Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-09 / 34. szám

! 6 PANORAMA 2007. FEBRUÁR 9., PÉNTEK Közszereplők az egyházak vezetői bíróság A szabad demokraták újra napirendre tűznék az ügynöktörvényt Bölcskei Gusztáv korábban elismerte, hogy közszereplő: nem is perelték be, kikérték az iratait a levéltárból MAOYÄHORS55AG Zöldkommandót hoz létre a rendőrség bene László országos rend­őrfőkapitány zöldkomman­dó létrehozását tervezi, amelynek célja az országba érkező illegális szemét fel­derítése lesz. A Rendészeti és Biztonsági Szolgálat állo­mányából létrehozandó egység legkorábban csak a második negyedévben kezdheti meg működését. Vita a galvániszap veszélyességéről ILLÉS ZOLTÁN fideszes hon­atya szerint katasztrófave­szély van Csepelen a 2003 nyarán illegálisan lerakott, 1200 tonna nehézfémeket » tartalmazó galvániszap miatt, amely a helyi ivóvíz­bázis mellett a környező településeket, s a Duna menti országokat is veszé­lyezteti. A Környezetvédel­mi és Vízügyi Miniszté­rium ezt tagadta. Egymilliárdot szánnak drogmegelőzésre A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS visszaszorítására 2007-ben 1,125 milliárd forintot biz­tosít a kormány. 2003 és 2005 között a drogot kipró­bálok száma növekedett, de a növekedés üteme lassult - áll egy friss jelentésben. @ további hírek: www.reggel.hu Fellebbezések sora vár­ható egy tegnap született ítélet után. Ez megállapí­totta: az egyházi vezetők is közszereplőnek minő­sülnek, így kutatható, együttműködtek-e a párt­állam titkosszolgálatával. Éber Sándor A Fővárosi Bíróság tegnapi dön­tése szerint közszereplőnek mi­nősülnek a perbe vont egyházi vezetők, és ki kell adnia az ál­lambiztonsági levéltárnak a rá­juk vonatkozó dokumentumo­kat. Az elsőfokú döntés ellen vár­hatóan fellebbeznek az alpere­sek, így a Fővárosi ítélőtáblán folytatódhat tovább a két éve folyó polgári per. A tegnapi ítélet indoklása szerint az egyházi vezetők meg­nyilatkozásai, a püspöki körle­velek nemcsak erkölcsi kérdé­sekkel foglalkoznak, de létezik politikai olvasatuk is, ilyen ér­telemben feladatszerűen is ala­kíthatják a közvéleményt. A harmadrendű alperes, Frenkl Róbert, volt evangélikus elnök­püspök egyébként a Köztársa­ság Párt színeiben pártlistán is indult 1994-ben az akkori országgyűlési választásokon. A bíró azt is hangoztatta, hogy a bíróság döntése nem érinti az egyházak hitelét. A református egyház vezetője, Bölcskei Gusztáv korábban elis­merte magáról, hogy közszerep­lő, így róla kiderülhetett, hogy a levéltárban őrzött dokumentu­mok szerint nem állt kapcsolat­ban az állambiztonsággal. Zoltai Gusztáv már jelezte, hogy fel­lebbez az ítélet ellen, mivel vi­tatja, hogy „feladatszerűen be­folyásolná” a politikai közvéle­ményt. A Mazsihisz elnöke azt is közölte, hogy évekkel koráb­ban már átvilágíttatta magát, ami számára kedvező ered­ményt hozott. A három katoli­kus egyházi vezető - Seregély István, Bosák Nándor, Veres András - jogi képviselője a ha­tározathirdetés után azt nyilat­kozta, hogy a fellebbezés kérdé­sében konzultál megbízóival, de feltehetően az ítélőtáblához for­dulnak. Ügyvédjük szerint az egyházfők politikai közszerep­lővé minősítéséből az követ­kezik, hogy az általuk vezetett egyház politizál. Ezt elfogadha­tatlannak tartják. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnö­ke üdvözölte az ítéletet, s ki­jelentette: lehetséges, hogy a liberálisok még az idén újra napirendre tűzik az ügynök- törvényt. Hat egyházi főember érintett az eljárásban AZ ÜGYET az [origo] internetes hírportál egyik újságírója indította el. Kozák Dániel 2005-ben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárá­ból szeretett volna iratokat kikérni az egyházi vezetőkről, hogy kiderítse, korábban együttműködtek-e a pártállam titkosszolgálataival. Ez azon­ban meghiúsult, mivel az egy­házak vezetői közölték: nem tartják magukat közszereplő nek. Kozák azt akarta meg­tudni, vajon ügynök volt-e az a három katolikus püspök, aki a püspöki konferencia élén állt 2002 márciusában. az internetes lap újságírója bírósághoz fordult annak meg­állapítását kérve: közszereplő nek minősülnek-e az egyház­fők. A Fővárosi Bíróság al­peresként bevonta az ügybe Zoltai Gusztávot, a Magyar- országi Zsidó Hitközségek Sző vétségének ügyvezető igazgatő ját, Frenkl Róbertét, a Magyar- országi Evangélikus Egyház nyugdíjba vonult országos fel­ügyelőjét, Szebik Imrét, a Ma­gyarországi Evangélikus Egy­ház nyugalmazott elnök-püspő két, továbbá a Magyar Katoli­kus Püspöki Konferencia részéről Seregély István volt elnököt, Bosák Nándor volt alelnököt, illetve Veres András volt titkárt. Orgonabeavató előadás diákoknak művészetek palotája Varnus Xaver világhírű klasszikusok műveit játssza és magyarázza Milyen a dallam, ha más zeneszerző használja fel? Tizenévesek ismerkedhetnek meg Varnus Xaver orgonamű­vész közreműködésével híres zeneszerzők klasszikus művei­vel. A Művészetek Palotájában szervezett orgonabeavató soro­zat elsősorban általános iskolá­soknak szól. Lapunk kiadója, az Axel Springer-Magyarország Kft. és a Művészetek Palotája Kft. közös rendezvényének cél­ja az ifjúság zenére nevelése. Az ország több településéről márciusban, áprilisban, majd júniusban összesen 590 diák ismerkedhet meg Bach, Cesar Franck, Carl Orff és Ravel egy- egy művével. A különleges program keretében Varnus Xa­ver nemcsak játszik a Művésze­tek Palotájának világszínvonalú orgonáján, hanem általa a hang­szerek királynőjének működé­sét is megismerhetik a diákok. A népszerű művész koncert­jein a zene szinte teljes történe­tén végighalad, és a muzsika „lényegébe” is beavatja ifjú hall­Az orgonaestek időpontjai MÁRCIUS 4., IS ÓRA: 160 fő és 16 felnőtt kísérőnek ÁPRILIS 22., 15 ÓRA: 270 gyermek és 30 kísérő részvételével JÚNIUS 24., 15 ÓRA: 160 fő és 16 kísérő részére gatóit. Ezzel a programmal a La­dik, azaz a Lapot a diákoknak médiavetélkedőben részt vevő általános iskolásoknak kedve­zünk. Az orgonahangversenyre azok a ladikos csoportok utaz­hatnak, akik egy általunk ki­adott feladatot kiemelkedő ered­ménnyel oldanak meg. Varnus Xaver 1964 áprilisá­ban született. Kistétényi Melin­da pártfogó gondoskodása segí­tett neki abban, hogy a zene ös­vényeit válassza. Évekkel ké­sőbb Párizsban kibontakozha­tott végre a Notre Dame orgoná- sa, Pierre Cochereau mellett. Torontóban végre elismert mu­zsikus lett. Mindeközben írt, rá­diózott, a bohém legények életét élte. Időközben hitte, kutatta azt a mondatot, azt az egy monda­tot, amelyet ha meglelnénk, az egész világnak jóra fordulna a sorsa. „Még ma is hiszek e mon­dat létezésében, csak a remé­nyemet veszítettem el, hogy én leszek az, aki megtalálja.” Az előadásokon közreműködnek ❖ VARNUS XAVER ❖ SOLTI GYÖRGY RÉZFÚVÓSEGYÜTTES ❖ TALAMBA ÜTŐEGYÜTTES az egyes előadásokon az orgo­nát minden kíséret nélkül, egyedül szólaltatja meg Vamus Xaver, amikor is Bach d-moll toccata és fúgáját adja elő. Ezt követi Franck Prelude-je. Az egyes művek között az orgo­naművész megszólítja hallga­tóságát: a tőle megszokott köz­vetlenséggel ismerteti egy-egy mű keletkezéstörténetét, s azt, hogy a XXL. századi ember mi­lyen mély emberi érzéseket fe­dezhet fel a klasszikus szerze­mények hallgatása közben. Ez­után részletek csendülnek fel Carl Orff Carmina Burana című művéből A diákok be­tekintést nyerhetnek, vajon milyen lenne ez a dallam, ha Bach használja fel a témát egy fúgája komponálásakor. Xaver azt is bemutatja, hogyan szól­na ez a mű, ha mexikói nép­zenészek vagy dzsesszmuzsiku­sok használnák fel zenéjükhöz. Végül Ravel Bolerója is megsző lal a hangszerek királynőjén.

Next

/
Thumbnails
Contents