csapatok - tájékoztatta lapunkat Csuhay József. Az elmúlt egy évet Kuvaitban edzősködő szakember főszervezőként most is a torna legfőbb mozgatója, ám külföldön tartózkodása idején az itthoni teendőket szintén tréner fia, Szabolcs látta el. A lebonyolításról annyit, hogy a '93-94-es korosztály együttesei Makiáron bújnak majd szerelésbe, a '95-99-es korcsoport tagjai pedig az egri felsővárosi műfüvön rúgják a bőrt reggel kilenctől este nyolc óráig. Az eredményhirdetést vasárnap 12 órai kezdettel tartják. ■ B. Cs. A hétvégén ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a műfüves létesítmény Sörén Mackeben már visszatért a Spandauhoz vízilabda Noha a Brendon- Fenstherm-ZF-Eger csapatánál még egy hetet kell várni a játékoskeretet érintő változások bejelentésére, az már a schwimmen-aktuell.de portál szerint eldőlt, hogy Sörén Mackeben visszatér a berlini Spandau 04 csapatához. A német válogatott játékos két év múltán int búcsút Egernek. ■ Tóth, Bógyi, Rozsnoki és Halmai. Az egri Hercules Fitness Club versenyzői négyese ez, melynek tagjai közül az első két testépítő zárt igazán jó szezont. Bódi Csaba testépítés A hazai országos versenyeken elért győzelmet tekintve Tóth József már a nyolcadik elsőségnél tart. A Hercules Fitness Club vezetőjeként is ténykedő versenyző emellett két, Ausztriában szerzett aranyérmére is büszke lehet. A tavaszi idény négy fellépése mind dobogós hellyel zárult számára, apróságok miatt nem lett egészen fényes a medálkollekció.- Az Eger-kupát felmérőnek szántam, ám meglepetésre Jenei István személyében felkészült vetélytársra akadtam, akit az abszolút kategóriában komoly párbajban sikerült legyőzni - értékelt az andornaktályai Tóth József. - A nemzetközi Osztrák Nagydíjon 16 indulót jegyeztek a -80 kilós mezőnyben. Talán életem legjobb formáját nyújtottam, ám ez sem volt elég. A hazaiak versenyzőjével szemben mindössze egy ponttal maradtam le az első helyről. A budapesti Mulü Power nemzetközi kupára aztán nem jött el az osztrák srác, pedig jó lett volna visszavágni. A győzelem azért némi elégtételt jelentett. Sajnos az I. BSN Magyar GP előtt vírusos fertőzés miatt nagyon legyengültem, mégis végigcsináltam a versenyt, ahol 10 közül a 3. helyen zártam úgy, hogy az első és a harmadik között két pont döntött. Érdekesség, hogy ezen a rendezvényen jelent volt a 8-szoros Mr. Olympia-győztes amerikai Ronnie Coleman is. Tóth József pozitívan ítéli meg Aranyból ót jutott a klub tagjainak Verseny Eredmény Tóth József 4 2x1. hely, 1x2. hely, 1x3. hely Bó^i István 3 3x1. hely Rozsnoki Attila 2 lx2.hely, 1x5. hely Halmai Richárd 2 ' 1x2. hely, 1x6. hely a teljesítményét, az egy-két pontos lemaradások nem veszik el a kedvét, inkább keményebb munkára ösztönzik. A honi szövetségtől kapott meghívást a szeptemberben rendezendő koreai vb-re készülő válogatott keretbe, ám arról még nem döntött, hogy vállalja-e a kihívást.- Anyagi és lelki oldalról kell a biztonság, az edzés ugyanis teljes embert kíván. Ha nincs kívül-be- lül egyensúly, az nagymértékben kihat az eredményességre - foglalta össze gondolatait a testépítő. A nagytályai Bógyi István tavaly ősszel kezdte a versenyre járást, így idén tavasszal már némi rutinnal a háta mögött léphetett a pódiumra. Eredményei nem is lehettek volna jobbak. - Az Eger-kupán felnőttben nyertem, a budapesti Multi Poweren a junioroknál, a bajai Magyar Kupa-versenyen pedig ismét a felnőttek 75 kilós súlycsoportjában sikerült megszerezni az aranyérmet - adott számot a múltról a 20 éves sportoló, egyben megköszönve az „edző bá”, Tóth József munkáját. Korban ugyancsak a két iksz- nél jár Rozsnoki Attila. Az eddig erőemelésben és fekvenyomás- ban indult felsőtárkányi fiú becsülettel edzett, azonban kicsit még erősödnie kell. - Második lettem az Eger-kupán a junioroknál, míg a Multi Power tízfős erős nemzetközi mezőnyében az 5. helyen végeztem. Tanultam a hibákból, most már csak előre nézek - fogalmazott Rozsnoki. A klasszikus testépítésben érdekelt egri Halmai Richárd abszolút újoncként az Eger-kupára (2. hely) és a Multi Powerre (6.) nevezett, ám a felkészülését komoly családi problémák nehezítették, ami erősen kihatott az eredményességre is. A Németh és Társa, a Sun International és az MHP által támogatott, kilenc dobogós helyezésre rendkívül büszke társaság a nyári időszakban sem hanyagolja a munkát, igaz, a nagyobb terhelésre csak szeptembertől kerül sor. Bízva a még jobb őszi idényben. HÍRSÁV Benedek ismét a Pro Reccóban vízilabda - Benedek Tibor, a magyar válogatott balkezes klasszisa visszatér Olaszországba: az új idényben a Honvéd után ismét a ITo Recco, a szombaton a Final Four megnyerésével Euroliga-győztes klub játékosa lesz. Lewis Hamilton biztosan költözik forma-1 - Lewis Hamilton, a Forma-1 éllovasa megerősítette, hogy nyugalmának megőrzése érdekében elköltözik jelenlegi lakóhelyéről.- A helyzet sajnos egyre rosszabb. Mindenki felismer az utcán, alig tudok kimenni a lakásból. A helyzet olyan durva, hogy minden bizonynyal el kell mennem Angliából - mondta a McLaren- Mercedes brit pilótája. Kovács Kálmán után Tóth Norbert érkezik labdarúgás - Hétfőn Ko- vács Kálmán tartott edzést a gyöngyösi Umbro Futball Táborban. Ma Tóth Norbert látogatja meg a gyermekeket, csütörtökön pedig Horváth Ferenc és Sisa Tibor is vezényel tréninget. A 25. heti totóeredmények 1. NK Zagreb - KS Vllaznia 2-1 1 2. Ethnikos Achnas - Makedonija 1-0 1 3. Birkirkara - Maribor 0-3 2 4. Cliftonville - Dinaburg 1-1 X 5. Honka -TVMKTallinn 0-0 X 6. Valur - Cork City 0-2 2 7. Aalesund - Valerenga 1-0 1 8. ülleström - Start 1-0 1 9. Odd Grenland - Sandefjord 4-0 1 10. Strömsgodset - Fredrikstad 2-1 1 11. Tromsö - Stabaek 0-1 2 12. Viking Stavanger-Brann Bergen 3-1 1 13. Gelle - Halmstad 2-0 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Getafe - Sevilla 0-1 2 Mennyi a nyeremény? Totó - 25. hét 13 plusz egy találatos (2 db) 2 294 309 Ft 13 találatos nem volt 12 találatos (104 db) 14 707 Ft 11 találatos (1331 db) 1149 Ft 10 találatos (8673 db) 294 Ft Góltotó 6 találatos nem volt 5 találatos (1 db) 43 851 Ft 4 találatos (5 db) 13 155 Ft ■ Ha nincs kívül- belül egyensúly, az nagymértékben kihat az eredményességre. Győzelemmel búcsúzó egriek diadal A Felszámoló Bizottság lett az első Várpalotán katonai sport Úszás, UAZ-veze- tés, futás, lövészet és kézigránátdobás szerepelt a Várpalotán rendezett speciális öttusa-verseny programjában. Kilenc csapat közül a legjobbnak az Egri Felszámoló Bizottság nevű trió bizonyult. A Csesznyák Kornél százados, Fehér Adrián főhadnagy és Sike Gábor szakaszvezető alkotta hármas tagjai kétperces előnnyel nyerték a versenyt. Az egri hölgyek (Osztafin Krisztina főhadnagy, Zsizsik Andrea és Dudás Éva szakaszvezetők) ezúttal a 4. helyen vé- f geztek. A megyeszékhelyi lakta- £ nya felszámolása miatt az egriek f 3zen a megméretésen búcsúztak I i katonai versenyzéstől. ■ Sike Gáborék (jobbra) dicsőséget szereztek a megyeszékhelyieknek Szabó Krisztina százból 92 korongot talált el sportlövészet A füzesabonyi Szabó Krisztina 100/92 korongos találati aránnyal nem csak kategóriájában, hanem az összesítettben is az élen végzett a Füzesabonyban rendezett 100 korongos vadász skeet versenyen. A végeredmény. Nők: 1. Szabó Krisztina (Füzesabony) 100/92 találat, 2. Bogi Miklósné (Ecséd) 100/76. Veteránok: Takács Sándor 100/78 találat. Szeniorok: 1. Szabó Zsolt (Kisvárda) 100/91 (szétlövés döntött), 2. Hegyi Norbert (Ecséd) 100/91, 3. Németh Zsolt (Balatonfűzfő) 100/90, 4. Marosi Sándor (Tatabánya) 100/89, 5. dr. Sipos Péter (Eger) 100/85, 6. Nánási András (Füzesabony) 100/84. ■ HEmíHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető igazgatója Mb. főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: KIRÁLY LAJOS Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/413427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1700 Ft, negyedévre 5100 Ft fél évre 10200 Ft egy évre 20400 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel/fax: 37/311697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: ÄS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált