Heves Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-04 / 79. szám
2007. ÁPRILIS 4., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP HEVES, KISKÖRE ES KÖRZETE 5 NMMNNNMMNM Irodát kapott az új körzeti megbízott a hivatali épületben Tarnabodon a napokban hivatalosan is átadták a polgármesteri hivatalban kialakított 12 négyzetméternyi körzeti megbízotti irodát, teljes felszereléssel. Az új körzeti rendőr Goór Gyula r. törzszászlós, aki hamarosan erősítést is kap, hiszen a falura két státus jutott. Az eset érdekessége, hogy Bőd polgármestere, Pető Zoltán korábban szintén rendőrként teljesített szolgálatot, mégpedig a fővárosban, ahogyan Goór Gyula is. A napokban az ex és a jelenlegi rendőr közösen tekintik át a település aktuális közbiztonsági kérdéseit, feladatait. A település közbiztonsági helyzetének javítása azért is kap Uyen hangsúlyos szerepet, mert mint ismeretes Tarnabod befogadó falu, így több idegen család is megfordul a településen, akiknek sokszor tanulni kell a közösségi normákat Az elmúlt időszak bűnözési hulláma azonban nem elsősorban ennek volt betudható, hanem a magas munkanélküliségnek. Mindaddig, amíg rendőrőrsi rendszer működött a térségben, a tarnabodiaknak reményük sem volt arra, hogy saját körzeti megbízottat kapjanak. A rendőrség szervezeti részének átalakításával azonban hét település nyugalmát vigyázzák körzeti megbízottak, köztük mostantól a tarnabodiakét is. ■ Tóth jánosné, Boconád - Az lenne jó, ha a faluvezetés rá tudná venni a lakosok többségét, hogy rendben tartsák a házuk előtti részt, virágosítsanak, parkosítsanak. Régebben a településünk több virágosítási díjat is nyert, ahhoz képest most volna mit pótolni. Nagyon rosszak a mellékútjaink, szinte járhatatlanok. Engem most leginkább a vizitdíj foglalkoztat, hiszen a férjem kórházban volt, többször kellett gyógyszert íratni, s minden esetben fizetnünk kellett. Azért ez tetemes összeggel terhelte a családi kasszát. ■ Megyéhez kerülő múzeum változások Városfejlesztési koncepció után indult az átszervezés A helytörténeti kiállítóhelyet a város visszaadta a megyének. A gyűjtemény két év alatt kétszer cserélt gazdát. Fél év telt el az önkormányzati választások óta. Ez idő alatt jelentős változások történtek Heves életében. Összegzést Csáki Zsigmond polgármestertől kértünk. Szuromi Rita- Polgármester úr! A Város- fenntartó Kft élére második ügyvezetőt nevezett ki a testület. Mi indokolta ezt a döntést?- A kft. ügyvezetője, Szabó László januárban szóban jelezte, hogy egészségi állapota megromlott. A városüzemeltetés működése a felügyelőbizottságától kapott írásos információk szerint hagy kívánnivalókat maga után. A korábbi testületi döntések végrehajtása a mai napig nem történt meg. Az okok feltárása folyamatban van, ezért átmeneti- § leg szükség van a kettős vezetés- | re. A második ügyvezető 2007. | május 31-ig kapott megbízást- Többen szóvá tették a város internetes portálján, hogy ki a hevesi és ki nem. Miért van a lakhelynek ilyen kiemelt szerepe a véleményfórumon?- Illyés Gyula írta: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod sejh, ma nem azzal kellene: honnan jössz; azzal ecsém: hová mész!”. Ez a klasszikus gondolat egy szűk kisebbség előtt még nem eléggé ismert. Teszek róla, hogy széles körben ismert legyen.- Napirenden szerepel az intézmények létszám-racionalizálása. Hány önkormányzati dolgozót érint? Mekkora megtakarítást remél ettől az ön- kormányzat?- Az önkormányzati és az oktatási törvény nem intézmény- fenntartásra, hanem szolgáltatás nyújtására kötelezi az önkormányzatokat. Egy-egy közoktatás-politikai döntés hosszabb időszakra meghatározza egy település gyermekeinek sorsát. A gazdasági programunk erről is szól. (A programról hamarosan lapunk is beszámol - a szerk.) Heves 12 éve ÖNHIKI-támoga- tásban részesül. A képviselő-testület a rendelkezésére álló források figyelembevételével készítheti el terveit, hozhatja meg döntéseit. Hogy mire jut pénz és mire nem, az döntő módon függ az adott helység foglalkoztatási viszonyaitól, a rendelkezésre álló munkahelyektől, a munkanélküliség arányától. A létszám-racionalizálásról akkor lehet konkrét számokat mondani, ha az intézményi struktúra átalakítasatényle- gesen megtörtént, lezárult.- Többen kifogásolták a nyugdíjas pedagógusok elbocsátását. Hányán vannak ők most a város intézményeiben?- A nyugdíjaskorú és a nyugdíjban részesülő munkavállalók munkaviszonyának törvényes megszüntetése bizonyára sok egyéni érdeket érint. Ez első lépcsője a megkezdett folyamatnak, amely a városháza működésének ésszerűsítésével, szervezeti átalakításával folytatódik rövidesen. A bevételi forrásokat figyelembe véve látható, hogy jóval kevesebb összeg áll rendelkezésre 2007-ben, mint a múlt évben. Az eredményes és sikeres gazdálkodás megalapozása érdekében, egyeztető tárgyalásokat követően, intézményi takarékosságot kértem valameny- nyi intézményvezető részéről. Kényszerű gazdasági lépés azok munkaviszonyának megszüntetése, akik egy ellátási forma keretei mellett munkavállalóként szolgálták városunk oktatásügyét. Az öregségi nyugellátás mellett dolgozó 40 főnyi volt közalkalmazottunk szakmai és lokál- patrióta együttműködésére-a város vezetése továbbra is számít, más keréték között. Csáki Zsigmond: Újfajta városmarketinget honosítunk meg.- Hogyan pótolják tanév közben az általuk végzett szakmai munkát?- A működtetésben alapelvünk a törvényesség, a finanszírozhatóság, a gazdaságosság, a helyi igényekhez igazodó kínálat. A tanév második felében nincsenek kieső pedagógusok. A képviselő-testület által kinevezett vezetők felelőssége és munkája, hogy az intézményben zajló pedagógiai munkát a vezetői pályázatukban megjelenített módon elvégezzék.- Térjünk át a város kulturális intézményeinek átalakítására. Tudható-e, hogy mi lesz a Múzeumi Kiállítóhely sorsa, vagy a Sakkmúzeum hogyan kerül bele a város kulturális vérkeringésébe?- A kiállítóhelyről döntés született Az intézményt április 1-jétől átvette a Heves Megyei Múzeumi Szervezet. A Sakkmúzeum ügye örvendetesen halad. A tervezett sport- csarnok építésekor a nyilvános kiállítóhely az új sportcentrum része lehet. Ezt a tervet Elbert Gábor államtitkár is jó gondolatnak tartotta. A tervezett ÁMK megalakításakor erre is gondolnunk kell majd. A város életének alakításakor szem előtt kell tartanunk az „Él, mint Marci Hevesen” szlogent, amely véleményünk szerint besorolható a kulturális hungari- kumok közé. Új városmarketingre van szükség, amelybe éppúgy beletartozik a Dinnyefesztivál, mint az itt élő szakemberekkel történő folyamatos együttgondolkodás. HÍRSÁV Húsvétra készülnek az idősotthon lakói zaránk Ez a hét már a húsvéti készülődés jegyében telik a helyi önkormányzati szociális otthonban. Tegnap a mérai és a zaránki óvodások látogatták meg a bentlakókat, s egy kis műsor után közösen készítettek ajándékokat, húsvéti dísztárgyakat. Ma az otthon környékén és a faluközpontban nagytakarítást vállaltak az idősek. Holnap pedig már közösen sütnek, főznek az otthon lakói a közelgő húsvéti vendégvárás jegyében. Útfelújítások, tetőjavítás, mától lomtalanítanak átány Hétfőn indult a Templom és a Béke út felújítása, amelyre a pénzt az önkormányzat még tavaly pályázaton nyerte. Ezzel egy időben megkezdődik a polgár- mesteri hivatal tetőfelújítása és az üvegfal cseréje is. A tavaszi nagy munkálatok közt pedig ma és holnap lomtalanítás lesz a faluban. Pénteken testületi ülésen tárgyalják meg a tavalyi év zárszámadását. Megjelent a Kisbíró legfrissebb száma erdőtelek Megjelent a helyi lap legújabb száma, amelyben az önkormányzat részletes tájékoztatást ad a közmeghallgatáson elhangzottakról és az idei költség- vetésről. Beszámol az iskola, az óvoda eseményeiről, megemlékeznek a forradalom évfordulójáról, Molnár József plébános pedig az istenhit fontosságáról ír. A lakosok tájékoztatót olvashatnak a vizitdíjról és a művelődési ház programjairól is. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA ► SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt irta: Szuromi Rita Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: rita.szuromi@axelspringer.hu ■ Az „Él, mint Marci Hevesen’ szlogen akár a város hungari- kuma is lehet. Már senki nem kíváncsi Lenin műveire könyvtár Kiárusítják a leselejtezett, elkopott köteteket az új bibliotékában A felújított Faluházban kapott helyet a tenki községi könyvtár is. A modern épületben téglafal- berakásos helyiségben olvashatnak a helyi könyvbarátok. A rendkívül látványos és kényelmes bibliotéka berendezésében, a könyvek mozgatásában az általános iskola tanulói segítettek. A munkálatokat szakmailag már a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkatársai koordinálták, hiszen ez a könyvtár januártól kikerült a nyilvános könyvtárak jegyzékéből, és szolgáltató-megrendelő lett. Kasza Renáta harmadéves főiskolai hallgató, aki mostantól könyvtáros, elmondta: gondosan átválogatták a helyükre kerülő Otthonos mozdulatok. Csakúgy, mint a családi könyvespolcok mellett. könyveket, s leselejteztek olyán, évek óta nem keresett köteteket, mint Lenin művei. Dobozba kerültek az elhasznált, rongyos mesekönyvek, ifjúsági regények is. Ezeket később jelképes összegért kiárusítják. Renáta négy órában látja el a könyvtárosi teendőket, ehhez szakmai útmutatást a megyei intézmény biztosít. A megújult épületben szeretnének órákat is tartani, hogy a gyermekek minél hamarabb hozzászokjanak a könyvek birodalmának hangulatához, és megismerkedjenek a könyvtárhasználattal. A Faluházban később nagyterem és klub- helyiségek szolgálják az itt élők szabadidős tevékenységét ■ ötven év hsznssng, Adamecz József és felesége, Bartók Aranka nemrég ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. A Hevesen élő házaspár 1957. március 9-én mondta ki először a boldogító igent, majd egy fél évszázaddal később ismét örök hűséget fogadtak egymásnak, melynek három gyermekük és hat unokájuk is tanúja lehetett. Szerintük a hosszú házasság titka a türelem, a megértés és a másikra való odafigyelés.