Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-24 / 20. szám

2 Újév-köszöntő a főkapitányságon: javult tavaly a közbiztonság Hagyományos, új év eleji part­neri találkozón látta tegnap ven­dégül megyénk országgyűlési képviselőit, vállalkozókat, tele­pülési polgármestereket és a társszervezetek vezetőit Heves megye rendőrfőkapitánya. Bartos László r. dandártábor­nok a 2006-os esztendő jócskán javuló bűnügyi mutatóiról, szű- kebb hazánk rendőrségének a nehezedő gazdasági helyzetben történő helytállásáról tájékoztat­ta többek között a jelenlévőket. Szólt arról is, hogy a rendőrőr­sök megszüntetésével egy idő­ben a körzeti megbízotti szolgá­lat, vagyis a térségekben a rend­őrijelenlét erősítésére helyezték a hangsúlyt. (Az elmúlt eszten­dő bűnügyi helyzetének és rend­őri munkájának részletes érté­kelésére lapunkban még vissza­térünk.) A rendezvényen felszólalók elismerésüknek adtak hangot a megyei rendőrség teljesítménye kapcsán. Dr. Balás István, az Észak-magyarországi Regioná­lis Közigazgatási Hivatal meg­bízott vezetője kifejtette: a me­gye számos meghatározó sze­mélyisége jelenlétével is kifejez­te a testület iránti megbecsülé­sét. Tőlük azt kérte, támogassák még jobban az idén a bűnüldö­zők munkáját. ■ Január 31-ig jó a tavalyi éves autópalya-matrica Január 31-ig, azaz jövő hét szerdáig még érvényes a tavalyi éves autópálya-matrica. Ezt a faj­ta jegyet ugyanis a vásárlási év elejétől számított tizenhárom hó­napon át lehet használni. Az új, idei esztendőre szóló éves matrica a személyautókra vonatkozó Dl kategóriában pontosan 37 ezer 200 forintba kerül és 2008. január 31-ig ér­vényes. Aki azonban elmulaszt­ja megvásárolni az új matricát, mielőtt felhajt a pályára, az igencsak borsos összegű pótdí­jat fizethet a jogosulatlan út­használatért. Ennek összege a Dl kategóriánál 15 napon belül 12 ezer 750 forint, 15 napon túl befizetve azonban már 63 ezer 750 forint. ■ MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 24., SZERDA Г Evente eltűnik egy falu ttebb emberek hagyják el a régiót Jól fizető szakma a CNC-esztergályosi. A nyugati országrészben már akár 400 ezer forint is lehet a bére havonta. Képünk illusztráció. Folytatás az 1. oldalról A határokon belüli népmozga­lom leginkább Közép-Magyaror- szágra, Közép-, illetve Nyugat- Dunántúlra irányul. A másik négy térség viszont, beleértve Dél-Dunántúlt is, elvándorlással küzd. A Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves megyéket magá­ban foglaló régi­ónknál a Hajdú- Bihar, Szabolcs- Szatmár, Jász- Nagykun-Szolnok megyék al­kotta Észak-Alföld mutatói rosz- szabbak csupán ebben a tekin­tetben. Kedvezőbb ugyanakkor a kép, ha csak szűkebb pátriánkat, He­ves megyét nézzük. Az egész ré­giót összességében jellemző kö­zel négyezer fős elvándorlásból származó fogyás Heves megyére eső része mindössze 95 volt ta­valyelőtt. (Borsod 3383,- Nógrád 308), s ez a négy „negatív szal­dós” régió 12 megyéje között a második legalacsonyabb. (Csongrád előz meg minket a maga 93-as mínuszával.) Ezzel együtt azonban hatványozottan jelenik meg a természetes né­pességfogyás ténye, amit az 1870 fős lakosságszám-csökke- nés tükröz. A lakásfeltételek javítása a munka­erő megtartásának egyik módja lehet. Fülöp Gábornak, a Heves Me­gyei Kereskedelmi és Iparkama­ra (HKIK) főtitkárának a megál­lapítása szerint öregszik, beteg­szik Heves megye, s ha a szom­szédainkhoz képest kisebb mér­tékben is, de elvándorolnak az emberek. A főtitkár szerint a munkaerő vándorlása összetett folyamat, de kita­pinthatok a leg­főbb vonulatai. Ma már naponta több százias nagy­ságrendben lépi át munkaerő a szlovák-magyar határt. Ez a forgalom döntően idefelé tart, s alapvetően betaní­tott munkásokat jelent. A me­gyéből kifelé viszont elsősorban a jól képzett, kvalifikált munka­erő vándorol. Részben a nem­zetközi piac irányába, részben az ország fejlettebb régióiba. A népmozgalom néhány fontosabb adata (Észak-Magyarország) Megye Természetes szaporodás (fogyás) Vándorlási különbözet belföldi nemzetközi Tényleges szaporodás (fogyás) Borsod-Abaúj-Zemplén -2 925-3 383 233-6075 Heves -1775-95 0-1870 Nógrád -1316-308-53-1677 Ezeknek a folyamatoknak Fülöp Gábor szerint van egy másik ol­dala is. Az tudniillik, hogy a sze­gényebb rétegek a pénzhiány és kulturális hátrányaik miatt nem képesek mobilizálódni. A kép­zett munkaerő elvándorlásának megállítására keresni kell a ki­utat. A lakásfeltételek javítása a munkaerő megtartásának egyik módja lehet. Ma egy CNC- esztergályos a Nyugat-Dunántú- lon akár havi 400 ezer forintot is kereshet, amit az itteni vál­lalkozások nem mindig tud­nak biztosítani. Megtehetik viszont, hogy lakással pótol­ják ki az alacsonyabb bért. A felsőoktatás megtartóerőt jelent óriási megtartó szerepe van az egyetemi, főiskolai környe­zetnek. Kutatások mutatták ki, hogy a felsőfokú végzettség­gel rendelkező réteg többnyire ott tölti az életét, ahol egyete­mi tanulmányait végezte. Már amennyiben a képzés képes a helyi munkaerőpiaci igények­hez alkalmazkodni, azt kiszolgálni. Ép­pen ezért szorgal­mazza a kamara a folyamatos egyez- » tetéseket a fels& oktatási intézmé­nyek és a vállalko­zások között Az életkörülményeken ugyan­akkor tágabb értelemben is javí­tani szükséges. Meg kell terem­teni például a szabadidő értel­mes eltöltésének a feltételeit. A játszótértől a jó éttermekig és kulturális létesítményekig sok minden szükséges ahhoz, hogy egy környezet megtartó ereje növekedjen.- A vázolt lehetőségeket ki­használva - fogalma­zott a HKIK főtitká­ra -, reményeim szerint megállítha­tó az a folyamat, ami ma még léte­zik. Mert nem szabad hagyni, Ц ' hogy to­ll vább tartson az a tenden­cia, misze­rint évente egy köze- I pesmére- I tű falu- nyi em­ber „eltűn­jön” Heves megyéből. ■ Ellopták az összes számítógépet a hevesaranyosi általános iskolából Az elmúlt hét végén ismeretlen tettesek törtek be Hevesara­nyoson az általános iskolába. Feldúlták a tantermeket, a szer­tárt, a tanári szobát, majd elvit­ték az iskola összes számítógép­ét. Az informatika oktatását, a nyelvtanulást segítő tanulói gé­peken túl eltulajdonították a ta­nári adminisztrációhoz szüksé­ges komputert is. Az iskola pedagógusai évek során, több pályázatot elnyerve gyűjtötték össze a hátrányos helyzetű gyermekeik oktatásá­hoz ma már nélkülözhetetlen eszközöket. Ha az elkövetőket el is fogják, s méltón meg is bünte­tik őket, annak kicsi a valószínű­sége, hogy a számítógépek visz- szakerüljenek a gyerekekhez. Az intézményt fenntartó önkor­mányzat, amely biztosította a pá­lyázatokhoz a szükséges önrészt, ma nincs olyan anyagi helyzet­ben, hogy pótolni tudná az ello­pott értékeket. Kérik tehát azon magánszemélyek, vállalkozások, szervezetek, intézmények fel­ajánlásait, akik anyagiakkal, vagy az általuk már nem hasz­nált, de oktatási célra még hasz­nosítható számítógépekkel segít­ségükre tudnának lenni. ■ Főiskolai felvételi lehetőségekről tájékoztattak Ismét nyílt napot tartott tegnap délelőtt az egri Eszterházy Ká­roly Főiskola. Az eseményre - a végzős középiskolás diákok mellett - mindazokat várták, akik a továbbtanulással kapcso­latban információhoz szerettek volna jutni. A vizsgaidőszak ellenére ez­úttal a tanszékek képviselői is jelen voltak az egész napos ren­dezvényen. A már megszokott módon minden tanszék külön standon adott ismertetést a diá­koknak az általa indított alap­szakokról és felsőfokú szakkép­zésekről. A résztvevők minden szakról részletes szakleírást és speciális információkat is kaphattak. A Főiskola Hallgatói Önkormány­zatának jóvoltából számos főis­kolai tanuló részt vett a vendé­gek tájékoztatásában. ■ Az EKF Gyakorlóiskola *** - " a 2007/2008-as tanévben négy első osztályt indít az általános iskola első évfolyamán-A Bartók Béla téri épületben: három párhuzamos osztály indul angol, német korai nyelvoktatással, kiscsoportos formában- Barkóczy utcai épületben: egy osztály indul korai angol nyelvoktatással, kiscsoportos fonnában, valamint emelt szintű ének-zenei képzéssel Mindkét épületrészben alapfokú művészeti képzésre is van lehetőség, továbbá mindennapos testnevelést és úszásoktatást is biztosítunk leendő elsőseink számára. A délelőtti tanítás után napközi otthon is működik. Nyílt napok: Bartók Béla tér: 2007. január 27. 9.00-12.00 Barkóczy utca: 2007. január 26. 8.55-11.40 A délelőtt folyamán az első osztályokat tanító nevelőkkel és a szükséges taneszközökkel ismerkedhetnek a szülők és a gyermekek. (ШЯМ!МЙ) UVAFERM LALLZYME Borászati fajélesztők Almasavbontó starterek Élesztőtápanyagok Borászati enzimek Asztali, Minőségi eredetvédett borokhoz Erjesztési szaktanácsadás 3231 Gyöngyössolymos Csákkői út 10. Tel./fax: 37/370-892 37/370-072 honlap: www.kokoferm.hu KOKOFERM Kft. {187350-21W7) FER-KOR nemesacél tartályok gyártása rozsdamentes tartályok tervezése kivitelezése Tóth Ferenc, 6237 Kecel, Iskola u. 15. Tel./fax: (78) 421-030, 06-70/330-4515 Rozsdamentes élelmiszeripari és borászati berendezések gyártása Különböző méretű és kivi­telű borászati berendezések. Csúzi Antal 6237 Kecel, Tavasz u. 5. Tel./fax: 06-78/420-408 Mobil: 06-70/3373-538 Egyedi tervezés és kivitelezés, MSZ EN ISO 9001:2001 szerinti minősítés, pályázatírás, hitelügyintézés helyben. 1| §1 ä 11 Szőlészeti és borászati konferencia Nyolcadik alkalommal rende­zik meg a szőlészeti és borásza­ti konferenciát. A ma 10 órakor kezdődő, s pénteken záruló elő­adás-sorozatnak a Hotel Eger- Park konferenciaterme ad ott­hont. A fórumon a minőségi szőlő-, illetve bortermeléssel, s a marke­tinggel kapcsolatos kérdéseket vitatnak meg a résztvevők. Az idei esemény érdekessége, hogy azon két neves olaszországi elő­adó is részt vesz. Az FVM Egri Szőlészeti és Borászati Kutatóin­tézete által szervezett tanácsko­záson nemcsak a Felső-magyar­országi Borrégió termelői vesz­nek részt, várnak vendégeket az ország más borvidékeiről is. ■

Next

/
Thumbnails
Contents