Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-14 / 137. szám
2007. JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTTUKOR Electric Drives Linear Motion and í and Controls í Hydraulics Assembly Technologies ! Pneumatics ! Service Megyénk sportutánpótlásáról szóló tudósításaink fő támogatója. Rexroth Bosch Group Az utánpótlás labdarúgóbajnokságok nagy részében már befejeződött a pontvadászat, melyekben négy dobogós hely is jutott az egrieknek. Hírlap-összeállítás Labdarúgás Azon túlmenően, hogy a kiemelt II. osztályú pontvadászat Északkeled csoportjának U13- as korosztályban bajnoki címet szerzett az Egri FC csapata, másik három megyeszékhelyi gárda is a dobogóra állhat. Szintén a kiemelt bajnokságban, ám az U17-es korcsoportban szerzett bronzérmet a Pádár Béla vezette alakulat. A megyei bajnokságban ezüstérem jutott a Berecz Csaba vezényelte U19-es és a Pázmándi Gáspár edzette U17- es együttesnek is. Táncsport Budapest Open, országos akrobatikus rock and roll pontszerző verseny, Budaörs A Heves Táncsport Egyesület csapata, az Ugri-Bugri a children nagyformációban szerepelt. A rangos mezőnyben tíz induló közül a 3. helyen végzett a csapat. Úszás X. BVSC-kupa utánpótlás-verseny, Budapest (22 klub, 300 versenyző) Az Egri Városi Úszóklub versenyzőinek eredményei. Aranyérmesek: 100 m fiú gyors (15 évesek): Péceli Tamás 56.86 mp; 200 m lány vegyes (9 évesek): Ádám Gyöngyi 3:02.5 perc; 100 m leány pillangó (15 évesek): Lukács Eszter 1:09.55; 100 m leány pillangó (13 évesek): Sztankovjánszki Anita 1:09.04; 100 m leány hát (9 évesek): Ádám Gyöngyi 1:23.59. Ezüstérmesek: 100 m leány gyors (9 évesek): Ádám Gyöngyi 1:18.45; 100 m leány pillangó (9 évesek): Ádám Gyöngyi 1:30.18; 400 m leány vegyes (13 évesek): Sztankovjánszki Anita 5:31.19; 100 m leány gyors (15 évesek): Lukács Eszter 1:03.97; 100 m leány hát (15 évesek): Lukács Eszter 1:16.65; 100 m leány pillangó (15 évesek): Csutorás Sára 1:11.96. Bronzérmesek: 100 m leány gyors (9 évesek): Grósz Laura 1:20.47; 100 m leány gyors (13 évesek): Sztankovjánszki Anita 1:04.50; 100 m leány mell (13 évesek): Sztankovjánszki Anita 1:22.31; 100 m leány mell (15 évesek): Csutorás Sára 1:27.99; 100 m fiú hát (15 évesek): Péceli Tamás 1:06.34; 10x50m mix gyorsváltó (Farkas Máté, Schmiderer Dániel, Nagy Ádám, Csorba Gyöngyvér, Sztankovjánszki Anita, Gyulay Dániel, Kertay Lilla, Lukács Eszter, Csutorás Sára, Péceli Tamás). Főiskolás edzőváltás CSEH Kálmán helyét Széles- Kovács Gyula, a női csapat eddigi edzője veszi át az EKF-Hész-Gépszolg SE NB Iles férficsapatánál. Az egriek további időeredményei: 100 m leány gyors: Kiss Natasa 1:17.45, Kovács Dorottya 1:13.04, Csorba Gyöngyvér 1:10.37, Kertay Lilla 1:09.95, Csutorás Sára 1:08.32.100 m fiú gyors: Farkas Máté 1:22.04, Schmiderer Dániel 1:16.36, Nagy Ádám 1:12.79, Gyulay Dániel 1:06.44. 100 m leány hát: Kiss Natasa 1:31.78, Grósz Laura 1:33.20. 100 m fiú hát: Schmiderer Dániel 1:30.31, Farkas Máté 1:25.88, Gyulay Dániel 1:20.36.100 m leány pillangó: Grósz Laura 1:40.63, Kiss Natasa 1:26.35, Csorba Gyöngyvér 1:18.23, Kovács Dorottya 1:15.65.100 m fiú pillangó: Nagy Ádám 1:17.50, Gyulay Dániel 1:15.29, Péceli Tamás: 1:03.62. 100 m fiú mell: Nagy Ádám 1:30.92, Gyulay Dániel: 1:25.51. 200 m leány vegyes: Grósz Laura 3:15.94, Kiss Natasa: 3:07.87. 200 m fiú vegyes: Schmiderer Dániel 3:07.69. A legtöbb LEN-pontért járó különdíjataz 1998-as korosztályú lányok közül Ádám Gyöngyi nyerte a 200 méteres vegyes úszásban elért időeredményével. Sportnapközi Az Egri Városi Sportiskola és a hevesi Top Fitt Gym kondicionálóteremben Kovács Gyula is szervez sportnapközis tábort a nyárra. Egerben hét turnusban július 2-től augusztus 17-ig, Hevesen június 25. és 29. között várják a gyerekeket. A gyöngyösi Umbro Futball Táborba is lehet még jelentkezni a junior- team.fw.hu portálon. Felnőtt váltóban az Egri Testedző Club tájfutói voltak a legjobbak tájfutás A Szajkó Csaba, Szabó András és Kovács Ádám alkotta trió felnőtt magyar bajnoki címnek örülhetett a Mátrakeresztes térségében lebonyolított Országos Váltó Bajnokságon. Az Egri Testedző Club futói közül a junioroknál indult Hráb Dániel, Halász Balázs és Káló Attila összetéVeretleniil bajnokok. A Horváth Tamás és Vasas István edzette Egri FC U13-as korosztályú labdarúgócsapata az Országos Kiemelt Bajnokság Északkeleti-csoportjában 23 győzelem mellett mindössze 1 döntetlent ért el, s 152-17-es gólkülönbséggel. 70 pontot gyűjtve nyert bajnoki címet. Ilyen teljesítménnyel a tizenhárom éveseknél más nem büszkélkedhetett az idén hazánkban. Az aranyérmes gárdában Balajti Bálint, Bocsi Patrik, Bolyki Andor, Bölkény Balázs, Csanálosi Patrik, Csikós Károly, Esztergomi Ádám, Farkas Dániel, Gyárfás Adorján, Hornyák Szabolcs, Lázár Benedek, Madarasi Máté, Molnár Tamás, Nagy Richárd, Kasza Dániel, Katona Bence, Kállai Sándor, Szabó Bence, Tóth Dániel és Zvara Dávid szerepelt. EYGC European Youth Orienteering Championship EGER 2007 HUNGARY telű hármas a 3. helyen fejezte be a viadalt. Szintén a dobogó harmadik fokára állhatott a szenior nők csapata (Kiss Teodóra, Marczis Márta, Halászná L. Ibolya), míg a szenior férfiak (dr. Nagy Árpád, Lénárd Miklós, Nagy Lajos) a 4. helyen zártak. A középtávon is első Szabó András és Kovács Ádám így két aranyérem birtokában készülhet az Egerben június 22. és 24. között lebonyolítandó ifjúsági Euró- pa-bajnokságra, melyen a sprint- és váltószám pályakitűzőiként szerepelnek az ETC-s sportolók. Az aranyérmes trió tagjai: Kovács (balról), Szajkó és Szabó A kontinensviadal szervezőiként az ETC tagjai arra buzdítják a közönséget, hogy szurkoljanak együtt Káló Attilának és az Eb további 450 tájfutójának. ■ Hírlap-információ Medálból négy jutott az EFC-nek utánpótlás A megyeszékhelyi futballisták már átvehették megérdemelt érmeiket Bajnokok lehetnek az ifjúsági pólósok tét Ha a ZF-Eger a Bárány-uszodában legyőzi az FTC-t, akkor aranyérmes vízilabda Országos Utánpótlás Bajnokság 12. forduló. Serdülők: ZF-Eger- Szegedi VPS 12-4. Gd.: Erdélyi 7, Chilkó 2, Boróczki, Pálkovács, Fábián 1-1. Gyermekek: ZF- Eger - Szegedi VPS 16-7. Gd.: Jakab Damján, Nagy V., Fábián 3-3, Rompos, Tóth B. 2-2, Balogh G., Barta, Román 1-1. 13. forduló. Ifjúságiak: Vasas- ZF-Eger 7-8. Gd.: Kovács Gábor 3, Molnár 2, Erdélyi, Jakab Dániel, Bundschuh 1-1. Serdülők: Vasas - ZF-Eger | 10-7. Gd.: Erdélyi, Horváth Z., | Chilkó 2-2, Pálkovács 1. Gyér- | mekek: Vasas - ZF-Eger 13-10. | Gd.: Fábián 5, Rompos 3, Nagy I V., Buttínger 1-1. Valics Bence a serdülőknél és az Ifiknél is nagyszerűen őrzi a kaput Vasárnap a bajnoki címért játszhatnak az egri ifjúsági csapat tagjai. A Tóth Kálmán edző vezényelte gárda a Bárány-uszodában 12.15-től fogadja a Ferencváros korosztályos együttesét. * * * Gyermek Vidékbajnokság, II. kcs., 8. torna, Eger A ZF-Eger csapatának eredményei: - Szeged 4-9. Gd.: Lőrincz B. 2, Hornyák O., Zalánki G. 1-1; - Szentesi VK 9-11. Gd.: Lőrincz B., Hornyák O., Zalánki G., Mező R. 2 - 2, Antal B. 1 ; - Szolnok 10-4. Gd.: Lőrincz B. 4, Hornyák, Mező 2-2, Balogh B., Antal B. 1 -1. A felsőház végeredménye: 1. Szentes, 2. Szeged, 3. ZF-Eger, 4. Szolnok. ■ B. Cs. HEVESiHIRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója Mb. főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger. Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600. fax 36/513605. E-mail cím: hmhiriap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., TeL: 36/410-427 Hirdetési vezető: KIRÁLY LAJOS Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1700 Ft negyedévre 5100 Ft fél évre 10200 Ft egy évre 20400 Ft. Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz, Tel./fax: 37/311697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- maílben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. HU ISSN 0865-9109 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban között adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nein vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. V