Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-25 / 146. szám
Koalíciós békeszerződés biztosítók Gyurcsány és az MSZP modellje jön kisebb változtatással Kóka János és Gyurcsány Ferenc a tegnapi „nagy kompromisszum megkötése" utáni sajtótájékoztatón. Lehet latolgatni, ki lett végül a győztes. HIRSAV Nem engedi át Ukrajna a paksi fűtőanyagot az ukrajnai atomhiv.atal kezdeményezte a Magyarországra és Szlovákiába ex- portált oroszországi nukleáris fűtőanyag ukrajnai tran- zitját szabályozó megállapodások felülvizsgálatát, mivel a szerződések nem állnak összhangban az ukrajnai törvényekkel. Kijev új megállapodás kidolgozását kezdeményezte a magyar és szlovák, jelezve, hogy egyezség hiányában nem engedélyezi a tranzitot, így a 2003-ban megsérült paksi fűtőanyag kazettákat sem Ukrajna területén. Maradnak a foglyok Guantánamón az Amerika! kormány a hét végén cáfolta, hogy a Kuba szigetén levő guantánamói börtöntábor bezárása a küszöbön állna. A kongresszusi képviselők és jogvédő csoportok követelése ellenére nincsen terv a létesítmény azonnali bezárására, melynek felszámolását csak később tervezik. Blair átadta a Munkáspárt vezetését Brownnak hivatalosan is átadta vasárnap délután a kormányzó brit Munkáspárt vezetését Gordon Brown pénzügyminiszternek Tony Blair miniszterelnök, aki néhány nap múlva a kormányfői tisztségről is leköszön. Jön Gordon Brown Tartotta magát a határidőhöz a két koalíciós párt: a tízpontos javaslatcsomagot - amelynek legvitatottabb része az egészség- biztosítás átalakítása - tegnap mind az MSZP, mind az SZDSZ elfogadta. Bánky Bea „Ki győzött? Mindketten” - válaszolt Gyurcsány Ferenc a zárt ajtók mögött, négy órán át elhúzódó egyeztetés után a kérdésre: inkább a verseny vagy a szolidaritás elve, azaz az SZDSZ vagy az MSZP egészségbiztosítási javaslata lett-e a befutó? Kóka János, a liberális párt elnöke hozzátette: az SZDSZ soha nem legyőzni, hanem meggyőzni akarta a szocialistákat arról, hogy a verseny mennyire fontos. Úgy tűnik, lényegében a miniszterelnök modellje valósulhat meg. Az MSZP eredeti elképzelése szerint ugyan előbb lettek volna regionális biztosítók, és utána jöhetett volna a verseny, de ez most megfordult. „Legalább öt, de legfeljebb hét egészségbiztosítási pénztár jön létre, amelyek egységes társadalombiztosítási keretből gazdálkodhatnak - vázolta az elfogadott elképzelés lényegét a kormányfő. - A köztulajdon többségben marad.” Azaz az állam 51 százalékos tulajdonos lesz a pénztárakban, a maradék 49-en osztozkodhatnak a magánbiztosítók. Tulajdonrészüket tőkeemeléssel szerzik meg. A megalakulás után az egészségbiztosítási pénztáraknak 6-12 hónapjuk van arra, hogy ajánlatot tegyenek leendő ügyfeleiknek. Az egyéves versenyidőszak letelte után meghatározott régiókhoz rendelik hozzá az 5-7 félállami-félmagán biztosítót. Azok, akik nem választottak maguknak biztosítót, lakhelyüknek megfelelően automatikusan kerülnek ahhoz a szervezethez, amely az adott régióban, földrajzi területen szolgáltat. Az OEP-re jelenlegi formájában nem lesz szükség, bár a pénzügyi elszámolásban az országos szerepe fennmarad. Az új rendszer 2008-2009-re alakulhat ki. Kóka szerint a magánbefektetőkkel javul a helyzet, az új rendszer véget vet a hálapénznek is. „Az MSZP és az SZDSZ a hó végéig új mellékletekkel egészíti ki a megállapodást” - jelentették be a pártelnökök, akik szerint minden kérdésben sikerült kompromisszumot kötni. Az SZDSZ hét pontja alapján is elfogadtak egy reformmenetrendet. Megállapodtak a stabilitási programról is, amely az adózási kérdéseket, a kis- és közép- vállalkozások fejlesztését, illetve a közpénzek átláthatóságát hivatott garantálni. Programot alkottak a bürokratikus terhek csökkentésére, a kutatás-fejlesztés ösztönzésére. A két párt a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát illetően is ösz- szehangolta elképzeléseit. Egyetértettek abban, hogy a szociális [ szolgáltatásokban a rászorultsági elvnek kell érvényesülnie. Közös javaslat kerül az Ország- gyűlés elé a pártok kampány- és működési költségeinek elszámolhatóvá tételére, valamint az egyházak közfeladatainak finanszírozását is kiszámítható keretek közé szeretnék szorítani. Népszavazás: ma újabb forduló az Alkotmánybíróság és az OVB között Ma dönt a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseiről az Országos Választási Bizottság (OVB). korábban már elutasították a hitelesítést, az Alkotmánybíróság (Ab) viszont úgy határozott, a vizitdíj és a kórházi napidíj, a képzési hozzájárulásra vonatkozó kérdés népszavazásra bocsátható. ■ Az Alkotmánybíróság nein fölöttes szerve az OVB-nek. Orbán Viktor pártja hét kérdésben kezdeményez népszavazást. A termőföldre, a kórházprivatizációra és a gyógyszerforgalmazásra vonatkozó kérdést már hitelesítette az OVB. A kormánytagok felelősségére, a nyugdíjasok munkavállalására vonatkozó kérdéseket viszont nem, s ezzel az Ab is egyetértett. „Valószínű, hogy nem fogják elfogadni az Ab döntését, továbbra is fenntartják, hogy az emberek nem dönthetnek életük fontos kérdéseiben” - nyilatkozta Orbán Viktor a Vasárnap Reggelnek. A Fidesz elnöke szerint kis alkotmányos válság van, ám, ha ma sem fogadja el az OVB az Ab döntését, ez nyílt alkotmányos válsággá terebélyesedhet.'-'n Bihari Mihály, az Ab elnöke szerint döntésük mindenki számára kötelező. Halmai Gábor, az OVB alelnöke szerint azonban sem az Alkotmány, és semmilyen más jogszabály nem hatalmazza fel az Ab-t, hogy „utasítsa” az OVB-t. A mai döntését bármelyik politikai oldal megtámadhatja. így a kérdések újra a taláros testület elé kerülhetnek. A két grémium harca elvileg az idők végezetéig is eltarthat. Az Ab nem fólöttes szerve az OVB-nek a választási eljárási törvény ugyanis egyértelműen kimondja a népszavazási kérdések hitelesítésének ügyében, hogy a kifogások nyomán csak helybenhagyó vagy megsemmisítő és új eljárást előíró döntést hozhatnak az alkotmányőrök. ■ É. S. A Fidesz „harcos ellenállásra" buzdít „ha a kormány végrehajtja a most tervezett privatizációt, akkor a Fidesz ellenállásra szólítja fel az egészségügyi intézményeket, a civil szervezeteket, a betegszervezeteket, az orvos-, a gyógyszerész- és az ápolási kamarát, az összes kirúgott, mintegy ezerötszáz oirost és a több ezer ápolónőt” - jelentette ki tegnap Mikola István, az Ország- gyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke. Civakodós Elksúcs: minden tagállam megkapta a magáét Brüsszel Az unió - magyar javaslatra - új reformszerződésében rögzíti a kisebbségi-etnikai jogok védelmét Egy veszélyes megtorpanás végeként értékelte a hét végi EU- csúcson született kompromisz- szumot Angela Merkel nyilatkozatában. Az Európai Unió soros elnökségét a napokban záró német kancellár elégedett lehet: megint főszerepet játszott abban, hogy a huszonhetek vezetői megegyeztek az új uniós alapszerződés alapelveiről. A dokumentum az európai alkotmány helyett a legújabb próbálkozás az uniós döntéshozatal és működés szabályozására. A reformszerződés munkacímet viseli, a júliusban startoló portugál elnökség idején, ez év végéig végső formába önthetik, s a nemzeti parlamentek ratifikálhatják. A lengyelek száját úgy tömték be, hogy aránytalanul magas szavazati erejüket bebetonozva a voksolási rend reformját halasztották el legalább hét, de lehet, hogy tíz évre. Tony Blair búcsúzó brit kományfő több területen az uniós hatáskörök kiszélesítését akadályozta meg. A franciák pedig sokak szerint az EU egyik alapelvét, a nemzeti monopóliumok visszaszorítását irtották ki azzal, hogy néhány szót kihúzásra ítéltek az alapszerződésből. Az egyébként egy ipagyar diplomata által észrevett húzás után a piacgazdaság nem lesz „szabad és torzításoktól mentes” (ez a kitétel főleg az indokolatlannak ítélt állami tá- gtó ' mogatásoknak szabott gá- iL i tat). Már szociális piacgaz- f daságról beszélünk, amelynek fő célja a foglalkoztatottság növelése. Ez a cél nemes, de az EU több kérdésben a döntést a kormányok kezébe adja vissza, amelyek sokszor a brüsszeli eurokratáktól oly távol álló népszerűség- hajhászás oltárán feláldozhatják a reformokat. Kettős, minősített többség: 55-65 százalék 2014-ben (vagy 2017- ben) életbe léphet a kettős többségre épülő szavazási rendszer. A minősített többséggel meghozható döntéseknél akkor fogadnak el egy indítványt, ha Angela Merkel nagy sikere a kompromisszum azt a tagok 55 százaléka támogatja, és ezeknek az országoknak a lélekszáma együttesen eléri az EU teljes lakosságának 65 százalékát. (A minősített többség a jelenleg érvényes nizzai szerződésben 73 százalék fölött van.) Ám az eddigi akár egy országo vétója főleg bel- és igazságügyi területen megszűnik. De a britek kimaradhatnak a bűnügyi és rendőri együttműködésből, és minden tagnak joga lesz blokkolni küí, adóügyi, szociálpolitikai kérdéseket. Akkor hol is van a címben is emlegetett reform? Elsősorban a külpolitika erősebb összehangolásában. Létrejön végre az unió külügyminiszteri posztja is, s az EU-nak “arca” lesz a világban. Kissinger volt amerikai külügyminiszter-klasszikus mondatával élve: legyen egy telefonszám, amelyet föl lehet hívni, ha az EU- val akarnak beszélni. Sikerült ugyanakkor átmenteni az alkotmányból az alapvető jogok chartáját, amely Nagy-Bri- tannián kívül mindenhol kötelező érvényű lesz, és a Magyarország által kezdeményezett, a ki- sebbségek-etnikai kisebbségek védelméről szóló passzust is. ■ Gyükeri Mercédesz