Heves Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-07 / 82. szám
6 GAZDASÁG 2007. ÁPRILIS 7., SZOMBAT Jó-e a munkahelyi játék? munkaidő A legtöbb multi tiltja az irodai rejtvényfejtést A munkáltatók rossz szemmel nézik, ha a munkatárs kikapcsol egy időre. Sok szakértő a dolgozók pártján van. Áprilisig 17 százalékkal több szja-bevallás az adó- És Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal április 1-jéig 1,172 millió darab személyi jövedelemadó-bevallást vett nyilvántartásba, mintegy 17 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában - közölte az adóhatóság. A tengerészek miatt csökkent az olajár kéthetes erőteljes drágulást követően csütörtökön már harmadik napja csökkent a kőolaj világpiaci ára, hordónként 68,10 dollárra. A csökkenés annak köszönhető, hogy Irán szabadon bocsátotta a március 23-án elfogott brit haditengerészeket, ami mérsékelte az aggodalmakat. Januárban csökkent a külkereskedelmi hiány A KÜLKERESKEDELMI hiány 308,8 millió euró volt január-februárban, 97,6 millió euróval kisebb a 2006. első két havinál. A külkereskedelmi deficit februárban az első becslés szerint 115,4 millió eurót tett ki, szemben az egy évvel ezelőtti 252,7 millió eurós hiánnyal. A kivitel 22 százalékkal, a behozatal 20 százalékkal nőtt. Pannon Növeli a dolgozók hatékonyságát és munkakedvét, ha munkahelyükön engedélyezik nekik, hogy játsszanak. A legtöbb munkahelyen nem nézik jó szemmel a kikapcsolódást munkaidőben. Németh Márk Jó hír a keresztrejtvényfüggő vagy a számítógépes játékmániás dolgozóknak: kutatások szerint jobban és hatékonyabban dolgoznak azokon a munkahelyeken, ahol a főnökök engedélyezik alkalmazottaiknak, hogy munkaidejük egy részét játékkal töltsék el. Az Utrechti Egyetem tudósainak kutatása szerint a munkahelyi játék egyáltalán nem időpazarlás, hanem segítheti a dolgozókat teljesítményük növelésében és a munkájukhoz való jobb viszony kialakításában. A Jeffrey Goldstein profesz- szor által vezetett egy hónapos kutatás során egy holland biztosítótársaság néhány dolgozójának engedélyezte, hogy napi egy órát számítógépes játékokkal (pasziánsz, aknakereső) töltsön el, míg a többieknek megtiltották ezt. A felmérés eredményei szerint a „játékos” csoportba tartozó dolgozók egy idő után sokkal jobban érezték magukat munkahelyükön és kedvezőbben viszonyultak feladataikhoz, ami a megnöve- kedett teljesítményükben és az alacsonyabb lógási arányban is tükröződött. „Egy keresztrejtvény kitöltése vagy egy pasziánszmenet rövid szünetet, a megterhelő és gyakran monoton munkától való kikapcsolódást jelenthet a dolgozónak. Kiszellőztetett fejjel pedig újult erővel, frissebben, és ezért hatékonyabban is dolgoznak az alkalmazottak” - magyarázta lapunknak dr. Szirmay Ágnes munkapszichológus. A termelékenységben is mérhető kedvező hatásai ellenére nagyon sok cégnél - jellemzően a nagyvállalatoknál és a multiknál - nem hogy nem engedélyezik, hanem tűzzel-vas- sal irtják a játékokat. A számítógépbe épített programokat letiltják, a szórakoztató honlapokat pedig kiszűrik, mondván, hogy azok csak rabolják az alkalmazottak idejét. Az agytorna sikerélményt nyújt AZ OLYAN EGYSZERŰ JÁTÉKOK, mint a számítógépekbe beépített pasziánsz vagy aknakereső nemcsak szórakoztatók és kikapcsolódást nyújtanak, hanem kihívást jelentenek a dolgozóknak, és ezáltal növelik a versenyszellemet. A bonyolultabb logikai játékok - mint a mostanában közkedvelt Sudoku - vagy a keresztrejtvények a kikapcsolódáshoz speciálisan járulnak hozzá. Kitöltésük ugyanis nem annyira pihentet, hiszen az embereknek használniuk kell az agyukat Cserébe viszont sikerélményt nyújt számukra. A BUX-index 2007. április 06-án 24 200 24100 24000 23900 23800 23700 Nyitóérték: Záróérték: 23 951 23962 Változás: 0,02% Előző napi .........................1 ........ z áróérték: 15.3«. a Ne* ¥ork4 • 23 956 tőzsde nyitása a 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 ora FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007.04. 06. Mmím ütőké mm m&t&m ms&& Synergon 1537 +2,40 114 Rába 1550 +1,91 282 MTelekom 955 +0,53 570 Fotex 810 +0,37 150 Mól 21505 +0,02 534 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény UíokÓöríR) Változásai Mitó Ft \ Forrás/T 1999-6,98 5 Phylaxia ül 70-í,41 iiB«l§ Forrás/OE 1499-0,73 4 OTP 8 561-0,28 765 Richter 36 500-0,14 221 A BUX-index az elmúlt napokban 24600 24 200 23800 23 400 n. 23 3/0 . , 23655 23000 22600 22200 21800 _ 23340 P°"Wp 03.27 03.28 03.29 03.30 04.02 04.03 n3P FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok » Hivatalos devizaárfolyam 2007. április 6-án. €/Ft $/Ft €/$ t ■1 — 246,03 183,34 1,34 +0,21 Ft-0,57 Ft Ocent HIRDETÉS _______________________________________________________________________________________ R ÁK: AZ IMMUNREND$ZER, MINT AZ EGYIK LEGHATÉKONYABB RÁKELLENES FEGYVER (Dohányzók és környezetük fokozottan veszélyeztetettek!) Prof. Dr. Fachet József, az MTA orvostudományok doktora, rákkutató, immunológus; Varga Gábor, Dipl.-Kfm. a Vitanax PX-4 kifejlesztői Minden valószínűség szerint az élőlények immunrendszere az egyik leghatékonyabb rákellenes fegyver. Erre bizonyíték a spontán tumor regressziók léte emberekben és állatokban egyaránt 1999-ben rákkutató tudósokarra lettek figyelmesek, hogy égé rkísérletei k so rá n egy egéra sok közül soha nem pusztult el rákban, mégakkorsem, ha ismételten nagy mennyiségű ráksejteket fecske ndeztek az ál Iatba. Ezeknél az egereknél megfigyelték, hogyimmunsejtek(le- ukociták egyik legnagyobb csoportja) vették körül a ráksejteket, amik elpusz- trtottáka ráksejteket, miután érintkeztek azokkal. Idősebb kor elérése után a különleges egerek egy kis része elvesztet- tea daganat elleni rezisztenciáját. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy az idősebb embereknélta pasztaiható sokkal gyakoribb rákmegbetegedések oka nem csakaz lehet, hogy halmozódnaka genetikai károsodásoka sejtekben, hanem azidősebb szervezet rá kellenesim- munsejtjeinek száma csökken, és nem reagálnak úgy, mint fiatalabb korban. A kutatók később megállapították, hogy bizonyos immunsejtek (természetes ötösetekül, falósejtek) egyenként is képesek megsemmisíteni a daganatos sejteket, egymástól függetlenül, ugyanolyan hatékonysággal. Az immunrendszer hatékonysága a rákellenes küzdelemben nem új felfedezés. Erre alapozta Dr. William Coleya XX. század első felében rendkívül hatékony terápiás módszerét. Két eIpusztított bak- tériumfaj keverékéből létrehozottegyin- jekciót, amellyel mozgásba hozta a szervezet szunnyadó immunrendszerét, amely ily módon felvette a harcot az ad- digzavartalanul burjánzó ráksejtekellen. Számos esetben tapasztaltak Dr. Coley módszerével spontán regressziókat mai szemmel nézve is teljesen reménytelen, végső stádiumos betegeknél. Egy alapos tanulmány összehasonlította a mai modem terápiák(sugárterápiát kizárva) hatékonyságát Dr. Coley módszerének eredményességével. Alapul vették a 10 éves túlélési időt. Döbbenetes eredmény: a modern módszerek statisztikailag nem hatékonyabbak Dr. Coley eljárásánál, az új kezelések kifejlesztésére kiadott hatalmas összegekellenére. A természetes ötösejtekről több tanulmányban is kimutatták, hogy fontos szerepükvan a szervezettumor ellenes védekezőképességének fenntartásában. Hiányuk a tumorok gyorsuló növekedéséhez vezethet. Új felfedezés, hogy a cigarettafüst e lősegíti a tüdő tumor áttétek képződését, miközben elnyomja a természetes ötösejtek tumor ellenes aktivitását. Beigazolódott, hogy a cigarettafüst rákkeltő hatását- részben-az immunrendszer működésének elnyomása folytán fejtiki. A természetes ölősejtek aktivistásának hiányátsok helyütt az áttétképződés fokozódásával hozták összefüggésbe. A természetben található leghatéko- nyabbimmunerősítőgomba eredetű po- lysaccharidok képesek a természetes ölősejtek aktiválására és az áttétképződések gátlására. A Patkónyelv kivonat egyidejű fogyasztásával számos spontántumorregressziótistapasztaltakmég végső stádiumos betegek esetében is. A tumor sejtek képesek különböző anyagok kibocsátásával a falósejtek rá kellenes hatását elnyomni, sőt, aktivá- latlan falósejtek az áttétképződést is elősegíthetik. Ezért rendkívül fontos rákbetegeknél a falósejtek aktiválása, hogy azok a szervezet segítségére siessenek a rákellenes küzdelemben ahelyett, hogy aktiválatlan ul az áttétképződést segítsék elő. A fent említett polysacchari- dok képesek a falősejtek tumor ellenes aktiválására is. A rákkal szemben ellenállóegéresetéből, pedig láthattuk, hogy az említett immunsejtek (természetes ölősejtek és falősejtek) a létező leghaté- konya bb tu morellenes fegyverré vá I hatnak, ha aktiválva vannak. Azemlített po- lysaccharidok (a Patkónyelv a Vitanax PX-4 kivonatban) nem helyettesítik, hanem hatékonyan kiegészíthetik az onkológusok által javasolt kezeléseket (sebészeti beavatkozás, kemo-éssugárte- rápia). Dohányzóknál, pedig csökkent- hetik a tüdőrák kialakulásának valószínűségét. A különleges polysaccharid kivonatoknak a tapasztalatok és tudományos kísérletek szerint jelenős a kemo- és sugárterápia káros mellékhatásait csökkentő hatása is. További szakirodalmi Infó: www.VITANAX.hu , www.PX-4.hu , infó: 06/30/3918080, rendelés: 06/30/6384443 Ingyenes internetes oktatás továbbképzés Kitárulnak a világháló lehetőségei A pályázatokon önkormányzati, egyházi és nonprofit intézmények, szervezetek vehetnek részt A T-Com és a T-Online a Magyar Telekom Csoport tagjaként évek óta támogatja az információs társadalom elterjedését elősegítő kezdeményezéseket, s az idén is folytatja a már két éve nagy sikerrel bevezetett ingyenes Internetes Oktatási Programot. A program részeként az igénylők által biztosított helyszínen a társaság egy-, két-, illetve ötnapos ingyenes oktatásokat tart az internetet kezdő és haladó szinten használók számára. A pályázatokon önkormányzati, egyházi és nonprofit intézmények, szervezetek (például iskolák, óvodák, alapítyányok, egyesületek) vehetnek részt. A képzések során a részt vevők - számítógép segítségével - gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztva kapnak információt arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek a világháló használatában, és mindezt hogyan lehet kiaknázni. A pályázati rendszerről az aktuális részletek a http://www . oktatas.magyartelekom.hu/iop webcímen olvashatók. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a pályázati úton meghirdetett Ingyenes Oktatási Program rendkívül sikeres. Ta■ A megvalósításra alkalmas pályázatok 75 százaléka sikeresen teljesült. valy a beérkezett és a megvalósításra alkalmas pályázatok mintegy 75 százaléka sikeresen teljesült. Február 1-jétől 124 helyszínen 544 oktatási nap alatt 1190 fő tanulta meg az internet és a számítógép használatát. Legutóbb a kaposvári és a szegedi T-Com Vivicittá futóverseny helyszínein lehetett részt venni az ingyenes internetes oktatáson. Az internetezés alapjaival az erre a célra kialakított „Netezz velünk” oktatókamion 15 gépénél ülve ismerkedhettek meg az érdeklődők az egy-egy órás tanfolyamok során. A kamion mellett két internetes terminál is felállításra került, ahol rögtön ki is lehetett próbálni a tanultakat. 2007-ben a program kibővült a tavalyi évben kidolgozott és sikeresen kipróbált „Tanulj, Nagyi!” oktatási akcióval; a cél az, hogy az 55 év feletti korosztály is megismerkedjen az internet nyújtotta lehetőségekkel és a számítógép világával. Március 5-én Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár együttműködésével és Dombóváron a Városi Könyvtárban kezdődtek az első tanfolyamok, de hamarosan több vidéki nagyváros is csatlakozik a programhoz, s több mint ezer érdeklődőre számítanak. ▲