Heves Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-24 / 120. szám

2007. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR mm A pénztelenség tartja össze őket utánpótlás Néha az edző ajándékoz egy-két pár cipőt ifjúsági korú játékosainak A gyöngyösieknél egyenes út vezet az ifiből a felnőttcsapathoz. Az aranyérmes gárdában több ügyes játékos is található, akiket máshol is szívesen látnának. Különös értéket kölcsö­nöz az Energia SC ifjúsá­gi labdarúgócsapata aranyérmének, hogy a gyöngyösi gárda rendkí­vül szerény körülmények között működik. Hírlap-összeállítás labdarúgás A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság Középcsoportjában 20 mérkőzésen szerzett 52 ponttal (91-23-as gólkülönbséggel) az Energia SC Gyöngyös csapata hódította el a bajnoki címet. Sol­tész Sándor edzősködésének négy éve alatt fokozatosan lépett egyre feljebb a Blaskó, Boros, Búj- I dosó, Danyi, Fehér, Fodor, Hídvé- | gi, Kandiké M., Kiss K., Kovács B., J Kovács R., Lehota, Magyar, Majdán, Marosvári, Székely G., Váradi J., Váradi M., Viktor, Vő­fély alkotta piros-fekete együttes.- Nem volt olyan mérkőzés, ahol ne lőttünk volna gólt. Az el­ső hely annak köszönhető, hogy a felnőttcsapattal edzettünk és összeszokottá váltunk - elem­zett Soltész Sándor. - Komoly csapatmunka áll a fiúk mögött. Pont ezért nem a 16 gólos Viktor Szabolcs lett a bajnokság gólki­rálya. A gólszerzés öröméből ná­lunk minden játékos kivehette részét. Most öten öregszenek ki. Ők abban a felnőttben folytatják, ahol Kiss István keze alatt kizá­rólag gyöngyösiek szerepelnek. Ritkaság manapság a hűség és az összetartozás-tudat. Az Energiában egyértelmű az ifisták jövőképe: biztosan felke­rülhetnek a nagyokhoz. A fris­sen feljutott húszéves Ravasz Gergő máris a felnőttek házi gól­királya lett. Az ifjúságiaknál szinte mindenki a város 80-as lakótelepéről érkezett. A csapa­tot a szó szoros értelmében a pénztelenség tartja össze. A szü­lők többsége minimálbéren vagy az alatt él. Tagdíjra így már nem is gondolhatnak. A csapat nem tud venni cipőt a fiataloknak, né­ha az edző ajándékoz egy-két pá­rat, olyanoknak, akiknek ez is számít. A Balázs Ernő elnök ál­tal vezetett klub részére a Mátrai Szénbányák, Gyöngyös város, Fodor József és Gál Károly vállal­kozók adják azt, ami van. Min­dent meg is becsülnek. Kiemelt utánpótlás-bajnok­ság, Északkelet U19: Egri FC - Ózd 5-0 (1-0). G.: Dobos 3, Domán, Lehóczki. U17: Egri FC - Ózd 1-2 (0-1 ). G.: Csóka. * ★ * I. Kálvária-kupa városi torna, Gyöngyös A végeredmények, ’98-as kcs.: 1. Arany J. isk., 2. Kálváriaparti isk., 3. Felsővárosi isk., 4. Energia SC. Különdíjak, legjobb lány játé­kos: Erdélyi Kiara (Kálváriaparti isk.); legjobb mezőnyjátékos: Gere Zsombor (Arany J. isk.); leg­jobb kapus: Klepács Péter (Ener­gia SC); gólkirály: Majoros Péter (Kálváriaparti isk.). ’99-es kcs.: 1. Kálváriaparti isk. I., 2. Kálvária- parti isk. II., 3. Energia SC, 4. Fel­sővárosi isk. Különdíjak, legjobb lány játékos: Nagy György Han­na; legjobb mezőnyjátékos: Tóth NYILASI TIBOR, DétáÚ Lajos, Urbán Flórián, Aczél Zoltán, Sisa Tibor és Kozma Mihály is segíti szakmai tapasztala­taival a nyáron Gyöngyösön rendezendő Umbro Futball Tábort. A három turnusban (június 24-30., július 1-7., július 8-14.) lebonyolítandó sorozatban Bárdos János ve­zetésével jelenleg is aktív, il­letve volt profi játékosok (pl. Norbert, kapus: Fülöp Nándor; gólkirály: Tóth Levente (mind Kálváriaparti isk.). Legjobb játék­vezető: László Tamás. A Fülöpné Orsi és Nagy György Gábor által szervezett tornát a Detki Keksz Kft. támogatta. Birkózás Meghívásos szabadfogású verseny, Soltvadkert A gyöngyösi birkózók eredmé­nyei. Diák I. kcs., 35 kg.: 2. Tóth Richárd, 3. Bódi Ádám. Kézilabda NB L, ifjúsági fiúk Rájátszás az 5-8. helyért: Gyöngyösi Főiskolai KK - Kom­ló 27:27 (10:10). Ld.: Blazsek 11, Major 4, Hevér, Fibecz, Tatai 3-3. Győri ETO FKC - Gyöngyö­Tóth Norbert, Horváth Ferenc, Bárányos Zsolt, Kenesei Krisztián, Hrutka János) tart­ják az edzéseket. A négy kor­osztályban sorra kerülő bent­lakásos vagy napközis tábor­si Főiskolai KK 39:27 (17:9). Ld.: Blazsek 13, Hevér, Tatai 4-4. Kosárlabda Országos Serdülő Bajnokság, középdöntő, Szeged Az Egri KOK-VSI csapatának eredményei: - Szedeák KE 47-88; - Debreceni Sí 70-93; - BLF-Palota 56-66. Az egrieknek nem sikerült a döntőbe jutás, a 13. helyen zárták az idényt. Modellezés Diákolimpia, 1. forduló, Tass- legelő Az egriek eredményei, serdü­lő Fl-k: 1. Angyal Endre, 2. An­gyal Virág. Ifjúsági Fl-h: 2. Dávid Ádám, 3. Berta Balázs Ifjúsági Fl-k: 1. Gazsó Péter, Berta Balázs, 3. Dávid Ádám. ba, mely a lehető legjobb kombinációja a sportnak, a kikapcsolódásnak és a szóra­kozásnak, a Gyöngyös, Ke­nyérgyár u. 9. (fax: 37/507- 211) címen lehet jelentkezni, de lehetőség van online neve­zésre is a www.junior- team.fw.hu portálon. A gyer­mekek a részvételi díjért egy komplett garnitúra Umbro fel­szerelést is kapnak. Sakk V. Gyarmaü Imre ifjúsági ver­seny, Kunmadaras A 8 éves Gledura Benjamin és a 12 esztendős Becskei Zoltán (mindkettő Egri Szivárvány Sakk Klub) vereüenül végzett a saját korcsoportjában, illetve a csapatverseny győztes gárdájá­nak is a tagja volt. Speciális sport Országos tornaverseny, Ka­zincbarcika A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség versenyén a Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai, Mód­szertani Intézmény 12 tanulója (akik az Integra Agria SE színei­ben versenyeznek) állt a szerek­hez. Alaxainé Deák Edina tanítvá­nyai nemcsak sikeresen szerepel­tek, de a Gazdasági és Környezet- védelmi Bizottság legeredménye­sebb csapatnak járó Timpanon­kupáját is elnyerték. Vízilabda Országos utánpótlás-bajnok­ság, ifjúsági fiúk ül. szakasz, A-csoport, az 5. for­dulóból elmaradt mérkőzésen: Szolnok - ZF-Eger 3-13 (0-3, 0-4, 0-3,3-3). G.: Jakab Dániel, Kovács Gábor 3-3, Erdélyi 2, Ko­vács Gergő, Molnár, Madaras M., Chilkó, Bundschuh 1-1. A Mátra SE a 8., a Füzesabonyi $C a 10. helyen zárta a bajnoki évet SAKK NB J/B Maróczy-csoport All., záró fordulóban: MÁTRA SE I. - TEVA DEBRECEN 3:9 Remiztek: Blaskó István, Földi István, Fodré Sándor, Éberth Zol­tán, Jacsó Ádám, Földi Kristóf. A bajnoki címért küzdő debre­ceniek fantasztikus elszántság­gal játszottak, és valósággal „összeroppantották” a gyöngyö­sieket. SÁROSPATAK - FÜZESABONY 5:7 Győztek: Bakos Balázs, Tóth Dániel, Papp Z. Csaba, Antal At­tila, Barta Zoltán. Remiztek: Báli János, Hevesi Zoltán, Czakó György, Balsai Nikolett. Az esélyesebb sárospatakiak­nál szép győzelemmel fejezte be a bajnokságot az abonyi gárda. A végeredmény: 1. Kazincbar­cika 84 pont, 2. TEVA SE Debre­cen 83,3. Kőszolg SC Kiskunha­las 77,5, 4. Dunaharaszti MTK 75, 5. Maróczy SE Szeged 67,6. HÜSI SC, 7. EMSE Miskolc 63,5, 8. Mátra SE 1.61,5,9. Sárospata­ki ESE 60,5, 11. DEAC 53,5, 12. Vízügyi SC 43,5. ■ Grazban ezüst jutott az egri cselgáncsozónak Kiskéri Attila egészen a döntőig menetelt a nemzetközi versenyen cselgáncs Többek között olasz, belga és osztrák vetélytársakat verve jutott be Kiskéri Attila a 17 ország fiataljait felvonultató nemzetközi ifjúsági verseny 60 kilós súlycsoportjának döntőjé­be. Az Egri Vasas-SI dzsúdósa öt győzelem után a fináléban né­met ellenfelével már nem bírt, ám a 2. helyezés így is dicsére­tes. A 66 kg-osoknál Fajt Gergely 2 győzelemmel és 2 vereséggel a 9. helyen végzett, míg Horváth Tamás további tanítványai közül Pócs Levente, Székely Zoltán és Csépányi László számára ezúttal a tapasztalatszerzésen volt a hangsúly. »B. Cs. Edzés Détáriék felügyeletével, Tóth Norberték irányításával Gyöngyösön Hatvanban ötödször is bizonyítottak díjazás Félmillió forint értékben kaptak serlegeket az arra érdemesek 3LOCKK'! \ Mi:-'­'ÍORSZBR Ferge Benjámin az első, Sőregi Kristóf a második helyre léphetett tékvon-do A győztesek összesen 500 ezer forint értékben vehet­tek át serlegeket az ITF Taekwon-Do Európa-kupán, ami kiemelten magas díjazás­nak számít ezen a területen. A Hatvani Taekwon-Do egyesület által ötödik alkalommal rende­zett eseményen nyolc nemzet harminchat klubjának 341 ver­senyzője szerepelt. A Kodály Zol­tán iskola csarnokában mintegy 600 néző előtt Szombati Lajos városi önkormányzati képviselő ahhoz gratulált a szervezőknek, hogy sikerült a települést a sportág nemzetközi vérkeringé­sébe bekapcsolni. Az öt páston lebonyolított formagyakorlatok és küzdelmek során ismét szép hazai sikerek születtek. Forma­gyakorlatban Jávorka Judit és Pregun Tímea a 2., Nádas Má­tyás a 3. helyen végzett. Küzde­lemben Ferge Benjámin (- 50 kg) és Kulacsik Martina (- 53 kg) az 1., Jávorka Judit (- 53 kg) és Maczkó Gábor (- 40 kg) a 2., Sőregi Kristóf (- 50 kg) és Csor­ba Ádám (- 35 kg) a 3. helyet szerezte meg.- Köszönjük a szponzorok se­gítségét, az viszont fájó pont, hogy a megyei önkormányzat sportbizottsága az idén nem tud­ta támogatni a rendezvényt - mondta Hatvani Ferenc edző, aki trénertársával, Dudás Atti­lával a rendezésben is kiválót nyújtott. ■ B. Cs. HFVFS ^ HÍM Ap IJUu * JLaj mecvh JIJIJL IVJLflI Kiadja az Axel Sprlnger-IHIagyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója : Mb. főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadövezetö: PERJÉS! ATTILA |j Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN \ Lapszerkesztők: ! HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB ; Szerkesztőség és kiadó címe: ! 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) I Telefon: 36/513-600, fax: 36/51^605. f E-mail cím: hmhirlap@axels.hu j Ügyfélszolgálati iroda: \ Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410-427 : Hirdetési vezető: : KIRÁLY LAJOS I Telefon: 36/51S634, fax 36/513630 \ Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 Az előfizetői példányok kézbesítését az ; Axel Springer-Magyarország Kft. Heves : Megyei Irodájának terjesztő hálózata l végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi- í onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/51S044, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1700 Ft negyedévre 5100 Ft, fél évre 10200 Ft, egy évre 20400 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- : böző versenyeken, játékokon, akciókon, \ szavazásokon, rejtvénypályázatokon \ stb. résztvevők által személyesen, (rás- s ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- \ mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- ;i hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- ij Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, | amelyek az adatok feldolgozását is vég- jj zik (Axel Springer-Magyarország Kft., \ Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., ij Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság | Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- | újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő j Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek l az általunk kezelt személyes adataik kö- j; réről, felhasználásuk módjáról és céljá- ij ról és bármikor kérhetik azok helyesbi- íj tését, felhasználásuk korlátozását, illet- | ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents