Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-06 / 285. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 6., SZERDA KRIMI &BULVÁR&MŰS OR A százmillió nyomában áll az alku Már készülnek az adventi és a szilveszteri játékra is Laurentnek (középen) Gundel-Takács is nagyon szurkolt: a francia férfi ugyanis a játék idején munkanélküli volt WK1TTWIKB Két rab is sikeresen szökött meg idén A fegyencet, aki pénteken szökött njeg, jelenleg is keresik, ám rajta kívül még egy baranyai előállított tűnt el az elmúlt hónapokban Magyarországon, hogy a rendőrök e percben is körözik. A büntetés-végrehajtás statisztikája alapján összesen hat fogva tartott szökött meg ebben az évben, négyüket már elfogták. Negyvenezer forintért rámolta ki a boltot rablás történt egy fővárosi vegyesboltban. A XIV. kerületi árudában egyedül dolgozó 25 éves eladót pakolás közben egy tárggyal megütötte huszonéves támadója. Az ijedt nő kinyitotta a kasszát, s onnan a rabló majd 40 ezer forintot zsákmányolt. Huszonöt éves az akciócsoport A brfk 1981-ben alakította meg akció alosztályát. 1992- ben az addigi razziák ellátásával szemben alapfeladatként a kiemelt bűncselekményekkel kapcsolatos bejelentések forrónyomos felderítésére kaptak megbízást. @ további hírek: WWW. REGGEL. HU A iicitálós tévéműsor egyre népszerűbb. Már annyi a jelentkező, hogy a műsorvezető Gundel-Takács Gábor magánkalkulációja szerint akár 40 évig játszhatnék a játékot. Kérdés persze, mit tervez a TV2. Szabó Zoltán Attila A programigazgató sejtelmesen fogalmaz: „minden műsorral szemben az az elvárás, hogy megfeleljen a csatorna céljainak, piaci lehetőségeinek”. Azt persze Poich Lóránd sem titkolja, hogy „2006-ban biztosan egész évben fut a műsor, készül adven- „ ti és szilveszteri adás is. A 2007- | es struktúráról - fűzi hozzá - a I későbbiek során hozunk döntést”. Az óvatosság érthető, hiszen még a műfajban etalonnak számító Legyen ön is milliomos! esetében is többször sakkoznia kellett a rivális RTL Klub vezetőségének. Pontosabban: a tartósan magas nézettség reményében időről időre pihentették a programot. Közismert, hogy ez idő tájt is ezt teszik. A fentiek ismeretében joggal merül fel a kérdés, hogy a TV2- nél számolnak-e még az Áll az alkuval nagyjából azonos időpontban kezdődő Legyen ön is mü- liomosl-kvízzel, illetve egy új, minden eddiginél látványosabb vetélkedővel, amiről szintén lehetett már hallani kósza(?) pletykákat. Poich amondó: „önmagában ilyen információk ellen nem érdemes csatába indulni, de tény: amíg az Áll az alku és a Legyen ön is milliomos! egymással szemben futott, a TV2 játéka győzni tudott minden fontos célcsoportban”. A játék kétségtelen erénye, hogy kipróbált program. Eddig negyven országban készítették el a helyi változatot. „Bizonyos országokban több nyelven is fut, sőt - büszkélkedik a program- igazgató - az Egyesült Államokban például külön műsort készítettek a spanyol ajkú lakosságnak.” Itthon a legnagyobb nyeremény 100 millió forint volt, amelyet egy mindössze 19 éves fiatalember nyert meg nemrég. A legkisebb „nyeremény” összege 1, azaz egy forintot tett ki. „Többször vittek haza kis értékű tárgynyereményt, például locsolócsövet” - emlékezik Poich Lóránd. A sajátos műsorszerkezet miatt a játékosoknak olykor sokáig ki kell tartaniuk, mire hely- zetbe/képernyőre kerülhetnek. A legtürelmesebb versenyző „díjáért” Tibi bácsi (polgári nevén Zengő Tibor) indulhatna. Ő január elejétől volt adásban, de egészen szeptemberig nem került játékba. így csaknem kilenc hónapot töltött várakozással. Egy munkásra ráomlott a föld az autópájya építkezésen Rémmesébe illő történetről adott hírt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az Ecser és Maglód között épülő autópálya munkaterületén ráomlott a föld egy munkásra. Dobson Tibor tájékoztatása szerint a szerencsétlenül járt férfi több méter mély gödörben állt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között rázúdult a talaj. ■ Mire kimentették a munkást a tűzoltók, már életét vesztette. A kora délelőtti órákban tegnap még mindenki reménykedett abban, hogy valami csoda folytán megmenekülhet a férfi, a fővárosi és Pest megyei tűzoltók ezért is dolgoztak megfeszített tempóban a további omlás megakadályozásán, illetve a munkás kimentésén. Dobson azonban bő egy óra múlva már jelezte: „a férfi testét a tűzoltók ugyan kimentették, de a munkás életét vesztette.” Beli- cza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese is megerősítette az információt és közölte: közigazgatási eljárásban vizsgálják az 51 éves békési munkás halálának körülményeit. Szükség esetén szakértői vizsgálatot is kémek, és ha felmerül a gyanú, hogy mulasztás történt, akkor büntetőeljárást indítanak a munkáltató ellen. ■ ■ Volt olyan játékos, akinek locsolócső lett a nyereménye. rf1iv<*Y ififílünrtcÉfin M, JBjJuJö V JL U 9 C RTL KLUB 5.30 \Q 6.00 J 10.00 na 10.20 J 11.25 xjjjjj 11.35 fi WS Teleshop Reggeli Ébresztőshow Receptklub (ismétlés) Top Shop Receptklub 06-91-334-334 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! Benne: 12.00 Híradó 6.00 Stahl gyerekkonyhája 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos Játék 10.00 Teleshop 11.30 Hajrá, skacokl 11.50 Észbontó 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Napló '56 © 9.05 Pláza © (olasz sor. - 230/227-228.) 10.00 Napi mozaik 11.30 Feszti körkép 12.00 Híradó délben 5.50 Nap kelte 9.00 Közelítő 9.35 Sorstársak 10.00 Van öt perce? 10.05 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró VXASAT3 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Baywatch © (amerikai akciófilm-sorozat) 9.00 Halálblztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 6.00 Reggel 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 A barlangrajztól az internetig 10.15 Charly, majom... © 11.00 Teázzon a Kor Kontrollal 6.00 Kutyaábécé 6.40 Ássuk ki a csatabárdot! Az angliai csata 7.45 Kávékóstoló 8.15 Múzeumról múzeumra 9.25 Nukleáris készletek © 10.25 Tibet tava 11.25 Hízik a világ© Nagypályások © (amerikai vígjáték, 1995) Fsz.: Steve Guttenberg Disney-rajzfilm Csacska angyal A szembesítőshow © A kibeszélőshow © Híradó Esti kiadás 12.50 Ki segít a Mikulásnak? (angol-amerikai családi kalandfilm, 1985) 14.55 Jó barátok 15.55 Lisa csak egy van © 16.25 Az elveszett ereklyék... © 17.25 Everwood 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Kedd 21 13.05 Nemzetiségi magazinok 14.10 Szívek szállodája 15.00 Kormányváró 15.30 Allegro 16.05 Szívtipró glml © (ausztrál sorozat - 40/17.) 17.00 Híradók 12.00 Híradó délben 12.30 Kedd 21 13.00 Amerikába mentünk (magyar sorozat-3/1.) 13.30 Válaszd a tudást! 15.00 Vigyázz, kész, rajt! 15.25 Nap nyugta 18.00 Időutazók 12.10 A liliomlány © (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálblztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok© (amerikai krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Szerelmes földrajz 14.30 A Keresztény Múzeum kincsei 14.40 Látlelet a Földről © 15.10 Mikulásegér és a Rémszarvasok (amerikai mesefilm) 12.25 Kis gyerek - nagy pénz 13.20 Szőrös, tollas társbérlőink © 14.20 Kutyaábécé 15.00 Telefortuna 16.00 Kávékóstoló 16.30 Főzd magad! (1-2.) 17.30 Talp alá való városok 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt © = (magyar sorozat) W 21.15 A szökés© H (amerikai akciófilm-sorozat) Foggal, körömmel Fsz.: Dominic Purcell, Wentworth Miller 19.00 Megatánc + 19.05 Aktív Magazin © 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Áll az alku - Vetélkedő 21.15 Született feleségek© (amerikai vígjátéksorozat) Fsz.: Teri Hatcher 22.15 Egy rém rendes család Budapesten © (magyar vígjátéksorozat) 17.20 Bűvölet © (olasz sorozat) 55' 18.15 Jog-alap 18.20 Szomszédok (magyar sorozat) 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 Tv-taxi 20.05 TS- Bajnokok Ligája - labdarúgó-mérkőzés 22.55 Szerda este 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kultúrház 20.35 Eszmélet után Elégia József Attiláról (4/2.) 21.40 Kultúrház 22.05 A spanyol kertész (angol film, 1956) Fsz.: Dirk Bogarde 16.20 Maigret © 17.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill 19.35 Vidióták © (magyar show-műsor) 20.05 Pőreparádé © Kandi kamera kicsit másképp... 15.40 Charly, majom... © 16.25 Négyzetméter 17.00 Világunk 17.50 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Cinecitta © (olasz sorozat-26/22.) 20.00 Winky lova (holland film, 2005) 90" 18.20 Gyermekkórház, Glasgow © 19.20 Az Igazi Mikulás© 20.15 A 20. század 21.05 Múzeumtúrák Amerikában (1-2.) 22.15 Háborúk és módszerek © Lángol a világ - Keleten és Ázsiában 8 'H 22.10 Gyilkos elmék® (amerikai krimisorozat) 23.05 A főnök® (amerikai krimisorozat) 0.05 Reflektor © 0.20 Pokoli jég© (am. katasztrófafilm, 2003) 22.50 Vak igazság © (amerikai krimisorozat) 23.50 Tények este 0.20 Egy kis szívesség ® (amerikai vígjáték, 1994) 2.05 A bűn nyomában ® (amerikai krimi-dok.-sor.) 23.25 Kultúrház 23.55 Hírek. Időjárás 24.00 Sporthírek 0.05 Napló ’56 © 0.10 Szerelem a szomszédban (német tévéfilm, 2001) 87' Fsz.: Christine Neubauer 23.40 Záróra 0.35 Fehér névjegykártya (lengyel tévéfilmsorozat) Kibékülés 1.30 Vigyázz, kész, rajt! Pályakezdő fiatalok portréműsora 20.30 UEFA Bajnokok Ligája 1.00 Kukkolók® (amerikai thriilersorozat) 1.35 Vidióták © (ismétlés) 2.05 Vészhelyzet (ismétlés) 21.35 Híróra 22.35 Asszony a tóban © (amerikai krimi, 1947) FF 0.15 A XIV. század művészete (angol ismeretterj. sor.) Asienai Palazzo Pubblico 0.45 „A létet kell kibírni” 23.15 Légi ösvények © Kórház a levegőben 0.10 Sokoldalú soklábúak © (ismeretterj. sor., 5.) Ragadozó hangyák 1.05 Kölcsönkonyha visszajár (kanadai sor., 23.) 13.25 Nagypályások - amerikai vígjáték 22.15 Egy rém rendes...- magyar vígjátéksorozat O.IO Szerelem... - német tévéfllm 22.05 A spanyol kertész - angol film 17.25 Vészhelyzet - amerikai sorozat 22.35 Asszony a tóban - amerikai krimi /♦RTM j fullí»» jp| 19.20 Az Igazi Mikulás - ismeretterjesztő film 10.05 Lapzárta. 11.05 Ismétlések. 15.05 Európai híradó. 1530 A birodalom titkai. 16.05 Hírvilág. 1630 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 BBC Reporters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. MAGYAR ATV 1135 Közvetlen ajánlat 12.05 Lad bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Kvízaréna. 1625 Közvetlen ajánlat 17.00 lad bácsi konyhája. 1725 Vadak közelében. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Találjunk ki egy országot! 21.00 Friderikusz most 22.05 Dominó. 23.00 Híradó. Sport HAJLOZAT 1430 Unióssikereink itthon. 15.00 Grand prix. 1530 Mesteremberek. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Az ősz 17 pillanata. 1730 Csacska angyal (arg sor.). 1830 Marabunta-Gyilkos hangyák (am. akciófilm). 20.20 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Tüzes jég. 23.00 Halálos felfedezés (kan. thriller). 1.00 Mindörökké Júlia! FILMMÚZEUM 1130 Kalauz. 12.00 Privát filmek. 14.00 A gátfutásoktatása. 1420 Kajakosok. 14.45 Aranykor. 1525 Hollywoodi párok. 1620 Ginger és Fred (felir. olaszfilm). 1830Albumshow. 18.50 A Balaton kincsei. 19.30 Arabela (csehszl. sor.). 20.00 Ezekafiatalok (magyarzenés film). 2130 Snitt 22.00 E$ csók és más minden. MIOTMAX DISCOVERY 8.30 Mai helyzet. 8.45 Olasz labdarúgás. 10.15 NSA Junior Klub. 11.45 Angol labdarúgás. 14.00 Angol labdarúgás. 16.45 Ameri- kaifutball. 19.15 Mai helyzet 1930Fallabda- magazin. 20.00 Arany pillanatok. 20.15 Full contact magazin. 20.45 Angol labdarúgás. Newcastle-Reading. 23.00 Jégkorong 6.00 Rajzfilmek. 14.00 Bibi Blocksberg. 1430 Marcelino. 15.00 Bűvös kastély. 1530 Milo. 15.40 Maya és Miguel. 16.05 Tupu. 1630' Charley és Mimmo. 16.40 Bicsi bocs kalandjai. 16.50 BingésBong. 17.00 Babar. 1725 Hunyor-major. 17.55 Bibi Blocksberg 1825 Marcelino. 19.00 Milo. 19.10 Maya és Miguel. 13.00 Mutatványmániások. 14.00 Túlélték az elemek... 15.00 Brainiac. 16.00 Egyszer egy ilyet..! 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.. 20.00 Égi óriás. 21.00 Az utolsó 24 óra. 22.00Törvény- széki nyomozók. 23.00 Ötödik sebesség. 24.00 Hogy történhetett a baleset?