Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-22 / 144. szám
2 ‘megyei körkép HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JÚNIUS 22., PÉNTEK Hatból négy választókerületi elnök távozott a Fideszben Lezárult a Fideszben a választó- kerületi elnöki posztok felülvizsgálata. Az ellenzéki párt elnöke országosan több mint húsz vezetőt váltott le. Információink szerint a változás Heves megye hat egyéni választókörzetéből négyet érintett. Ismeretes: a választókerületi elnökök egyben országgyűlési képviselőjelöltek is voltak, ám 2006-ban a megye minden körzetében a szocialisták győztek. Posztján maradt az egri kerületben Demeter Ervin ország- gyűlési képviselő, a füzesabonyiban Herman István, a megyei közgyűlés Polgári Frakciójának igazgatója. A hevesi körzetben Török Margit már hetekkel ezelőtt jelezte a pártvezetésnek: inkább tenki polgármesteri teendőivel kíván foglalkozni, s feladat számára az is, hogy a párt megyei zöldtagozatának elnökévé választották. Török Margitot várhatóan Csáki Zsigmond hevesi polgármester követi a poszton. Hatvanban Szabó Ádám szintén maga mondott le, utódja Szabó Zsolt városi önkormányzati frakcióvezető. Távozott a gyöngyösi körzetben Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna és a pétervásáraiban Asztalos Dezsőné. ■ A fekete ribizli ünnepét tartják a feldebrőiek Június 23-án, szombaton a ^el- debrő Jövőjéért szerveződött Hagyományőrző és Türisztikai Egyesület másodszor rendezi meg a helyben termett értékes gyümölcs, a fekete ribizli ünnepét A programok 10 órakor kezdődnek a templom körüli területen. Dr. Korózs László plébános megszenteli a fekete ribizlit. Fél 12-kor megnyitják a nemrég felújított tájházat. Délben a főzőverseny tájjellegű ételeit lehet elfogyasztani, majd 2 órától kulturális programok szórakoztatják a közönséget. A Tájház udvarán feketeribiz- li-lekvárt főznek, s ugyancsak itt lehet megtekinteni az egri főiskolások festményeinek, valamint a Tárná menti települések alkotóinak, termelőinek bemutatóját. ■ Szlovák rendszám adóelkerülésre odaát olcsóbb Szigort ígérnek az idegen hatósági jelzések visszaszorítására Nehéz lesz megálljt parancsolni a „honos” szlovák rendszámok térhódításának hazánkban. Ezek aránya megyénkben egyelőre nem számottevő. Kovács János Az ország más tájain már-már valóságos üzlet a járművek szlovák rendszámmal való ellátása. Megyénkben viszont még a hazai jelzés a meghatározó. A Vám- és Pénzügyőrség OrLapinformációk szerint már akár hét-tíz ezerre is tehető a szlovák rendszámmal futó hazai tulajdonú gépkocsik száma Magyarországon. Az Észak-magyarországi Régió - melyhez Heves megye is tartozik - végig határos Szlovákiával. S bár szűkebb hazánk nem szorosan vett határmegye, így is csupán macskaug- rásnyira van a szomszédos uniós államtól, ekképp közvetlenül is érintheti ez az új jelenség. S hogy miért is eme kitüntető figyelem egy másik állam hatósági jelzése iránt? Természetesen a válasz most is ugyanaz, mint máskor: a pénz az oka. Még pontosabban az adó elkerülésének a lehetősége. Az érdeklődés magyarázata az, hogy Szlovákiában nemcsak az adó alacsonyabb a magyarországinál, hanem céges autó esetében visszaigényelhető az általános forgalmi adó, az áfa is. Ráadásul a szomszédos államban nincs regisztrációs díj sem. Ennek köszönhetően pedig már egy középkategóriás, 3-5 millió forintba kerülő személygépkocsinál is több százezres, de akár miíííos megtakarítás is elérhető. Az interneten mi is könnyedén találtunk olyan, főként a határ túloldalán működő vállalkozásokat, amelyek fix jutalékért a gépkocsik szlovákiai forgalomba helyezésének teljes körű lebonyolítását, s még a biztosítási ügyintézést is magukra vállalják. Ezek a cégek a szlovákiai vállalkozás-alapításokban, bejegyzésekben nyújtanak segítséget, de a gépjárművel kapcsolatos ügyek intézését is vállalják. A tapasztalatok szerint gyakorta az itthon megvásárolt járműveket is kiviszik, hogy ott kapjanak rájuk rendszámot. De nem csak a cégeknek, hanem a magánszemélyeknek is megéri szlovák rendszámmal járni. Ehhez például elegendő egy ideiglenes lakcím Szlovákiában, de a közös uniós tagságunk óta a tartózkodási engedély megszerzése sem okoz gondot. így nyugodtan, mindenfajta további igazolás nélkül lehet közlekedni Magyarországon szlovák rendszámú gépkocsival. Arra nézve, hogy ténylegesen mennyire elterjedt jelenségről van szó, hivatalos kimutatások híján csak a tapasztalatokra és megfigyelésre hagyatkozhatunk. A regionális közlekedési hatóság sem rendelkezik, nem is rendelkezhet összesítéssel a hazai utakon futó külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépjárművek számáról és arányáról - tudtuk meg. Hevesben mindenesetre még korántsem lehet tömeges jelenségről beszélni, egyes esetek előfordulnak - főként a határon átszlovákiában a helyi állampolgárok ötezer koronát, vagyis átszámolva 35-40 ezer forintot fizetnek a rendszámért és az autók forgalomba helyezésével kapcsolatos egyéb kiadásokért A magyar ügyfeleket képviselő cégek ennél nyúló vállalkozásokat üzemeltető cégeknél -, de a megye útjain nem lehet számottevő szlovák rendszámú személygépkocsit látni. Legyen szó ide vetődő turistákról vagy ezzel a lehetőséggel élő, itt honos helybeliekről. Heves megyében a statisztikai adatok tanúsága szerint ma ösz- szesen mintegy 110 ezer járművet tartanak nyüván, ebből közel 85 ezer a személyszállító eszköz. Ennek a mennyiségnek egyelőre szinte kimutathatatlanul csekély része lehet érintett a határon túli rendszám-bizniszben. Persze, ha a lehetőség továbbra is megmarad és a lebukás esélye is viszonylag csekély, akkor rövid idő alatt a mostaninál nálunk is nagyobb népszerűségre tehet majd szert ez az adóelkerülő megoldás. A közlekedési hatóságnak sem jogosultsága nincs, se nem feladata a rendszámhasználat jogszerűségének kontrollja, a közúti ellenőrzéskor legfeljebb a többért intézik el a magyar jármüvek szlovákosítását Ezek a vállalkozások az ügylet hivatalos „lepapírozásáért” 150-250 ezer forintot kérnek, ami még így is megéri az érintetteknek. Ez így is maximum a fele egy középkategóriás személygépmegszokott műszaki vizsgálatot hajthatják végre. A Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete (MGE) szerint mindenkinek abban az országban kell forgalomba helyeztetnie az autóját, ahol 180 napnál többet tölt el. Ám a csábítás nagy, a gépjárművek külföldi forgalomba helyezésével a gépkocsi-tulajdonosok az itthoninál kevesebb áfát fizetnek, és mentesülnek a regisztrációs díj alól is. Emellett komoly pénzeket húz ki a magyar költségvetésből, hogy a szlovák rendszámmal járó autók után nem fizetik a súlyadót felváltó új adófajtát, amelyet a motor teljesítménye alapján kell leróni. így a nagy teljesítményű kocsik gazdáinak különösen vonzó lehet az ilyen cégek ajánlata. Az jól ismert tény, hogy Szlovákiában a biztosítás is olcsóbb, mint nálunk. Ez a módszer pedig már nemcsak a felső, hanem a középkategóriás gépkocsikat is elérte. kocsi félmilliós regisztrációs adójának. Magasabb kategóriájú járműnél ennél is komolyabb, milliós nagyságrendű a megtakarítás. szágos Parancsnoksága természetesen próbál tenni valamit a jelenség elharapódzása ellen. Felvették többek között a kapcsolatot az adóhivatallal is. Ugyanakkor sejthető, hogy aligha lesz könnyű az ilyen ügyletek vizsgálata és a trükközők lebuk- tatása. Az Európai Unió belső piacán ugyanis bonyolultabb bizonyítani, hogy mi minősül ebben a körben illegálisnak és jogszabálysértőnek. A vámőrség mindenesetre figyelmeztette az autótulajdonosokat a közlekedési törvény azon rendelkezésére, mely szerint a külföldi féndszámmaTéllátott jármű magyarországi forgalomba helyezését annak belföldi üzembentartója a tulajdonszerzést, illetve a jármű behozatalát követő legfeljebb harminc napon belül köteles kezdeményezni. A vámőrség mobil egységei külön is vizsgálhatják, hogy az életvitelszerűen Magyarországon élő autótulajdonosok milyen jogcímen üzemeltetnek egy másik uniós tagállamban regisztrált személygépkocsit. Értesülésünk szerint az általános irányelveket, tájékoztatót megkapták, de a Vám- és Pénzügyőrség észak-magyarországi regionális szervezeteinél egyelőre semmilyen akciót nem terveznek rendszámügyben. ■ Hevesben még korántsem lehet tömeges jelenségről beszélni a rendszám-bizniszben. A szomszédos országban az itthoninál olcsóbb az autófenntartás Helyi összefogást sürgettek a szervezők AGRiA játékok Két darab előadásai szerepelnek a nyári programban Négyen fulladtak vízbe a vakáció harmadik napján Igazi önkormányzati háttérrel, összefogással a jövő év nyarára integráló, befogadó szerepet tölthetne be az Agria Nyári Játékok - hangoztatták csütörtöki sajtó- tájékoztatójukon Blaskó Balázs és Kelemen Csaba színművészek, az Agria Játékok 1995-ben megújult rendezvénysorozatának szervezői. A már 13. szezon kezdetén a két művész hangot adott azon véleményének is, miszerint fennáll annak a veszélye, hogy bizonyos érdekcsoportok tevékenysége következtében ismét egy már többször csődbe jutott modellt próbálnak meg érvényesíteni. Ez arról szól, hogy „toljuk be az erőket” a kőszínKorábbi egri nyári játékokon, Blaskó-Kelemen produkcióként, a Madách Színház előadásában láthatta a közönség a Macskák című musicalt házba. Pedig szerintük Szegeden kétszer, de Egerben is megmutatkozott már ennek az elképzelésnek a kudarca. Az Agria Játékok 2007 programjában egyébként két darab szerepel. Július 18-21. között négy napon át tekinthetik meg az érdeklődők a Csárdáskirálynőt a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. Augusztus első két hétvégéjén - Moravetz Levente keretjátékával - Várkonyi Mátyás, Béres Attila történelmi musicaljét, az Egri csillagokat mutatják be. A garantált programként is futó előadás számos pontján megújul, többek között látványos pirotechnikai elemekkel is bővül. ■ S. S. Szerdán délután háromszor is riasztották négy vízi balesethez a hevesi Szikla Mentőcsoportot. Előbb egy 17 éves fiatalembert húztak a partra a petőfibányai tóból. Megtalálásakor az állami gondozott fiú már nem élt. Útközben újabb hívás érkezett. A Tarnabod és Kál közötti bányatóban is elmerült egy 18 éves fiú. A sikertelen keresés után a parton tartózkodók ismét segítséget kértek. Estig a speciális mentőknek nem sikerült az eltűnt nyomára bukkanni, így a keresést másnap már csak a holttest után folytatták. Szerdán még egy vízi baleset miatt csengett Sági Jánosék telefonja. A Hernád folyóba is belecsúszott négy gyermek. Kettőjüket sikerült kimenteni, ám két hat év körüli gyermeket elsodort a víz. A nyári vakáció harmadik napjának mérlege: négy fulladás. Sági János többször felhívta már a figyelmet, hogy a bányatavak bármennyire is csa- logatóak, életveszélyesek, hiszen lehet, hogy fél méter sekély szakasz után négy méterre mélyül a víz. Ezek a vízfelületek még a jó úszókra is veszélyt jelentenek. A Heves megyei mentéseket nehezíti az a tény is, hogy a sziklások karitatív alapon dolgoznak, így azt csak munkaidő után, pihenőidejük terhére tehetik. ■