Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-06 / 5. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 6., SZOMBAT POSTÁNKBÓL Vallon utcai „szelektív” hely Társasházban lakom Egerben, ahol már évek óta szelektíven gyűjtjük a rendelkezésünkre bocsátott kukákban a mű­anyag flakonokat és a papírt, így kevesebb szemeteskukára van szükségünk, közösségünk még spórolhat is. A Vallon utcában van egy szelektív „udvar”, ami nem áll másból, mint három tárolókukából a parkoló mel­lett. Ha az illetékesek már jár­tak arra, láthatják, hogy nem ez a megoldás. Hová tegyék le a nagyobb méretű hullámpa­pírt, az összekötözött újságpa­pírt, és még sorolhatnám? A guberálók kidobálják a tartal­mukat, körülötte szemét. Sür­gősen meg kell oldani a szelek­tív gyűjtés lehetőségét, mert így nem lesz változás a fejek­ben (se). H. ÁGNES. EGER LEVÉLCÍMÜNK: HEVES MEGYEI HÍRLAP SZERKESZTŐSÉGEI 3301 EGER, PF. 23. Az önkormányzat nem kér több iparűzési adót Míg szinte minden más telepü­lés önkormányzata a helyi bevé­teleinek növelésére törekszik, addig a tenki grémium igerrbá- tor lépésre szánta el magát: ja­nuár 1-jétől eltörölték az ipar­űzési adót.- Jelentősen nőttek ugyanis a vállalkozók idei terhei - indo­kolta Török Margit polgármes­ter. - Számunkra a helybeliek fontosak. Az is, hogy itt marad­janak, adott esetben mecenatú­rájukkal segítsék a falut. Jelen­leg az őstermelőkkel együtt 38 vállalkozónk van. Tenk költség- vetésében az általuk befizetett összeg kiesése ugyan komoly hiány, mégis nagyobb segítség nekik, ha idén mentesítjük őket a helyi iparűzési adó alól. A helység életében eddig is nagy szerepet vállaltak, s erre ezután is lesz mód. A szenny­vízberuházás őket is tovább ter­heli. Ennek megvalósítása, la­kossági önrészének kifizetése prioritást élvez. я Főiskolai vizsgák futószalagon félévi számadás Kilencezer hallgató számol be tudásáról január végéig Síké Sándor Az év első pár napjában mindig nehezen indul az élet. A hivata­lok sokszor „fél gőzzel” üzemel­nek, egyes boltok felújítás vagy leltár miatt zárva tartanak. Az emberek is igyekeznek kipihen­ni az óévbúcsúztató fáradalma­it. Ám az Eszterházy Károly Fő­iskolán már az első munkana­pon nagyüzem kezdődött. Le­gyen szó akár a Líceum épületé­ről, az Almagyar-dombi campus létesítményeiről vagy a B- épületről: mindenhol vizsgák zajlanak. Miközben az EKF Egészség­ház utcai épületrésze előtt vára­koztunk - nem sokkal nyolc óra előtt -, öt ismerős főiskolai okta­tó is érkezett. Közülük négyen vizsgáztattak is e pénteki napon. Az első megszólított főiskolás, H. Péter másodéves létére egé­szen rutinos főiskolásnak hatott, amikor a vizsgaidő- szakról beszélt. Sze­rinte ez a bő egy hó­nap azért különö­sen jó, mert nem kell beülni előadá- * sokra, főleg pedig szemináriumokra, amelyeken azért mindig komoly munka van. A vizsgáktól nem tartott túlságosan. Mint mond­ta, az a meggyőződése, az ered­ményes szereplés egyik legfőbb kelléke, hogy meg kell ismerni a tárgyat oktató tanárt. Mik az el­várásai, milyen stílusú ember, vannak-e speciális rigolyái. Ha valaki ezekkel a kérdésekkel tisztában van, akkor sokkal könynyebb a dolga. Azt azért hozzátette, hogy nyilván vannak olyan szakok, amelyeken nem ilyen egyszerű a helyzet. Hogy mást ne mondjon, a nyelvvizs­gákon vagy a készségtárgyak megmérettetésein nincs meg a vázolt lehetőség. Papp Éva Miskolcról érkezett a gazdaságtudományi intézet ál­tal meghirdetett pénzügyi szi­Papp Évának (balra) a kétségkívül megfelelő felkészülés mellett az energiaital is segített a félévi szigorlati vizsga sikeres letételében ■ Az intézmény­ben a tanszékek közel ötezer vizsgaalkalmat írtak ki a hall­gatóiknak gorlatra. Gazdaságismeretet ta­nul tanár szakon, s ha minden jól megy, az idén végez. Enyhe iróniával jegyezte meg, hogy ő lényegében már ötödéves. Apró kényszerből hét hónapot ki kel­lett hagynia, így most eléggé izgult a szigorlat előtt, hi­szen több mint fél év vizsga nélkül nagy idő.: 1 Éva izgalmára jel­lemző, hogy amikor arról kérdeztük, vállalja-e név­vel és fotóval, hogy elmondja a véleményét, akkor előbb kicsit húzódozott. Ám amikor kötélnek állt, rögtön azt kérdezte félig tré­fásan, hogy akkor már megvan- e a kettes. Magáról a pénteki vizsgáról úgy vélekedett, hogy Természetesen megkérdez­tük, hogy van-e olyan tétel, amit nagyon szeretne kihúzni.- Az elmúlt napok során több is volt - felelte. - Most a 6-os szá­múnál, a hitelezésről szólónál ra­gadtam le. Hátha bejön... Majd rákoncentrálok. Éva azt is elárulta, hogy van­nak olyan témák is, amelyeket nem szeretne kihúzni. Nem is egy-két tételről van szó ь- tette hozzá. Megtudtuk azt is, hogy a vizsgákhoz kötődő babonája vagy az eredményes szereplést elősegítő kabalája nincs. Követ­kező kérdésünk szintén „adta magát”: mennyit kell egy szigor­latra úgy készülni, hogy az em­ber arra számíthasson, megráz­kódtatások nélkül teljesíti a kö­vetelményeket? Halgatói létszámok nappali tagozaton karonként Egerben: Kar _____________________Bölcsészettudományi Gazdaságtudományi Természettudományi H allgatók (nappali) 1347 1526 1020 Vizsgák sz. (megközelítően) 10300 11150 7650- Hú! Hát ez attól függ, hogy naponta mennyit tanul az em­ber. Egy héttel előtte minden­képp ajánlatos hozzáfogni, de ezt úgy értem, hogy ezt az egy hetet napi több óra tanulással kell eltölteni. A végzős hallgatónő elmesélte még, hogy a négy év alatt átlag­ban 7 vizsgája volt egy-egy félév­ben. Ez ötven feletti kollokviu­mot és szigorlatot jelent. Ezenfe­lül természetesen vannak a gya­korlati jegyek, illetve az egysze­rű aláírásokért is meg kellett dol­gozni. A jövőt illetően pedig igen talányosán fogalmazott:- Tanár leszek-e? Azt kétlem. Majd meglátjuk. Kalóné Szűcs Erzsébet, a Ta­nulmányi és Információs Köz­pont (TIK) igazgatója elmondta, hogy december 16-án kezdődött meg a vizsgaidőszak az Eszterházy Károly Főiskolán. Több mint 9 ezer hallgató ad szá­mot tudásáról a január 31-ig tar­tó időszakban. Közülük 2128-an már az új rendszerű, Bologna-tí- pusú képzésben tanulnak és vizsgáznak 21 alapszakon, nap­pali és levelező tagozaton. Ezen túl az informatikus könyvtáros szakon távoktatásos formában is az nem könnyű, hiszen pénz- ...................................................................................................... folyik a képzés és számadás. ügyi kérdésekről kell számot adni. Amikor rákérdez­tünk, hogy mit kell itt tud­ni, úgy válaszolt: a pénz­üggyel kapcsolatban min­dent.- Tizenöt tételünk van, de A és В részekből álló, te­hát harminc az a tizenöt - összegezte, hogy mi vár rá és a vele együtt iz guló csoport társakra. Az első javítóvizsgák még díjmentesek Az érvényes jogszabályok alapján először az idei vizsga- időszakban a hallgatóknak az első javító- (utó)vizsga ingyenes, viszont ha a vizsgáról igazolatlanul tá­vol maradnak, kollokvium esetén 1000, szigorlat esetén 3000 forint igazgatási díjat kell fizetni­ük. Január 15-19. között záróvizsgákra kerül sor a főiskolán, a sikeres teljesítést követően mintegy 300 hallgató kaphatja meg oklevelét a január 26-ra szervezett ünnepélyes oklevél-áta­dó ünnepségen.- A képesítési és kimeneti kö­vetelmények az új alapszakok többségénél nem írnak elő szi­gorlatot, de átlagosan 6-8 kol­lokviumi vizsgát az ezeken a szakokon tanuló hallgatók is tesznek ebben a vizsgaidőszak­ban - mondotta a TIK igazgató­ja. Megtudtuk tőle, hogy az in­tézményben a tanszékek közel ötezer vizsgaalkalmat írtak ki a hallgatóiknak, s ebből mintegy 600 a szigorlat. A vizsgaidőszak az egyete­mi, főiskolai hallgatók éle­tében különleges periódus. Az „iparszerű” számadás persze mindenkit másként érint. Akik a szorgalmi időszakban is folyamato­san dolgoztak, azoknak könnyebb a dolguk. Megkérdeztük olvasóinkat Ön hogyan védekezik az influenza ellen? Energiatakarékossá vált négyezer-ötszáz lakás- Természetesen gyógyszerrel, amit az orvos felír, ha már elkap­tam. Megelőzésképpen esetleg forralt borral. Igyekszem vigyáz­ni magamra, egészséges táplál­kozással, vitaminokkal. De az influenza ellen nincs apelláta, az terjed. Közintézményben dol­gozom, ott sokan megfordulnak, már az is elég, ha köhögnek, tüs- szögnek az emberek. magyar Krisztina. Gyöngyös- Ősztől jobban figyelek az egészségemre, mint a melegebb évszakokban. Rendszeresen szedek C-vitamint, és nagyon sok gyümölcsöt eszem. Ha hi­deg van, akkor soha nem marad otthon a sapka, a sál és a kesz­tyű, valamint rétegesen öltözöm. Ha tudom, hogy influenzajár­vány van, akkor igyekszem ke­rülni a nagyobb közösségeket. balázs József, Hatvan- Lehetőség szerint kerülöm a nagy tömeget, sokat tartózko­dom a szabadban. Járom az er­dőt, vadászok. Gyógyteákat fo­gyasztok, s odafigyelek az étke­zésre is. Szerintem a sok sava­nyúság, a vitamindús ételek na­gyon fontosak, a fokhagyma és a vöröshagyma immunerősítő. Ám teljesen így sem lehet kivé­deni a vírusokat. lőrincz Sándor, Gyöngyös- Mindig sok vitamindús zöld­séget és gyümölcsöt fogyasztok. Ezenkívül semmilyen óvintéz­kedést nem teszek, hogy ne le­gyek beteg. Mesterséges vita­minokat soha nem veszek be, és oltást sem kértem még soha influenza ellen. Nem aggódom, hogy megbetegszem, így a téli időszakban is úgy élek, mint ta­vasszal vagy nyáron. Három ütemben valósul meg a panelprogram legutóbbi pályá­zati szakasza Egerben - tudtuk meg Gadavics Gyulától, az ön- kormányzat főmérnöki irodájá­nak vezetőjétől. Az iparosított technológiával épített házak energiatakarékossá tételére in­dított programban a nyertes pá­lyázók önereje a teljes költség­nek az egyharmadát kell, hogy kitegye, a többi támogatás. Tavaly két ütemben 17-17 tár­sasháznál fejeződtek be a mun­kálatok. Ezek határideje decem­ber 31. volt. Az idei évre 15 tár­sasház maradt, illetve „ütemezé­sen kívül” történik annak a há­rom háznak a korszerűsítése, amelyeket - a munkák értékha­tára miatt - nyílt közbeszerzési eljárásban bonyolítanak. A panelprogram 2004-es in­dulása óta 56 társasház pályá­zott, és valamennyi nyertes lett. Ez hozzávetőlegesen 4500 lakást jelent. Ami a megpályázott lehetősé­geket illeti, elég széles a skála. Van olyan ház, ahol csak a hom­lokzatot hőszigeteltették, van­nak, ahol a nyílászárókat korsze­rűsítették. Mások a lapos, illetve a magas tető felújítására vállal­koztak. Néhány épületben a lif­tet, máshol a világítást formál­ták modernebbé. A gazdaságilag jobban álló házak ugyanakkor több munkafázist is össze tud­tak kapcsolni. ■

Next

/
Thumbnails
Contents