Heves Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-12 / 85. szám

I 2 Fékezzék meg a motorosokat! Megjött a jó idő, és attól tartok, ezzel ismét előjönnek azok a problémák, amelyeket évek óta nem sikerül orvosolni a Mátrában. Az egyik a motoro­sok kérdése. Évről évre meg­ígérik a szigorúbb fellépést a szabálytalankodók visszaszo­rítására, ennek ellenére már az első tavaszi napokon sokan nézik versenypályának a Mát­rában kanyargó 24-es főutat. Ön- és közveszélyes mutatvá­nyaikkal lassan már teljesen elrettentik azokat, akik pihen­ni és kikapcsolódni jönnének az ország tetejére. Amely - mint olvasom - kiemelten fej­lesztendő idegenforgalmi terü­let. A másüt, szintén a Mátrá­val kapcsolatos probléma a megnövekedett autósforga­lom, s az ebből eredő parkolá­si nehézségek. Megoldást kel­lene már végre találni arra is, hogy ne a főút szélén sorakoz­zanak a járművek. s. istvánné, Gyöngyös LEVELCIMÍJNKí HEVES MEGYEI HÍRLAP SZERKESZTŐSÉG] 3301 EGER. PF. 23 Megérkezett a miniszteri támogatás A kisnánai általános iskola kor­szerűsítés utáni átadási ünnep­ségén ígért egymillió forint tá­mogatást az intézménynek Hiller István oktatási és kultu­rális miniszter. A tavaly au­gusztusban tett felajánlás mos­tanra vált valósággá, hiszen a napokban megérkezett a Kisnánai Nefelejcs Alapítvány számlájára a miniszteri ösz- szeg. Mint Szlama Tibomé is­kolaigazgatótól megtudtuk, a pénzt - a tárcavezető elképzelé­sének megfelelően - az idei tan­év kulturális programjainak le­bonyolítására használják fel. Egyebek mellett különféle körzeti versenyekre, gyermek­napi rendezvényre, számítás- technikai és kézművestábor megrendezésére, valamint a ta­nulmányi kirándulás útiköltsé­gére fogják fordítani. ■ MEGYEI KÖRKÉP MMNN ' NMÜK <>■> ^ HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. ÁPRILIS 12., CSÜTÖRTÖK Egyszer véget ér a potyautazás szigor A betegnek is érdeke, hogy az év végéig rendezze a biztosítását Sem a bérjegyzék, sem az érvényes TAJ-szám nem garancia arra, hogy az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár is biztosított­ként, s így a gyógyító el­látásokra jogosultakként tart nyilván bennünket. Suha Péter, Sike Sándor Az egri K. Pál egy nagy cégnél dolgozik a megyeszékhelyen. Ő azon szerencsések közé tartozik, akiknek nincs okuk az aggoda­lomra. Fel sem merült benne, hogy vállalata ne jelentette volna őt be minden szükséges járulék­ra. Amikor pedig lehetősége nyílt arra, hogy az ügyfélkapus re­gisztrációt követően maga is megnézze, van-e biztosítotti jog­viszonya, be is igazolódott felté­telezése, miszerint minden rend­ben van. A középkorú férfi úgy tudja, az egészségbiztosítási pénztár megyei irodáiban azok is ellenőrizhetik, van-e érvényes jogviszonyuk, akik még nem re­gisztráltatták magukat az elekt­ronikus ügyintézésre. Mert jobb félni, de legalábbis tájékozódni, mint megijedni. Sokan gondolhatják ezt hason­lóan, hiszen Bartók Zoltán, a He­ves Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) igazgatója is meg­erősítette: valóban sokan hívják már őket, hogy érdeklődjenek a biztosítotti helyzetükről. Az igaz­gató felhívta a figyelmet arra, hogy április elsejétől az egészség- ügyi szolgáltatónál is kiderülhet, ha valakinek van ugyan érvényes TAJ-kártyája, ám nincs mögötte járulékfizetés. Az ellenőrzés úgy történik, hogy minden fekvőbe­teg-ellátó - vagyis a kórházak - megkapta már a központi adat­Április tjétől kötelező az ellenőrzés. Heves megyében Is próbálták már ezt korábban megtenni, amikor valaki új TAJ-kártyát igényelt. Képünk illusztráció. bázishoz való hozzáférési kódot és jelszót Ezek segítségével el­lenőrizhetik, hogy a jelentkező beteg TAJ-száma érvényes-e. A háziorvosok választhattak, hogy az interneten keresztüli, vagy - akinek nincs elérése a vi­lághálóhoz - a havonta megúju­ló, floppyn továbbított adatbázist kívánják-e használni. Szükség esetén akár papíron is megkap­hatják a nem fizetők listáját. Dr. Lénárt András abasári há­ziorvos a havonta frissülő elektro­nikus adatbázist kérte, s mint mondja, az áprilisit már meg is kapta. Reméli, zökkenőmentes lesz a frissítés.- Kétségkívül további admi­nisztrációs terhet jelent szá­munkra a TAJeüenőrzés, de meg kell csinálnunk. És nem csak azoknál, akik bejönnek a rende­lőbe. Az is feladatunk, hogy a lis- tán szereplő betegeket kiértesít­sük arról: az OEP adatai szerint nincs rendben a biz­tosításuk - tudtuk meg a háziorvostól. Azt is elárulta: az első havi listán ma­ga is meglepődött. A 2300 fős praxisban 200 emberről derült ki, hogy nincs, de legalábbis tisztázatlan a jogviszonya. Tovább árnyalja a képet, hogy az alanyi mentesek - például nyugdíjasok, gyerekek, gyes-en lévők - nélkül mintegy ezer embernek keüene saját jo­gán biztosítottnak lennie. így ugyanis mintegy húszszázalékos a vélhetően nem fizetők aránya.- Találkoztunk olyannal is, aki állami vállalatnál dolgozik, s az OEP szerint mégsem fi­■ A potyautasok kiszűrésében meghatározó sze­repe van az adó­hatóságnak is. Ha mégis baj lenne a biztosítással - a legfontosabb tennivalók a háziorvosok egy formanyom­tatványon tájékoztatják a szű­rön fennakadt betegeket, akik­nek az év végéig rendezniük kell a biztosításukat Az OEP honlapján, illetve a megyei egészségbiztosítási pénztárak­nál minden ehhez szükséges in- jbrmádó elérhető. Az ügyfélka­pus regisztráció is megéri, hi­szen egyszer kell személyesen befáradni az okmányirodákba, s utána úgy a TAJ-ellenőrzés, mint sok más ügyintézés elvé­gezhető az interneten keresztül Mindez persze nem sok vigaszt jelent azoknak, akik feketén dolgoznak. Nekik nem sok vá­lasztásuk marad: januárig vagy áttérnek a legális munka­végzésre, s így részt vesznek a „szolidaritáson alapuló közös kockázatviselésben”, vagy kizá­rólag degeszre tömött pénz­tárcával engedhetik meg maguknak a betegséget zetik utána a tb-t Engem az is meglepett, hogy jócskán akad­nak egészen fiatalok és középko­rúak is a „problé­más” betegek között - fűzte hozzá dr. Lénárt András. A háziorvosok­nak egyébként érde­kük az adatok eüen- őrzése, hiszen aki ezt nem teszi meg - amint azt Bartók Zoltántól megtudtuk -, az szeptember l-jé- től a finanszírozás 10 százaléká­nak elvonására számíthat. Heves megye egyébként nem a „nullá­ról” indult: korábban is próbálták már szűrni a TAJ-kártyákat, ami­kor valaki újat igényelt A potyautasok kiszűrésében meghatározó szerepe van az adó­hatóságnak is. Első lépésben olyan módon, hogy az APEH-nél áll össze a biztosítotti adatbázis. Ezt az adózás rendjéről szóló tör­vény teszi lehetővé, amely kö­telezi a váüalkozókat a ha­vonta esedékes elektro- , nikus adó- és járulék- bevallásra. A járulékfizetés meg­kerülésének felderítését segítik az APEH eüenőrzései is. Az idei esztendő első negyed­évében a 2007-re előirányzott 60 ezer vizsgálatból csaknem 15 ez­ret fejeztek be, s mintegy 2,8 mil­liárd forint nettó járulékkülönbö­zetet állapítottak meg a revizorok. Az eredményekben tükröződik, hogy az adóhatóság kiemelten ke­zeli ezt a területet - jelentette ki Hajdú Miklósné, az APEH főosz­tályvezetője egy korábbi sajtótájé­koztatón. Ugyanitt az hangzott el más mellett, hogy a járulékbeval­lás rendjének változása miatt fo­kozottan ellenőrzik a bevaüási kö­telezettségüket több alkalommal elmulasztókat is. A gyöngyösi Bugát Pál Kórház­ban egyelőre még nem működik teljeskörűen a TAJ-ellenőrzés, tudtuk meg T. Bokros Mária saj­tóreferenstől.- A jelenleg működő informa­tikai rendszereinkbe fognak be­épülni a betegbiztosítási jogvi­szonyt eüenőrző modulok, melye­ket minden, a rendszerben lévő és jogosultsággal rendelkező munkahely el tud érni - tudatta a szakember. Hozzátette: a karto- nozóban és a szakrendeléseken is elvégezhető lesz az eüenőrzés. A rendszer már fut, de „beélesíté- se” és az internet-csatlakozás ki­építése folyamatban van. A rend­szer tényleges működése várha­tóan április végén indulhat. A patikákban már régebben el­lenőrzik a TAJ-számokat - mond­ta el Kovács Frigyes, a gyöngyö­si Richter Gyógyszertár vezetője.- Az OEP központi szerveréhez csatlakozunk, és minden recept kiadását ez a rendszer hagyja jó­vá. Ha nincs rendben a TAJ-szám, nem adható ki a patikaszer - hangsúlyozta a gyógyszerész. Elképesztő a digitális Megkérdeztük olvasóinkat szakadék hazánkban Ön hogyan szűrné ki a járulékot nem fizetőket? Folytatás a 2. oldalról A szerdai munkanap ebédszü­netében tartott tájékoztatón dr. Csepeli György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium köz­politikái igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő kihívásai nem a technológiai fejlesztések hallatlan tempójában keresen­dők elsősorban. A magyar társa­dalom leszakadó felében ugyan­is elképesztő tehetetlenség ta­pasztalható. Elég arra utalni, hogy hétszázezer embernek nincs általános iskolai végzettsé­ge. Együtt van tehát jelen a XXI. és a XVIII. század, ami azt is je­lenti, hogy hazánkban igencsak mély a digitális szakadék. Szót kért a sajtótájékoztatón dr. Kroó Norbert, a Magyar Tlido- mányos Akadémia alelnöke, aki kifejtette: akik sokat tettek a vi­lágháló és más hálózatok feltalá­lásáért és fejlesztéséért, azok eb­ből nem gazdagodtak meg. Azok­nak, akik mindebből profitálnak, éppen ezért erkölcsi kötelessé­gük is támogatni az innovatív ku­tatásokat. A konferenciát immár tizenha­todik alkalommal megszervező Hungarnet Egyesület elnöke, dr. Zombory László bejelentette: dí­jat alapítottak, amelyet első alka­lommal Vámos Tibor akadémi­kusnak, Bakonyi Péternek, Csa­ba Lászlónak és Mader Bélának ítéltek oda. ■ molnár ibolya, Gyöngyös: Véleményem szerint a most be­vezetésre váró számítógépes összeköttetésnél jobb, alapo­sabb és gyorsabb ellenőrzésre nincs más mód. Persze, ha élet­mentő beavatkozásról van szó, akkor társadalombiztosítás nél­kül is el kellene látni a beteget, de nem lehet abból rendszert csinálni, hogy más kontójára gyógyítsák a „potyautasokat”. kiss Balázs, Gyöngyös: A számítógépes módszer jónak tűnik, ám adatvédelmi szem­pontból aggályos lehet Talán a tb-rendszer reformja, mint pél­dául a több-biztosítós modell bevezetése, segíthetne. Az is jó lenne, ha a biztosított pontos kimutatást kapna arról, hová mennyit fizet Ellenőrizni kelle­ne a cégeket is, mert sokszor épp ők a legnagyobb bliccelők. KRAJCS judit, Hatvan Alapvetően rossz rendszer az, amelynek következményeként a társadalom kisebbik rétegének kell eltartania a nagyobbat Amelyben a becsületes embere­ket kihasználhatják. Az sincs rendben, ha a minimálbérrel bejelentettek luxusautókkal fu­rikáznak. Úgy vélem, szigorúbb ellenőrzéssel talán csökkenteni lehetne a visszásságokat B. kovácsié ildikó, Hatvan Fogalmam sincs, hogyan lehet­ne megoldani a kérdést, de biz­tos, hogy már rég lépni kellett volna e téren. Talán a minden­re kiterjedő ellenőrzés segíthet­ne. Én gyógypedagógus va­gyok, s közalkalmazottként át­látható a jövedelmem. Ám ez nem mindenkinél van így. Min­dig dühös vagyok, ha szembe­sülök a jelenséggel

Next

/
Thumbnails
Contents