Heves Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-07 / 105. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 7., HÉTFŐ Miniszteri elismerést is átadtak a mátrai Flórián-napon „A megyének kell megfelelnünk" patthelyzet után Sós Tamás: Bizalomerősítés szükséges mindkét oldalon A gyöngyösi tűzoltó-parancsnokságon is megemlékeztek a lánglovagok védőszentjéről. A Szent Flórián ünnepén vehette át Pataki Csaba tűzoltó főtörzsőrmester az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium tárcavezetőjének kitüntetését. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója soron kívül tűzoltó századossá léptette elő Sinkáné Mészáros Zita tű. főhadnagyot, Komjáti János és Suhánszki Péter tű. főtörzsőrmester kiemelkedő munkáját pedig Kozmári Dezső-emlékpla- kettel jutalmazták. Az ünnep alkalmából társaik közül még négy tűzoltót soron kívül előléptettek, nyolcukat dicséretben, míg hét lánglovagot fizetésemelésben részesítettek. A mátraaljai Szent Flórián-na- pot szabadidős és sportprogramok sora, valamint egy közös gulyásfőzés zárta. aj. M. Szakmunkások és mérnökök kerestetnek főleg A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a Regionális Munkaügyi Központ Gyöngyösi Kirendeltsége és a Reg Humana Foglalkoztatást Elősegítő Kht. közös állás- és képzési börzéjén Gyöngyösön. A Mátra Művelődési Központban megtartott eseményen 700-750 munkavállaló és 27 munkaadó jelent meg.- Kilenc képző intézmény is bemutatkozott - közölte Cseke Teréz, a kht. igazgatója. - Úgy tapasztaltuk, hogy a tavaly év végi és a januári létszámleépítések miatt jelentősen megnövekedett a munkahelyek iránti kereslet a régióban. Ez adta a szervezőknek az ötletet, hogy - mindkét szervezet kapcsolatrendszerét kihasználva - segíteni próbáljanak. Elmondása szerint a legkeresettebb munkaerő a műszaki végzettségű mérnök, a fémipari szakmunkás és az autóiparban foglalkoztatott betanított munkás. A nyári turistaszezon közeledtével a vendéglátásban is több a betöltetlen állás, de érkeztek ajánlatok külföldi, angliai, ciprusi és hajós munkákra is. ■ Sós Tamás az elnöki iroda folyosóján. Együttműködésre törekszik. Folytatás az 1. oldalról Megválasztottuk a tisztségviselőket, ami elengedhetetlen a működéshez. Márciusban a bizottságok felállásával a működőképesség teremtődött meg.- Igen ám, de a bizottságok féloldalasak, a jobboldal nem ad elnököket. Szerintük a választók tavaly arról döntöttek, hogy a jobboldal kapjon vezető szerepet a megye életében. Miként értékeli ezt a baloldal vezetője?- Mi következetesen azt az álláspontot képviseltük, hogy itt ne legyen nyertes, illetve vesztes. Egyetlen győztes képzelhető el: a megye! Ennek rendeltük alá a konstrukciós javaslatainkat is. Kezdetben arról, hogy kölcsönösen adjuk a vezetést. A tavaszi tárgyalások során felajánlottunk a jobboldalnak két alelnöki posztot. A bizottságok felét is ők vezethették volna, e testületekben többséggel. Ám elutasították. Nem kívánok a belső dolgaikkal foglalkozni, de azt érzékelem, hogy e téren nagyon megosztottak a nézetek a köreikben. Mi korábban is, most is és a jövőben is mindenkivel együtt kívánunk működni Heves megye érdekében!- A közgyűlés már feloszlatta volna magát, de közbejött Ambrus Zoltán döntése, így felállhatott a testület vezetése. A baloldalt sok gyanúsítás érte emiatt. Mi erről az elnök véleménye?- Nekünk a lakosság előtt kell megfelelnünk, majd ők ítéletet mondanak 2010-ben. Szerintem Ambrus Zoltán a döntésével a 1 szakmaiságot helyezte előtérbe. “ Az intézményhálózat működé- | sét, s hogy ne veszítsen a megye S a patthelyzettel, a feloszlatás nyomán elhúzódó eljárással. Az 50 millió forint, amibe az időközi választás került volna, igen jelentős. Még súlyosabb lett volna az elvesztegetett idő. Már az uniós tervezési időszakban vagyunk. Fontos, hogy megyénkben minél több pályázat készüljön. Ugyanakkor a HMÖ hivatalának a vezetői magas színvonalú szakmai munkát végeztek, akárcsak a megyei intézmények irányítói. Igen nehéz helyzetben voltak, mivel több fontos, a működésüket érintő döntés nem tudott megszületni. Júliusra e téren is utol tudjuk érni magukat.- Térjünk vissza Ambrus Zoltán lépéséhez. A vádak szerint a baloldal lefizette őt. Ezt látják igazolva azzal is, hogy társadalmi alelnök lett.- Erre megint csak azt mondom, hogy Ambrus úr első helyre tette a HMÖ működését. Most többen csodálkoznak, hogy van, aki ezt előbbre teszi a saját érdekénél. De ha a magyar politika elmúlt 16 évét nézzük, ez nem példa nélküli. Ambrus Zoltánnal együtt dolgoztunk 1998-2006 között is. Éppen ezért vissza kell utasítanunk a vádaskodást! Mi az intézmények működését tartottuk mindig szem előtt, a megye érdekeit.- Milyen tanulságok vonhatók le?- Nagy tanulság, hogy tárgyalni kell, s meg kell egyezni. Sajnos, az országos politika is beszűrődött e folyamatba. Mindenesetre az emberek véleménye lényeges. Ambrus úr Petőfibányán lakik, ahol inkább az iránta való szolidaritás érzékelhető. Akik a háza előtt tüntettek, nem helybeliek, hanem máshonnan oda érkezett polgári körösök. Tény: az ő személyes döntése lehetővé tette, hogy folytassuk az elmúlt nyolc évben végzett munkánkat. Megyénk az előző ciklusban soha nem látott mértékű fejlesztéseket tudott megvalósítani a hozzánk érkezett 54 milliárd forint révén. Mi most nagy-nagy körültekintéssel készítjük elő a határozatainkat. Nem véleüenül vetettük fel a másik oldal számára, hogy adjanak tisztségviselőket, mert így egy nagy koalíció jöhetett volna létre. Ez tükrözte volna leginkább a választói akaratot. Sajnálom, hogy erre nem került sor, de nem rajtunk múlott.- Melyek a további sürgős teendők?- Az április végi megyegyűlési ülésen véleményeztük önkormányzatunk gazdasági programját, s várhatóan a júniusi tanácskozásunkon fogadjuk el. A ciklus végéig szóló stratégiánkban azzal számolunk, hogy fokozatosan felértékelődül a regionális és a kistérségi szint. Már ma is a regionális tanácsoknál vannak a jelentős döntési pontok. Magam az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsnak - mint az előző ciklusban, úgy most is - a társelnöke vagyok. A ciklusprogram összeállításakor elsősorban a megyei kötelező feladatok minél teljesebb ellátását neveztük meg prioritásként. Ebben is első helyen az intézményfenntartást és -működtetést. Mindeközben arra törekszünk, hogy a társulásos feladatellátás adta előnyöket a legteljesebb módon kihasználjuk, ezért együttműködésre törekszünk a körzetközponti városokkal. A korábbi tapasztalatainkra építve kell folytatnunk a kezdeményező, koordináló és lobbitevékenységet. Mi vagyunk kormányon, tehát e pozíciót ki kell használnunk a megyei intézményhálózat, s Heves megye fejlesztése érdekében! Jó az együttműködés a kistérségeink és az országgyűlési képviselőink között. Sikerült nagyon jó kormányzati kapcsolatot is kiépíteni.- Nem gondolja, hogy törekvéseik véghezvitelét megnehezíti a megszigorítások, a reformok társadalmi fogadtatása, a másik oldal ellenkezése?- Ma pénzügyi szempontból a megyei önkormányzatok igen nehéz helyzetben vannak. Ám ez a helyzet azért kezelhető. Nagyon lényeges, hogy a kérdések szakmai alapon dőljenek el, a lakosság érdekében.- Mi az, amiből a lakosság érzi majd, hogy valóban fejlődik a megye?- A kiindulópont a korábbi megszokott nyugodt, szakmai alapú építőmunka feltételeinek megteremtése. Folytatni akarjuk a fejlesztéseket, s készülünk a regionális fejlesztési programokra. Észak-Magyaror- szágnak 250 milliárd forint áll 2013-ig a rendelkezésére a regionális operatív programban. A további nyolc ágazatit is figyelembe véve Heves, Borsod és Nógrád megyék akár ezer milliárd forintot is lehívhatnak. Már tart a tanulmány- és engedélyes tervek létrehozása. Ki kell dolgozni a kistérségek programját, s a megyei fejlesztési tervet, hogy versenyképes gazdaságunk lehessen. Kiemelt cél a munkahelyteremtés. Még jobban ki akarjuk használni a turizmus lehetőségeit. A városokban folytatjuk a tömbrekonstrukciókat, a falvakban a központi részek rendbetételét, a víz-, ivóvíz- és szennyvíz-beruházásokat. További fejlesztésekre kerül sor az egri, a gyöngyösi és a hatvani kórházakban, rendezni kívánjuk a viszonyokat a mátra- házai és a parádfürdői egészségügyi létesítményekben. Befejeződik a gyöngyösi nyugati elkerülő út létesítése, s régi adósságunké, az Egerbe vezetőé is. Felújítjuk emeUett a 31- es és 33-as utakat. ■ Szalay Zoltán ■ Lényeges, hogy a kérdések szakmai alapon dőljenek el, a lakosság érdekében. Kossuthosok véradódiadala egri diákvér Ünnepség az akcióban részt vevőknek Kovács Tibor az év tűzoltója kitüntetés Már megkapta a Bátorság Érdemrendet is A Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola nyerte a 2006/2007-es tanévben az Egri diákvér elnevezésű rendezvény- sorozatot. Az akció iskolák közötti vetélkedés, amelynek az az intézmény a győztese, ahonnan a tanulók létszámát figyelembe véve a legnagyobb arányban vettek részt véradáson a diákok. A győztes intézményben a tanulók 43 százaléka tartotta fontosnak, hogy elmenjen a véradásra. A második a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium lett, míg bronzérmes a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola. A diákokhoz a tanévben kétszer látogattak el a véradások szervezői, egyetlen intézmény kivételével: a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskolába csak egyszer tudtak kitelepülni, ezért ez az iskola vigaszdíjat kapott. Külön- díjban részesült a Bornemissza Gergely Szakközép- Szakiskola, mert tőlük ment el a legtöbb, 143 ember, vért adni. A nyertes iskolák és az akcióban részt vevő diákok tiszteletére ünnepséget tartottak a polgármesteri hivatal dísztermében. Köszöntőjében Gortva József, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének igazgatója elmondta: Egert két dolog tette híressé, 1552-ben a vár ostrománál az óriási véráldozat és a bikavér. Munkatársaival büszkék rá, hogy az Egri diákvér akció is egyre népszerűbb az iskolák és a tanulók körében. Dr. Rácz Katalin, az Országos Vérellátó Szolgálat Egri Területi Vérellátójának vezető » főorvosa örömmel jegyezte meg, hogy a gyerekek hozzáállása a véradáshoz fantasztikus. Szeleczki János alpolgármester hangsúlyozta, hogy ez azért is fontos, mert országszerte évente 500 ezer egység vérre van szükség, amelyhez félmillió önkéntes kell. Ügy tűnik, az ifjúság szívesen segít ebben. ■ Kovács Tibor kapta meg a 2006- os esztendőben végzett különösen kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Az év egri tűzoltója elnevezésű kitüntetést. A valóban megtisztelő címet közel száz kollégája szavazata alapján ítélte oda a tűzoltó főtörzsőrmesternek Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése. A most díjazott szakember egyébként korábban már kiérdemelte teljesítményével a Bátorság Érdemrendet is, amelyet akkor a belügyminisztertől vehetett át Budapesten.- Harmadik éve adományozzák már a megyeszékhelyen Az év egri tűzoltója díjat, s eddig minden alkalommal jelölt voltam. Igazából azonban nem száKovács Tibor: Háromszor voltam már jelölt erre a kitüntetésre mítottam rá, hogy valóban meg is kapom - mondja lapunk érdeklődésére Kovács Tibor tűzoltó főtörzsőrmester. - Nagyon örülök neki, hiszen már tizenkilencedik esztendeje dolgozom itt, és ez nagy megtiszteltetetés a munkatársak részéről. Nagyon büszke rám a családom is. A kitüntető címmel járó emlékplakettet és a díszoklevelet Habis László polgármester úr adta át nekem a napokban a városi közgyűlésen, a díjjal járó pénzjutalmat pedig a Szent Flórián napja alkalmából rendezett ünnepségen vehettem át nálunk, a laktanyában. A tűzoltók védőszentjét az elmúlt héten pénteken, Flórián napján ünnepelték a szakmabeliek. Ezen a különleges eseményen a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Eger személyi állományából kiemelkedő munkavégzéséért további 14 ember dicséretben és jutalomban, két munkatársuk pedig soron kívüli előléptetésben részesült. ■ Sz. K. ■ A tanulók 43 százaléka ment el véradásra.