Heves Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-28 / 99. szám
2007. ÁPRILIS 28., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 15 Egy-egy hiba sokat számíthat Nagyrédén, ahol az Eger a vendég labdarúgás Ha a megyei I. osztály 23. fordulója után is szeretné megtartani (miért is ne) hétpontos előnyét az Egri FC (1.), akkor Nagyrédén (6.) is fel kell vonultatni erényeit.- A kétkedőkkel szemben állítom, hogy rendkívül tudatosan és szervezetten védekezik az Eger, nem véletlenül kapta a legkevesebb gólt, és méltán bajnokjelölt - állapította meg Nagy Gábor, a nagyrédeiek edzője, aki megtekintette a listavezető két legutóbbi mérkőzését. - A lehetőségek szintjén mi is masszívan védekezünk, ezért úgy gondolom, hogy egy- egy hiba sokat számíthat a végeredményt illetően. Érdekes mérkőzésre számítok, mert nem lesz egyszerű feladat a kapuba találni - szólt így előzetesen a hajdani támadó. Az egriek persze számolnak a rédei pontszerzéssel, hogy azután fellélegezzenek kissé. A Pétervására (2.) számára nem lehet elérhetetlen cél az Egerszalók (12.) legyőzése. A Felsőtárkány (3.) ugyancsak „fényesítésre" koncentrál, miközben ma a Besenyőtelek (4.) kerül útjába. Méltán tette szóvá észrevételét Horváth Tamás, a Novaj (11.) edzője, mert rosszul értelmeztük legutóbbi nyilatkozatát. Nem a saját csapatát bírálta sejtelmesen a körei vereségért, hanem a sípmestert. Sőt, inkább dicsérte övéit, mert jól játszottak. Jól megy mostanában az FC Hatvan (5.) csapatának is, mégis úgy gondoljuk, nem lesz ma sétameccsük idegenben. A Füzesabony (8.) hátrál a tabellán, a Heves (14.) alább már aligha csúszik. A Verpelét (10.) az idén csak egy meccsen akadt góllövő cipőre, a Kisköre (13.) bárhol képes „piszkálódni”. Gyöngyöshalászon (7.) már mindent tudnak vasárnap. Csak a Petőfibánya (9.) vendégszereplésének eredménye lesz kérdéses. A 23. forduló párosítása Szombat, 17.00 játékvezető Heves - Fenstherm-Füzesabony Szolnok m-i jv. Novai - FC Hatvan Borsod m-i jv. Verpelét - Kisköre Gyetvai Béla Felsőtárkány - Besenyőtelek Nógrád m-i jv. Pétervására - Egerszalók Kiss Tibor Szőlőskert-Naffiréde - Egri FC Pest m-i jv. Vasárnap, 17.00 Gyön^öshalász - Petőfibánya Berta László Szabadnapos: Tárnáméra ■ Fesztbaum B. A Magyar Kupában Domoszlón az Egri FC LABDARÚGÁS - A május 9- én,17 órától rendezendő Magyar Kupa megyei selejtezője 4. fordulójának párosítása: Visonta - Besenyőtelek, FC Hatvan - Novaj, Bélapátfalva - Felsőtárkány, Domoszló - Egri FC. Pető Péter Szolnokon, Urbán Eszter a Vasasnál LABDARÚGÁS - Az országos keretben érdekelt megyei bíróink közül Pető Péter ma a Szolnok - Makó NB Il-es mérkőzést vezeti, míg Urbán Eszter holnap a Vasas - ZTE ligabajnokin fújja a sípot SPORTTÜKÖR Csodát művelhet az Eger Euroliga Az edző szerint elszántságra és lendületre van szükség A világ legnagyobb költségvetéssel rendelkező klubja ellen kellene az Euroliga 8 csapata közé jutást kivívni ma este az egri pólósoknak. Bódi Csaba VÍZILABDA Euroliga, C-csoport A 6., utolsó forduló mérkőzése: BRENDON-FENSTHERM-ZF-EGER (2.) - PRO RECCO (OLASZ. 1.) Eger, Bitskey-uszoda, szombat, 18.30. V.: Bohat (szlovák), Tulga (török). Delegátus: Bebic (horvát). fensthermítti NYÍLÁSZÁRÓ-CSALÁD HUNGÁRIA- A Recco büdzséje sokszorosa az egri klubénak, ebből adódóan 18 olyan profi játékossal rendelkezik, ami a világ legjobbjai közé sorolja az olasz csapatot. Nos, ezen gárda ellen a mi csodánk lenne, ha sikerülne a győzelem, ezzel együtt a továbbjutás a legjobb 8 közé - vázolta az esélyeket Gerendás György, az egriek vezető edzője. - Bár nem elGerendás György: - Nekünk borzasztó nagy tettet jelentene a siker. képzelheteüen, hogy a Madaras Norbertét és Kásás Tamást is felvonultató együttes biztos csoportelsőként már nem lesz olyan motivált, de nekünk erre nem szabad alapozni. Mint ahogy az ellenfél gyengéire sem épülhet a taktikánk, mert ebből sincs sok. Saját csapatunk elszántsága és lendülete lehet az, amivel a győzelmet ki lehetnek csikarni. Nekünk borzasztó nagy tettet jelentene a siker, és ezt reményeim szerint átérzi valamennyi játékos. Itt, Egerben még nagyon kevesen vertek meg bennünket és jó lenne ezt elmondani a meccs után is. Nagyon számítunk a közönség biztatására, arra a mihőre, ami plusz energiákat mozgósít és megfelelő érzelmi töltetet ad. A csoport másik mérkőzésén (szombat, 18.30) a Vasas a minden esélyét elvesztett Csehovot fogadja. Ha a piros-kékek csak egy ponttal is többet szereznek, mint az egriek, akkor - az egymás elleni eredmény alapján - Kovács Róberték jutnak tovább a 2. helyen. Vagyis: fel a győzelmre! A csoport állása 1. Pro Recco 5 4 158-47 13 2. Eger 5 2 1 2 44-53 7 3. Vasas 5 23 48-44 6 4. Sturm Csehov 57 3 58-64 2 Holnap Tatabányán döntenek a csapatok párharc A gyöngyösiek hazai pályán sima, hatgólos győzelmet arattak kézilabda Hazai pályán hatgólos győzelmet aratott a Gyöngyösi Főiskolai KK férfi együttese a Tatabánya ellen, s ezzel 1-1 -re áll a két győzelmig tartó párharc. A Budapest Bank Férfi Liga 5-12. helyért zajló rájátszásának második mérkőzésén Patócskai Krisztián 11 góljával főszerepet vállalt a mátraaljaiak sikerében.- Időnként kifejezetten jól játszottunk. Készülünk a mindent eldöntő tatabányai mérkőzésre - fogalmazott Csík János, a gyöngyösiek vezető edzője. Kollégája, a tatabányai Füzesi Ferenc a következőket nyilatkozta a meccs után: - A harmadik mérkőzésen hazai környezetben dönthetjük el a továbbjutást. Gratulálok a Gyöngyösnek. GYÖNGYÖSI FŐISKOLAI KK - TATABÁNYA 34:28 (15:11) Gyöngyös, 400 néző. V: Jancsó I., Marczinka Cs. GYFKK Vass - PAPICS 8, GR- BICS 5, Stéhli, DIMITROVSZKI 5, PATÓCSKAI 11, Farkas 2. Cs.: Kenyeres, Nagy I. 1, BAJORHEGYI, Oláh 1(1), Somogyi, Bursac 1, Nigrinyi. Edző: Csík János. Következik: Tatabánya - Gyöngyösi FKK, vasárnap, 18.00. ■ Sike K. Szombat KÉZILABDA: NB J/B, nők: Fenstherm-Füzesabonyi SC- Kispesti AC, 16.00. Megyei bajnokság, nők: Pély - Gyöngyösi FKK II., 16.00. ökölvívás: Régió Box egyéni verseny, 2. forduló, Eger, Bornemissza Szki., 11.00. VÍZILABDA: OB I., nők: ZF- Eger - Győr, 12.00 és 14.45. OB J/B., férfiak: Egri Vízmű- Nagykanizsa, 11.00 és 13.00. Mind: Eger, Bárányuszoda. labdarúgás: NB III.: Gyöngyösi AK-Ytong - Nagykáta, 16.00. Megyei II. o., 17.00: Hevesaranyos - Egercsehi, Sírok - Istenmezeje, Eger- szólát - Noszvaj, Tarnale- lesz - Andornaktálya, Balaton - Mátraderecske, Párád- Bélapátfalva, Márkáz - Detk, Visonta - Domoszló, Poroszló - Szihalom, Energia SC - Gyöngyössolymos. Megyei in. o.: Hevesveze- kény - Szajla, 17.00. Kiemelt utánpótlás bajnokság, Középcsoport (U17, U19): Gyöngyösi AK - BDSE, Kömlei K. spt., 11, ill. 13.00. Vasárnap KÉZILABDA: NB II., férfiak: Hatvani KSzSE - Abonyi KC, 15.00., Gyöngyösi FKK II. - Vác, 18.00. Megyei bajnokság, nők: Gyöngyösi FKK II. - Jászárokszállás, 16.00. Férfiak: Mátrai KK - Füzesabony, 11.00. Szihalom - Verpelét, 16.00. sakk : NB J/B: Füzesabony - Kőszolg SC, 10.00. labdarúgás: Megyei n. o., 17.00: Abasár - Karácsond, Zagyvaszántó - Gy.pata, Szűcsi - Boldog, Hort - Rózsa- szentmárton, Heréd - Hatvani Lók., Atkár - Lőrinci. Megyei Hl. o., 17.00: Bükkszék - Vécs, Kápolna - Váraszó, Recsk - Mátrabaha, Szilvásvárad - Erdőtelek, Egerbakta- Egerbocs, Ivád - Demjén. Szeretettel köszöntjük Hevesen Máté Sándor né Csikós Katalint születésnapja és anyák napja alkalmából. Minden jót kívánunk a világ legjobb mamijának. I ! Katica és családja § %% ^ Szeretettel köszöntjük születésnapján ^ H - - - , H MÁTYÁSI JOZSEFNETÿf 1 ti lí Irénkét szerető férje Jóska, fia Gábor és a rokonság. Ü ti lí #.Txmmn*í® JUHÁSZ LILLÁNAK Füzesabonyba 2. születésnapja alkalmából, sok boldogságot kíván Sanyi papa - Hella mama BARTUS ZSIGMOND ' nyugdíjas pedagógus Füzesabonyban 80 éves. Ezúton szeretettel köszöntjük, jó egészséget kívánunk és köszönjük i példamutató életútját, k Számos testvére jSfcv és családjaik (§•) Firth Rixson Hungária Kft. A Firth Rixson Plc. angliai székhelyű vezető acélipari vállalatcsoport, mely számos angliai és amerikai gyárában a repülőgép-ésgépjárműipar, az olajbányászat és az energiaipar számára állít elő minőségi termékeket. A Firth Rixson Hungária Kft. a Firth Rixson Plc. egri székhelyű magyarországi leányvállalata, mely süllyesztékes kovácsolással állítelőgépipari termékeket. A Firth Rixson Hungária Kft. egri gyárába Elektromos karbantartó munkatársat keres. Leendő kollégánk feladata áz elektromos gépek és berendezések (20kV-os elosztó, kompresszortelep, indukciós kemencék, melegalakító és forgácsológépek) üzemeltetése és karbantartása termékeink magas minőségi színvonalának folyamatos biztosítása érdekében, három műszakos munkarendben. Elvárásaink: • Erősáramú v. elektronikai villamos képesítés • legalább 2 éves szakmai tapasztalat • önálló munkavégző képesség Előny: • Indukciós kemencék karbantartásában szerzett tapasztalat • Ipari elektronikai ismeretek • PLC-s ismeretek A sikeres pályázónak változatos, önálló szakmai munkát, korszerű munkakörülményeket ajánlunk. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük fényképes pályázatát (részletes szakmai önéletrajz, bizonyítványmásolatok) az alábbi címre juttassa el: Kovács Attila Firth Rixson Hungária Kft. 3300 Eger, Egri Ipari Park, Bánki Donát út 1. Levelezési cím: 3301 Eger Pf:375 Tel.: (36) 512-300, Fax: (36) 512-305 (mmmss) HEVESi, HIRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója i Mb főszerkesztő: LACZl ZOLTÁN j Kiadóvezető: PERJÉSIATTILA I Vezető szerkesztő: | DR SZALAY ZOLTÁN | Lapszerkesztők: : HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. | Szerkesztőség és kiadó címe: jj 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pl. 23.) I Telefon: 36/513-600. fax: 36/513-605. jj E-mail cím: hmhirlap@axels.hu jj Ügyfélszolgálati iroda: j Eger, Széchenyi u, 32., Tel: 36/410427 I Hirdetési vezető: 1 KIRÁLY LAJOS Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 jj Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 jj Az előfizetői példányok kézbesítését az I Axel Springer-Magyarország Kft. Heves jj Megyei Irodájának terjesztő hálózata jj végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi- jj onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1700 Ft negyedévre 5100 Ft fél évre 10200 Ft egy évre 20400 Ft. Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax 37/341-051). Készült AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt 63 Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- jj böző versenyeken, játékokon, akciókon, jj szavazásokon, rejtvénypályázatokon ji stb. résztvevők által személyesen, írás- I ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- jj mailben megadott személyes adatok jj nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- jj hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- jj Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, 5 amelyek az adatok feldolgozását is vég- \ zik (Axel Springer-Magyarország Kft., jj Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., jj Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság jj Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- jj újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő ij Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- ji sük, akcióira, kiadványaira és egyéb ij szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek jj az általunk kezelt személyes adataik kő- jj réről, felhasználásuk módjáról és céljá- jj ról és bármikor kérhetik azok helyesbú ji tését, felhasználásuk korlátozását, illet- ji ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és fektolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.