Heves Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-25 / 121. szám

2007. MÁJUS 25., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 GYÖNGYÖS ES KÖRZETE Szövetkezeti aranyérmek a nagyrédei Szőlőskertnek Idén kilencedik alkalommal ren­dezték meg az Országos Taka­rékszövetkezeti Borversenyt, melyre ezúttal mintegy 250 min­tával neveztek be a takarékszö­vetkezettel partnerségben álló hazai és a határon túli magyar­lakta borvidékek termelői. A zsűri összesen 27 arany-, 49 ezüst- és 79 bronzérmet osztott ki. A legsikeresebbek ezúttal is a hegyaljai gazdák voltak. Az ér­mek közül ugyanakkor két arany a Mátrai Borvidékre, a nagyrédei Szőlőskert Zrt.-hez ke­rült. A pincészet Vitéz-völgyi Hárslevelűje és a Nagyréde Chardonnay Mátra Hill bora nyerte el az ítészek tetszését. A megmérettetés szakmai le­bonyolítója ezúttal is a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. volt. ■ Ha én dönthetnék UNGHi Melánia, Gyöngyös - Szerintem viszonylag kevés a jó szórakozóhely a városban, szerencsére a Mátra közel van, ott akad egy-két kikapcsolódási lehetőség. Ráadásul itt a jó idő, és nincs strand. Mi szerettünk kijárni oda a meleg napokon, nem volt drága, és tisztán is tar­tották. Tudom, hogy kénytelenek voltak bezárni az előírások mi­att, de bízom benne, hogy idejé­ben elkészülnek a felújítással. Bár ha belegondolok, hogy a mo­zi is hosszú évekig hiányzott a városból, elképzelhetőnek tar­tom, hogy erre is sokat kell majd várni. Az egyre elviselhetetle­nebb meleg miatt pedig nagyon jól jönne, ha az ember valahol fel tudná frissíteni magát. Ha én dönthetnék, mindenképp áldoz­nék akár nagyobb összeget is a strand felújítására. A másik, amin mindenképpen változtatnék, az a Fő tér. Szerin­tem sokkal barátságosabb volt az átalakítás előtt. Túl sok a be­ton és kevés a növény, árnyék csak a kávézók teraszán van. Az egész egy forró kaüanhoz hason­lít a kánikulában, ahelyett, hogy kellemes pihenőhely lenne az itt lakók és a látogatók számára. ■ A gyerek neveli a szüleit szelektív gyűjtés A helyieknek fontos a település tisztasága Karácsondon a gyerekek nevelik a szülőket. Az óvodások és az iskolások lettek a szorgalmazói a családok szelektív hulla­dékgyűjtésének. Juhász Marianna- Előbb vagy utóbb muszáj min­denkinek megtanulnia, hogy vi­gyázzon a környezetére - hang­súlyozza Debrei Mátyás, Kará- csond polgármestere. Vezetésé­vel 2003-ban pályázott a Belügy­minisztériumhoz az akkori ön- kormányzat egy szelektív hulla­dékgyűjtő udvar kialakítására. Az elnyert hétmillióhoz ugyan­annyit hozzátéve építették meg a létesítményt, aminek hasznos­ságát immár több év tapasztala­ta bizonyítja. A hosszú távú környezetvédel­mi akcióba három évvel ezelőtt a helyi általános iskolások és óvo­dások is bekapcsolódtak. A gye­rekek azóta rendszeresen gyűj­tik az újrahasznosítható anyago­kat, amelyek aztán a hulladékud­varból az újrahasznosító, feldol­gozó üzemekbe kerülnek.- Az emberek könnyen formál­hatók. A kezdetekkor nem is gon­doltuk, hogy ekkora sikereket tudunk majd elérni - mondja Molnámé Both Györgyi, az Álta­lános Művelődési Központ igaz­gatója. - A gyerekek gyűjtögeté­sét a felnőttek is látták, szépen lassan megszokták, és bekapcso­lódtak a programba. A diákokat a környezetük tisz­tán tartása mellett egyéb érdek is ösztönzi arra, hogy szakszerű­en gyűjtsék a hulladékot. A leg­aktívabb osztály ugyanis - a pol­gármester jóvoltából - osztály- kirándulást nyerhet, a legjobban teljesítő diákok pedig a tanév vé­gén értékes ajándékot kapnak. A tanulók lelkesedése az iskolá­nak is jól jön, hiszen a hulladék- gyűjtésből származó évi száz­ezer forintnyi bevétel a diákön­kormányzat kasszáját gyarapít­ja. Természetesen vannak a falu­ban olyan vállalkozók, akik be­segítenek az általános iskolások­nak. Például egy helyi élelmi­szerbolt tulajdonosa az üzleté­ben fölöslegessé váló papírdobo­zokat rendszeresen a gyerekek­nek adja.- Az elmúlt néhány év alatt beigazolódott, hogy egyre na­Ha nem a háztartási szemét közé kerülnek a palackok, akkor az ingatlantulajdonosok is jól járnak. gyobb szükség van a szelektív hulladékgyűjtő udvarra. Sőt most már azon gondolkodunk, hogyan tudnánk bővíteni a szol­gáltatásainkat - teszi hozzá a polgármester. - Igény lenne a fe­hér- és színesüveg-gyűjtésre is. Már fel is vettük a kapcsolatot Megszokták, majd megszerették az iskola és az óvoda elköte­lezett környezettudatos maga­tartása lassacskán átragadt a felnőttekre is, a hulladékgyűj­tő udvarra egyre többen kivi­szik az otthon válogatva gyűj­tött, újrahasznosítható anya­gokat. Itt a papír, az alumíni­umdoboz és a PET-palack mellett a fémet és gumit, vala­mint a veszélyes hulladéknak számító akkumulátort, szá­razelemet is átveszik. Évente egyszer pedig az elektronikai hulladékoktól is megszaba­dulhatnak a helybeliek. egy orosházi céggel, amely vál­lalná az elszállítást. Emellett a település különböző pontjain gyűjtőszigetek kialakítását is tervezzük, hogy a helybelieknek ne kelljen a faluszéli udvarra ki­járni. Ehhez a milliós beruházás­hoz azonban pályázati segítség­re van szükségünk. A gyerekek szemléletmódjá­nak alakítására kiváló eszköz az is, hogy évente kiállítást rendez­nek azokból az alkotásokból, amiket a diákok újrahasznosít­ható anyagokból készítenek. Ez is mutatja: korántsem minden szemét, ami annak látszik. A kö­vetkező kiállítást a hétvégi falu­napon csodálhatják meg az ér­deklődők. A művelődési házban mutatják be azokat a tárgyakat, amelyek döntően alumínium italosdobozokból és műanyag palackokból készültek. Kétnapos programmal ünnepel a település karácson» A hét végén ren­dezik meg a falunapokat a művelődési házban. A prog­ramsorozatot szombaton 16 órakor nyitja meg Debrei Mátyás polgármester, majd fellépnek az óvodások, az ál­talános iskolások, a helyi népdalkor és a Vadvirág nyugdíjasklub énekkara. Szintén aznap nyílik meg a tűzoltó-egyesület emlékkiál­lítása, illetve „Az én falum” fotó- és rajzpályázatra beér­kezett munkákat bemutató tárlat. A napot utcabál zárja. Vasárnap reggel 7 órakor kezdődik a főzőverseny, majd sportversenyek várják az érdeklődőket.. Szent Orbánra emlékeznek a borbarátok kisnána Orbán-napi borün­neppel emlékeznek a telepü­lésen a szőlő és a bor védő­szentjére. Holnap délután 2 órakor a várban körmenet, majd kulturális rendezvé­nyek szórakoztatják a finom nedűk kedvelőit. Éjszakai csillagtúra a sötét Mátrában gyöngyös A Kékes Turista Egyesület május 27-én éjsza­ka rendezi meg a IV. Mátrai Csillagok éjszakai teljesít­ménytúrát 40, 25 és 15 kilo­méteres távon. A résztvevők 21 órakor a gyöngyösi Felső­városi Általános Iskolától (Martinovics u. 2.) indulnak, és ide is érkeznek vissza. A szervezők arra kérik a túrá­zókat, hogy öltözzenek me­legen és vigyenek magukkal elemlámpát. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Juhász Marianna és Heintz Bernadett Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter. suha(í< axelspringer.hu Ma már nem történhetne meg kilencven év A pusztító gyöngyösi tűzvészre emlékeztek A gyöngyösi tűzvész kilencve­nedik évfordulójára rendezett megemlékezést a városi tűzoltó- parncsnokság a Szent Bertalan- templomban. Egy korabeli fotók­ból készült kiállítással, majd szentmisével tisztelegtek a vész elhárításán hősiesen dolgozó tűzoltók és az áldozatok emléke előtt. Dr. Végh Attila alpolgár­mester arról is beszélt, hogy a tűzvész nyomai még ma is fellel­hetők Gyöngyösön, hiszen a nagytemplom toronysüvegét egykoron nem az eredeti állapo­tára állították helyre. Az önkor­mányzat még 2004-ben hozott létre alapítványt a beruházásra, amihez továbbra is örömmel fo­gadnák a felajánlásokat. ■ Fotók a templomban. A rögtönzött kiállítást szentmise követte. Önként, önzetlenül segítenek tűzoltók Egyre több fiatal vállalja fel a veszélyt Az idén 125 éves Abasári Ön­kéntes Tűzoltó Egyesület (AÖTE) volt a házigazdája a megyei tűz­oltóversenynek, ahol a csapatok hagyományőrző kategóriában, illetve a nemzetközi versenysza­bályok szerint mérték össze tudásukat. Boros Attila alezre­des, a Heves Megyei Katasztró­favédelem mentésszervezési osztályának vezetője elmondta: a rendezők és a versenyző csapa­tok is szépen szerepeltek, a leg­jobbak teljesítménye pedig meg­felelt az előírásoknak.- Sajnos egyre jellemzőbb az önkéntes tűzoltók kiöregedése, ezért örömteli, hogy sok fiatal vett részt a versenyen, hiszen ők segítenek majd a településeken bajba jutottaknak - fogalmazott az alezredes, kiemelve a nők tel­jesítményét, akik ugyanolyan bátorsággal helytállnak, mint az erősebbik nem képviselői. A Heves megyei önkéntes tűzoltók versenyében ha­gyományőrző ka­tegóriában férfiak közül a tiszanána- iak, nőknél az aba- sáriak, az ifjúságiaknál pedig mindkét nemben a szilvásvára- diak győztek. A nemzetközi versenyszabály­zat szerint a férfiaknál és a nők­nél is a tiszanánaiak szerepeltek a legeredményesebben. Az ifjú­sági csoportok aranyérmese a lá­■ A nők ugyanolyan bátorsággal helytállnak, mint az erősebbik nem képviselői. nyoknál és a fiúknál is Szilvásvá­rad csapata lett. A jubiláló Abasári Önkéntes Tűzoltó Egye­sület elnöke, Füzy Andrea el­mondta: jelenleg 47 taggal mű­ködnek, akik közül többen ifjúságiak, „vonuló állományu­kat” 23 önkéntes al­kotja. Az AÖTE idén már 12 esetben vett részt bozót-, sze­méttelep- és autótüzek oltásá­ban, segítve ezzel a gyöngyösi hi­vatásosok munkáját. Az egyesü­let a jövőben rendszeres képzés­sel, utánpótlás-neveléssel és a vé­dőfelszerelés korszerűsítésével szeretné még hatékonyabbá ten­ni munkáját. ■ J. M.

Next

/
Thumbnails
Contents