Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-02 / 1. szám
2007. JANUÁR 2., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP PETERVASARA ES KÖRZETE 5 Önzetlen, nemes felajánlással sikerült felújítani a Tama-hidat Otthon épül az időseknek várakozás Tizennyolc éve vágynak méltó helyre a gondozottak Szajlán a karácsonyi ünnepek előtt tartotta a 2006t)s esztendő utolsó ülését a képviselő-testület. Ezen egyebek mellett áttekintették az önkormányzat háromnegyed éves gazdálkodását, körvonalazták az idei tervkoncepciót, s egyeztettek az erre az évre esedékes közüzemi díjak (szemétszállítás, ivóvíz) emeléséről, ami az infláció mértékét követi. Elhangzott az is, hogy váratlan költségvetési kiadásként jelentkezett a nemrégiben beszakadt Tarna-híd felújítása. Szerencsére az önkormányzat vezetéséből néhány személy vállalta a helyreállítási munkát, így csupán az anyagköltséget kellett biztosítani. Az így megtakarított másfél millió forintból sikerült az ön- kormányzati utak kátyúzását is elvégezni, s az idei falunap megrendezésére is lehetőség nyílik. Ezért Vincze Imréné polgármester külön köszönetét mondott az önzetlen felajánlóknak. ■ Ha én dönthetnék DOVICSINY PÁL, Recski - Kétlaki életet élek, miután Egerben ás Recsken j^Y9n ott- honom, de mivel itt születtem, s életem első harminc évét is itt éltem le, elsősorban recskinek vallom magam. Manapság divat panaszkodni az egész országban, így a szülőfalumban is, de azt hiszem, hogy ez nem oldja meg a gondjainkat. Recsken mindig dolgos emberek éltek, s ez átsegítette őket a legnehezebb időszakokban is. Nagy múltú bányászközség a miénk, de a legtöbb család a bánya bezárását követően is talpon tudott maradni. Ez főként annak köszönhető, hogy az elődeinktől becsületet és szorgalmat tanultunk. A legnagyobb gond az, hogy ezt a szép örökséget egyre kevesebb fiatalnak tudjuk átadni, mivel a születések száma itt is drasztikusan csökken. ■ 'VxWUriSfj A Parádfürdői Idősek Otthonában jelenleg 116 idős emberről gondoskodnak a régi kastély épületében. A várólistán 75 személyt tartanak nyilván. A Heves Megyei Önkormányzat Parádfürdői Idősek Otthonának lakói 1988 óta élnek a Károlyi-kastély falai között. Amikor az időseket Egerből ide költöztették, elhangzott: ez csupán ideiglenes állapot. Barta Katalin K. Zoltánné két hónapja szembesült azzal, hogy a kis faluban élő, idős édesanyja már nem képes magáról gondoskodni. Az emlékezete egyre gyakrabban hagy ki, az éjszakái nyugtalanok. Előfordult már az is, hogy hálóingben, papucsban indult el fényes nappal otthonról, s csak a harmadik utcában talált rá egy ismerős, aki hazakísérte és értesítette a családtagokat. A mama hallani sem akar arról, hogy a városi panelben élő lányához költözzön, ahol különben sem tudnának állandó felügyeletet biztosítani számára:- Szeretnénk anyukámat egy idősotthonban elhelyezni, de nem sok jóval biztattak bennünket Nagyon sokan vannak előttünk a várólistán, lúdjuk, hogy a térítési díj nem lenne olcsó, de végül is anyukám nyugdíja fedezné, s végre biztonságban tudnánk. L Márton három éve került idősek szociális otthonába.- A feleségem halála után döntöttem úgy, hogy eladom a házunkat, s beköltözöm az otthonba. Nem akartam a gyerekek terhére lenni, s magamról is egyre nehezebben tudtam gondoskodni. Fél évig vártunk az értesítésre, hogy jöhetek. Nem bántam meg. Új barátokra leltem, s jól érzem magam itt. Kedvesek a gondozók, odafigyelnek ránk. A parádfürdői otthonban jelenleg 116 idős emberről gondoskodnak. A legfrissebb szűrővizsgálat szerint közülük huszonkilencen súlyosan demensek, állandó felügyeletre szorulnak. Pákh Pétemé igazgató asszony tájékoztatása szerint 75 várakozót tartanak hivatalosan nyilván, de hetente 5-6 olyan telefonhívás érkezik, amellyel azonnali elhelyezést sürgetnének a hozzátartozók.- Senki előtt nem titok, hogy ez az épület funkcioná- „ lisan alkalmatlan az iJ intézményes idősellátás■ A húszéves ideiglenes állapot az ígéretek szerint 2008 decemberében szűnhet meg. ra, hiszen nem erre a célra épült Az elmúlt években számos ígéretet kaptunk arra, hogy megépülhet az új otthon, de a végleges döntés csak 2005 áprilisában született meg. Akkor a megyei önkormányzat benyújtotta a 150 férőhelyes új idősek otthonának a beruházási koncepcióját. A kormány ezt követően döntött a 2006-ban induló címzett támogatásra javasolt beruházásokról, s a parádi otthonnak is zöld utat engedett - mondta az igazgató. A húszéves ideiglenes állapot az ígéretek szerint 2008 decemberében szűnhet meg. Ekkor adják át az új otthont, amelyre égetően szükség van a térségben. A környéken nagyon sok az apró falu, ahol az idős, főként egyedülálló emberek nehéz helyzetben vannak, segítségre szorulnak. A várólista folyamatosan bővül.- Az új intézmény tervezésekor mennyire vették figyelembe az önök szakmai ajánlásait? Állandóan bővül a várakozólista Észak-hevesi viszonylatban a pétervásárai önkormányzat idősotthonának is meghatározó a szerepe. Itt jelenleg 33 emberről gondoskodnak, azonban a várólistán 65 személy neve szerepel. A havi térítési díj jelenleg 49.500forint Az önkormányzat az intézmény bővítését tervezi. A Heves megyei intézményekben ellátott idősek száma évenként 2004-ben ___________________804 személy 2 005- ben___________________820 személy 2 006- ban 830 személy- A hazai gyakorlatban szinte páratlan módon, mindenben kikérték a véleményünket a tervezéskor, s erre igen nagy szükség is volt. Az új otthonban a lakószobák 1-2-4 ágyasak lesznek. Úgynevezett emelt szintű ellátást biztosító (önálló fürdőszobával) szobákat is kialakítanak. Száztíz normál hely, és egy kétszer húsz férőhelyes idősotthoni részleg áll majd a súlyosan demens gondozottak rendelkezésére. A kiszolgáló helyiségek tervezésekor is maximálisan figyelembe vették ajánlásainkat. A két hektárnyi területen külön udvar és kert is épül majd. A tervezett költségek megközelítik a kétmilliárd forintot. Nagyon bízom benne, hogy az új intézmény megépülésével végre olyan körülmények közé kerülhetnek az idősek, amely minden szempontból ideális lesz az emberi alkony méltó megéléséhez. Az viszont már most látható, hogy az idősellátás feltételei jövőre nem javulnak. Átlagosan öt százalék állami normatíva-csök- kenéssel kell számolnunk, s a térítési díjak is emelkednek. Nálunk jelenleg 39 ezer forint a havi díj, de a térségben ennél magasabb összegek is vannak. Színházba csalogatják a művészetbarátokat pétervására A városi művelődési ház szervezésében színházi előadásra invitálják a helybelieket január 19-én. Az egri Gárdonyi Géza Színházban a „Te rongyos élet" című darabot tekinthetik meg este 7 órától. Jelentkezni, illetve jegyet rendelni január 5-éig lehet az intézményben. Időseket köszöntöttek az ünnepek alkalmából száj la Az önkormányzat az előző évek hagyományaihoz híven az ünnepek alkalmával az idén is megszervezte az időseket köszöntő összejövetelt. Az ünnepségre a hatvan éven felüliek kaptak meghívást, akiknek az óvodások és az iskolások műsorral, jelképes ajándékokkal kedveskedtek. Eredményes polgárőrök a falu közbiztonságáért BODONY A községben idén márciusban alakult meg a Bodonyi Polgárőr Egyesület azzal a céllal, hogy erősítsék a közbiztonságot, illetve az esteleges katasztrófahelyzetekben segítséget nyújtsanak a lakosságnak. Megalakulásuk óta három nyertes pályázattal büszkélkedhetnek, miután összesen 690 ezer forintot nyertek. Emelkednek a közüzemi szolgáltatás idei díjai erdökövesd A község legutóbbi képviselő-testületi ülésén a jövő évi közüzemi díjakról döntöttek. A víz-, valamint a szennyvízszolgáltatás tarifája átlagosan nyolc-tíz százalékkal drágul. Körzeti oldalaink heti menetrendje НЕТТО EGER ► KEDD pétervására SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Barta Katalin Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: kataUn.barta@axelspringer.hu A gyermekekért hálóztak a szülők és a tanárok alapítvány Új játékokkal, szabadtéri fedett pavilonnal gazdagodhat a bükkszenterzsébeti óvoda Jubileumi emlékérem a polgárőröknek A „ Bükkszenterzsébeti óvodás gyermekekért és óvodájukért” alapítvány tavaly ősztől működik az óvodai szülői munkaközösség kezdeményezésére, s az általuk felajánlott 100 000 forint alaptőkével. Az alapítványt azért hozták létre, hogy a gyermekeknek olyan játékok vásárlásához nyújtson segítséget, amelyek a teremben, az udvaron fejlesztik a kicsik képességeit. Támogatni szeretnék a jövőben olyan rendezvények szervezését is, amelyeken a f gyermekek, a szülők, s az óvó- I dai dolgozók közösen szórakoz- | hatnak, kikapcsolódhatnak. Az £ idén az alapítvány támogatásá- Bükkszenterzsébeten az újonnan létrehozott alapítvány egyik célja, hogy val az óvoda udvarán fedett pa- fedett pavilont építsen a kicsiknek. Ehhez várnak támogatást. vilont is szeretnének kilakítani, amely esős időben is lehetőséget biztosít a jó levegőn való játékos foglalkozásoknak. A szülői közösség aktív tagjai decemberben kitűnő hangulatú bált szerveztek, amelynek a bevételét az alapítvány javára ajánlották fel. A szervezet vagyona pénzbeli adományokkal is gyarapodott, így 130 ezer forintot utaltak át a számlára. Ahhoz, hogy a kitűzött célok mihamarabb megvalósulhassanak, arra kérik a községben élőket és a községhez kötődő elszármazottakat, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a nemes ügyet. Az alapítvány, ha szükséges, igazolást ad az adományozónak adóalapjuk csökkentéséhez. A szervezet céljait egyéb módokon is segíthetik: vásárolhatnak támogatási jegyet, vagy adójuk egy százalékát is felajánlhatják. A szervezők szívesen látnak mindenkit az alapítványi bálokon, de elfogadnak tombola-felajánlásokat, az épülethez szükséges faanyagot, s társadalmi munkát is. Az önkormányzat vezetése örömmel fogadta a civil kezdeményezést, és ígéretet tett arra, hogy mindenben támogatja a szülőket. A nemes célokra felajánlott adományokat továbbra is köszönettel fogadja az apróságokat gondozó intézmény az általa megadott számlaszámra. ■ A Siroki Polgárőr Szervezet immár 15 éve tevékenykedik a köz- biztonság javításáért, s vállal részt a nagyobb rendezvények szervezésében, lebonyolításában. Munkájukat az Országos Polgárőr Szövetség jubileumi emlékéremmel ismerte el, amelyet a szervezet elnöke, Zvara István a budapesti Stefánia Palotában vehetett át A harminctagú önkéntes csoport a kevés támogatás ellenére is eredményes munkát végzett az elmúlt évben. Segítette őket a lakosság is, akikkel együtt sikerrel léphettek fel a bűnelkövetőkkel szemben. Az idén regionális szakmai napot szeretnének szervezni a Kút-völgyi Pihenőparkban. ■