Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-15 / 12. szám
9 2007. JANUÁR 15., HÉTFŐ SPORT- ---- f A kezdő sípszóig még öt napot kell várni az Imola-Hírlap-kupán Mélyre kerültek a teher alatt az eredmény után A Komjádi-uszodában rendezett összecsapáson az egri Decker Ádám (2-es sapkában) és a fővárosi Steinmetz Ádám (szemben) között valaki levegőhöz szeretne jutni, ha már labda úgysincs az ártatlan kezekben. RANGON ALUL Hiába reménykedtünk, hogy az Eger legalább megszorítja otthonában a Vasast, csalódnunk kellett. A vendéglátók egészen más színvonalon pólóztak, mint a mieink. Fesztbaum Béla vízilabda Az érdeklődést sike- 1 te, rült kellően felkelteni a két ma- I f—gyár élgárda újabb, ezennel nem- | zetközi jellegű kupamérkőzése | iránt, de nem sok örömünk telt a Î látottakban. A mérkőzés első negyedében szinte piócaként tapadtak egymásra a játékosok, nem hagyták egymást kibontakozni. A nagy birkózásban a kapuk is alig forogtak veszélyben, mert nem jutottak lövéshez a labdát birtoklók. Jellemző, hogy már két perc elteltével kikérte a labdát a játékvezető sapkaigazítás, illetve nadrágcsere okán. Nem volt durva a játék, de férfias a javából. Ebben a játékrészben egy gól született, a mérkőzésen parádézó Varga Dániel emberelőnyös helyzetben védhetetlenül betalált a felső sarokba. A hazaiak 9- es számú kitűnősége a második negyedet is góllal indította, három másodperccel a támadóidő letelte előtt lepte meg szerencsésen Jászberényi Gábort. Az Eger részéről Matajsz Márk válaszolt, látványosan húzta be a labdát Nagy Viktor hálójába. A következő akcióból tovább növelte előnyét a Vasas, és azzal az egri hívek megkezdték félteni övéiket. Főleg azért, mert nemcsak gólokban, hanem egyébként is mutatkozott a különbség. A piros-kékek élő falat alkottak kapujuk előtt, ezért reménytelenül kísérleteztek gólszerzéssel a vendégek. Az erőlködéssel szemben játékosabb volt a Vasas. Varga Dénes tiszta helyzetből és közelről találhatott az egri kapuba. A mieink kettős emberhátrányát Hosnyánszky Norbert használta ki, és már 5-1-et mutatott az eredményjelző. Térfélcsere után Császár György érte el előbb ráúszásból a labdát, majd nem sokkal utána megszerezte az egriek második találatát. Igen ám, de Varga Dánieltől is mindenki más várt, amikor bombázott (6-2). Attól kezdve egyértelművé vált, hogy ezt a mérkőzést a Vasas nyeri. Az Eger játékosai kapkodva és pontatlanul játszottak, több esetben maguk sem tudták, hogy miként lehetnének eredményesek. Közben a vendéglátók csak szórták a gólokat (9-2), nem volt gond számukra betalálni a kiszolgáltatott helyzetekbe került egri kapus hálójába. A tehetetlenséget és káoszt feledve Decker Ádám vette sikeresen célba a jól védekező Vasas kapuját, majd Nyéki Balázs is feliratkozott a gólszerzők közé. A mérkőzés sorsa ezektől függetlenül már eldőlt. Mindkét kapus hárított még egy-egy büntetőt és mindkét oldalon esett két-két gól. Ezek azonban a lényegen már nem változtattak. A súlyos vereség okait elemezni a szakemberek és a játékosok dolga. A magunk részéről csak annyit fűznénk a látottakhoz, hogy a jelenlegi Vasastól nem szégyen kikapni, ám azonos célért küzdve nehéz megemészteni egy ilyen fiaskót. A tét nem lehetne eny- nyire nyomasztó. Mától öt napon át Tatán készül a Gyöngyösi FKK kézilabda Rövid téli pihenőt követően egy hete ismét intenzíven edz a Gyöngyösi Főiskolai KK férfi csapata.- Az első napokban hazai környezetben, napi két edzéssel hangolódtunk - tájékoztatott Csík János, a gyöngyösiek vezető edzője. - Kezdetben a fizikális felkészítésre helyezzük a fő hangsúlyt, ennek részeként hétfőtől öt napon keresztül a tatai edzőtáborban folytatjuk a munkát, ahol már napi három edzésen vesznek részt a fiúk. Azért, hogy egy picit változatosabbá tegyük ezt az időszakot, két edzőmérkőzést is játszunk az NB I/B-s Tatávál. Az edzőtábor után fokozatosan veszünk vissza a terhelésből. A január 27-28-ai hazai rendezésű Dobó-kupa sajnos nem a legoptimálisabb időpontban van, de címvédőként arra törekszünk, hogy maximálisan kiszolgáljuk a közönséget.- A játékosállományt illetően milyen információkkal tud szolgálni?- Jó hír, hogy a szárkapocs- csont-törést szenvedett Nigrinyi Tibor lábáról a napokban lekerült a gipsz, így rövid időn belül elkezdheti a könnyített edzéseket. A hosszú ideje váll- problémákkal küszködő Stéhli Csaba is immár teljes értékű munkát végez, de sajnos még mindig nem tekinthető teljesen gyógyultnak. Emellett Petar Papics és Bozsidar Burszacs bajlódik kisebb sérüléssel, előbbinek a térde rakoncátlankodik, utóbbi pedig izomhúzódásra panaszkodik. A tavaszi nyitányt jelentő Veszprém elleni hazai találkozót a címvédő kérésére február 7-én 18 órától rendezik, melyre a Dobó-kupán már elővételben lehet jegyeket vásárolni. ■ Sike K. ■ A szárkapocs- csont-törést szenvedett Nigrinyi Tibor lábáról a napokban lekerült a gipsz. Csík János vezető edző hatalmas tekintéllyel bír a játékosok körében (185857-209282) január 13-tól 21-ig Nissan modellek várják, hogy a legkedvezőbb áron találhassák meg új gazdáikatl Látogasson el hozzánk, és érdeklődjön az ajánlatok részleteiről márkakereskedésünkben! SHIFT expectations MATRA NISSAN Gyöngyös Eger ••• A képek illusztrációk. Jeten reklámban közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. Az ajánlat a 2007. január 13. és 2007. január 21. között megkötött vevői szerződésekre érvényes. Az ajánlat további kedvezményekkel nem vonható össze, www.nissan.hu VÁLTS perspektívát Varga Dániel fél tucatot lőtt a tizenkét Vasas-gólból Férfi Euroliga nyolcaddöntő C-CSOPORT, 3. FORDULÓ: TEVA Vasas-Plakett - Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 12-6 (1-0,4-1,5-3,2-2) fensthermfEb NYÍLASZÁRÓ CSAt-ÁD HUNGÁRIA Komjádi-uszoda, 800 néző. V.: Adzics (montenegrói), Sajdakov (orosz). VASAS: Nagy V. Hosnyánszky 1, Kovács R., VARGA DÁNIEL 6, VARGA DÉNES 2, Stinmetz B., Steinmetz Á. Cs.: Heinrich 1, Mátyás 1, Kelemen, TÓTH M. 1. Edző: Földi László. EGER: Jászberényi - DECKER Á. 1, Kiss Cs. 2, Baco, Märcz, Kis G., Mackeben. Cs.: Bálint, Nyéki 1, Matajsz 1, Hegedűs, Gór-Nagy, Császár 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. Gerendás György tehetetlenül nézte játékosai teljesítményét Gól - emberelőnyből: 9/4, ill. 13/3. Ötméteresből: 1/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Kovács R. a 30. percben. A C-csoport állása: 1. Pro Recco 9 pont, 2. Vasas 3,3. Eger 3, Csehov 0. Mestermérleg földi László: - Minden a védekezésünkön múlott Az egész csapat magas színvonalon pólózott, mindenki megtette a magáét Most Varga Dániel volt a húzóember, de mindennek az egységes csapatmunka az alapja. gerendás GYÖRGY: - Természetesen számítani lehetett vereségre, de bíztam abban, hogy kisebb lesz a különbség. A saját csapdánkba estünk, az Euroligában minden hibáért bűnhődni kell. A javítás érdekében dolgozunk tovább.