Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-09 / 133. szám
2007. JÚNIUS 9., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍREK Eger GYÁSZNAP A „Temetőért" Alapítvány vasárnap 14 órától a zsidó temető emlékművéhez várja mindazokat akik tisztelegni szeretnének az 1944-ben a városból elhurcolt, mártírhalált halt kétezer ember emléke előtt. Feidebre RIBIZLI A településen, a templomban és környékén június 23-án 10 órától rendezik meg a hagyományos ribizlifesztivált. A Falusi Turizmusért Egyesület ribiz- lilekvár-főzéssel, ribizliszentelés- sel, borkóstolóval, kézműves-vásárral várja az érdeklődőket Kulturális csoportok lépnek fel, délután pedig hangverseny lesz a templomban. Gyöngyös MULATSÁG Ma rendezi meg a hagyományos villamos-napot a Mátrai Erőmű Zrt. és a társaságnál működő villamos-szakszervezet. Az Egri úti sporttelepen délelőtt foci-, teke- és teniszbajnokságot szerveznek a dolgozóknak, délután pedig zenés szórakoztató családi programokat koncerteket tartanak. A gyerekeket játszópark várja. Hatvan BEMUTATÓ Hatvani Márk gyűjtő a lakóhelyét ábrázoló képeslap-kollekcióját mutatta be a szegedi Somogyi Károly Megyei Könyvtárban. Az érdeklődők információkat szerezhettek a Zagyvaparti település történelméről. A kiállítást ősszel a hódmezővásárhelyiek is megismerhetik. Pétervására záróvizsga a városi művelődési házban ma délután öt órakor rendezik meg a Dolce Modell Stúdió záróvizsgáját. A divatbemutatóval egybekötött műsoron a lányok bemutatják a kurzus alatt elsajátított koreográfiákat s fellép Csipke Anett hip-hop táncos, egyéni bajnok is. Szomo^a cseresznye A településen ma és holnap rendezik meg a cseresznyefesztivált. Ennek keretében főzőversenyt hirdetnek 10 órától az új iskolánál. Több produkciót láthat a közönség, de minden bizonnyal Bartók Eszter és Caramel 16.30-kor kezdődő műsorára lesznek a legtöbben kíváncsiak. Vasárnap délután sem unatkozhatnak a nézők, különböző műfajokban válogatták össze a szereplőket a szervezők. A nap vendége 17 órától Balázs Pali. Eger FOTÓK A Helyőrségi Klubban hétfőn 17 órakor nyílik meg Dobai Tivadar természetfotós képeinek tárlata „Az én színes természetem" címmel. Veszekszik a szegénység iskolacsőd Oktatás helyett csak felügyeletet tudnak vállalni Nincs tanítás az iskolában. A tarnabodi gyerekek különösen jók a készségtantárgyakban. Sokan tanultak zenét, rengetegen látogatták a táncórákat. Kilenc pedagógus vitte végig az idei tanévet a nyolcosztályos tarnabodi általános iskolában. Szerdától háromra csökkent a pedagógusok száma. Szuromi Rita- Honnan tetszettek jönni? - kérdezi egy csapat gyerek az iskola előtt. Mihelyst megtudják, hogy a megyei napilaptól, kérdezés nélkül is beszélni kezdenek.- Elküldték a kedvenc tanárainkat, pedig nagyon szerettük őket. Amióta Katika néni sincs, már a táncórák is megszűntek. Sokat kesergett, hogy már az évet sem fejezheti be velünk. Azzal búcsúzott, ha Hevesen járunk, feltétlenül menjünk be hozzá. A gyermekek meglepően jól tudják, mi történik az iskolájukban. Nagyon szerették ezeket az idős pedagógusokat, mert ők - ahogy mondják - tapasztaltak, türelmesek. De Tarnazsadány- ról hallani sem akarnak.-Azt nem!-jelentik ki szinte egyszerre. - Azt szeretnénk, ha visszakapnánk a kedvenc tanárainkat, és maradhatnánk ebben a suliban. ■ A diákok szeretnék visszakapni kedvenc tanáraikat. Hegedűs Zsuzsanna igazgató szomorúan vázolja a helyzetet.- Márciusban született meg a testületi döntés, hogy négy nyugdíjas pedagógust el kell küldeni. Mind a négyen osztályfőnökök és szaktanárok voltak. Igaz, a hivatal azt szerette volna, ha vetésforgóban veszik ki a szabadságot, de úgy éreztem, ezeknek a megbecsült embereknek nem lehet még jobban megtiporni a lelkűket. így ők négyen május 31-ével elmentek. További két tanárom június 6-tól táppénzre ment, így szerdától három pedagógus és egy gyermekfelügyelő látja el a 120 gyermek felügyeletét. Tanítás ilyen körülmények közt szóba sem jöhet, egy terembe tereltük a gyerekeket, videóznak, zenélnek. Június végétől az iskolának már igazgatója sem lesz. Hegedűs Zsuzsanna megbízatása lejár, ő is búcsúzik. Lóié Tamás egy a sok kisgyermek közül, aki szintén szeretné a panaszát megosztani velünk. Ő most nyolcadikos, szeptembertől Pécsre jár majd a Gandhi Gimnáziumba.- Nagyon sajnálom azokat, akik itt maradnak, mert Zsadányba senki sem szeretne menni, nálunk viszont elfogytak a pedagógusok. Pető Zoltán polgármester nem csinál titkot az iskolában kialakult helyzetből.- A település anyagi helyzete okán valóban négy, már nyugdíjas pedagógust bocsátott el a testület. Az iskolaév zökkenőmentes befejezése érdekében azt kértük az igazgatónőtől, hogy a felmentési időt szakaszosan adja ki. Mivel az igazgatónő sem kezd új Különösen jók a készségtantárgyakban A tarnabodi gyermekek értelmesen, világosan fejezik ki magukat, szabatosan beszélnek. A négy elküldött nyugdíjas pedagógus a kedvencük volt. Nem csupán azért, mert bölcsek, megfontoltak, s nagyon gyermekszeretőek voltak, hanem azért is, mert - ahogy fogalmaznak - az időseknek több a tapasztalatuk, türelmük és tudásuk. A gyermekek különösen jók a készségtantárgyakban, bizonyíték erre a nyolcadikosok tablója is. ciklust, ezért neki már mindegy volt, van-e fegyelem az iskolában vagy nincs, egyben adta ki a felmentési idő második felét. Ezek után kaptuk meg tőle azt a levelet, amelyben tudatja, hogy a személyi feltételek hiánya miatt nem tudja az oktatási feladatot ellátni, csak gyermekmegőrzés és -felügyelet lesz júniustól. Kértem tőle, hogy most már korrigálja a hibát, s oldja meg a tanítást, ahogy csak bírja. Mivel kisebbségi iskoláról van szó, a környező települések nem fogadják a bodi gyerekeket. Tarnazsadány lenne a lehetséges egyetlen tárgyalópartner, ám ettől a megoldástól mereven elzárkóznak az itteniek. A szeptemberben induló tanév ezért összevont osztályokkal indul. A 2008 szeptemberétől érvényes finanszírozás még nem ismert, de az is lehet, hogy addigra megalakul majd egy kistérségi oktatási rendszer, s akkor lekerül napirendről a szomszéddal való társulási kényszer.- Az iskola szakmai munkájával nem volt baj - magyarázza Pető Zoltán. - A környék kisebbségi iskolái közül a miénkben volt a legmagasabb szintű az oktatás és a nevelés. De a négy nyugdíjas pedagógus 13 millióba került évente, melynek terhét a község tovább nem tudta vállalni. Nálunk most duplán igaz a német mondás: a szegénység mindig veszekszik... ÁLLÁSPONT Csak nehogy újra kikapjak aranymiséje alkalmából külön írásban „A hit szónoka” címen méltattam dr. Seregély István érsek papi tevékenységét A legközelebbi találkozásunk alkalmával kissé szemrehányóan jegyezte meg: miket ír maga rólam? Nem válaszoltam. Tény, idegenkedik attól, ami dicsérően vele kapcsolatban nyilvánosságra kerül. Családi neveltetésében rejlik, hogy a személyi kultusz minden formája iránt ellenszenv alakult ki benne. egy másik alkalommal bőven elhalmoztam kérdésekkel - terjedelmes riport készült ünnepi alkalomra. Egy kivételével minden felvetésre válaszolt. Csak arra az érdeklődésre nem reagált, ami szabadidejének hasznos eltöltésére irányult. Nyugdíjba vonulása alkalmából tett önvallomása is arról tanúskodik, mindig is olyan marad, amilyennek megismerhettük. Úgy él, ahogyan tanít. A külvilág előtt csak Isten szolgája. vannak, akik ezt túlzásnak tartják, mondván: az érsek is csak ember. Ám ami gyarlóság lakozik bennünk, arra ő mindig is nagyon ügyel, hogy példát mutasson, és messze több legyen a Gondviselő előtt az átlagnál. Aki egyébként hitvallóként rendszeresen figyelemmel kísérte hivatása gyakorlását, tapasztalhatta szellemességét, humorát, gyermeki játékosságát. Az országos katolikus rádió megszólalása óta növekvő számban irigylik az egrieket az érsekükért. Néhány mondatos szentbeszédeiért is. nem folytatom, nehogy ismét megfeddjen. Persze most már nem lepne meg, és bátran válaszolnék. Érsek úr! Gyarló emberként nem tudtam elhallgatni az igazságot. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu K&H A K&H Bank Kelet-magyarországi lakossági régiója gyöngyösi és egri lakossági fiókjaiba keres LAKOSSÁGI HITELTANÁCSADÓT feladatok: • új és meglévő lakossági ügyfelek részére banki hiteltermékek értékesítése, • ügyfél-akvirálás, • termékekkel kapcsolatos tanácsadás, • keresztértékesítés, • folyamatos kapcsolattartás az ügyfelekkel, elvárások: • lakossági termékek értékesítése terén szerzett tapasztalat, • felsőfokú szakirányú végzettség vagy felsőfokú szakképesítés (FEBI). előnyt jelent: • középfokú angolnyelv-tudás, • forint- és valutapénztárosi vizsga, az ideális jelölt jellemzői: ügyfél-orientáltság, jó kommunikációs- és problémamegoldó képesség, értékesítési képesség, udvariasság, gyorsaság, önállóság, megbízhatóság, precizitás, csapatszellem, konfliktus tűrés. A szakmai önéletrajzokat a pozíció és a helység megjelölésével június 20-ig a job@khb.hu e-mail címre kérjük eljuttatni. A WÜRTH értékesítési profizmusával világelső a szereléstechnika piacán. Ma már több' mint 80 országban van jelen. Most Ön is tagja lehet dinamikusan fejlődő csapatunknak. ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRS pozícióba keresünk kollégát a gépjárműipari üzletágba, Heves megye területére Feladata a meglévő és leendő vevők látogatása, kapcsolattartás, a cég termékeinek értékesítése a piacon. Feltételek: • legalább középfokú végzettség. • műszaki ismeretek, • Heves megyei lakóhely, | • jó kommunikációs képesség. • B kategóriás gépjármű-vezetői engedély. I Előnyt jelent: • gépjármű-iparban illetve értékesítésben szerzett tapasztalat. Amit kínálunk: • főállású munkaviszony, • önálló munkavégzés és döntési jogkör, • mobiltelefon, vállalati gépjármű, • betanulás alatt fix fizetés, majd korrekt teljesítményarányos jövedelem. Fényképes önéletrajzát a megjelenéstől számított 1 héten belül az alábbi címek valamelyikéi várjuk: WÜRTH Szereléstechnika Kft. Horváth Gábor „HE" 2040 Budaörs, Gyár u. 2., vagy hr@wuerth.hu vvww.wuerth.hu „Megöregedtünk együtt, a sors bármit is rendelt. így álltunk elébe, mi ketten, egy szerelemmel ” BUBORl I SÁNDORNAK ÉS BUBORl SÁNDORNÉNAK 50. házassági évfordulójuk alkalmából SZÍVBŐL GRATULÁL ÉS TOVÁBBI NAGYON IÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁN: GYERMEKEI. UNOKÁI. MENYE ÉS VEJE )******** $ „.A szeretet virágait egy ff 3* csokorba szedtem én, 0^Ezt küldöm tiszta szívből^ szülinapod reggelén, -t' . *- Kérem a Jó Istent, hogyj^f , . még sok-sok éven át Őfh Köszönthesselek Téged A drága Édesanyám!” fV Géczi ' Jánosnét Zaránkon £, 75. születésnapja alkalmából sok szeretettel köszönti: m lánya, unokája =■ és családja pB