Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-20 / 43. szám

2007. FEBRUÁR 20., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Utolsó kísérletre ugrott dobogóra Pahy Zsolt a fedett pályás ob-n atlétika Pénteken még a sporto­lók bálján kaptak díjakat az Eg­ri Városi Sportiskola jeles atlé­tái, ketten azonban másnap már a budapesti SYMA-csarnokban léptek színre az idei felnőtt fe­dett pályás országos bajnoksá­gon. Az ötpróbában korábban már negyedik helyezett Asszo- nyi Evelin most csak a magasug­rást vállalta. ■ Mind a három egri ifjú pontszerző lett a felnőtt országos bajnokságon. A még serdülő tehetségnek nem sikerült ugyan átugrani a maga által tervezett 168 centi- méteres magasságot, de mivel a 163-at elsőre vitte, végül hármas holtversenyben a hatodik helyen végezve lett bajnoki pontszerző. A távolugró Berecz Bernadett kétszeri belépés után harmadik­ra csak a biztonságra törekedett (533 cm), így hatodikként került a nyolcas döntőbe. Negyedik ug­rása sikerült legjobban, de az 539 centiméter is csak a végső hatodik helyezéshez volt elegen­dő. Az ötödik sorozatban is belé­pett, a hatodikban pedig nem fo­gott lécet. Bosszantó, mert a ne­gyedik helyezett csak egy centi­vel (540) ugrott többet.- Szétesett a mozgásom - mi­nősítette önmagát Berecz, ami­nek lehet oka, hogy sokat bete­geskedett, és keveset edzett az utóbbi hetekben. Páhy Zsolt fájós derékkal és bekötött bokával lett ezüstérmes Vasárnap a férfi távolugrásban Páhy Zsoltnak már elsőre is jól jött ki a lépés, mégsem tudott el­rugaszkodni a kiújuló derékfájá­sa miatt. Aztán összeszedte ma­gát és 691 centiméteres teljesít­ménnyel negyedikként lett dön­tős, de egy kísérletet - kímélve sé­rüléseit - kihagyott. A negyedik és az ötödik sorozatban egyaránt belépett, utóbbit különösen saj­nálhattuk. A hatodik ugrásába aztán mindent beleadott, és 715 cm-ig repült. Idei legjobbjával ezüstérmet nyert Páhy, a bajnok 735-öt ért el. ■ F. B. Vizitdíj a szakvizsgálatért sportorvos A hivatásos focistáknak 12 ezer forintot kell fizetni Az amatőr labdarúgóknak a sportorvosi vizsgálat térítésmentes. A kiegészítő szakvizsgálatokért kell fizetni. Képünk illusztráció. Mintegy 12 ezer forintba kerül a sportorvosi vizs­gálati díj a hivatásos lab­darúgóknak, míg az ama­tőröknek csak a kiegészí­tő szakvizsgálat után kell a vizitdíjat fizetni. Bódi Csaba labdarúgás A hivatásos sporto­lónak 18 év felett évente egy al­kalommal, 18 év alatt évente kétszer kötelező megjelenni sportorvosi vizsgálaton. A vizs­gálat díja 8 ezer forint, és ha ké­rik, akkor tudnak számlát adni a rendelőben - közölte dr. Bérczy Balázs. A Magyar Labda­rúgó Szövetség főtitkára a sport­orvosi renddel kapcsolatban a közelmúltban egyeztetett dr. Berkes Istvánnal, az Országos Sportegészségügyi Intézet fő­igazgató főorvosával és dr. Mar­tos Mihállyal, az Országos Sportegészségügyi Hálózat terü­leti igazgatójával. A jelenleg érvényben lévő szakmai protokoll alapján a ver­senyzőnek kötelező jelleggel a következő vizsgálatokon kell részt venni: EKG; vizeletvizsgá­lat; szemészeti és ortopédiai vizsgálat. A kiegészítő vizsgála­tok díja a mindenkor hatályos, rendeletben meghatározott OEP-pontérték alapján fizeten­dő a vizsgálatok előtt. Ezt az összeget, ami - a sportorvosi díj­jal együtt megközelítőleg - 12 ezer forint személyenként, az adott szakrendelőkben kell leró­ni, nem pedig a sportorvosnál. Vizitdíjat a hivatásos sportoló­nak nem kell fizetni. Az amatőr labdarúgók esetében a sportor­vosi vizsgálat térítésmentes. A kiegészítő szakvizsgálatok (ezek ugyanazok, mint a hivatásos lab­darúgóknál) után 300 forintos vizitdíj fizetendő az első szak­vizsgálatelvégzése előtt, abban az esetben, ha egy napon, egy szakrendelőben (kórházban) bo­nyolítja le az összes vizsgálatot. Van azonban egyéb változás is, amit érdemes betartani a ren­delőbe igyekvőknek.- A sportorvosi vizsgálatra je­lentkezéskor a „Sportorvosi en­gedély” című nyomtatványból 2 darabot köteles magával vinni a sportoló - tudtuk meg Várkonyi Ferenctől, a megyei szövetség főtitkáráról. - Ebből a vizsgála­tot követően egy példányt a sportorvos magánál tart és visz- szajuttat az illetékes területi LSZ-be. Mi leellenőrizzük a ki­adott engedélyek alapján a mér­kőzés jegyzőkönyvéből, hogy ki rendelkezik érvényes sportorvo­si vizsgálattal. A sportorvosok most már ki­zárólag a kétpéldányos sportor­vosi engedélyeket fogadják el. Jú­nius 1-jétől mindenkinek az új típusú engedélyt kell használ­nia. Ezek cseréje ügyében a terü­leti labdarúgó szövetségeknél már intézkedtek, de azt minden­kinek saját magának kell besze­reznie. Az idő rövidségére való tekin­tettel tisztelettel kérik a sport- szervezeteket, hogy mihama­rabb kezdjék meg a sportorvosi vizsgálatokat annak érdekében, hogy ne legyen fennakadás a bajnokságok kezdetekor. A torló­dásokat elkerülése végett a sportorvos előjegyzési rendsze­rében pontos időpontot érdemes kérni a vizsgálatra. Vigyék a nyomtatványokat a sportolók a napokban Budapesten kap­tunk tájékoztatást az új rendel­kezéssel kapcsolatban. Néhány tisztázandó dolog még hátra­van, ami elsősorban bennün­ket, sportorvosokat és sportve­zetőket érint A sportolókat azonban már a megváltozott szabályoknak megfelelően, a nyomtatványokkal együtt vár­juk - mondta érdeklődésünkre dr. nagy József egri sportorvos. HÍRSÁV A tested mozgasd, ne a motort! atlétika - Fenti címmel ren­dezik szombaton az V. Bo- Cse-Bükk latyakfutást. A Bogács - Cserépfalu - Bükkzsérc - Bogács 14 km- es útvonalon 11.11-kor rajtol a mezőny. A versenyköz­pont a bogácsi Jurta üdülő- központban lesz. Érdeklőd­ni a 46/334-502-es telefon­számon lehet. A novajiakat alaposan kitömte a Family Frost teremlabdarúgás - Az EKLE téli felnőttbajnokság 10. fordulójának eredmé­nyei: Konstrukt-Toptherm - Tuboly Bau-Duokont 4-5, Vadkacsák - Horváth Team 3-0, Novaj II. - Family Frost 0-15, Imola Bau Kft. - Sirály Söröző-Bravó Team 0-3, Szépítész Eger Kft. - Üvegtigris Skoda Gál Autó 2-0, Szabó-Car - Flott 3-1. A bajnokság állása 1. Sirály S.-BravóT. 1010­­44-20 30 2. Szépítés Eger 10 8 1 1 49-23 25 3. Űvegögris 10 8­2 51-17 24 4. Imola 8au Kft 10 7­3 35-22 21 5. Family Frost 10 5 2 3 52-29 17 6. Szabó-Car 10 4 2 4 25-17 14 7. Konstnjkt-Topt 10 3 2 5 25-28 11 8. Tuboly Bau-D. 10 3 1 6 24-35 10 9. Vadkacsák 10 2 3 5 21-35 9 10. Flott 10 3­7 22-41 9 11. Horváth Team 10 1­9 11-42 3 12. Novaj II. 10 ­1 9 11-61 1 Bemutatóval egybekötött wingtsun edzés lesz harcművészet - A wing tsußJcung fu iránt érdeklő­dőknek bemutatóval egybe­kötött tagfelvételt tartanak ma 19 órától. Az egri Angol- kisasszonyok gimnáziumá­ban kedden és csütörtökön zajlanak a Szabó Csaba 4. mesterfokozattal rendelkező instruktor vezette edzések. Bővebb információ a 20/ 9722-298-as számon kérhe­tő és a wingtsunheves.hu honlapon található. Mennyi a nyeremény? Totó - 7. hét 13 plus e®es és 13-as nem volt 12 találatos (1 db) 2 583 598 Ft 11 találatos (37 db) 69 827 R 10 találatos (277 db) 15 545 R Góltotó 6 és 5 találatos nem volt 4 találatos (1 db) 45917 R Elfelejtették, a kosárlabda csapatsport lenfél sem volt a térfélen...) meg­pecsételte a vendégek sorsát. A volt NB I-es játékosokkal felálló félegyháziakkal ettől új erőre kaptak, és a megyeszékhelyiek már csak az eredmény után fu­tottak. Egy páran közülük elfelej­tették, hogy ez csapatsport. A sok egyénieskedő játéknak csak vereség lehet a vége. Széles-Kovács Gyula: - Tud­tuk, hogy nem lesz könnyű mér­kőzés, de az első félidő után még úgy tűnt, van esély. Elszalasztot­tuk. A hét végi mérkőzésen a tisztes eredményhez is sokkal több kell a lányok részéről. Következik: EKFSC - MEAFC, szombaton, Eszterházy-csarnok, 16.00. ■ Hírlap-információ KOSÁRLABDA NB n., Kelet, nők A 10. forduló mérkőzésén: Kiskunfélegyházi KC - Eszterházy KFSC 66-48 (13-15,15-14,18-4,20-15) Kiskunfélegyháza, 50 néző. V.: Kunvári, Lövész. EKFSC: Túri 1, Márton 5/3, Pálinkás 18/3, Bartus 6, Kishá­zi 8. Cs.: Hizsnyik 6, Kocsis 4, Edző: Széles-Kovács Gyula. Két gyengén játszó csapat | küzdelmét hozta az első félidő, ï amely még egypontos egri veze- | téssel zárult. A harmadik ne- | gyedben azonban fordult a koc- £ ka. Négy nagy lehetőség (még el- Túri Emese (balra) és társai nem éltek a kínálkozó lehetőséggel HEVESiHÍRIAP Kiadta az Axel Sprlnger-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója Mb. főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS. KÜHNE GÁBOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600. fax: 36/513005. E-mail cím: hmhlrlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: CSERNÓCZKINÉ PÁSZTOR JUDIT Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi­onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1700 Ft negyedévre 5100 Ft fél évre 10200 Ft, egy évre 20400 Ft. Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341651). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft,) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents