Heves Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-27 / 98. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. ÁPRILIS 27., PÉNTEK Sok milliárdnyi fejlesztési terv, sok tízmilliónyi kórházi hiány A közeljövőre és hosszabb távra szóló elképzelések egyaránt meghatározták Gyöngyös képviselő-testületének tegnapi ülését. A Bugát Pál Kórházról szóló napirend mindkettőt tartalmazta, hiszen arról határozott a testület, hogy az intézmény kezdje meg a működőképességet fenntartó intézkedések előkészítését Annak ellenére is, hogy már kiírták a létesítmény működtetését célzó pályázatot. Hiesz György polgár- mester hangsúlyozta: a továbbéléshez - a működtetőtől függetlenül - a jelenlegi, havi 70 milliós hiányt hozó finanszírozásnál több pénzből kell gazdálkodnia a kórháznak. Ennek érdekében a miniszterhez pályáznak kiegészítésért. A város 2013-ig szóló gazdasági programját igen részletesen taglalták a tanácskozáson. A terjedelmes dokumentumban központi helyen szerepelnek a megvalósítandó idegen- forgalmi beruházások, amelyekhez természetesen uniós pénzekre, illetve magántőkére is számít a város. A város közbiztonságáról beszámoló Kiss Gábor városi rendőrkapitány megemlítette: a régóta problémákat okozó mátrai motorosok megzabolázására külön akciókat terveznek. Ennek kapcsán megköszönte azt is, hogy Gyöngyös segítséget nyújtott egy lézeres sebességmérő berendezés beszerzéséhez. ■ Szablyával bántalmazta az ebet brutalitás A kerítésbe akadt labradornak levágta az egyik lábát a gyanúsított A hatvani Balázs József szerint ezekben a négylábúakban nyoma sincs az agresszivitásnak. Képünk illusztráció. Szamuráj szablyával támadt egy mozgásképtelen kutyára egy csányi férfi. Az illetőt állatkínzás miatt a rendőrség előállította Hatvanban. Tari Ottó Ép ésszel felfoghatatlan, gyalázatos bűntényről tájékoztatta lapunkat Sára Péter r. alezredes, a Hatvani Rendőrkapitányság vezetője. Közlése szerint szerdán délután bejelentés érkezett a csányi polgármesteri hivatalba, hogy egy helyi lakos egy kerítéshez kikötözött, vérző kutyát látott. A köztisztviselők értesítették a körzeti megbízottat, aki a helyszínre érve egy labradort talált, aki vélhetően megszökött otthonról. A póráza fennakadt egy kerítésen. A négylábúval szemmel láthatóan nagyon elbántak: több szúrt sebet találtak rajta, illetve az egyik lábát már csak egy bőrdarab tartotta. Az egyenruhás azonnal szólt az állatorvosnak. Az adatgyűj- « tést követően megtalálta a hely- f beli gyanúsítottat is. A férfit elő-J állították a Hatvani Rendőrkapi- | tányságon, ahol elismerte csele- ï kedetét. Elmondta, hogy a kutyát házi készítésű méretes szablyával próbálta „móresre tanítani”, mivel - állítása szerint - az állat megtámadta őt. Ennek azonban ellentmond, hogy a szerencsétlen jószág egyrészt a kerítéshez akadt póráz miatt gyakorlatilagmozgás- képtelenné vált, másrészt ennek a fajtának az egyik legjellegzetesebb tulajdonsága a jámbor természet. Utóbbira utal az is, hogy az orvosi ellátást is béSoha nem támad emberre a labrador MAXIMÁLIS IRÁNYÍTHATÓSÁGA és ösztönös intelligenciája mellett a labradornak kiemelkedő a kapcsolattartó képessége. Jellemétől idegen az ember elleni harc. Az ember szolgálatára született, nem fér bele a világképébe a bizalmatlanság, az agresszivitás. Utóbbi legfeljebb határozott ugatásban nyilvánulhat meg. Egy labrador sosem vetemedne odáig, hogy embert harapjon meg. Külön kiemelt, értékmérő tulajdonsága az úgynevezett puha száj. Ez öröklött viselkedésbeli sajátosság, azt jelenti, hogy a kutya ösztönösen, a legkisebb sérülést sem okozva, finoman tartja és hozza vissza, ami szája ügyébe kerül. (Forrás: www.kutya.hu ) késen tűrte. Sajnálatos, hogy a gondos kezelés ellenére sem sikerült megmenteni, ezért el kellett altatni. Sára Péter elmondta azt is, hogy a gyanúsított ellen állatkínzás bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Ha a bíróság elmarasztalja az illetőt, a büntetés akár két év szabadságvesztés is lehet. Az OTP Bank pedig bízik bennem, és segít abban, hogy az ötleteimet meg is valósítsam! Napi pénzügyeimmel és hitelterveimmei is nyugodtan fordulhatok az OTP Bankhoz. Megértik az igényeimet, és megfelelő megoldásokat ajánlanak. Az OTP Bank és köztem teljes a bizalom. www.otpbank.hu • 06 1/20/30/70 3666 666 • 06 40 366 666 otpbank Megbízunk egymásban otp vállalkozói szolgáltatások Megoldások vállalkozásoknak Interjú Nagy-Sándor Bélával az OTP Bank Észak- magyarországi Régiójának értékesítési vezetőjével. Az OTP Bankot megbízhatóságáról, stabilitásáról ismeri sok millió ügyfele - talán ennek is köszönhető, hogy sok mikro-és kisvállalkozás ennél a pénzintézetnél vezeti számláját Az OTP Bank ugyanakkora megújulás bankja: története során mindig arra törekedett hogy szolgáltatásai fejlesztésével, újításaival folyamatosan alkalmazkodjon ügyfelei és a kor igényeihez. Az arculatváltása során megfogalmazott értékek között az egyik legfontosabb a bizalom. Tisztelt Értékesítési Vezető Úr, hogyan jelenik ez meg a Bankésa vállalkozások kapcsolatában?- Bankunkfontosnak tártja, hogy megbízható üzleti vállalkozásokkal dolgozzon együtt, és partnerük legyen pénzügyeik intézésében. Sokat dolgozunk azon, hogy biztos forrásokat tudjunk nyújtani egy üzleti vállalkozás működtetéséhez. Ugyanakkor a bizalom természetesen kétirányú: annak elnyerése és a jövőbeni közös üzleti sikerek érdekében folyamatosan fejlesztjük termékeinket szolgáltatásaink minőségét. Elsődleges célunk, hogy ügyfeleink könnyedén, egyszerien és rugalmasan intézzék pénz- és bankügyeiket ezért új dimenzióba helyeztük a vállalkozói ügyintézést nálunk minden, a vállalkozásával kapcsolatos pénzügyi kérdésére megoldást találnak új és jelenlegi ügyfeleink. Mennyiben váHozottá mikro- és kisvállalkozások pénzügyi helyzete, Igényei az elmúlt időszakban?- A piac jelentős részét kitevő vállalkozások legfőbb problémáinak egyike a kilencvenes évek elején az alultökésrtett- ségvolt. Ez napjainkban is hasonló képet mutat, hiszen alapszintű forgótőkére ugyanúgy igény van minden ágazatban. Az elmúlt tíz évben a tőkeellátottság némilegjavult és a forrásbevonás lehetősége sokkal kedvezőbb lett. Egy évtizede még nem voltak kifejezetten mikro- és kisvállalkozásoknak kifejlesztett hitelek, ma márazonban sokspeciálistermék áll rendelkezésre. Az egyes pénzintézetek között a különbség elsősorban a paletta sokszínűségében és a kiszolgálás minőségében van. Minek köszönhető ez a változás?- A nagy áttörést a Széchenyi-kártya hozta meg, amit a mai napig több mint százezervállalkozó vett igénybe, és messze a legnépszerűbb megoldás ebben a szegmensben. Ez az első olyan hitel a szektor számára, amelyhez nem kell tárgyi fedezet Korábbanfőlegjelzálogtípusú hitelfelvételére volt lehetőség, amivel kevesen éltek, mert nem tudtak vagy nem akartak megfelelő ingatlanfedezetet nyújtani. Az induláskor egymillió forint volt ma már huszonötmillió forint a Széchenyi-kártya hitelkerete, ami egy mikrovállalkozásnakje- lentős fonásbevonást jelenthet Ehhez persze az kell, hogy az első hitelüket megkapják Ez mennyire nehéz ma egy mikro- vagy kisvállalkozásnak?- Az OP Bank ezen a területen úttörő szerepet játszott. Először vezettük be a hitelscoring-rendszert, vagyis egy olyan gyors elbírálási megoldást, amellyel könnyebb figyelembe venni a kisvállalkozások igényeit Használatával gyorsabban juthatnak hitelhez, igya hitelezhető vállalkozások száma ugrásszerűen nőtt. Az OTP Bank 2001 óta végez hitelscoringot, ami olyan sikeres, hogy az utóbbi időben a többi bank is követni kezdte ezta gyakorlatot De ha jól tudom, nem ez az egyetlen megoldás, amelysegftheta mikro- és kisvállalkozásoknak..- Bevezettük az Üzleti Hitelkártyát amelyet százezer és hárommillió forint közötti összeggel lehet igénybe venni. Akár negyvenöt napig kamatmentesen lehet költeni, és az első évben díjmentes a kártya. Ez nagyon nagy segítség lehet a mikrovállal- kozásoknak, amelyek gyakran egyetlen vállalkozót jelentenek. Igazolja ezt hogy az Üzleti Hitelkártya néhány hónap alatt nagyon népszerűvé vált És akiknek hárommillió forintnál nagyobb hitelre van szüksége?- Azoknak a folyószámlahitel nyújt segítséget. Nem véletlen, hogy itt a tárgyi fedezet nélkül nyitott hitelkeret alsó határa éppen hárommillió forint A sikeres hitel- bírálat után automatikusan igénybevehető a kölcsön, vagyis ha épp nincs fedezet a számtón, automatikusan lehet a hitelt használni. A legtöbb bank ezért rendelkezésre tartási dijat számol fel, vagyis egy adott dijatakkor is fizetni kell, ha nem használják a hitelt Az OP Banknál ez a díj nulla százalék, tehát csak akkor kell fizetni, ha a hitelkeretet valóban igénybeveszik. Vannak olyan vállalkozások, amelyek akkor sem tudnak fizetni, ha ténylegesen igénybe veszika hitelt Legalábbis egy darabig nem...- Egyes beruházások megtérüléséhez hosszabb idő kell. Ez lehet például egy költséges gép megvásárlása. Ilyen esetekben a kisvállalkozói jelzálog típusú hitel nyújthat segítséget, hisz ezt maximum 15 évre lehet felvenni és akár egy év is lehet a türelmi időszak, amíg nem kell elkezdeni a hiteltörlesztést. Fedezetül elég egy tehermentes ingatlan, amelynek nem kell a vállalkozó vagy a vállalkozás tulajdonában lennie, illetve sajáttulajdonú lakás is használható fedezetként Hol érdeklődhetnek az ügyfelek az Ön által említett lehetőségek után? Felvilágosítást minden fiókunkban kaphatnak az érdeklődők, a régióban 11 fiókunkban foglalkozunk mikro- és kisvállalkozói hitelezéssel. ▲ / ;