Heves Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-02 / 52. szám

2007. MÁRCIUS 2., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5 Teljesítették a határidőt a mátrafüredi diákok szülei Időre beadtuk a polgármesteri hivatalba azokat a dokumentu- . mókát, amelyek igazolják, hogy létrehoztuk az intézmény továb­bi működtetését vállaló alapít­ványt - közölte lapunkkal a mátrafüredi Hanák Kolos Álta­lános Iskola szülői munkakö­zösségének elnöke. Feketéné Balogh Márta sze­rint ezzel teljesítették az önkor­mányzat képviselő-testülete ál­tal megszabott határidőt, így bi­zakodóak a testület további dön­tését illetően. Mint ismert, a tanintéz­ményt megszüntette a grémi­um, de február 28-ig haladékot adott a szükséges iratok be­nyújtására. A pedagógiai prog­ramot a Kincsestár Alapítvány biztosítja, s időközben létre­hozták a Szülők a Mátrafüredi Oktatásért Alapítványt, mely az iskola működéséért felel majd a tervek szerint. ■ BAGi marietta, Gyöngyös Egy elegáns, kulturált szórako­zóhelyet nyitnék, ahol lehető­leg igényes élőzene szól. Ez na­gyon hiányzik a városból, nem csak szerintem, de sok idősebb hozzátartozóm is így gondolja. Ők szinte sehová nem tudnak beülni és egy kellemes estét el­tölteni a barátaikkal, mert a szolgáltatók inkább a fiatalab­bakat és a tinédzsereket céloz­zák meg. Kicsit javít a helyze­ten, hogy ismét működik a mo­zi, és elég széles palettáról vá­logathat a közönség. Nem tu­dom, mi lesz a nyáron a strand­dal, ami szintén jó program le­hetne, de nagyon ráférne a fel­újítás. Egyébként a városban sok olyan épület van, amit ugyancsak renoválni kellene. Ámi még nagyon fontos len­ne: biztonságosabbá kell tenni valahogy a buszpályaudvart és azt a környéket. Főleg estén­ként rossz arra járni. A közle­kedést jónak tartom, bár a kör­nyező településekre gyakrab­ban indulhatnának buszok. ■ A Tass-pusztai tangazdaság döntően pályázati forrásokból gyarapszik. Ez a siker bizalmat ébreszt a Károly Róbert Kht. pályázati tevékenysége iránt. Kulcsrakész pénzvadászat pályázni muszáj A kis- és közepes vállalkozások még kevésbé aktívak A gyöngyösi Károly Ró­bert Kht. egy évtizede foglalkozik pályázatírás­sal. Az utóbbi években egyre több vállalkozás, és önkormányzat kéri segítségüket az ötlettől az elszámolásig. Suha Péter A korábbi években is sokan kér­ték a segítségünket, hiszen a fő­iskolán felhalmozódott óriási tu­dás- és információhalmaz, illetve a pályázatokban elért sikereink nyomán megbíztak bennünk. Akkoriban inkább tanácsainkkal igyekeztünk segítséget nyújtani. Am végül annyira megnőtt az ér­deklődés és ezzel a feladatok mennyisége, hogy egy önálló pá­lyázati irodát hoztunk létre a Károly Róbert Kht. keretein belül - mondja Bárdosné Ko­csis Éva ügyvezető. Mint hozzáteszi: 2004 végétől, el­sősorban a Leader program okán fordultak hozzá­juk egyre többen, hi­szen addigi eredmé­nyeik egyértelműen bizalmat keltettek irántuk a leendő pá­lyázók körében. Ma már a Leader geszto­raként dolgoznak, emellett cégek, ki­sebb és nagyobb vállalkozások, önkormányzatok, magánszemé­lyek és civilszervezetek egyaránt megtalálhatók ügyfeleik között. Igaz, eltérő arányban.- A magam részéről sajnála­tosnak tartom, hogy a civilek kevésbé igyekeznek kihasz­nálni a különféle pá­lyázati forrásokat, annak ellenére, hogy számukra igen széles az elérhető le­hetőségek köre - jegyzi meg Bárdosné Kocsis Éva. Ugyancsak szerényebb számban pályáznak a különféle forrásokért a kis- és a közepes vállalkozások. Ennek egyik oka lehet az is, hogy az egyre szigorodó feltételeknek so­kan nem tudnak megfelelni. Elő­írás például, hogy csak azok in­dulhatnak egy-egy pályáza­ton, akik a korábbi évek­Szeretnék előse gíteni, hogy mi­nél több támo­gatásra érde­mes ötlet meg­valósulhasson. ben eredményesen, nyeresége­sen dolgoztak. A cégvezető arra is kitért, hogy az uniós és a hazai források meg­szerzésében is komoly gyakorlat­ra és tapasztalatra tettek szert. Megismerték példá­ul mindazokat a buktatókat, ame­lyek a támogatások pénzügyi elszámo­lásakor fenyegethet­nek. Ám ezekre már jó előre, a projekt be­indulásakor felhívják ügyfeleik figyelmét, ami a későbbiekben jelentős könnyebbséget hoz. A pályázati rendszerek egyéb­ként kétségkívül bonyolultak. A cégvezető ezért is tartja fontos­nak, hogy a támogatási források­ról - és ezzel összefüggésben az iroda kínálta lehetőségekről - minél szélesebb körben tájékoz­tassák a szóba jöhető pályázókat. Profilbővítés: pályázott a pályázatíró is * hogy minél többek számára el- ® érhetőek legyenek az iroda szol­gáltatásai, s minél többen sikerrel pályázhassanak a támogatásokért, új formák kialakításán is gondolkodnak. Ennek érdekében pályázták meg a helyi vidékfejlesztési iroda címet, s ugyanezen okból szeretne a kht. a mezőgazdaság­gal foglalkozóknak területi szaktanács- adási központot is létrehozni. Ennek szellemében ingyenes vállalkozói fórumokat, tájékozta­tókat tartanak, s persze vállal­nak pályázatfigyelést is, akár komplex szolgáltatásuk része­ként. Jelenleg az EMVA (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap), illetve az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázataival, azon belül is a regionális progra­mokkal, és persze a Leader-rel foglalkoznak kiemelten.- Erőteljesen a projektek megalkotásának időszakában vagyunk - említi a cégvezető -, és szeretnénk elősegíteni, hogy minél több támogatásra érde­mes öüet megvalósulhasson. Ez is mutatja, hogy nem „csak” a pályázatok megírására vállalko­zunk, de a komplex szolgáltatá­sunk keretében már az ötlet ki­érlelésében is segédkezünk. Ezt a pályázat előkészítése, a pro­jekt tényleges lebonyolítása kö­veti, s végül a pénzügyi elszá­molással zárul a folyamat. Mindez ahhoz hasonlítható, mint az építőiparban a kulcsra­kész kivitelezés. Végezetül hozzáteszi: küldeté­süknek tekintik, hogy a hazai, s elsősorban a térségi vállalkozá­sok és települések maradéktala­nul kiaknázhassák a megnyíló lehetőségeket. Hiszen így lehet­nek felkészült, a lehetőségekkel élni tudó szereplői az Európai Uniónak. HÍRSÁV Kérdések és válaszok a mai falugyűlésen gyöngyösoroszi Többek kö­zött az őszi önkormányzati választások óta eltelt időszak eredményeiről és az idei év feladatairól lesz szó a mai fa­lugyűlésen. A művelődési házban 17 órakor kezdődő fórumon a polgármester és a képviselő-testület várja az ér­deklődő lakosokat „Végre az én napom": nőkről, nőknek szól gyöngyös Ötödik alkalom­mal rendezi meg nőnapi programját a Mátra Művelő­dési Központ holnap 10 órá­tól. A hölgyeket kulturális és szórakoztató.műsorok- kal, számos ingyenes szol­gáltatással, szépségtanács­adással, sok-sok érdekes­séggel és meglepetéssel vár­ják a szervezők. A Csemadok vendégei voltak a színjátszók adács A Veritas Színkör a szlovákiai Szepsiben a Bál a Savoyban című darabot adta elő, a Kassavidéki Csema­dok szervezetének meghívá­sára. A két település üzenöt éves kapcsolata jegyében a határontúliak nyáron láto­gatnak majd Adácsra. A természetre és épületekre kattintottak gyöngyös Kalocsai Mária és Kalácsi René természet- és épületfotóiból nyílik kiállítás ma 17.30 órakor a Művelődé­si Galérián. A képeket Ada- mik Miklós mutatja be a kö­zönségnek, közreműködik Berecz Piroska, valamint Bo­rik Ildikó és zenekara. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Juhász Marianna, és Heintz Bernadett Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suhatő axelspringer.hu Roma családok versenye a női klub szervezésében Szlovákiában csatolták fel a sílécet sportol a diák Az iskolában kiemelt figyelmet fordítanak a testmozgásra Egy jó hangulatú, közösségépítő jellegű délutánt terveztek a gyöngyösoroszi kisebbségi ön- kormányzat Vadrózsa női klubjá­nak tagjai a napokban megtartott családi vetélkedő meghirdetésé­vel. A kezdeményezés nem várt sikert aratott: tizenkét helyi ro­ma család mérte össze tudását a versenyen, a programnak otthont adó művelődési házat pedig zsú­folásig megtöltötték a szurkolók. A famíliák mindenekelőtt egy szellemi totót töltöttek ki, mely­ben általános intelligenciafelmé- rő, a roma kultúrát érintő és a fa­lu vezetésével kapcsolatos kér­désekre kellett válaszolniuk. A tesztet összeállítók legnagyobb meglepetésére és örömére hat család hibátlanul teljesítette a fel­adatot. A társaságot ezután ügyességi és sorversenyekre in­vitálták, ezekben már a legkiseb­bek is tevékenyen részt vettek: a nutelláskenyér evő számban nagy „szakértelemről” tettek ta­núbizonyságot. A legnagyobb sikert talán még­is az asszonyok levesmerő verse­nye aratta, amikor úgy kellett egyik edényből a másikba kana­lazni a levest, hogy egy csepp se vesszen kárba. A programnak - és az érdeklő­dők számának - most is csak a rendelkezésre álló tér szabott ha­tárt, ezért már a folytatást terve­zik, egy nyári, szabadtéri óriásve­télkedő formájában. ■ H. B. Bár nem volt havas, tél, a gyöngyössolymosi diákoknak mégis volt lehetőségük arra, hogy ebben a tanévben is sízze­nek. Ahogy már évek óta, az idén is negyven gyerek utazott a „hóbiztosabb” Szlovákiába egy kis sportos kikapcsolódásra, s hogy megtanulják a felvonó használatát.- Iskolánk pedagógiai prog­ramjában is szerepel, hogy min­den nálunk tanuló diák tanéven­ként egy hetet sízhet - mondta Csárdás László, a Dr. Nagy Gyu­la Általános Iskola igazgatója. - Bár a mindenkori hatodik osz­tály minden évben elutazik Szlo­vákiába, az idei tél rá is kényszerített minket arra, hogy Hóbiztos terep. A hatodikosok minden évben Szlovákiába utaznak. a szomszédos országba men­jünk. Ha azonban az időjárás megfelelő, akkor itthon is adot­tak a feltételeink a sportolásra. Az iskolának Kékestetőn és Galyatetőn is van síháza, száz pár sífelszereléssel, és a sífutást és a lesiklást is képzett edzők oktatják a gyerekeknek. A téli sport mellett az intéz­ményben kiemelt szerepet kap az úszás és a teniszezés is. Jövő­re immár harmadik alkalommal indítanak az iskolában testneve­lés tagozatos első osztályt Az ide jelentkező óvodásokat és szülei­ket március 12-én 14 órakor vár­ják a tornaterembe, ahol egy já­tékos sportdélutánon a gyerekek tehetségét is felmérik. ■ J. M.

Next

/
Thumbnails
Contents