Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-13 / 11. szám

2007. JANUÁR 13., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍREK DOfflOSZtó KÉSZÜLNEK A tavalyi nagy sikerű jubileumi gála után a helyi Jázmin néptánccsoport tag­jai úgy határoztak, hogy minden évben megrendezik a műsort. Idén új koreográfiával bővül reper­toárjuk, melyet a jövő héten pén­teken láthat majd a közönség. Az eseményre a szintén helyiekből álló Fiastyúk néptánc-együttes is készül egy produkcióval. Eger MEGEMLÉKEZÉS A doni át­törésnél 1943. január 13-án hősi halált halt honvédekre emlékez­nek a szentmisén vasárnap 8.30- tól a felnémeti templomban. A tiszteletadásra a Magyar Demok­rata Fórum egri szervezete várja a megemlékezőket. Makiár FALUSZÉPÍTŐK Megala­kult a Makiár Faluszépítő Köz­hasznú Egyesület. A szervezet cél­ja egyebek mellett a természetvé­delem, a fás-virágos környezet megóvása, a további parkosítás, az egységes, tiszta falukép kiala­kítása, virágosítási versenyek szervezése. Az egyesület elnöké­nek Kása Ferencné Sumi Ágnest választották. Mátraderecske nyitnak az elő­ző évek gyakorlatának megfelelő­en téli szünetet tartottak a szén­dioxid szárazfürdőben (mofettá- ban). Dr. Gyetvai Gyulától, az egészségügyi komplexum igazga­tójától megtudtuk, a kezelések ja­nuár 15-től újra megkezdődnek. Bíznak abban, hogy a tavaly év végi tárgyalásoknak köszönhető­en az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóság hamarosan hivatalo­san is gyógyfürdővé minősítheti az intézményt. Nagykökényes buszmegálló A településen vandálok rongálták meg a régi autóbusz-várakozóhe­lyet. Az önkormányzat hullámle­mezből új létesítményt készítte­tett, amelyben zord időben is ké­nyelmes körülmények között vára­kozhatnak a helybeliek. Tervezik, hogy a közeljövőben egy másik buszmegállót is felújíttatnak. Tarnabod falugyűlés január 18-án lakossági fórumot tartanak a kisebbségi önkormányzat közre­működésével. A kezdeményező települési önkormányzat ezen a találkozón magyarázza el a köz­ség lakosainak, hogy miért szűn­nek meg az eddig folyósított ked­vezmények, illetve miért kellett a térítési díjakat is emelni. A megje­lentek ezen a találkozón kaphat­nak felvilágosítást az esztendő várható változásairól. Takarékoskodó képviselők I ! TiszTEmró Van, ahol emelést javasoltak a megszorítások ellenére Jókedvű egri képviselők. Az idei költségvetésről folynak az egyeztetések, tiszteletdíj-emelési szándékról egyelőre nem hallani. Képünk illusztráció. A képviselőknek el kell azon is gondolkozniuk, hogy a közösség szolgálata vagy a tiszteletdíjak össze­ge motiválja őket jobban tevékenységükben. Munkatársainktól Egerben a törvényi változások­hoz igazodva még tavaly ősszel a köztisztviselői illetményalap 3 és félszeres összegéről 2 és félszeresre csökkentették a köz­gyűlési tagok alap-ti szteletdíj át, ez jelenleg bruttó 87 ezer 500 forint. Az idei költségvetésről folynak az egyeztetések, tiszte­letdíj-emelési szándékról nem hallani. Felsőtárkányban önmérsékle­tet gyakoroltak a képviselők, amikor meghatározták tisztelet­díjukat - tudtuk meg dr. Juhász Attila Simon polgármestertől. Fejenként 50 ezer forintban álla­pították meg a képviselők alap­bérét. A pénzt nem mindenki ve­szi fel. Vannak, akik felajánlot­ták a település vagy civilszerve­zetek számára. Gyöngyösön a költségvetés tervezése kapcsán nincs napi­renden a tiszteletdíjak változta­tása. Az előző ciklushoz képest tavaly októbertől módosultak az összegek: a képviselők a ko­rábbi bruttó 94.200 helyett 80.900 forintra jogosultak, a bi­zottsági elnökök 61.200 helyett 72.800-ra, a tagok 24.400 he­lyett 36.400-ra. Változás azon­ban, hogy több bizottsági tag­ság esetén is csak egy tisztelet­díj jár. Hatvanban a korábbi ciklus­hoz képest nem emelkedett a képviselői tiszteletdíj. A polgár- mester havi javadalmazása brut­tó 896 ezer, az alpolgármesteré 238 ezer forint. A képviselői alapdíj 81 ezer forint. A bizottsá­gi elnökök havi bruttó 153 ezer forintot kapnak. Lőrinciben évi nyolcmilliós megtakarítást jelent, hogy a bi­zottságok száma csökkent, s „külső” tagokat nem választot­tak a grémiumokba. A képvise­lői tiszteletdíj a tavalyihoz ké­pest nem emelkedett, továbbra is bruttó 63 ezer forint. Képviselői havi tiszteletdíjak Heves megye városaiban Eger 87 500 forint Gyöngyös 80 900 forint Hatvan 81 000 forint Heves 55 200 forint Lőrinci 63 000 forint Füzesabony 59 992 forint Pétervására 50 000 forint Kisköre 34 000 forint Füzesabonyban bruttó 59 ezer 992 forint a havi alapdíj, de mivel minden képviselő egyben bizottsági tag is, így bruttó 64 ezer forint illeti őket, míg a bi­zottsági elnököket 85 ezer. Az októberben felállt új testület mérsékelte a díjakat, például a bizottsági elnökök korábban 105 ezer 984 forintot kaptak. 2007- ben biztosan nem emelnek - mondta Laminé Antal Éva pol­gármester. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetű Mátraballán ez a kér­dés idén sem kerül napirendre, mivel itt évek óta nem számol­nak ezzel a jövedelemmel. Azaz mégis. Forgó János polgármes­ter tájékoztatása szerint a köz­ségben tevékenykedő képvise­lők évek óta lemondanak tiszte­letdíjukról valamilyen közösségi cél érdekében. Istenmezején a képviselők tiszteletdíját - ami átlagosan negyvenezer forint volt - váhatóan a felére csökkentik. Pétervásárán egy önkormány­zati képviselő eddig ötvenezer forintot vehetett fel havonta a munkájáért, a bizottsági elnö­kök pedig 75 ezer forintot kap­tak. Bár végleges döntés nem született, az bizonyos, hogy nem emelkedik a járandóság. Hevesen a városi önkormány­zat képviselőinek tiszteletdíja az előző évhez képest változatlan maradt. Egy képviselő, aki egy­ben bizottsági tag is, nettó 55.200 forintot vihet haza. Kiskörén pe­dig 34.000 forint tiszteletdíjat ve­hetnek fel a képviselők. Átányban Ötvös Károly le­mondott az alpolgármesterként őt megillető tiszteletdíjról, he­lyette csupán a testületi tagok­nak járó tiszteletdíjat veszi fel. Ez azt jelenti, hogy 160 ezer fo­rint helyett csupán 36 ezer forin­tért dolgozik. Volt, aki ötszörös emelést szeretett volna elérni m ,4 «ж © '0'S'M KERECSENDEN a tavaly decemberi testületi ülésen kisebbfajta vita kerekedett a tiszteletdíjak alakulásáról. Akadt olyan képviselő, aki a jelenlegi díjat ötszörösére sze­rette volna emeltetni, amely ta­valy 7-8 ezer forint volt A falit I tv élőben közvetítette az omi­nózus ülést, így a lakosság kö­rében is nagy felháborodást váltott ki a javaslat A döntést elnapolták ÁLLÁSPONT SZALAY ZOLTÁN Szemben a tettessel A mediáció, a 111 fajta bűn- cselekménynél alkalmazha­tó közvetítés mindenkinek jó lehet. Főleg, ha a jogi fel­tételek meglétén túl a bűn­tény idején egymással éle­sen szemben álló felek - támadó és megtámadott - hajlandóak a megegyezésre. Izgalmas feladat a közvetítő­nek is, hogy miként képes ellentétes érdekeket addig közelíteni, mígnem írásos megállapodás születik. Még­pedig mindenki - bűnelkö­vető, jogi képviselők, sértet­tek - megelégedésére. hasznos lehet azért is, mert gazdaságos. Kiválthatja a vádelhalasztást. Beválása esetén kevesebbet kell tár­gyalniuk a bíráknak. Nem húzódnak el a büntetőeljá­rások. Sikeres közvetítés nyomán a bűncselekmény sértettjének sem muszáj éveken át pereskednie, hogy megtérüljön a kára. eddig bizony a büntetőügyek kényszerű főszereplői, az ál­dozatok, nemigen érezhették az őket megillető méltányos törődést. Gyakran csak egy kurta értesítéssel hozta a tu­domásukra a hatóság, hogy a tetteseket nem sikerült fel­deríteni. Ha mégis, akkor sem vált nyilvánvalóvá a cse­lekedeteik indítéka. A jóváté­telről pedig szó sem esett. A BÜNTETŐJOGI KÖZVETÍTÉS feledtetheti mindezt. Sőt ki­tűnő alkalom lehet arra is, hogy a sértett egyszerűen csak leüljön szemben a tet­tessel. Az pedig, az általa előidézett kár megtérítésén túl, magyarázattal szolgál­jon tettére, és bocsánatot kérjen tőle. Ezek az igazán emberi érzések, cselekede­tek helyettesíthetnek nem kívánt tárgyalótermi pillana­tokat, s talán enyhíthetik, helyrehozhatják az áldozati szereppel együtt járó lelki szenvedéseket is. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu JT= A Mátrámétól Kft. pályázatot hirdet aerosol-értékesítési és marketing­tevékenysége vezetésére. Pályázati feltételek: • Külkereskedelmi szakirányú felsőfokú végzettség • Marketing- értékesítés területén szerzett öt-hat éves vezetői tapasztalat • Kiváló kapcsolatteremtő, kommunikációs és konfliktuskezelő képesség • Stratégiai gondolkodás, tervezés és termékmenedzsment ismeret • Számítógépes programok felhasználói szintű ismerete • Tárgyalóképes angol és német nyelvtudás • ,.B” kategóriás jogosítvány • További idegen nyelv ismerete a felvételnél előnyt jelent Fényképes szakmai önéletrajzát a bérigény megjelölésével, if bizonyítványainak másolatával Mátrametál Kft. 3332 Sírok, Pf. 10. címre kérjük megküldeni 2007. január 31-ig. J Villamossági Nagykereskedés keres áruházi adminisztrátori munkakörbe női dolgozót: Feltétel:- Kereskedelmi vagy közgazdasági végzettség- Számítógépes ismeret középfokú szinten- Legalább 1 éves igazolható gyakorlat- Önálló munkavégzésre alkalmas, kitartó személyiség- Erkölcsi feddhetetlenség Villamossági anyagok ismerete előnyt jelent! Jelentkezni levélben vagy a megadott telefonszámon. Borítékon kérjük feltüntetni: „Álláshirdetés” Postacím: SK Kereskedőház KFT 3300 Eger, Külsösor út 8. Tel: 06-30/9352-541 KERESKEOÖHÁZ KFT. (186Л2-2Ш406) f“1 I JjB f f PATYA7AT MÁTRAI ERŐMŰ ZRT. J. ílU А Г\.Я-АГ\. X l A Mátrai Erőmű ZRt. Magyarország legnagyobb széntüzelésű erőműve, | tárgyalóképes német nyelvtudással rendelkező gépészmérnök munkatársat keres bányászati projektfeladatok ellátásához. Az ideális jelentkező: • gépészmérnök végzettségű, • tárgyalóképes szakmai német nyelvismerettel, valamint • számítógépes ismeretekkel (MS Office. Autocad, SAP) rendelkezik. Előnytjelent: I *1-2 éves szakmai tapasztalat, • angol nyelvtudás valamint • Visonta környéki lakóhely. Biztos háttérrel rendelkező vállalatunk versenyképes jövedelmet és stabil munkahelyet kínál. ! Ha Ön szereti a kihívásokat jelentő feladatokat, és az eddig megszerzett 1 I tudását a szakmán belül kívánja fejleszteni, jó kommunikációs és j 1 konfliktusmegoldó képességekkel rendelkezik, képes önállóan és csapatban is dolgozni, úgy várjuk magyar, valamint német nyelvű szakmai önéletrajzát | 2007. január 19-ig az alábbi címre: Kis Károlvné humánerőforrás-gazdálkodási osztály Mátrai Erőmű Zrt. Visonta, Pf. 21.3272 vagy karolvne.kisfemert.hu e-mail címre ÍIWGCTM) j

Next

/
Thumbnails
Contents