Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-09 / 7. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 9., KEDD POSTÁNKBÓL Bonyolult kompenzáció Megszoktam már, hogy hivatalos ügyeim intézésére érdemes egy szabadnapot kivennem. Úgy tapasztalom, hogy minél több a számítógép, annál tovább kell várakoznunk. Legutóbb a gázár-kompenzációval kapcsolatos dolgaim dúlták fel ünnepi kedélyemet. Több órát várakoztam a Tigáz-nál, miután arról értesültem, hogy a földhivatalnál is meg kell jelennem friss tulajdoni lapért. A mai postával érkezett egy újabb levél, hogy hiánypótlásra csatoljak még ezt-azt az igényléshez, mert az nem felel meg a követelményeknek. Lassan kezdem irigyelni a hajléktalanokat. Ők fáznak ugyan, de legalább nem kapnak idegrohamot. B. I.-NÉ LEVÉLCÍMÜNK: HEVES MEGYEI HÍRLAP SZERKESZTŐSÉGE* 3301 EGER. PF. 23. A megyében is terv a postai átszervezés Egyelőre még nem lehet pontosan tudni, hogy Heves megyét konkrétan hogyan érintik majd a Magyar Postánál tervezett változások. Az elképzelések szerint a cég 2009-től mintegy ezer postahely üzemeltetését vállalkozókra bízná. Ezzel egy időben a már működő mobilposta-Özöl- gáltatások fejlesztését is folytatni kívánják, amelyek egyébként a zRt. tapasztalatai szerint sikeresek. Mindezekkel egy időben a posta is rákényszerül bizonyos megszorításokra, így akár néhány hivatal végleges bezárásáról is szó lehet. Konkrétumokról azonban nincs döntés az elképzelésekkel kapcsolatban, sem megyei, sem pedig országos szinten.- Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely településeket érintik a változások Heves megyében, csak tervek szintjén fogalmazódik meg ez a lépés. Jelenleg még számadatokról sem számolhatok be - tájékoztatta lapunkat Tomecskó Tamás, a Magyar Posta ZRL szóvivője. ■ Lázas vásárlás a gyógyszertárban vénykötelesek Most az Algopyrin, valamint a Quarelin a legkeresettebb termék H. Tamásné húsz perce vár, hogy sorra kerüljön a forgalmas egri gyógyszertárban. Mint sokan mások, ő is Algopyrint, Demalgont és Quarelint szeretne nagyobb tételben vásárolni:- Őrület, hogy már megint az egyszerű emberen csapódik le egy hirtelen hozott döntés ösz- szes rossz következménye. Nekem hiába mondják, hogy súlyos mellékhatásai lehetnek ezeknek az orvosságoknak, amikor évek óta megtapasztaltuk, hogy ezek a leghatásosabb készítmények. Nem értem, ha ilyen veszélyesek, eddig miért lehetett vény nélkül is megvásárolni ezeket. Öt doboz Algopyrint szeretnék venni. Úgy tudom, öt évig nem jár le a szavatossága. K. József a szokásos gyógyszerét szeretné kiváltani, de ha már egyszer sorba kell állni, ő is szeretne készletezni előre a népszerű termékekből:- A feleségem kért meg, hogy vegyek néhány dobozzal azokból a tablettákból is, amik vénykötelesek lesznek. így legalább megspóroljuk a majdani vizitdíj árát. Egy professzor nyilatkozta, hogy erre a bizonyos hatóanyagra (metamizole) mi magyarok kevésbé vagyunk érzékenyek. Én is hiszek ebben. Mi már csak olyanok vagyunk, hogy ragaszkodunk ahhoz, ami már egyszer bevált. Egerben a Zalár úti gyógyszertárban az elmúlt napokban ugrásszerűen megugrott a forgalom - nyilatkozta á patika vezetője, Szilágyi Józsefné:- A legtöbb vásáríó â vénykötelessé nyilvánítandó termékeket keresi. Pénteken az átlagoshoz viszonyítva másfélszeres forgalmat bonyolítottunk. A Nem csupán a fájdalomcsillapítókat keresik. Más patikaszerből is felvásárlás tapasztalható, hiszen január 15-től több termék támogatása is csökken. húszszemes Algopyrinünk már elfogyott, a tízszemesből még van valamennyi tartalékunk. Nagyon keresett a Quarelin is, bár ebből a hírek hallatán alaposan bekészleteztünk. Összességében elmondható, hogy egy hét álatt egyhavi Vásárlásnak megfelelő áru fogyott. Az igazsághoz tartozik, hogy a többi patikaszerből is felvásárlás tapasztalható, hiszen január 15-től több készítAz indok: súlyos mellékhatások jelentkezhetnek AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÁRCA indoklása szerint a metamizole hatóanyag mellékhatásaként súlyosan csökkenhet a fehérvérsejtek száma, s akár allergiás sokk is bekövetkezhet. Emiatt srsrr Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Németországban már régóta csak receptre vásárolják ezeket a szereket. Magyarország tehát csak késve követte a más országokban már meghonosodott gyakorlatot. ALG@PYRIN'S ;f| |I1 20 “PYRIN' 500 mg tabletta mény támogatása is csökken, s aki teheti, most előre vesz ezekből is. Akadt olyan kisebb egri gyógyszertár is, ahol érdeklődésünkre nem volt idejük válaszolni az eladóknak a rengeteg várakozó vevő miatt. Feller Jakab, a Hűhgarophar- ma Rt. kereskedelmi és marketing-igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre még minden igényt ki tudtak elégíteni, s a gyártó is azzal biztatta a céget, hogy megpróbálja az utánpótlást biztosítani. Tény, hogy a sajtóban megjelent hírek óta ötszörösére emelkedett a patikák igénye a fenti szerekből. Ha a gyár- \\{ tó és a nagykereskedők időben értesültek volna a kormányzati szándékról, alapo7 Sí ± Si at E ? £ & V о Cl о tv G (N ? sabban fel tudtak volna készülni a rohamra. Gyöngyösön az Erzsébet Gyógyszertár munkatársa arról beszélt: a korábbi átlagos forgalom csaknem tíz- siéresét bonyolították le az utóbbi napokban. Ez alól a tegnapi volt némileg kivétel, amikor is már kismértékben enyhült a vásárlói roham. Jellemzően a hamarosan vénykötelessé váló készítményeket keresik az emberek. Kérdésünkre azt is elmondta: az egyéb receptköteles készítmények forgalma is növekedett valamelyest, de korántsem kiugró mértékben. Ennek oka itt is az, hogy akik tehetik, azok még 15-e, vagyis a dobozdíj bevezetése előtt igyekeznek felíratni és kiváltani szokásos gyógyszereiket. Ezek kapcsán azonban jelentős forgalomnövekedés nem alakulhat ki, a doktorok egyszerre legfeljebb egyhavi mennyiséget ■ A húszszemes l/ll4r Algopyrinünk már sok helyen elfogyott. Nagyon keresett a Quarelin is. írhatnak fel az adott medicinából. Lestyán Balázs, a hatvani Lestyán Patika vezetője értetlenül áll az intézkedés előtt. Szerinte részben a média Itatására akkora gyógy- szerpánik tört ki az emberek körében, amilyet utoljára a szocialista érában tapasztaltak, a Cavinton árának a megemelésekor. A patikában türelmetlenek és bizonytalanok az emberek.- Megdöbbenve értesültünk az intézkedésről, hiszen az év végén olyan gyógyszereket vittek ki a benzinkutakhoz és más helyekre, amelyek veszélyessége bizonyított, szélsőséges esetben akár májkárosodást is okozhatnak - mondta a gyógyszerész. - Ugyanakkor vénykötelessé tettek olyan orvosságokat, amelyek több tízmillió doboz eladása után bizonyítottan panaszmentesen érik el hatásukat. Ez szakmai szempontból teljességgel indokolatlan és érthetetlen. ■ Osztozkodás kezdődött Megkérdeztük olvasóinkat a kórházi betegágyakról Helyes-e, hogy több gyógyszer vényköteles lesz? Folytatás az 1. oldalról Ha nem születik megegyezés, akkor a minisztérium mondja ki az utolsó szót. A 39, úgynevezett súlyponti kórházat már megnevezték, a többi gyógyintézmény területi kórházként működik majd. Az elképzelések szerint az országban egyetlen kórház sem szűnik meg; lesznek, ahol az „aktív” ágyak megmaradnak és műtéteket is végrehajtanak, néhány településen azonban csak krónikus ellátás működik a jövőben. Az azonban biztosnak tűnik, hogy mindenhol kevesebb ágyszám marad a korábbinál. Utóbbi Hatvanra is érvényes: egész osztályok nem szűnnek meg, de a jelenlegi kapacitás - a kihasználatlanság miatt - ötödével-negyedével csökkenhet A miniszter szerint ezt az sem befolyásolja, hogy az önkormányzat végzi-e a működtetést, avagy - mint Hatvanban - privatizálták a szolgáltatást A Hírlap kérdésére Molnár Lajos a gyöngyösi kórház jövőjével kapcsolatban sem közölt tényeket, mindössze annak a vélekedésének adott hangot, hogy a térségben lévő intézmények - az említettek mellett a pásztói, a salgótarjáni és a parádi kórházat nevesítette - összefogással erősíthetik pozícióikat Hatvan után a tárca első embere a Nógrád megyei Pásztót és Salgótarjánt kereste fel. ■ T. 0. BozsiK ferencné, Egercsehi- Ha ötven évig jók voltak nekünk ezek a bizonyos gyógyszerek, akkor nem értem, hogy most egyszerre mi a probléma velük. Úgyis olyan sokat kell várni a rendelőben, ezeknek az elterjedt és széles körben használt orvosságoknak a felíratása pedig csak még tovább fogja növelni az amúgy is leterhelt háziorvosok forgalmát. varga károly, Gyöngyös Feleslegesnak tartom az intézkedést. Szerintem nagy rohamra számíthatnak a patikákban a változtatás miatt, mert senki nem akar kétszer sorban állni ugyanazért a gyógyszerért. Most az orvosnál is várakozhatunk a receptért, azután meg a patikában, pedig könnyen lehet, hogy egy évben csak egyszer van szükség a pirulákra. SÜTŐ ISTVÁNNÉ, Gyöngyös Szerintem indokolt a vénykötelezettség bevezetése, mert így is túl sokat fogyasztunk ezekből a gyógyszerekből. Talán ezzel majd sikerül visszaszorítani a folyamatot. Nekem is minden hónapban mennem kell az orvoshoz a tablettáimat felíratni. Ezután majd a fájdalomcsillapítókat is kérem a doktortól, ha szükséges. KNAPP EMIL, Eger.- Alaposabban át kellett volna gondolni ezt a döntést, mérlegelni, hiszen jóformán mindenki, de főként az idősebb és beteg emberek által régóta használt gyógyszerekről van szó. Egyik napról a másikra történő vénykötelessé tételük sokak életét megnehezíti. Nem túl jó lépés ilyen váratlanul újabb tortúrának kitenni az érintetteket.