Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-04 / 3. szám
FOTÓ: LÉNÁRT N 2 007. JANUÁR 4., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTTÜKÖR Nyáron a Győr együttesétől érkezett Kovács Ádám (középen), amikor lehetőséget kapott, rendszerint élt a bizalommal, s immár meghatározó játékosnak számít a mátraaljai klubnál Nyolc ponttal és rengeteg tapasztalattal gazdagodott az elmúlt tizennégy mérkőzésén a fennállása első élvonalbeli idényét töltő Gyöngyösi Főiskolai KK férficsapata. Sike Károly kézilabda Hétről hétre az ország legelőkelőbb helyen jegyzett gárdái ellen léptek pályára a mátraaljai klub játékosai. A Kálvária- parti csarnokban a drukkerek testközelből követhették figyelemmel az abszolút újonc főiskolások szárnypróbálgatásait. A csapat első sikerére a 3. fordulóig kellett várni, amikor Petar Papicsék a KEK-ben is érdekelt Komló együttesét verték fölényesen. A történelmi győzelmet aztán még további három siker követte, amivel egészen a 8. helyig jutott a gárda a tabellán. A GYFKK játékosai valamennyi pályán kivívták a szurkolók szimpátiáját, lelkesedésükkel és ha8. Gyöngyösi Főiskolai KK Otthon 7 3- 4 169:164 6 Idegenben 7 1- 6 145:200 2 Összesen 14 4-10 314:364 8 talmas küzdeni akarásukkal egyre több szurkolót állítanak maguk mögé.- Az eredeti elképzeléseink- • nek megfelelően alakulnak a 1 dolgok, körülbelül ez a realitás, ■ bár a 8. helyezésből túl nagy következtetéseket nem lehet levonni - kezdte visszatekintését a 60. születésnapját a közelmúltban ünneplő Csík János vezetőedző. - A mezőny második felében több, közel azonos képességű csapat található, amelyek hatalmas csatákat vívnak egymással. A négy nyert meccs mellett rengeteg tapasztalattal is gazdagodott a gárda. Akadt egy időA vezető edző Csík János szerint reális a megszerzett nyolcadik hely szak, amikor kifejezetten nehéz helyzetben voltunk, de sikerült kilábalni, és az utolsó két mérkőzésen begyűjtött négy ponttal valamelyest kedvezőbb pozícióba kerültünk. A tanulópénzt meg kellett fizetni, s ez alól mi sem voltunk kivételek. Óriási siker, hogy megmérethettük magunkat óriási siker, hogy megmérethettük magunkat a legjobbak között - válaszolta dr. magda Róbert szakosztályvezető (képünkön). - A mérkőzések felemásra sikeredtek, ám összességében nem vallottunk szégyent, sőt még az igazán nagy csapatok ellen is partiban voltunk. A Szegeddel szembeni hazai mérkőzésen például a félidőben még nálunk volt az előny. Folytatjuk a munkát, bízom benne, hogy tavasszal sikerül megtartani a jelenlegi pozíciónkat.- Képesek lehetnek tartani a megszerzett helyezést?- A védekezésben egészen jól muzsikáltunk, a lőtt gólok tekintetében viszont alulteljesített a csapat. Amennyiben ezen a téren is előre tudnánk lépni, sikerülhetne beverekedni magunkat az első tíz csapat közé. Az előzetesen beharangozott bajnoki átszervezés vélhetően mégsem történik meg, így igazából nincs különösebb jelentősége, hogy 8., 9. vagy esetleg 10. a csapat. Számunkra továbbra is elsődleges cél a biztos élvonalbeli tagság megőrzése. Nagyon nehéz dolgunk lesz, fontos lenne, hogy hazai pályán egy-egy jobb csapat ellen is sikerüljön diadalmaskodni.- Idény közben jó néhány új játékos érkezett a csapathoz. Ezt hogyan kezelték?- Elsősorban olyanok jöttek, akiknek már van élvonalbeli rutinjuk. A változtatásokra azért volt szükség, mert sajnos akadtak olyan kézilabdásaink, akik nem tudták hozni az elvárt szintet. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de ezeket az eredményesség szempontjából meg kellett lépni. Tavasszal mindenki biA házi góidobólista Patócskai Krisztián 86/13 Petar Papics 56/4 Zlatko Dimitrovszki 35/14 Somo^i Balázs 32 Rosta István 23 Kovács Ádám 20 Kovács Péter . 17 Nigrinyi Tibor 14 Zseljko Grbics 10/2 Lovas Szilárd6 Farkas Roland 5 Kemény András 5 Bajorheffli Ádám 3 Stéhli Csaba 1 Nagy István 1 zonyíthatja, hogy érdemes volt leszerződtetni.- Hogyan alakul a csapat további programja?- Hétfőn látunk ismét munkához, kezdetben hazai környezetben, majd egy hétre Tatára utazunk edzőtáborba. Január 27-28-án a Dobó-kupán veszünk részt, melynek idén Gyöngyös ad otthont. Ami a baj- noki menetrendet Шей: a tavaszi nyitányt jelentő Veszprém elleni hazai találkozót a címvédő kérésére február 7-én rendezzük. Azt követően még körülbelül 10 napunk marad a Tatabánya elleni következő mérkőzésig. ■ Hegedűs Dávid a Kazincbarcika játékosaként jön a Hírlap-kupára labdarúgás Új csapat, a Kazincbarcika SC színeiben választották Miskolcon a torna legjobb játékosának Hegedűs Dávidot. Az egercsehi illetőségű, Egerben nevelkedett, majd Verpeléten, Pétervásárán, Jászapátiban és Bőcsön futballozott középpályás az MVSC-kupán lépett pályára a KBSC csapatában, amely a 3. helyen végzett. Arról, hogy HegeA 21 éves középpályás a bőcsi- eknek intett búcsút a télen dűs megállapodott-e már a Keller József érdekeltségi körébe tartozó borsodi egylettel, a játékos így válaszolt: - Már csak a formaságok elintézése van hátra, a többi kérdésben tisztáztunk mindent - közölte a 21 éves játékos, aki azért döntött a váltás mellett, mert pályafutása szempontjából jobb lehetőségeket kínáltak számára. ■ B. Cs. A játékvezetői tanfolyamra még lehet jelentkezni labdarúgás A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága államilag akkreditált, az UEFA követelményeinek megfelelő alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít január 5-én 16 órakor az Eger Hotel Park különtermében. Elsősorban 15. életévüket betöltött labdarúgókat, illetve a sportág iránt elkötelezettek jelentkezését várják. Jelentkezési lapot a megyei szövetségtől (Eger, Dobó tér 6/A, tel.: 36/515-365,36/515-366), vagy a fenti időpontban a tanfolyam helyszínén lehet beszerezni. A március 9-ei vizsgával záruló kurzus díja a létszámtól függően 10-15 ezer forint, melyből diákoknak akár 50 százalék kedvezmény is biztosítható. Bővebb felvüágosítás a 30/98- 54-646-os telefonszámon, valamint a kiss-tibi@t-online.hu e- mail címen kérhető. ■ Joga, Thermál, Shálómá és a Tornádó kupa Vígh Lászlóra emlékeztek a szünidei szilveszteri torna résztvevői teremlabdarúgás A Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ és a Forrás Szabadidős Diáksport Egyesület szervezésében az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tornatermében rendezték a Vígh László szilveszteri kupa korosztályos tornát. A hagyományos szünidei esemény ezúttal is népszerűnek bizonyult a csapatok körében. A végeredmény, nagy korosztály I. (általános iskolások), fiúk: 1. Joga Team (Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola), 2. Kazincbarcikai SC, 3. Hunyadi FC (Hunyadi Mátyás Általános Iskola), 4. Reál Margit (Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium). Különdíjak. Gólkirály: Tompos Krisztián (Joga Team); legjobb mezőnyjátékos: Szigetvári Márk (Hunyadi FC); legjobb kapus: Nótás Attila (Kazincbarcikai SC). Nagy korosztály IL, fiúk: I. Thermál Panzió Egerszalók, 2. Szűcsi Ászok, 3. Torpedó Agria, 4. Ágyúsok (Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskola). Kü- löndíjak. Gólkirály: Székely Krisztián (Torpedó Agria); legjobb mezőnyjátékos: Domoszlai Péter (Thermál Panzió); legjobb kapus: Tulipán Ákos (Thermál Panzió). Lányok (középiskolások): 1. Shálómá, 2. Cshajék, 3. Esélyete ESE. Különdíjak. Gólkirály: Surányi Kitti (Shálómá); legjobb mezőnyjátékos: Adamóczki A középiskolás lányok elszántsága is dicséretre méltónak nevezhető Alexa (Cshajék); legjobb kapus: Tóthpál Edina (Shálómá). Nosztalgia-csapatok: 1. Tornádó FC, 2. MG Old Boys, 3. Miskolc University Old Boys, 4. Kár Focizni SE. Különdíjak. Gólkirály: Szabó Márió (MG Old Boys); legjobb mezőnyjátékos: Lóiiyi István (Kazincbarcikai SC); legjobb kapus: Kovács Gábor (Kár Focizni SE). A rendezvényt támogatták: •Eger Megyei Jogú Város Civil Alap; E. M. J. V. Polgármesteri Hivatal Ifjúsági és Sportbizottsága, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, Nemzeti Sporthivatal, Wesselényi Miklós Közalapítvány. ■ Hírlap-információ Kiadja az Axel Sprínger-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Mb. főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: drszalay Zoltán Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS. KÜHNE GABOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eflfer, Barkóczy u. 7. sz. (Pf 23.) Telefon: 36/513-600. fax 36/513-605 E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyféiszolgáiati iroda Eger, Széchenyi u. 32. Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: Telefon: 36/513634, fax 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. I Terjesztésvezetó: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644. fax: 36/513646 I Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- I tó). Telefax: -36/513-646, valamint a terű- I leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőn j nél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- J 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra ' Bőfizetés dija egy hónapra 1700 Fi negyedévre 5100 Ft fél évre 10200 Ft ! egy évre 20400 Ft. ; Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi i (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax 37/341-051). Készült AS-NY0MDA KFT. Szrtády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt 63. ; Felelős vezető: Boros Gábor i Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- J bözó versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás- ■ ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt.. Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö- I réről, felhasználásuk módjáról és céljá- I ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- ; tését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. HU ISSN 0865-9109 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. FOTÓ: PI1JSY ELEMÉR M ár megfizették a tanulópénzt értékelés Mérlegen a Gyöngyösi Főiskolai KK első osztályú férficsanaía