Heves Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-08 / 106. szám
w» 2007. május s., kedd Lemondott Bokros Lajos. Sarkozy forradalmi reform előtt elnöki tervek Több munka, kevesebb segély, szigorúbb rendőrség a franciáknál Több száz embert vettek őrizetbe a választások után. A Sarkozy ellen tiltakozók 360 autót is felgyújtottak. ■E3EE03* Ellopták Antall József pestújhelyi szobrát ELTŰNT ANTALL JÓZSEF, a rendszerváltozást követő első miniszterelnök pestújhelyi fejszobra. A bronzszobrot a hét végén lopták el ismeretlenek - közölte Hajdú László, a XV. kerület polgármestere, aki szerint fémgyűjtők vihették el a szobrot. Tárolóba viszik a sugárzó hulladékot a napokban várják a püspökszilágyi radioaktívhulla- dék-lerakóba azt a sugárzó fémhulladékot, amelyet két hete a bosznia-hercegovinai Zenica város vasművéből küldtek vissza Magyarországra. Százmilliós viharkár a felhőszakadás után MINTEGY 1300 KÁROSULT és 100 millió forintos kár a hét végi vihar első mérlege a biztosítókhoz beérkezett kárjelentések alapján. A károk többségét jégverés, vihar, felhőszakadás, villám- csapás okozta. Az átlagos károk az 50-100 ezer forintos sávba esnek. ____ill ül i.______Lí_____Li_____________________111 L R eformokat várnak Nicolas Sarkozytól, akit kényelmes többséggel választottak öt évre Franciaország új államfőjévé. Gyükeri Mercédesz „Szeretem Franciaországot, amely annyit adott nekem. Ezt most szeretném visszaadni” - kezdte a megválasztását ünneplő beszédét vasárnap este Nicolas Sarkozy. Az 52 éves, konzervatív politikus hálás lehet: a franciák az elnökválasztás mindkét fordulójában kényelmes többséggel szavaztak neki bizalmat. Ráadásul igen nagy számban: a voksolás vasárnapi második menetében is a 44,5 millió szavazásra jogosult 84 százaléka járult az urnákhoz; 53 százalékuk állt ki mellette. A voksok többnyire a dinamikus politikusnak szóltak, hiszen a pártja, az UMP vezette kormányt távolról sem lehet népszerűnek nevezni. A TNS Sofres múlt héten közzétett népszerűségi listáján Sarkozy 56, míg Dominique de Villepin miniszterelnök mindössze 31 százalékos tetszési mutatót produkált. Sarkozy már 16-i kinevezése előtt dönthet a kormány átalakításáról: a kabinet élére várhatóan François Fillon kerül. A reformpolitikusként ismert volt oktatási miniszterre és az újdonsült államfőre újabb kampány vár: a franciák június 16-án új parlamentet választanak. Sarkozynak tervei megvalósításához elemi érdeke, hogy a többség újra az UMP kezébe kerüljön. Az új államfő szavazói által remélt reformokra tehát június közepéig várni kell, azt követően azonban öt éve lehet Sarkozynak a beszédben emlegetett változásokra. Elemzők szerint Franciaországnak épp egy hozzá hasonlóan céltudatos és karizmatikus vezetőre van szüksége a várt, mégis vitatott reformok véghezviteléhez. A foglalkoztatás fellendítése érdekében például nem kevesebbet ígért, mint a páratlanul bőkezű munkanélküli támogatási rendszer megnyirbálását. A közbiztonság erősítése érdekében növelné a visszaeső elkövetőkre kiróható büntetési tételeket, s hasonló szigorral lépne fel a fiatalkorú bűnözés ellen. Vitatott tervei közül talán a legfontosabb, hogy különbséget tenne a bevándorlók között: csak a képzettek integrációját támogatná. Ünnepeltek Bócsán is A KÜLFÖLDI ÚJSÁGÍRÓKAT ÍS megforgatták a bócsaiak vasárnap este. A Bács-Kiskun megyei település polgármesteri hivatala előtt mintegy száz helybeli gyűlt össze, hogy pezsgővel koccintson a leszármazott egészségére. A HELYIEK MÁR rutinosan nyilatkoznak a francia, német, svájci újságírók kérdéseire. Tavasz óta folyamatosan érkeznek hozzánk tévéktől, rádióktól, újságoktól - meséli Tóth Józsefné, a polgármesteri hivatal hely- történész munkatársa. - Sokan szurkoltunk Nicolas Sarkozynak, most nagyon büszkék vagyunk. Az egész település szeretettel várja a köztársasági elnök urat, reméljük, nem hagy ki bennünket, ha beiktatása után európai körútra indul. ” Nicolas sarkozy - teljes nevén Nicolas Paul Stéphane Sarközy de Nagy-Bocsa 1994-ben már ellátogatott Bócsára édesapja és felesége kíséretében. m R. J. _____iü_____________________—__ F elrobbant egy ukrajnai gázvezeték Felrobbant Kijev térségben egy ukrán gázvezeték közép-európai idő szerint hétfőn kora délután. A kijevi rendkívüli helyzetek minisztériumának közleménye szerint a detonáció egy mintegy 30 méteres darabot kiszakított a csővezetékből, amelynek darabjai 150 méteres körzetben szóródtak szét. Személyi sérülés nem történt, de az első hírek még arról szóltak, hogy megszakadt a gázszállítás az Oroszországból Ukrajnán keresztül Európába vezető csővezetéken. ■ Magyarországra továbbra is zavartalanul folyik a gázszállítás. Ezt hamar cáfolták: a Naftogaz Ukrainy energiavállalat közlése szerint az Urengoj-Pomari- Ungvár csővezetéken történt robbanás nem befolyásolta az Európába irányuló orosz gázszállítást. Később a Mól és Kóka János gazdasági miniszter is megerősítette: Magyarországra továbbra is zavartalanul folyik a gázszállítás Ukrajna felől, mert kerülő úton sikerült megoldani az ellátást. Az ukrán cég tájékoztatása szerint ugyanis az automatika azonnal elkerülő vezetékvonalakra irányította a gázt, így a baleset semmilyen mértékben nem érinti az európai fogyasztóknak szánt szállításokat. A robbanás okát lapzártánk idején még vizsgálták a kijevi hatóságok. ■ Z. M. HIRDETÉS 12 990 fi A PraktUflHupitakciónk a 2ÛÔ7 május 3 - június 18. között vásárolt Praktikum kártyás csomSBi érvényes, ésmás kei ajánlattajjwffi wntwtó össze: 4 Samsung CÓQ készülékajánlatunk 2007. május 3-tól az akciósfeszlef éréfén érvényesi t csak PanpíSM-kártyávat használhatók. További részletek a Pannon üzletekben. Telefonos ögyfélszctóit 1220, iezményes lészülékek közel hozzád pannon Praktikummal 2 mobil 1 áráért Higgy a szemednek! A Pannonnál most Praktikum kártyás csomaggal is kapsz két telefont egy áráért. Válassz a boltokban dupla, kártyás készülékajánlatunkból! Danton pannon 2 db Samsung C130 2 kártyás csomaggal Orbán már a negyedik, Gyurcsány mélyrepülésben A szocialista politikusok mélyrepülésben vannak, az ellenzékiek viszont törnek előre a népszerűségi listán. A hónap legnagyobb nyertese Orbán Viktor, legnagyobb vesztese pedig Gyurcsány Ferenc - így foglalható össze a Szonda Ipsos áprilisi felmérése. A hétfőn közzétett kutatás szerint továbbra is Dávid Ibolya, az MDF elnöke a legnépszerűbb politikus Magyarországon - a százfokozatú skálán 50 pontos a népszerűsége - egy százalékkal előzi meg Szili Katalin házelnököt és Sólyom László köztársasági elnököt. Áprilisban jelentősen nőtt több ellenzéki politikus közkedveltsége is: Orbán Viktor Fidesz- elnök márciushoz képest öt pontot javítva a negyedik helyre került, de Navracsics Tibor frakció- vezető és Semjén Zsolt KDNP-el- nök népszerűsége is emelkedett. Az egyetlen kormánypárti politikus, akinek nőtt a támogatottsága, a szabad demokrata Fodor Gábor: az új miniszter a hatodik helyen debütált. Gyurcsány Ferenc miniszter- elnöké hat pontot zuhant, így 29 pontos teljesítményével a harmadik legnépszerűtlenebb a 22 tagú listán. Csak Molnár Lajos volt egészségügyi minisztert és Csurka István MIÉP-elnököt tudta maga mögött tartani. ■ V. M. Miniszteri eskü a Parlamentben. Fodor Gábor miniszteri esküjével kezdődött az Országgyűlés hétfői ülése. Az SZDSZ-es politikus Persányi Miklóst váltja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium élén.