Heves Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-23 / 119. szám

2007. MÁJUS 23., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP HEVES, KISKORÉ ES KÖRZETE 5 Megtalálták a falu erős emberét és a legügyesebb háziasszonyát Igazi fesztíváli hangulatban telt el a nemrég megrendezett hagyo­mányos falunap Boconádon. Az érdeklődőket elsőként az óvodá­sok, majd az iskolások szórakoz­tatták, őket az Őszirózsa nyugdí­jasklub tagjai követték műsoruk­kal. Az esemény szervezői délben az egész falu lakosságát meginvi­tálták egy jó adag babgulyásra, majd folytatódott a programok so­ra: a tűzoltók bemutatóját követő­en családi focibajnokságot ren­deztek, a fiatalok pedig tojást fest­hettek, lovagolhattak. A nap érdekességének számí­tott az a vetélkedő, amelyen a fa­lu legerősebb emberét, illetve a legügyesebb háziasszonyát ke­resték. Az előbbinek járó címet - immár második alkalommal - Urbán Péter vitte el, aki egyaránt a legjobbnak bizonyult zsákeme­lésben és a petrencés rúd kitartá­sában. A nők vetélkedésében töb­bek között söprögetésben, talics­katolásban kellett jeleskedniük a résztvevőknek, de az is számított, hogy milyen szépen hímzett kö­tényt visel a ház asszonya. Az idén Raab Anetta szerezte meg az elsőséget. ■ Ha én dönthetnék lévai aranka, Hevesvezekény - Mint háromgyermekes szülőt, engem főként az ő sorsukkal összefüggő kérdések foglalkoztat­nak. Az olyan óvodáskorúaknak, mint a legkisebb, modern játszó­teret létesítenék. Az alsó tagoza­tos gyerekemet az érinti, hogy megszűnik az iskola, s Kiskörére vagy Hevesre járnak majd. Ha dönthetnék, az utóbbit választa­nám, legidősebb testvérük is oda jár gimnáziumba. Háziasszony­ként azt hiányolom, hogy hely­ben nem lehet friss húst kapni, a városba kell utazni érte. Ami a közlekedést illeti, este elég re­ménytelen el-és ideutazni: 18.20- kor jön, s 19 órakor indul az utol­só buszjárat. Ez azoknak gond, akik máshová járnak dolgozni. Itt ugyanis nincsenek megfelelő munkahelyek, pedig nagyon kel­lenének a megélhetéshez. ■ Mínuszok támadtak a fákra fagykárok Egymilliárdos terméskiesést okozott a kemény lehűlés Kilátástalan helyzetbe ke­rültek a térségi termelők, miután a mostoha időjá­rás miatt odalett az idei termés a Heves környéki gyümölcsösökben. Szilvás István- Nem tudom, mi lesz, nem tu­dom... - méregeti az almafák ágait Kiss József. - Nagy a baj a gyümölcsösökben. A hevesi Agroroyal Kft ügyve­zetője azt jelzi ezzel, hogy az Er­dőtelek széléig húzódó 1200 hektáros térségi ültetvényekben több mint egymilliárd forint kárt okozott az április végi lehűlés.- A szokásosnál két héttel ko­rábban indult be a vegetáció, az általában április 9-12. között be­köszöntő fagy viszont később jött. Hajnalban mínusz hat fok volt akkoriban, így odalett a ter­més 90 százaléka. Ilyen még nem volt, amióta csak létezünk- érzékelteti a helyzet súlyossá­gát az ügyvezető. Az 1993 óta működő, s a 600 hektáron gazdálkodó kft.-ben meggyet, almát, szilvát, barac­kot, körtét termesztenek, de van cseresznyésük is. Náluk mint­egy kétszázan élnek ebből, szü­retkor további 4-500 idénymun­kást alkalmaznak.- Tőlünk a meggy száz, az őszibarack 40 százaléka, a szil­vának pedig a kétharmada ipari feldolgozásra kerül, a cseresz­nye 80 százalékát piaci értékesí­tésre viszik el. Ezzel az idén nem számolhatunk, csak az árbevé­tel tetemes kiesését könyvelhet­jük el - mondja Kiss József, aki most azon gondolkodik, hogy miként lehetne enyhíteni a kárt.- A magángazdálkodók közül so­kan ott tartanak, hogy eladják a föld egy részét, így próbálják menteni a maradékot. Mi ezt nem tehetjük meg. Csökkenthet- nénk a dolgozók számát, vagy eladhatnánk néhány gépet, de akkor jövőre kivel és mivel mű­veljük meg a területet. Az ültet­vényt nem lehet elhanyagolni, mert egykettőre tönkremegy. Ha egy-egy részre akadna is vevő, ma az eredeti értékének a 20-30 százalékát adnák érte. A károsult magángazdálko­dók között sok a nyugdíjas, de a terméskiesés érzékenyen érinti majd a felvásárlásból, a szállí­A tavaszi fagyban a fák nem károsodtak, rendben növekednek, gyümölcs híján azonban túlhajtanak az ágak mutatja Kiss József, aki szerint a gazdák most már a jövő évi termés megmentéséért dolgoznak tásból és a feldolgozásból élőket is. A kft. és a kistermelők nem rendelkeznek biztosítással. Jég­verésre lehet, a fagykárra viszont nemigen tudnak kötni. Ha mégis, akkor a biztosítók teljesítheteüen fel­tételeket szabnak.- A biztosítási díj 20 százalék­ra rúg, ráadásul a várható ter­més értékének a 30 százalékáig önrészt kell vállalni. Ez azt je­lenti, hogy csak az azon felüli kárt téritik meg. Ilyen kötelezett­séget nem tudunk vállalni - jegyzi meg a szakember, aki megemlíti: létezik ugyan a nem­zeti kárenyhítési alap, ám ez sem oldja meg a gondokat.- A gyümölcsös egy-egy hektárja után 3000 forintot kell befizetni, ehhez az állam ugyanany- nyit tesz hozzá. A pénzt ott fizetik, ahol kár van, de mi van akkor, ha az egész országot ilyen termé­szeti csapás éri. Tüdomásom sze­rint eddig mindössze 900 millió gyűlt össze, mi jut ebből egy-egy termelőnek... Kiss József a Cziglernek neve­zett részen lévő 20 hektáros, hét éve ültetett almásban mutatja, hogy a fák, a levelek nem káro­sodtak, csak a virágok fagytak le. Elvétve látni egy-egy aprócs­ka termést. A fák növekedése nem állt le, az ágak túlhajtanak, ezt zöldmetszéssel, gyökérvá­gással lehet korrigálni.- Egy üyen fa átlagosan tizen­öt kilót adott volna. Ezekkel már nincs mit tennünk - mondja a szakember, aki hozzáteszi, hogy a kiesést a fagy által megkímélt Dunántúlról, s zömmel német és lengyel importból pótolja majd a piac. - De ez rajtunk nem segít, nekünk most az a dolgunk, hogy megmentsük a jövő évi termést. ■ Akárcsak a tár­saság, a magán­termelők zöme sem rendelkezik biztosítással. A dióültetvényből remélt tisztes haszon az idén elmarad hosszú távon gondolkodott a hevesi orosz péter, amikor jó egy évtizede diófával ültette be azt a tizenöt hektáros területet, amelyen gazdálkodik. Ezek a gyümölcsfák átlagosan két tonnát adnak ám az idén - bár a dió gond nélkül vevőre találna - nem remél hasznot belőlük a nyugdíjas férfi. A ter­més 90 százaléka ugyanis elfa­gyott A gazdálkodó befizette a nemzeti kárenyhítési alapba a hektáronkénti 3000forintot, de nem tudja, hogy mikor és mennyit kap majd vissza onnan. Most abban bízik, hogy jövőre meg­marad a termés. Trófeagyűjtemény az egykori iskolának erdőtelek Sajátos és rend­kívül értékes ajándékot ka­pott az idei madarak és fák napja alkalmából a Mikszáth Kálmán Általános Iskola. A település szülötte, az Eötvös Loránd-díjas nyugalmazott gyárigazgató, Tari Miklós ugyanis az egykori alma maternak ajándékozta gaz­dag trófeagyűjteményét A diákok az ebből az alkalom­ból rendezett természetisme­reti vetélkedő keretében vet­ték át a tanulmányaikat segí­tő kollekciót. Az egész falunak szóló kisebbségi rendezvények pély Az újonnan megválasz­tott kisebbségi önkormány­zat tagjai úgy döntöttek, hogy nemcsak a romákat, hanem a falu egész lakossá­gát meghívják a rendezvé­nyeikre. Elsőként jó hangu­latú bált tartottak, majd gyermekmajálist szerveztek. Bónisné Rafael Noémi elnök azt tervezi, hogy pünkösdkor közös sátoros pörköltfőzésre és ebédre invitálják meg a helybelieket. A település eredetét idézi a Bodzafesztivál boconád Hangulatos Bodza­fesztiválra várják június 2-án a szülőket, a nevelőket és a gyerekeket a település eredetére emlékeztető ese­mény szervezői. A művelő­dési központban sorra kerü­lő rendezvényen dalokkal, táncokkal és kisebb jelene­tekkel tarkított műsorral szó­rakoztatják az érdeklődőket az általános iskola tanulói. A továbbiakban kézműves­foglalkozások, játékos vetél­kedők várják a gyerekeket. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ ESEK KEDD PÉTERVÁSÁRA ►SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt irta: Szilvás István Fotó: Ötvös Imre, Lénárt Márton Tel.: 36/513-622 e-mail: rita.szuromi@axelspringer.hu Nem könnyű összefogni a közösséget elismerés Három és fél évtizede dolgozik a Vöröskereszt önkénteseként Diáknapon emlékeznek a névadó Vásárhelyi Pálra Akik folyamatosan benne van­nak, azok a megmondhatói, hogy sehol sem könnyű manap­ság közösségi munkát végezni. Amire néhány évtizede szinte egyetlen szóval mozgósítani le­hetett az embereket, azért ma többször is végig kell talpalni a települést. így van ezzel a tiszanánai Tóth Tiborné is. Bizony, menni kell, ha vér­adást tervezünk, vagy ha az ár­vízkárosultaknak szeretnénk például adományokat gyűjteni - mondta a helyi vöröskeresztes alapszervezet titkára. A vékony, megnyerő modorú asszony valaha általános ápoló­nőnek tanult, így elődjének, Oláh Istvánnénak nem volt ne­héz dolga, amikor 1972-ben segí­teni hívta az éppen esedékes vér­adáskor. Akkoriban évente két­szer 130-140 donor tartotta tű alá a karját.- Napjainkban háromszor van nálunk kihelyezett véradás, amelyekre 40-50 embert tud­tunk mozgósítani. Ha csak tehet­jük, így például jövőre, kis ün­nepségen köszöntjük mind a többszörös, mind pedig az új vér­adókat - említette. Falujában Tóth Tiborné - aki egyben a Heves területi szerve­zet vezetőségi tagja is - dr. Mol­nár Mihály elnök mellett csak­nem nyolcvan aktivista támoga­tására számíthat Az ifjú vöröske­reszteseket például Ujj Zoltánná Tóth Tiborné titkárt immár máso­dik alkalommal tüntették ki tanárnő fogja össze az iskolában. A fiatalok az utóbbi időben cse­csemőgondozásban értek el szép eredményeket a különböző ver­senyeken. Mások a nagycsalá­dosok, az egyedülállók ellátásá­ban segédkeztek. Mint Tóth Tiborné tervezi, a közeljövőben a felnőtteknek, va­lamint a helyi varroda dolgozói­nak szeretnének elsősegélynyúj­tó tanfolyamot szervezni.- Ebben az ügyben is bizako­dó és kitartó vagyok - mondta a szervezet titkára, akinek az idei vöröskeresztes világnap alkal­mából ezért a lelkes hozzáállásá­ért a Kiváló Vöröskeresztes Munkáért elismerés bronz foko­zatát adományozták. ■ A kiskörei általános iskola 22 éve vette fel Vásárhelyi Pál nevét, s az idén immár huszadik alkalom­mal emlékeznek meg névadójuk­ról az intézményben. A tanulók, a nevelők és a szülők ezúttal má­jus 25-én tartják meg a hagyomá­nyos diák- és gyermeknapot, amelyet - Kovács Márton igaz­gató köszöntője után - Szén Jó­zsef polgármester nyit meg. A továbbiakban gazdag prog­ram várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Délelőtt bemutatkoz­nak a néptáncosok, kezdetét ve­szi a kispályás labdarúgótorna, majd kiállítás nyílik a névadó éle­téről és munkásságáról, illetve a tűzzománc tanszak alkotásaiból. A környezet- és természetisme­retben búvárkodó sulisok pedig kistérségi vetélkedőn adhatnak számot a tudásukról: Délután folytatódnak a külön­böző sportversenyek, a mozi­teremben pedig a színjátszó tan­szakosok mutatják be vizsgaelő­adásukat. Ezt követően, 14.30-kor a résztvevők megkoszorúzzák Vásárhelyi Pál emlékművét, majd a bitumenes pályán az ün­nepélyes eredményhirdetésre gyűlnek össze a versengő diákok. * A városi gyermeknapra vasárnap délelőtt 10 órától kerül sor a mo­ziban és a tájház udvarán, ahol bábelőadáson, vidám játszóházi programokon vehetnek részt a helybeü fiatalok. ■

Next

/
Thumbnails
Contents