Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-23 / 46. szám
2007. FEBRUÁR 23., PENTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ES KÖRZETE 5 mmmmmmmmm Óvatos tervek, takarékosság: nincs hiány a költségvetésben Gyöngyösoroszi önkormányzata elfogadta a 213,5 millió forintos költségvetését, amelyben nem számolnak működési hiánnyal. A község vezetői racionális gazdálkodást, kisebb fejlesztéseket és pályázati források felkutatását tervezik, takarékosságra ösztönzik intézményeiket. Az önkormányzati alapfeladatok ellátásához szükséges minimális keret - a számítások szerint - rendelkezésre áll. Az óvoda és az általános iskola az új oktatási törvény szerint is önálló maradhat. A képviselő-testület, a lakosság terheire figyelemmel nem emelte a helyi adókat. Az idén a Petőfi utca felújítását és kisebb javításokat terveznek. Ezeket nem hitelből, hanem pályázati támogatásokból finanszíroznák. Önrészre közel ötmillió forintot különítettek el. ■ Ha én dönthetnék cselkó jánosné, Gyöngyös - Mindenképpen felújításokkal kezdeném: szörnyű a régi épületeink állapota, némelyik már majdnem összedől. A legtöbbször autóval járok, így tapasztalom, hogy az utak állapota is katasztrofális. Ha én dönthetnék, legelőször ezekre a problémákra próbálnék megoldást találni. A buszpályaudvar környéke pedig egy zsebtolvaj-tanya, az ember fél gyalog arra közlekedni. Ott mindenképp megerősíteném a rendőri jelenlétet. Sürgető lenne a sportpálya rendbehozatala is, nagyon rossz benyomást kelt a mostani kép. A Mátrai úti lakótelepen élek, ahol az Orczy úton nemhogy rossz, de egyáltalán nincs is járda, így kénytelenek vagyunk az úttesten gyalogolni. Nagy öröm viszont, hogy felújították a kastélyt, a gyerekekkel biztos sokszor ellátogatunk majd oda. Szintén jó kikapcsolódási lehetőség, hogy ismét van mozi a városban, és egyre több a színvonalas rendezvény a művelődési házban és a Fő téren is, főleg nyáron. ■ született „Miért a kokain? Megvannak okaim.” Kosztolányi Dezső a századelőn rímjátéka mára rémes valósággá vált. Képünk illusztráció. Mámorüzlet, buktatókkal számháború A statisztikák könnyen csapdába csalhatnak A drogok paradicsoma vagy a hatékony rendőrség városa? Egyre többen teszik fel ezt a kérdést Gyöngyösön, tekintve, hogy alig egy év alatt megduplázódott a kábító- szeres ügyek száma. Suha Péter- Valóban, egyre több ügyet derítettünk fel. Másként fogalmazva: egyre kevesebb maradt rejtve - mondja Kiss Gábor alezredes, gyöngyösi rendőrkapitány. Sietve hozzáteszi: az, hogy tavaly megduplázódott a drogos ügyek száma, korántsem jelenti azt, hogy ugyanilyen mértékben növekedett a szerek használata, kereskedelme a városban. Tóth Attila, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum titkára is osztja ezt a nézetet, mondván: statisztikai csapda néven emlegeti a szakirodalom ezt a jelenséget.- Logikusnak tűnhet, hogy ha növekszik a felderítettség, akkor amögött azzal arányosan növekvő fertőzöttség áll. Ám nem csak Gyöngyösön, de sehol máshol sem állja meg a helyét ez a feltételezés - mondja a szakember. A rendőrkapitány először a statisztikát ismerteti: 2005-ben 26, tavaly 56 esetben indult eljárás kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények ügyében. Azt mondja, ez - szigorúan szakmai szempontból - örömteli, mert a fokozott rendőri érzékenységet mutatja. Azt, hogy a kollégák a napi munkájukban egyre hatékonyabban tartják szem előtt a drogokkal kapcsolatos lehetséges szálakat. A kapitányság valóban évek óta kiemelten kezeli - a társadalmi igényeknek megfelelve - a kábítószerek ügyét, s ezen a későbbiekben sem kívánnak változtatni. Tudják, hogy egy piacról van szó, ami - ha illegálisan is - a kereslet és a kínálat törvényszerűségei szerint működik és működni is fog. Éppen ezért fontos, A legutóbbi ügyben több mint tíz gyanúsított van már, közülük ketten előzetes letartóztatásban váljak a folytatást. hogy mindkét oldalán igyekezzenek szűkíteni a piacot. Keresleti oldalról elsősorban a megelőzésben vállalt szereppel, kínálati oldalról pedig a terjesztők fülöncsípésé- vel. Az is tény persze, hogy a díle- rekhez általában a fogyasztókon keresztül lehet eljutni.-A harmadik fontos terület, hogy a vagyon elleni bűn- cselekmények esetében is fokozottan figyeljünk azokra az ügyekre, amelyek mögött esetleg a drogfogyasztás „fi- nanszírozása’i húzódhat meg - mondja a kapitány. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a területükön tavaly „mellesleg” 22 százaAz országos átlagot hozzák a Mátraalján A DROGFERTŐZÖTTSÉGBEN, illetve a fogyasztási szokásokban nagyjából az országos átlagnak megfelelő a gyöngyösi helyzet A legelterjedtebb szer a marihuána és az ecstasy. A „keményebb” anyagokat használók aránya nem mutat növekedést, bár az is tény: ebben a műfajban nem a legutóbbi vizsgálatban szereplő középiskolások, inkább a fiatal felnőttek „jeleskednek". A kokain például kifejezetten a fiatal értelmiségiek kábítószere. Az utóbbi években változni látszik a fogyasztás helye: a nagy színterek - diszkók, szórakozóhelyek - felől a kisebb közösségek, partik, házibulik felé tolódik az arány. lékkai csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Szeretnék ezt a folyamatot is tovább erősíteni, mint ahogy továbbra is igyekeznek a nyílt és az operatív eszközökkel egyaránt felderíteni a kábítószeres ügyeket. A látencia, vagyis a rejtve maradás kérdésében Tóth Attila is hasonlóan vélekedik, megtoldva azzal: friss felmérésük van a legveszélyeztetettebb - középiskolás - korosztály drogfogyasztási szokásairól. Szerinte a kábítószer-problémával küzdők alig valamivel több mint tizede kerül be a segítségnyújtó hálózatba. A bűnügyi statisztikákba pedig talán ennél is kevesebben. Az országban egyébként 200-250 ezerre teszik a rendszeres kábítószer-fogyasztók számát. Miközben az alkoholistákét - akik ugyebár legális droggal élnek - csaknem egymillióra.- Gyöngyösön évente 0,5-2 százalékkal növekszik a drogosok száma, az emelkedés egyébként egyre lassul, amit például több szomszédos országban korántsem mondhatnak el - jegyzi meg a szakember. Hozzáfűzi: elsősorban a kipróbálok száma emelkedik, az alkalmi fogyasztóké és a függővé válóké stagnál. Nevezéseket várnak a mesemondó versenyre GYÖNGYÖSSOtYMOS Idén a művelődési ház és a könyvtár lesz a házigazdája a „Pa- lócország-meseország” mesemondó verseny Heves megyei elődöntőjének. A megmérettetésbe egy palóc népmesével lehet benevezni, amit lehetőleg palóc tájnyelven, népviseletben kell előadni. A megyei forduló előtt a helyi elődöntőt március 2-án rendezik meg, amire óvodások, iskolások és felnőttek jelentkezését is várják. Koncertekkel ünnepel a kamarazenekar gyöngyös Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a Musica Mansueta Kamara- zenekar. Ez alkalomból jubileumi koncertsorozat indul, melynek nyitó hangversenye holnap 18 órakor kezdődik a Pátzay lános Zeneiskolában. A zenekart Matinné Szabó Katalin vezeti, karmester Ménesi Gergely. A rendezvényen számos fiatal előadó- művész is közreműködik. Családok versenyeznek a holnapi vetélkedőn gyöngyösoroszi Családi vetélkedőt rendez a roma kisebbségi önkormányzat Vadrózsa női klubja holnap a művelődési házban. A 15 órakor kezdődő programon az eddigi jelentkezések alapján mintegy 12 család - a szabályok szerint anya, apa és két-két gyermekük - méri össze tudását a különböző szellemi és ügyességi feladatokban. A rendezvényt a kisebbségi és a települési ön- kormányzat is támogatja. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter és Juhász Marianna Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter. suha(G axelspringer.hu A GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezetnél! Jöjjön be hozzánk, mi mindig megoldjuk gondját személyre szabott pénzügyi szolgáltatásainkkal. Most 16.500,- Ft törlesztőrészlettel 1.000.000 Ft-hoz hozzájuthat, akár 3 nap alatt is. THM: 17,57%-tói Keressen, megtalál az alábbi kirendeltségeinkben: 3300 Gyöngyös, Magyar út 1. 37-312-070 3359 Tenk, Fő út 54. 36-470-039 3200 Gyöngyös, Kócsag út 32/3. 37-313-817 3372 Kömlő, Fő út 8/b 36-481-036 3300 Eger, Grónay út 12. 36-413-705 3243 Bodony, Árpád úti. 36-374-573 3000 Hatvan, Horváth M. út. 5. 37-341-644 3247 Mátraballa, Május 1. út 5. 36-475-012 3035 Gyöngyöspata, Dózsa Gy. út. 1-3.37-364-112 3246 Mátraderecske, Kossuth út 25.36-476-068 3036 Gyöngyöstarján, Jókai tér 22. 37-372612 3245 Recsk, Kossuth út 103. 36-478-111 3034 Szűcsi, Petőfi út 16. 37-326-150 3240 Párád, Kossuth út 128. 36-544-110 3358 Erdőtelek, Fő út 123. 36-496623 Web: www.gyongyosmatratksz.hu E-mail: info@gyongyosmatratksz.hu Évszázadnyi egészség és béke születésnap Marika néni „kislánya” is már nyolcvan éves Száz esztendeje fejezte be Mikszáth a Noszty fiú esete Tóth Marival című regényét. Száz éve jelent meg Molnár Ferenctől a Pál utcai fiúk. És 1907-ben született Zsidai Gyuláné, Marika néni is, aki tíz éve él a vámosgyörki idősek otthonában. Ő az intézmény első lakója, akit századik születésnapján köszönthettek. Családja mellett természetesen az otthon lakói és dolgozói, valamint a település vezetői is felkö- szöntötték, s nem „takarékoskodtak” a virágokkal és az ajándékokkal sem. Marika néni mo- | solyogva fogadta az óvodások g műsorát, s egy korty pezsgőt is J megengedett magának a jeles I ünnepen. ■ Az ünnepelt. Marika néni az első helikopter felszállásának évében született.