Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
2006. DECEMBER 7, CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 5 Tini-diszkóval zárul a könyvhét programsorozata Füzesabonyban Gyermekkönyvheti rendezvényt szervezett a Városi Könyvtár Füzesabonyban. A programsorozat december 4-én kezdődött. Akkor nyüt A mese varázsa című kiállítás, és megtartották a Milyen városban szeretnék élni? című pályázat eredményhirdetését is. Kedden megnézhették a gyerekek Turpi mesejátékát a Pótkerék együttessel, amelynek címe a Mézes traktor, szerdán pedig kézműves-foglalkozásra várták a gyerekeket. A rendezvénysorozat holnap Tini-diszkóval zárul, amelyet a Művelődési Házban tartanak délután 5 órától este 8-ig. A könyvtárban egyébként egész héten nyílt internet-szolgáltatást biztosítanak a kis vendégeknek, vagyis minden 14 év alatti, internetezni tudó gyerek fél órát kalandozhat a világhálón. ■ gál józsefné, Füzesabony- Én feltétlenül megépíteném az uszodát. Minden forrást meg kellene mozgatni, nem igaz, hogy azt a kis önrészt ne lehetne előteremteni. Minimális rész szükséges az önkormányzat részéről, a többi pénzt megkapná a város. Állítólag azért nem épül meg, mert nincs rá önrész, s nem biztosított, hogy az üzemeltetése megoldható lenne. Szerintem ki lehetne adni bérbe, úgy tudom, lenne is, aki vállalná az üzemeltetését. Az önrész kérdéséről pedig annyit, hogy ha nekem ilyen sok pénzt adnának valamire, akkor azt a kevés saját erőt a föld alól is előteremteném, akár hitelből is. Fejleszteni kell, ez a jövő. Úgy tudom, hogy a hely, az előzetes tervek megvannak, biztos vagyok benne, hogy ki lenne használva az uszoda, az egész kistérségből jönnének ide. Én is rendszeresen járnék. Mindkét gyerekem Tiszafüreden tanult úszni, sokaknak lenne jó, ha nem más városokba kellene edzésre hordaniuk a gyerekeiket. ■ Viktor újból tanult járni gyógyulás Keresik a ritka betegségben szenv orstársait mm mmm Viktor orvosi papírjait édesanyja, Krisztina mutatja. Szeptember óta már négy kórházban kezelték a kisfiút Hatalmas műtéti seb éktelenkedik a tizenhárom éves Barta Viktor nyakán, a tarkójától a feje közepéig. Kiderült, ha nem operálták volna meg időben, egy hónapon belül kerekes székbe került volna. Szilvás Krisztina Barta Istvánná, Krisztina nagyon hálás. Mindenkinek, aki a segítségükre sietett az elmúlt hónapokban, és mindenkinek, aki gondol rájuk most is. Mert, mint mondja, sokan álltak mellettük, amikor négy gyermekük egyikéről, a 13 éves Viktorról kiderült, hogy nagyon beteg. Rengetegen érdeklődnek a hogyléte felől ma is, amikor talán már túl van a nehezén. A család mezőtárkányi otthonának hatalmas ebédlőasztalát beborítják az orvosi papírok, amelyek azokról a vizsgálatokról, műtétekről árulkodnak, amelyeken a fiúnak szeptember óta keresztül kellett esnie.- Újból meg kellett tanulnom járni - mondja Viktor. - Elaltattak a műtétekkor, nem fájt semmi, csak utána volt rossz, meg az a nagy kötés a fejemen. Megijesztettem szegény apumat is vele. Minden a nyár elején kezdődött. A szülőknek feltűnt, hogy Viktor nem úgy használja a bal karját, ahogyan kellene. Azt gondolták, talán elaludta, elzsibbadt. Végül a gyermekorvosnál kötöttek ki, aki pedig Egerbe, a neurológiára utalta őket. A vizsgálatok azt mutatták, hogy Viktornak izomsorvadása van. A bal kezében és a jobb lábában vannak olyan izomtónusok, amelyek elhaltak. Azóta összesen négy kórházban kezelték.- Budapesten az MR-vizsgálat kimutatta, hogy a nyaki gerinc és a nyúltvelő-gerincvelő határán két daganat van, amelyek sürgős idegsebészeti beavatkozást igényelnek - magyarázza az édesanya. - Szeptember közepén nyolcórás műtéttel sikerült mind a két tumort eltávolítani. Minden szépen alakult egészen október 8-ig, amikor Viktornál magas láz és erős fejfájás jelentkezett, majd hányás, hányinger. Az orvosok úgy vélték, hogy ez nem a műtét következménye, talán elkaphatott egy vírust, amelyet valamelyik testvére hozott haza az iskolából, óvodából. De hiába próbáltak meg nála bármit, nem múlt el a láza. Október 18-án pedig összeesett otthon. Rohammentővel vitték kórházba. Mire odaértek vele, zavart volt a tudata, érthetetlen a beszéde. Az első műtéttel két daganatot operáltak ki Viktor gerince mellől. A család köszöni az emberek segítséget A Barta család azt mondja, nem is tudják hogyan megköszönni azt a sok gondoskodást, az üdvözlőlapokat, amelyeket még személyes ismeretség nélkül is küldtek Viktornak. Volt, aki alapvető élelmiszerekből összeállított ajándékcsomagot juttatott el hozzájuk. Krisztina meghatottan mondja, hogy aki tudja, mivel jár egy hattagú család fenntartása, megérti, mennyire örültek neki. Férjével mégis azt kérik, pénzt ne gyűjtsenek számukra, nem fogadnák el A családtagok most kis karácsonyi asztali díszeket készítenek, hogy azokkal kedveskedve ■; próbálják meg valamelyest meghálálni a lelki támaszt, amelyet másoktól kaptak Mert fontos ugyan a pénz, de szerintük mégsem ez a lényeg.- Meglumbálták és egy hétig benn tartották, de nem javult az állapota - emlékszik vissza Krisztina. - Végül ismét Budapestre került, ahol egy CT- vizsgálat kiderítette, hogy a műtéti seb mögött egy ciszta található, ezért november 3-án újabb operáció következett. Sikerült a cisztát leszívni, a sebet kitakarították, és Viktor tíz nap múlva végre hazajöhetett. Ám azóta az ellenőrző MR-vizsgálat két újabb, pici daganatot mutatott ki a szabad hallójáratok és az ép dobhártyák között. Lézerrel még nem is lehet kezelni, és szerencsére halláskárosodást sem okoz. A diagnózis Viktorról: Reckling- hausen-es gyermek. Magyarországon állítólag mintegy 15 gyerek szenved ebben a betegségben. A szülők most olyan családokat keresnek, akiknek van tapasztalatuk ezzel a szindrómával kapcsolatban, hogy minél többet tudjanak meg a betegségről. Viktor egyébként köszöni szépen, jól érzi magát. Hiányoznak a társai, hiszen ebben a tanévben mindössze három napot járt iskolába. Rendszeresen tartja a kapcsolatot a barátaival, és tanárai is rendkívül segítőkészek: összeírták neki, hogy miből készüljön fel, hogy félévkor különvizsgát tehessen. Viktornak ugyanis feltett szándéka, hogy bepótolja az egész félévet, nem akar osztályt ismételni. HÍRSÁV Támogatást kapnak a makiári idősek maklár Az önkormányzat 2 ezer forintos karácsonyi támogatással szeretné a település idősebb lakói iránt érzett megbecsülését kifejezni. Minden, ez év december 31- ig a 62. életévét betöltött, makiári állandó bejelentett lakcímmel rendelkező lakos jogosult a támogatásra. Ők december 15-ig az Igazgatási Központban, a Templom tér 30. alatt vehetik át a támogatást hétfőtől csütörtökig reggel 8-tól délután 4 óráig, és pénteken 8-tól délig. Feldebrőn forgatott a Főtér stábja feldebrő A településen forgatott a Magyar Televízió Főtér című műsora. Felvételt készítettek a műemlék templomról, és megörökítették Palisca Mária fazekast is munka közben. Szabó Józsefné Ilonka néni elszavalta a „Feldebrő” című verset és szalagos fánkot sütött. A műsor december 10-én 9 órától látható az Ml-en. látványos ünnepi kivilágítás lesz kál Jövő héttől teljes díszében pompázik Kál. A falu vezetése minden évben hozzátesz valamit a korábbi ünnepi kivüágításhoz, így most életnagyságban, kivilágítva látható majd a Szent család a Fő téren. A háromkirályokon, Márián, a kisdedeit kívül pásztor, juh, bárány kutyával, sőt teve is lesz a csillagos ég alatt. A díszítést a település lakói saját maguk készítették a tanári kar segítségével. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁ5ÁRA SZERDA HEVES ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt irta: Rénes MarceU és Szilvás Krisztina Fotó: Lénárt Márton, Pilisy Elemér Tel.: 36/513-614 e-mail: marceU.renes@axelspringer.hu Randevú a Hírlap olvasóival találkozó Protokoll helyett több a praktikus információ Ipari parkot szeretne Abony fejlődés A közeli autópálya vonzó lehet a befektetőknek Mint azt már hírül adtuk, a megyét bejáró „Töltsön egy délutánt a Hírlappal!” elnevezésű sorozatunk keretében a minap Mezőtárkányban találkoztunk kedves olvasóinkkal, régi és új előfizetőinkkel. A helyi művelődési házban megrendezett eseményen Perjési Attila, az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának kiadóvezetője és Laczi Zoltán, a Heves Megyei Hírlap megbízott főszerkesztője beszélt a kiadó és a szerkesztőség kapcsolatáról, törekvéseinkről. Elhangzott: az élet folyamatos megújulást, alkalmazkodást követel tőlünk, s ez természetesen egy újságra is érvényes. A proto- koll-eseményekről való tudósítások helyett praktikus, használható információkkal szeretnénk szolgálni, színes, érdekes anyagokkal, amelyek adott esetben megmozgatják az embereket. Mindenkit érintő téma például a megélhetés, a munkahely, a család, az egészség. S mindezeket az olvasó szemével kívánjuk nézni. Újra jelentkeznek a lapban a települési oldalak, ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy egy adott közösség fontos történéseiről bővebben is beszámoljunk. A képi ele■ „Praktikus, használható információkkal szeretnénk szolgálni...” meknek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk. A levelezési rovat az elkövetkezőkben nem arra szolgál, hogy ott bizonyos emberek üzengessenek egymásnak. A rendezvényen a település októberben megválasztott új polgármestere, Tóthné Szabó Anita elmondta: úgy érzi, az előző időszakban keveset szerepelt a község a Hírlapban, s kifejezett törekvése, hogy ez a jövőben megváltozzon. Az újság és az önkormányzat így közelíthet egymáshoz. Más hozzászólók ezt azzal egészítették ki: az' elmúlt két hónapban több hírt olvashattak az újságban Mezőtárkányról, mint azt megelőzően két esztendő alatt összesen. ■ Füzesabony vezetősége utánanéz annak, hogy milyen feltételekkel járna az Ipari park cím megszerzése, ületve egy esetleges iparterület kialakítása.- Egyelőre a kezdő lépéseknél tartunk - mondja Laminé Antal Éva polgármester. - Itt megy el az M3-as, és azt láttuk, hogy ahol megépült az autópálya, oda betelepült az ipar is. Füzesabonyban ez nem így történt. Ennek oka, hogy nincs olyan terület, amely készen várja a befektetőket. Egy esetleges ipari park megvalósítása 2-3 év múlva lenne lehetséges, hiszen ehhez kell egy infrastruktúrával ellátott terület is. A park új munkahelyeket teremte- Az autópálya mentén általában könnyebben beruháznak a befektetők ne a környékbeliek számára. ■