Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

3 2006. DECEMBER 30., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP HÍREK letölce KÖLTÖZNEK A polgár- mesteri hivatalból átköltözhetnek az önkormányzati dolgozók az ál­talános iskola épületébe. Liktor István polgármestertől megtud­tuk, hogy a hatósági engedélyeket sikerült beszerezniük. A hurcolko- dást a jövő hét végén megkezdik. A telefonok, számítógépek áttele­pítése érdekében Is megtették a szükséges lépéseket. Bükkszék KÖSZÖNTÉS Az önkor­mányzat vezetése a napokban fo­gadást adott azoknak a helyi vál­lalkozóknak, akik az év folyamán társadalmi munkával, felajánlá­sokkal segítették a község gyara­podását emelték a közös rendez­vények színvonalát. Zagyva Ferencné polgármester megkö­szönte a támogatást, majd tájé­koztatást adott a jövő terveiről. Erdőtelek díszpolgárok Azok, akik eddig a település díszpolgá­rai lettek, méltó megbecsülés­ben részesültek a közösség ré­széről. Fényképük a polgármes­teri hivatal falán kapott helyet. A legutóbbi testületi ülésen szüle­tett egy döntés: a díszpolgárok ingyenesen vehetik igénybe a he­lyi intézmények szolgáltatásait. Lőrinci ÉVBÚCSÚZTATÓ A tőlük megszokott vidámsággal búcsúz­tatták az elköszönő esztendőt a Városi Művelődési Központban működő selypi nyugdíjasklub tag­jai. Budai Istvánná klubvezető el­mondta: sikeres időszakot zár­tak, számos rendezvényen mű­ködtek közre szervezőként. Rendszeresen kirándultak, gyógyfürdőkbe, színházba jártak, és a városi eseményeken is jelen voltak. Jövőre is gazdag progra­mot terveznek. Nagyfádé TALÁLKOZTAK Immár másodszor rendezte meg a „Ka­rácsony Kupa” asztalifoci ver­senyt a Fidelitas helyi csoportja. Az eseményre a megye számos településéről érkeztek fiatalok, hogy részt vegyenek a megmé­rettetésen. A mintegy 100 fős vendégsereget a próbatétel mel­lett borkóstoló várta, az est jó hangulatáról két, fiatalokból álló zenekar gondoskodott. Poroszló ÚJ ELNÖK Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban elhunyt Deáki János, Poroszló díszpolgára, a helyi Honismereti Baráti Kör elnöke. A szervezet decemberi közgyűlésén Gaál Antalnét, a Vass Lajos Általános Iskola igazgatóját választották meg a kör új elnökévé. Pezsgő, virsli és bulizás szilveszter Vásárláskor soha ne dőljünk be a túl dcs^raknak Érdemes alaposan megnézni a kiszemelt áru címkéjét. A virslinél ügyeljünk a szavatosságra és a feltüntetett összetevőkre. Képünk illusztráció. H. András a szokott baráti kör­ben búcsúztatja az óévet. Rutino­san készül az idei vásárlásra:- A december 31-ei buliban a főszerep hagyományosan a hideg sülteké, s a salátáké. A virsli csak éjfél után kerül az asztalra. Ennél az ételnél fő szempont, hogy le­hetőleg jó minőségű, magyar ter­mék legyen. Pezsgőt csak egy po­hárral iszom, éjfélkor. Senkinek nem tanácsolnám, hogy átpezs­gőzze az egész éjszakát, mert an­nak beláthatatlan következmé­nyei lehetnek. Ami a szilveszteri asztalra való a babona szerint szilvesz­terkor érdemes lencsét főz­nünk, hogy jövőre ne legye­nek anyagi gondjaink. Aki teheti, vacsorára ropogósra sült malacot tálalhat, ami kitúrja a szerencsénket. A savanyú káposztából ké­szült korhelylevest, s a virs­lit éjfél után kínálhatjuk. Az előbbi jót tesz a másna­pos gyomornak, az utóbbi nem kíván nagy kulináris tudományt. A halételeket ilyenkor kerüljük, mert könnyen elúsztathatja a szerencsénket. Az emberek inkább az édes pezsgőt kedvelik Virslikínálat és árak Csomagolt Lédig (1 kg forintban) Baromfi 539­Sertés 670 299-599 Juhbeles­999-1250 Bécsi 1500­Kovács Imréné családja köré­ben, otthon szilveszterezik. Nem bízza a véleüenre a jövő évi kilá­tásokat. Az év utolsó napján szár­nyast nem ad az asztalra, mert az elrepítheti a szerencsét:- Évéit óta minden szilvesz­terkor főzök lencsét, mert hinni szeretnék a babonában, hogy ez anyagi bőséget hoz jövőre. Va­csorára ropogós sült malacot tá­lalok, hogy kitúrja a szerencsén­ket. A virslivel idén óvatosabban bánok. A sok, átcímkézett élemiszert próbálom elkerülni. Kizárólag a megbízható hente­semnél vásárolok, s csak ma­gyar terméket. A nagyobb bevá­sárlóközpontokban már napok óta öles betűkkel hirdetik az ol­csó szilveszteri virslit, amelynek kilóját már 299 forintért is meg­kaphatjuk. A fogyasztóvédelmi szakember viszont azt ajánlja, hogy ne dőljünk be a csábító áraknak. Feltétlenül vizsgáljuk meg a csomagoláson a szavatos­ságot, s a címkén feltüntetett összetevőket. Ha a feliraton öt­nél több E betűt, ízfokozót, ke­a pezsgőből idén is széles a kínálat. A gyöngyöző bornak nevezett, alacsony alkohol- tartalmú, import italhoz már 350 forintért is hozzájutha­tunk, aki viszont minőségi pezsgővel szeretne koccinta­ni, az már 500-600 forintért is megveheti a magyar már­kát. A gyermekeknek a leg­különfélébb gyümölcsízek­ben, 250-300forint körül vásárolha- , I lünk, óvakod­junk a terméktől, mert húst leg­feljebb nyomokban tartalmaz­hat. A hentesüzletekben csak a napokban pakolták ki a szilvesz­teri virslit. A hagyományos sertésvirsli kilója általában 300 és 600 fo­rint között kapható, míg a ked­velt juhbeles, vagy bécsi virslit 1000-1500 forintért kínálják. tunk gyermekpezsgőt, bár a címkét itt is érdemes átbön­gészni, a gyanús adalék­anyagok miatt. Gyöngyösön akad olyan üzlet, ahol 100 féle pezsgőből választhatnak a vásárlók. A legolcsóbb 300 forint, ám akad olyan külön­leges francia pezsgő is, amelynek palackját 1 Öt ezer forintért vihetjük haza. Az emberek legírikább az édes pezsgőket részesítik előnyben. . szobáit és éttermeit már jó előre lefoglalták. A Hotel Eger Park Szálloda és Konferencia-központ 360 személyes éttermében már nincs hely, s a szobákat értékesí­tették. A Hotel Flóra 300 fős étter­me és szobái ugyancsak elkeltek. A kisebb szállásadók belföldi, ba­ráti társaságokat fogadnak. ■ ÁLLÁSPONT Vérünkben van a túlélés nem tudom, létezik-e valami­féle genetikai alapja a ma­gyarságunknak, akadnak-e speciális magyar gének. Azt viszont zivataros történel­münk bizonyítja, hogy vala­mi egyedi túlélési ösztön hajtja előre népünket. Mert bármilyen megpróbáltatások is sújtották az évszázadok során, mindig sikerült talpra állnia, újrakezdenie. Még a semmiből is. Ezt pedig nem sok kis nemzet mondhatja el magáról. szeretünk azonban panasz­kodni. Pláne azzal összefüg­gésben, hogy rosszul élünk. Pedig tudhatjuk, hogy aki­nek nem üres a pénztárcája, az már a világ népességének legkiváltságosabb tizedéhez tartozik. Mégis többségében szinte programozottan elége­detlenek vagyunk. Valószí­nűleg azért, mert évtizedek óta mást sem hallunk or­száglóinktól, minthogy pár szűk esztendőt kell túlélni, aztán jobb életünk lesz. Most is ilyen periódust ígérnek. Kevesebbet érő fizetést és magasabb árakat. Miközben a korábban gondoskodó ál­lam képe lassan teljesen szertefoszlik. Ami eddig lát­szólag ingyen volt, azért ~ mostantól mélyen bele kell nyúlni a zsebünkbe. de mindez úgy tűnik, csak ideig-óráig bosszantja az át­lag magyart. Ezt bizonyítja például az elképesztő mére­teket öltő karácsonyi költeke­zés. Európa gazdagabb felén fel sem tudják fogni, ilyen alacsony jövedelemből ho­gyan él viszonylag elfogad­ható szinten az ország több­sége. Vagy mennyi Erzsi né­ni és Pista bácsi tengődik köztünk, aki kis nyugdíját képes úgy beosztani, hogy azt már oktatni lehetne. erre csak egy magyarázat létezik: vérünkben van a túlélés. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Forgalmi korlátozások lesznek a megye útjain Az új év első napjától megyénk útjain továbbra is érvényben lesz a korábban bevezetett for­galomkorlátozások közül több is. így a 3. számú főúton Hatvan­ban, a Rákóczi út, a Gábor Áron utca és a Bajcsy-Zsilinszky utcai csomópontban a jelzőlámpát ki­építették, de a készülék, a forga­lomba helyezéséig sárga villo­gó üzemmódban fogadja a köz­lekedőket. Egerben, a 25. számú főúton, a Mátyás király úton a K2 Ipari Park összekötőút csomópontjá­nál útszűkület, úton folyó mun­kák, előzni tilos és 30 km/óra sebességkorlátozás vár az autó­sokra, motorosokra. A jelzőlám­pák pedig az építkezések miatt nem működnek. Lőrinci belterü­letén a 2401. és a 2133. számú összekötőutakon szenyvízvezé- téket fektetnek. Ezen az útsza­kaszon ugyancsak útszűkületet találnak, emiatt a 30 km/h se­bességhatárt nem léphetik át és előzni is tilos. Mátrafüred belterületén is szennyvízvezetéket építenek, ezért a 2419. számú összekötő- útón 30 km/h sebességkorláto­zást, előzni tilos, útszűkület, úton folyó munkák jelző táblá­kat helyezett ki a Magyar Köz­útkezelő Kht. A munkálatok mi­atti forgalomváltozások okán a jelzett helyeken fokozott óvatos­ságot kér a közlekedőktől a köz­útkezelő. ■ Rászorulóknak gyűjtöttek. Az egri Deák Ferenc Római Katolikus Álta­lános Iskolában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat százötven ajándék- csomagot osztott ki a rászoruló gyerekek számára. A gyűjtés decem­ber 10. és 20. között zajlott három nagy áruházlánc üzleteiben. Az adományokat 14 általános iskola diákjai között osztották szét. ■ Nem okozott gondot a hó a közlekedésben Folytatás az 1. oldalról Az Állami Közútkezelő Kht terü­leti diszpécsere a kora délelőtti órákban arról tájékoztatott, hogy az utakon a burkolat helyenként sónedves, latyakos, a mellékutak havasak. A lehullott csapadék se­hol nem okozott gondot. Nem volt fennakadás az önkor­mányzati utakon sem. Egerben néhány kevésbé forgalmas utca ugyan havas maradt, de a frekT ventáltabb szakaszok a síkosságmentesítés hatására jól járhatóak voltak. Ferenczy Ta­más, a Városgondozás Kft. üzem­egység-vezetője elmondta, hogy már a szerda esti kisebb jegese- dés idején is szórták az utakat A városi kezelésű utak, járdák és köztereületek gondozásában fon­tossági sorrendet ír elő a szabály­zatuk. E szerint előbb a mentők, tűzoltók vonulási útvonala, utá­na az autóbusz vonalai, illetve a' gyűjtőutak következnek. A megyeszékhely jellegzetes­sége az is, hogy igen nagy járda­felülettel rendelkezik. Ezért a buszmegállók és egyéb forgal­mas gyalogjáró helyek környé­kén (ládákban) síkosságmen­tesítő anyagokat helyeztek ki már november 15-ét követően. Azt pe­dig továbbra is rendelet írja elő, hogy a tulajdonosok, Uletve bér­lők kötelesek csúszásmentessé tenni a saj át ingatlanuk vagy bér­leményük előtti területet. ■

Next

/
Thumbnails
Contents