Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-15 / 39. szám

2007. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP Megalakult a füzesabonyi polgárőrök egyesülete Önkéntes bűnmegelőzők segítik a jövőben a település közrendjé­re és közbiztonságára vigyázó rendőrök munkáját Füzesabony­ban. Az elmúlt hét végén ugyan­is huszonhárom taggal megala­kult a helyi polgárőr egyesület A résztvevők megválasztották az egyesület vezetőségét: az elnök Kalóczkay Károly, általános he­lyettese pedig Kása Pál lett. A csoport vezetői ezen a héten benyújtják az egyesület bejegy­zéséhez szükséges cégbírósági okmányokat. Ezzel egy időben megkezdik a szolgálat ellátásá­hoz elengedhetetlen ismeretek oktatását is. A csoport tagjai a ter­vek szerint a cégbírósági bejegy­zést követően, várhatóan három hét múlva vehetnek részt az első önálló éjszakai járőrözésben. A megbeszélésen eredményes szolgálatot kívánt az új közösség tagjainak Laminé Antal Éva pol­gármester. Rajna Kálmán, a He­ves Megyei Polgárőr Szövetség te­rületi alelnöke pedig arról szá­molt be, hogy a füzesabonyiak­kal együtt immár 13 egyesület te­vékenykedik a körzetben. ■ FUZESABON ES KÖRZETE y f I f A Quality Champignons Kft. a környék legnagyobb foglalkoztatója, ám a gombatermesztésnek kellemetlen velejárója is van: az elviselhetetlen szag. Tiltakoznak a bűz miatt panasz A „harcos faluvédők” újabb akciót helyeztek kilátásba Ha én dönthetnék bíróné simon tünde, Füzesabony- Családommal együtt öt évvel ezelőtt Szihalomról költöztünk be a városba. Akkor arra gondol­tunk, hogy minden tekintetben jobb lesz itt élni. Általában meg is vagyunk elégedve a körülmé­nyeinkkel. S azzal is, hogy a fia­taloknak jók az óvodába, az álta­lános és a középiskolába járási lehetőségeik. Az sem mellékes, hogy innen aránylag elfogadható a közlekedés mind a főváros, mind Miskolc és Eger irányába. Ez elsősorban azoknak jó, akik napi rendszerességgel ingáznak, mert nem tudnak elhelyezkedni a városban. Ha lehetőségem len­ne rá - s külső körülmények is segítenék ezt -, újabb munkahe­lyek megteremtésére fordítanám minden erőmet. Nagyon nagy előnyt jelent ugyanis az, ha az ember az otthonához közel tud elhelyezkedni és dolgozni. ■ A kerecsendiek nem elő­ször tiltakoznak a közeli gombaüzemből áradó bűz ellen. Most újra szervezkednek. Barta Katalin Szerkesztőségünk általában nem foglalkozik névtelen írásokkal, most azonban mégis kivételt te­szünk, mivel a levelet fogalma­zók egy évek óta húzódó problé­mával kerestek meg újfent ben­nünket Részlet a levélből: „Tisztelt Rácz Úr! Nagyon tiszteljük azért, mert rengeteg embernek munkát, megélhe­tést biztosít, és kérjük az Istent, hogy a továbbiakban is segítse ebben. Azt azonban nem tűrjük tovább, hogy az ingatlanjaink leértékelődjenek a folyamatos bűz miatt, amit az Ön tevékeny­sége okoz. Amennyiben 2007. szeptember 1-ig nem születik hathatós megoldás ezen pana­szokra, hetente egy alkalom­mal, valamelyik munkanapon le fogjuk zárni a telephelyéről és a Korona borházból kivezető valamennyi utat. Tisztelettel: Mentsük meg Kerecsendet harcos faluvédők ba­ráti köre.” A gomba komposztálásából eredő ammónia szaga évek óta zavarja az itt élőket. A község ABC-je előtt többen is véleményt nyilvánítanak a jelenségről, ne­vük mellőzését kérve. Nem vélet­len a kérésük, hiszen többen is dolgoznak az érintett gombafel­dolgozó üzemben.- A széljárástól függően időn­ként valóban elárasztja a közsé­get a szúrós, kelle­metlen szag, ami különösen a nyári hőségben elvisel­hetetlen. Ez ellen több alkalommal is próbáltak már fellépni a helybeli­ek. Pár évvel ez­előtt aláírásgyűjtésbe kezdtek a faluban - mondja egy férfi. A község polgármestere, Sári László jól ismeri az ügy előzmé­nyeit, s azt is tudja, hogy megol­dást várnak a helybeliek. Szerin­te érdekes civilszerveződés van kibontakozóban, ha ez ténylege­sen egy csoport, és nem egyéni akció. - Nem tudom, kik állhat­A tiltakozók heten­te egy-egy munka­napon le akaiják zárni a telephely­ről és a Korona borházból kivezető valamennyi utat. nak az ügy hátterében - fogal­maz. - Egyrészt jogos az észrevé­telük, mert valóban elviselhetet­len szag van, amikor a komposz- tot forgatják. Az illetékes hatósá­gok mindig mindent rendben ta­lálnak, de mégis bűz van. Történt már technológia- váltás, de ez sem hozta meg a várt eredményt. Más­részt tudom, hogy a mezőgazdaság­ból élő vállalkozók nem állnak jól pénz tekintetében mostanság. Úgy gondolom, hogy egymás érdekeit kölcsönösen szem előtt tartva, a közeljövőben le kell ülnünk a vállalat képvise­lőivel tárgyalni. Rácz József érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt évek­ben több irányból is tettek lépése­ket a szaghatás megszüntetésé­re, ám a végleges, megnyugtató veszélybe sodor­hatják. Ha fogytán a sokszor próbára tett türelem tény, hogy a környék legna- élők munkáját is gyobb foglalkoztatója a gom­baüzem, ennélfogva rengeteg helybeli és környékbeli csa­ládnak - csaknem 570 f& nek - biztosít megélhetést. Úgy tűnik, a kerecsen- dieknek még egy darabig tűrniük kell, mert a kilátás­ba helyezett harccal az itt megoldáshoz némi időre van szükség.- Megértem a kerecsendieket, és elismerem, hogy időnként kel- lemeüenséget okoz a szag, mégis a további türelmüket kell kér­nem. A beruházás tervei 2005- ben elkészültek, a kivitelezés is megkezdődött tavaly. Egy ezer négyzetméteres zárt csarnokot építünk, ami már áll is, csupán a technológia hiányzik belőle. Ez zárttá teszi a rendszert, s egyszer s mindenkorra megoldja a gondo­kat. Ám rendkívül költséges be­ruházásról van szó, ami őszig csak nagy szerencsével készül­het el. A legrosszabb esetben 2008-ban tehetünk pontot a tech­nológiai fejlesztésre. A hatóság kötelezett bennünket az intézke­dési tervben meghatározott tech­nológiai módosításokra, s a fel­adatok végrehajtását folyamato­san ellenőrizte, ellenőrzi. Eköz­ben 2001 és 2003 között 20 hek­tár erdőt és 13 hektár két méter magas kordonú gyümölcsöst tele­pítettünk a telep köré az idősza­konkénti légmozgás megakadá­lyozására. Ez azonban nem jelen­tett teljesen megnyugtató megol­dást. Fontos: működésünkhöz minden engedéllyel, megfelelő védőtávolsággal rendelkezünk. Komposztunk összetevőin is je­lentősen változtattunk: mintegy 90 százalék körüli a jó minőségű búzaszalma, s csupán a többi a ló- és a baromfitrágya. 5 A szalóki iskolások nem járnak át tanulni KERECSEND Január végi ülé­sükön a képviselő-testület tagjai úgy döntöttek, hogy nem kötnek szerződést az egerszalóki önkormányzat­tal a közoktatási feladatok­ról. így az ottani gyerekek nem lesznek a kerecsendi iskola tanulói. A demjéni és a helyi óvoda integráció­ját azonban támogatják, így azok ősztől közösen működhetnek majd a kerecsendi óvoda gesztor­ságával. Az összevonást az ezzel elérhető központi többlettámogatás indokolja. Továbbképzésen a körzet polgárőrei Füzesabony A megyei pol­gárőr szövetség területi al- elnokének, valamint a Fü­zesabonyi Rendőrkapitány­ság vezetőinek a megálla­podása alapján közös tanfo­lyamot szerveznek a tér­ségben tevékenykedő civil bűnmegelőzők számára. Az első oktatást pénteken dél­után egy órától tartják a kapitányságon. A résztve­vők a polgárőr elméleti is­meretek mellett a rend­őrökkel közös járőrözés alapvető gyakorlati tudni­valóit sajátíthatják el. Az iskola fejlesztéséért hálóznak a támogatók kál Szombaton este 7 órától tartja jótékonysági célú far­sangi bálját az ÁMK Általá­nos Iskolájának tanári kara és szülői munkaközössége. A művelődési központban rendezendő est bevételét - az előző évihez hasonlóan - az iskola taneszközeinek és felszereléseinek a bővítésé­re fordítják majd. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PETER VÁSÁR A SZERDA HEVES ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Szilvás István Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marceü.renesí' axelspringer.hu Sokaknak megterhelő a magas tarifa közmeghallgatás Főként a közmunka-programról érdeklődtek a helybeliek Ledöntötte a szélvihar a díszes székelykaput Lesz-e az idén közmunka? - az érintett újlőrincfalvaiak főként ez iránt érdeklődtek a falu veze­tőitől a hétfőn este lezajlott köz­meghallgatáson. Mint Soltész András polgármester elmond­ta, reméli, hogy a többcélú kis­térségi társulás révén munka- lehetőséghez jutnak majd a rá­szorulók. A korábbiakhoz képest keve­sebben vettek részt az esemé­nyen, talán azért, mert az őszi falugyűlésen már sok minden­ről szó esett. A mostani tájékoz- 1 tatón elhangzott, hogy 2006- | ban 91 millió 279 ezer forintból I gazdálkodott a falu. Rendbe tét- x ték a kultúrházat, s egy játszó­teret építettek, emellett 2,3 mil­A Jóléti-tónál az idén is megrendezik az Ivó- és az Anna-napot, a pörkölt­főző versenyt, valamint a víkendezők találkozóját liót fordítottak szociális segélye­zésre. Sajnos, az idei lesz az el­ső olyan év, amikor az állami tá­mogatások csökkenése miatt 6,9 milliós működési hiánnyal kell számolnia az önkormány­zatnak. Nagy fejlesztések nem lesznek, csupán a gyógyszertár­nak, az eMagyarország Pont­nak, illetve a kondi-teremnek helyet adó épület felújítását ter­vezik pályázati támogatással. A közmeghallgatáson felvető­dött, hogy az idősekre és az egy­két tagú családokra nagy terhet ró a havi ezerforintos szemét- szállítási díj. Segítségként az önkormányzat szállításonként 47 forintot átvállal a tarifát be­csületesen fizetőktől. ■ A Tárná menti térségre lecsapó viharos időjárás legutóbb ott hagyta a nyomát Aldebrőn is. Az akkori vihar után megdöbbenve látták az arra járó helybeliek, hogy az időnként orkán erejű széllökések a földre döntötték a Tófaluval közös Általános Mű­velődési Központ előtt álló dí­szes székelykaput.- Szerencsére nagyobb kár nem keletkezett a településen - mondta Farkas László Márton polgármester. - Amellett, hogy kifeszítette a helyéről a kaput, csupán annyi történt, hogy a szél ledöntötte az egyik ház ké­ményét is, ami a tetőre zuhant, és összetört néhány cserepet. A falubeliek által a település egyik jellegzetességének tartott székelykaput a millennium évé­ben, 2000. augusztus 20-án ál­lították fel. Alkotója, az erdélyi származású Sebestyén József fafaragó egy díszes emlékmű­vet és padokat is készített, ame­lyeket a kapu szomszédságában helyeztek el.- Először azt hittük, nagyobb a baj, ám végül kiderült, hogy a kapu nem sérült meg. Az évek során elkorhadt az alja, s meg­roppant a szél erejétől - jegyez­te meg a falu vezetője, aki el­mondta, hogy a faragott épít­ményt most az iskola egyik he­lyiségében tárolják. A tervek szerint tavasszal állítják majd vissza a helyére. ■

Next

/
Thumbnails
Contents