Heves Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-01 / 51. szám

14 SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 1, CSÜTÖRTÖK A megyegyűlés jobb oldala is erős volt a kiskörei tornán TEREMLABDARÚGÁS A jobb és a bal oldal, a támadó és a védő' sor Is úgy tette a dolgát Kiskörén, ahogy azt egy csapatnak tennie kell. Az eredmény nem is ma­radt el, a Heves Megyei Közgyű­lés néven szerepelt társulat tag­jai megnyerték a kilencedik al­kalommal rendezett Farsang­kupa felnőtt-tornát, melyen a Fe­rencvárosi TC öregfiúk-együtte- se is pályára lépett. A polgári szövetség részéről tegnap jelez­ték lapunknak, hogy bizony ők meghívást sem kaptak a hagyo­mányos rendezvényre, így ré­szükről kifogásolható „A kiskö­rei tornán egységet alkottak a Heves megyei közgyűlés tagjai” cím, mely alatt beszámoltunk az eseményről. Sárosi Károly, a közgyűlés gárdájának MSZP-s csapatvezetője másképp látja a történteket.- Még jóval a kiskörei fellépés előtt Csáki Zsigmonddal, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megyei elnökével, hevesi polgár- mesterrel egyeztettem arról, hogy ő majd küld a tornára négy játékost. Ez meg is történt, mint ahogy arról is tájékoztattam az eredményhirdetést követően, hogy sikerült a csapatnak az élen végezni - közölte a kilenc találattal gólkirály Sárosi, aki el­ismerte, hogy a cím elnyerésé­hez hathatós segítséget kapott. A jobb oldalról is. ■ B. Cs. Totótippek a 9. játékhétre olvasóinknak 1. Bielefeld (16.) - Nürnberg (5.) X, 2 2. Bremen (3.) - Bochum (15.) 1 3, Frankfurt (17.) - Hannover (7.) 2 4. Hertha BSC (6.)-B. München (4.) 1,X,2 5. Leverkusen (8.) - VfB Stuttgart (2.) X,2 6. Wolfsburg (11.) - M'gladbach (18.) 1 7. Aachen (14.)-Mainz (10.) X, 2 8. Dortmund (9.) - Cottbus (12.) 1 9. Ascoli (20.) - Roma (2.) 2 10. Fiorentina (7.) - Torino (16.) 1 11. Livorno (12.) - Intemazionale (1.) 2 12. Messina (18.) - Palermo (3.) X,2 13. Milan (5.) - Chievo (15.) 1 14. Lazio (4.) - Sampdoria (11.) X Pótmérkőzések: 1. Parma (19.) - Reggina (17.) 2. Udinese (9.) - Empoli (6.) 3. Cagliari (14.) - Atalanta (8.) 4. Catania (10.) - Siena (13.) A pótmérkőzésekre nem kell tippelni, törlés esetén az eredmény megállapítására szolgálnak. ■ Harmadszor bajnok hunyadisok utánpótlás Játékos sportversenyben 2005 óta nincs jobb az egri gyermekeknél Az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola játékos sportverseny csapata már túl van a diákolimpia or­szágos döntőn. Az ered­mény sorozatban har­madszor lett aranyérem. Hírlap-összeállítás Birkózás Országos szabadfogású ver­seny, Gyál A Vasas SC által rendezett ver­senyen a nyolc szőnyegre lépett gyöngyösi gyermek közül heten érmet szereztek. Eredményeik. ’97-98-as születésűek, 34 kg.: 2. Juhász Viktor. '95-96-osak, 35 | kg.: 1. Bódi Ádám. 38 kg.: 3. | Simor Bence. 46 kg.: 3. Schmidt | Dávid. '93-94-esek, 32 kg.: 1. | Tóth Richárd. 42 kg.: 2. Nagy Gá- I bor. 48 kg.: 3. Vadnai Máté. 52 kg.: 5. Nagy Dániel. Herpai Imre és Bíró Csaba testnevelők tanítványai idén is az országos első helyezettnek járó serlegekkel és érmekkel gazdagodtak Tiszavasváriban * ★ * Matura Mihály-emlékverseny, Budapest, Fáy u. A nemzetközi megméretteté­sen nyolc ország versenyzői in­dultak. Az Egri Vasas Sportisko­la versenyzői közül nehézsúly­ban Szabó István a 3. helyen vég­zett, míg a 60 kilósok között Csehovics Sándor az 5. helyen zárt. Madarasi Gábor és Majoros Ármin Mózes egyaránt a későb­bi győztes ellen maradt alul. Kézilabda NB I., ifjúsági fiúk A17. forduló mérkőzésén: Győr - Gyöngyösi FKK 32:19 (16:11). Ld.: Fibecz 5, Pintér, Tatai 3-3. Játékos sportverseny Országos döntő, Tiszavasvári Három éve nem talál legyőző­re az egri Hunyadi Mátyás Álta­lános Iskola Játékos Sportver­seny csapata. A felkészülés hat hónapja alatt Herpai Imre és Bí­ró Csaba testnevelők vezetésével Szabó Dániel, Mata Levente, Bóta Ármin, Benyó Dániel, Kovács Zsófia, Rázsi Kitti, Besenyei Hédi, Rotteinstein Fanni, Katona Dáni­el, Zelei Ákos, Nagy Gergely, Pothorszki Zsombor, Pálmai An­na, Tóth Luca, Domboróczki Éva, Nagy Máté, Horuczi Márk, Búrom Bence, Domboróczki Csa­ba, Kiss Dorina, Pálmai Anna, Besenyei Veronika és Vladár Ve­ronika edzett keményen a nagy megmérettetésre. A csapatot elkísérő lelkes és nagyszámú szülői gárda izgal­mas küzdelmet láthatott, amely végül magabiztos egri győzelmet hozott. A nagy riválisok közül a szombathelyi Derkovits Gyula is­kola végzett a 2., a kiskunhalasi Felsővárosi iskola pedig a 3. he­lyen. A további sorrend: 4. Jászbe­rény, 5. Tatabánya, 6. Hajdúbö­szörmény, 7. Nyíregyháza. Buda­pest csapata betegség miatt visz- szalépett.- Már a megnyitó ünnepség - a Himnusz, az ifjú sportolók foga­dalomtétele - is az igazi ötkarikás hangulatot jelezte. A több mint háromórás versenyt fényes ered­ményhirdetés zárta, ahol a kis olimpikonok az érmeken és okle­veleken kívül számtalan ajándé­kot vehettek át az iskolák képvi­selőitől, szülőktől, támogatóktól. Az idén 20 éves Magyar Diák­sport Szövetség jó ügyet karolt fel, amikor versenyrendszerébe fel­vette ezt a minden szempontból alapozó sportágat - számolt be a rendezvényről Bodnár Gábor, az egri intézmény igazgatója. Kosárlabda Országos Junior Bajnokság, helyosztó szakasz Egri VSI - Kis Lenke KS 57-96; - Soproni Tigrisek 70-76. Országos Kadét Bajnokság, helyosztó szakasz Egri VSI - Hártyán DSE 102-55; - Budafok-Csepel 75-65. * * * Kenguru Kupa, Miskolci régió Egri Kék Oroszlánok - MISI Sólymok 51-54; - EG-rigók 59-21; EG-rigók - MISI Sólymok 30-56. Röplabda NB I-es ligabajnokság, junior lányok Szabóker-Agria RC Eger-EVSJ Szombathelyi RC 3-0, Szabóker-Agria RC Eger-EVSI - Székesfehérvár 3-0. Az egri gár­da csoportjában továbbra is az el­ső helyen áll, az összesített táblá­zaton pedig a 3. helyet foglalja el. Vízilabda Gyermek Vidékbajnokság, 4. torna, Kecskemét I. kcs. ('93-as születésűek): ZF- Eger - Domino-BHSE 4-13. Gd.: Buttinger Milán 2, Szabó Patrik, Homa András 1-1. ZF-Eger - VK Szpartak Subotica (szerb) 5-12. Gd.: Buttinger M. 4, Pál Kristóf. Gyulavári Zoltán edző: - A helyzetkihasználáson kellene ja­vítani, akkor első lépésben szoro­sabb mérkőzéseket tudnánk ját­szani az első három ellen. III. kcs. ('95-ös születésűek): Szolnoki Főiskola VSC - ZF-Eger 4-9. Gd.: Zalánki Gergő 5, Hornyák Olivér, Halmos Péter 2-2. Hódmezővásárhelyi VSC - ZF-Eger 5-13. Gd.: Hornyák 5, Zalánki 4, Halmos 2, Petrovai Zol­tán, Nyeste Patrik 1-1. ZF-Eger - VK Vojvodina Novi Sad (szerb) 18-1. Gd.: Hornyák 8, Zalánki 5, Szilágyi Viktória, Nyeste 2-2, Halmos 1. Holló Tivadar edző: - Meccsről meccsre javultunk. így még sen­ki sem nyert a Vojvodina ellen. Örülök Szilágyi Viktória jó játéká­nak, akivel előző nap diákolimpi­ái bronzérmet nyertünk úszás­ban, vasarnap pedig vízilabdá­ban a Vojvodina ellen újra bizo­nyított. * * * Lány Országos Utánpótlás Baj­nokságok, Dunaújváros A bajnokságot vezető serdülők Dunaújvárosban elveszítették ed­digi vereüenségüket, de továbbra A Kaszások is jönnek Egerbe az oroszlán-kupa elnyerése jelent tétet vasárnap 9 és 18 óra között az egri Dobó gim­náziumban. A négycsapatos serdülő kosárlabda-tornán az Óbudai Kaszások, a MI­SI, a Mezőberényi GYKK és a házigazda Egri KOK-VSI csapata játszik egymással is Antal Dóráék vezetik a bajnok­ságot Előnyük már csak egy-egy pont az őket üldöző újvárosiak és az újpestiek előtt. A 8. forduló eredményei. Serdülők: Dunaújvárosi VSI- Green System - ZF-Eger 12-7. Eger: Szabó 1. - Bállá, Antal 4, Bene 1, Szeredi, Pócsi 2, Jenes. Cs.: Bóta, Veréb, Fekete. Kelemen Attila edző: - Mi is hi­báztunk, a fórokat és a helyzete­ket be kell lőni. Semmi gond, jó­kor jött ez a pofon. A hét végén a másik üldözőnk, az Újpest jön Egerbe. Ellenük feledtetjük ezt a kisiklást. Gyermekek: Dunaújváros - ZF-Eger 28-4. Gd.: Varsányi, Far­kas R., Kisbakonyi, Vályi F. 1 -1. Wolf Dávid edző: - Öt hét úszás után két hete vettük elő a labdát. Vannak jó dolgok, amit egészen szépen meg tudnak csinálni a lá­nyok, de a koncentráció - egyelő­re - még rövid életű. * * * Serdülő és ifjúsági kupa A fiúknál elkészült a korosztá­lyos Magyar Kupa-sorozat sorso­lása. Március 3-án a serdülők Ta­tabányán a helyi Vízmű, a Kecs­kemét és az FTC társaságban küzdenek a továbbjutásért, míg az ifik egy nappal később Hód­mezővásárhelyen a HVSC-vel és a BVSC-vel mérkőznek. Az elmúlt évben mindkét csapatunk beke­rült a döntőbe. A serdülők a 2., az ifik a 4. helyen végeztek. «WÉWfNWI* # * <§; VARGA ! BALÁZS KÁNAK j Andornaktályán 3 éves születésnapja % alkalmából sok boldogságot Jj| *• kíván: anya, apa és nagyi A ínwwt«t- » *<mtm mm GRATULÁLUNK Nagyné Bereczki Dórának Bükkszen terzsébetre, aki életet adott három gyönyörű babának. ló egészséget és boldogságot kíván nekik: Gyuri papa, Erzsi mama, férje Feri, Marika mama ALBERTET Besenyőtelken 75. születésnapja | alkalmából sok szeretettel köszönti családja Ha 15 óráig feladja apróhirdetését, másnap az utolsó oldalon olvashatja. HEVESiRÍMAP Heh bői a legjobb A Bravo Team a bajnok a Leányka úton záróra Utolsó mérkőzésén csupán ikszelt a küzdelemsorozat idei győztese TEREMLABDARÚGÁS A Sirály Söröző-Bravo Team csapatának győzelmével ért véget az Egri Kispályás Labdarúgók Egyesü­lete által szervezett felnőtt-baj­nokság. A Demeter Csaba vezet­te gárda a Leányka úti Eszterházy-csarnokban rende­zett pontvadászat záró játéknap­ján veszített csak pontokat a Szabó-Car gárdájával szemben. A 11., utolsó forduló eredmé­nyei: Horváth Team - Novaj II. 0-3, Family Frost - Konstrukt- Toptherm 2-2, Flott - Vadka­csák 3-2, Tuboly Bau-Duokont - Szépítész Eger Kft. 0-3, Üveg­tigris Skoda Gál Autó - Imola Bau Kft. 0-3, Sirály Söröző- Bravo Team - Szabó-Car 3-3. Az első helyezett egri csapat tizenegyből tíz összecsapást nyert meg A végeredmény 1. Bravo Team 11 10 1­47-23 31 2. Szépítész Eger 11 9 1 1 52-23 28 3. Üvegtigris 11 8­3 51-20 24 4. Imola Bau Kft. 11 8­3 38-22 24 5. Family Frost 11 5 3 3 54-31 18 6. Szabó-Car 11 4 3 4 28-20 15 7. Konstmkt-T. 11 3 3 5 27-30 12 8. Flott 11 4­7 25-43 12 9. Tuboly Bau 11 3 1 7 24-38 10 10. Vadkacsák 11 2 3 6 23-38 9 11. Novai II. 11 1 1 9 14-61 4 12. Horváth Team 11 1­10 11-45 3 A füzesabonyi városi bajnok­ság 19. fordulójának eredményei: Fegyencjárat - FC Underground 2-2, BIT - FC Füzes 2-5, Vízmű - Ördögi kör 4-3,0’Porto - Nagy­egerek 4-5, Lipotex - Grund Fo­ci 2-7, Tekila SC - AB 12 Bt. 2-4.

Next

/
Thumbnails
Contents