Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-28 / 302. szám

4 SAJTÓ ÉS TANULÁS 2006. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP m A szilveszteri buli után nagy munka vár Lolára A fiatal hatvani énekesnő, Lo­la a szilvesztert is munkával tölti. Az év utolsó napján is több fellépése lesz az ország különböző pontjain. Ennek el­lenére az év végi bulit ő sem hagyja ki.- A barátnőmmel december 30-án Budapesten elmegyünk valahová szórakozni Hogy hol leszünk, azt még nem döntöt­tük el - mondta a tinik sztárja. A tizenéves énekeslány már most a jövő évet tervezi: janu­árban készíti új lemezét. Szá­mára most az a legfontosabb, hogy az album jól sikerüljön. Az éneklés, az új lemez, va­lamint a legújabb videoklip forgatása mellett Lolára még egy jelentős esemény vár, ugyanis jövő májusban érett­ségizik. Éppen ezért a munka mellett jelentős szerepet kap majd a tanulás is, hiszen ah­hoz, hogy Lola továbbtanulási tervei megvalósuljanak, egy jó érettségi bizonyítványra is szüksége lesz. Koccintsunk koktéllal i n % Ä > *®Sl Fehér Agnes tanárnő {a kép bal szelén) vezetésével a táncházban ropták a tanulók Az év utolsó napja, az éjféli koccintás miatt is különleges alkalom. A szilvesztert egy dé­ligyümölcsökből készített kok­téllal teheted még emléke­zetesebbé. ^ Hozzávalók: 2 nagy narancs, 4 kockacukor, 4 mandarin, 2 nagy ba- y nán, 1 grépfrút, 1 cit- / rom, 20 dkg porcukor, í 1 kiskanál konyakom­má, 5 dl szénsavas na­rancslé, 11 szénsavas to­nik. A narancsokat megmos­suk, majd a kockacukor­ral ledörzsöljük a héját. V, A narancsolajos cukrot bó- léstálba rakjuk. Egy könnyed mozdulattal hozzátesszük a meghámozott, felkarikázott banánt, a kis kockákra vágott narancsot, manda­/ f rint és a grépfrút ki­facsart levét, és bele­öntjük a konyakaro­mát. Az egészet óvato­san összekeverjük. A tá­lat lefedve a hűtőszek­rénybe tesszük. Leg­alább fél napig érlel­jük. Közvetlenül fo­gyasztás előtt beleöntjük a szénsavas italokat, és azonnal tálalhatjuk. Filmajánló: A tégla Az ír maffia legtehetségesebb fiatal tagja felvételizik a Massachusetts! Rendőrakadé­miára. De nem azért, mert jó útra akar térni: azt a feladatot kapta, hogy legyen tökéletes rendőr, szerezzen magának egyre magasabb rangot a tes­tületben, és jelentsen mindent igazi megbízóinak. Ám egy másik fiatal rendőrtiszt hason­ló feladatot kap: neki Boston nagyhatalmú bűnszövetkeze­tébe kell jelentkeznie, hogy ott lehetőleg a keresztapa közelé­be kerüljön. A két beépített ember jól végzi a munkáját. Túl jól. Mindketten új társakra, új szö­vetségesekre találnak munká­juk közben, de nem felejtik, ki adta ki az eredeti parancsot. És mindketten sejteni kezdik, hogy az ellenfélnek is van egy kéme a közelükben: amelyi­kük hamarabb leleple­zi a másik kémet, az talán életben marad­hat végül. A film a hongkongi Szigorúan piszkos ügyek című trilógia első részének remake-je. A főbb szerepekben Leonar­do DiCapriot, Matt Damont és Jack Nicholsont láthatjátok. Ha minden héten olvasod a SÉTA-oldalt, értékes ajándéko­kat nyerhetsz. Kérdéseink mindig az előző csü­törtöki lapszá­munkban megjele­nő diákírásokhoz kapcsolódnak. Kérdésünk: Müyen állat gazdája Eragon? A helyes válaszokat január 3- ig levélben (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8.) vagy e-mail-ben (marianna.juhasz@ axelspringer.hu) várjuk. A ne­ved mellett tüntesd fel az életkorodat is! Előző heti játékunk he­lyes megfejtése: Bahor Bea. A jó válasz beküldői közül egy mozijegyet nyert rékasi Nikolett (heves) , aki a gyöngyösi Cinema Bridge moziban (Pá­ter Kis Szaléz u. 22., 500-475) nézhet meg egy filmet. Gratu­lálunk! Egy napon át csak fociztak diáknap Tánccal, versenyekkel búcsúztak az óévtől a szünet előtt A hatvani Széchenyi István Köz- gazdasági Szakközépiskolában a 2006-os évet diáknappal zártuk. A december 21-ei rendezvényt reggel 8-kor kezdtük a CIT-CAR Tánccsoport Egyesület latin tán­cokból összeállított bemutatójá­val. A három elsős osztály bemu­tatkozását követően a 2006. de­cember 2-ai Alapítványi bál né­hány műsorszámát idéztük fel. A programok között mindenki ked­ve szerint válogathatott: táncház, színház, daltanulás, aerobik, activity, ügyességi, műveltségi vetélkedő, számítógépes produk­tum közül. Az iskola színjátszó köre az énekkarral közösen bet- lehemes játékkal alapozta meg karácsonyváró hangulatunkat. Az összetett versenyben a 11/B osztály nyerte el a fődíjat, a csokitortát, de minden osztály ju­talomban részesült. A diáknap programjaival pár­huzamosan 9 órakor kezdetét vette a maratoni, 24 órás foci. A versenyre 150 diák, 20 fiú-és há­rom lánycsapat nevezett be. Hat­van egész környékéből jöttek a versenyzők. Kritérium volt, hogy a csapatban legyen leg- $ alább egy Szikszi-s volt vagy Imvti \ jelenlegi diák. A meccsek 2-szer 7 perce­sek voltak, ami lehet hogy így ke­vésnek hangzik, de azoknak akik ott voltak, néha soknak tűnt. A rendezvényen különö­sebb rendzavarás nem történt, csendben lezajlott az esemény. Erről a folyamatosan járőröző rendőrség és polgárőrség gon­doskodott. A rendezvényen az orvosi ellá­tás is biztosított volt, de szeren­csére kisebb ficamoknál nem tör­tént nagyobb baleset. A szerve­zők, Lipkovics Gábor igazgató úr, Virágné Király Anikó tanár­nő, Király Attila és Gulyás Jó­zsef tanár úr igen kitettek magu­Vidám, tréfás színpadi jele­nettel szóra­koztatták egymást a diákok kért. Gondoskodtak 24 órás focis pólókról, üdítőkről és szendvi­csekről, valamint a jó hangulat­ról. A meccsek közben zene szólt, így doppingolva a játéko­sokat Sajnálatos tény, hogy az iskolá­nak nem volt tanári válogatottja. Egyedül Tusnádiné Kiss Erzsé- bet tanárnő vállalta a nemes fel­adatot, így segítve saját osztálya női csapatát. Remélem a tavasz- szal megrendezendő újabb 24 órás focin már a tanárok is rúg­ják majd a bőrt. ■ Pillér Zsanett, Karácsondi Viktor, SZIKSZI Tréfás fejtörő kvíz a diáknapról 1. Mi az? Néha egész, néha fél? (Hold) 2. Pontosan hány lába van a százlábúnak? (Ki tudja azt megszámolni...) 3. Mi az? Kicsi, sárga és veszé­lyes. (Kis csibe gépfegyverrel) 4. Mi az? Földobjuk piros, le­esik semmi. (Télapó megfogta az Isten lábát) 5. Mi az? Kicsi, zöld tangóban van. (Fiúk a Fábry show-ban) 6. Mi az? Hosszú, barna és bü­dös, „sz”-szel kezdődik, „r" a vége. (Szivar) 7. Miért nem növeszt a hal ha­jat? (Mert soha nem szárad­na meg) 8. Mi az? Piros és árt a fogak­nak. (Tégla) 9. Mi az? Beleszívsz, elkábulsz. (Mari hónalja) 10. Hol lakik az alkoholista? (Az üveghegyen túl) 11. Miért hagyja nyitva terhes szőke nő a kórház ablakát? (Várja a gólyát) 12. Mi az? Piros és a fiúknak is megjön. (A Mikulás) 13. Mi a különbség EJ és a férj között? (ET hazatelefonál..) 13+1. Mit kell adni annak az orrszarvúnak, amelyiknek megy a hasa? (Utat) MézeskalácssiitésA hatvani Széchenyi István Közgazdasági Szakközépis­kola tanulói, dolgozói nevében mondunk köszönetét a december 6-ai mé­zeskalácsért, amivel a Mikulás mindenkit megajándékozott. A finomsá­gok készítőinek, a képen látható diákoknak köszönjük az áldozatkész munkát, amellyel új hagyományt teremtettek iskolánkban. ■ Fehér Ágnes és lüsnádiné Kiss Erzsébet, tanárok PROGRAMOK Bábkészítő foglalkozás a legkisebbeknek egek Törpölő címmel kisisko­lásoknak tartanak kézműves­foglalkozást ma a Forrás Gyermek- és Ifjúsági Köz­pontban. A délelőtt 10 órakor kezdődő program során a részt vevő gyerekek fakanál­bábokat készíthetnek. Az év utolsó éjszakai túrája gyöngyös A gyöngyösi Kékes Turista Egyesület december 31-én óévbúcsúztató éjszakai túrát szervez a Mátrában. A kirándulók 18 órakor indul­nak az autóbusz-pályaudvar­ról, és várhatóan újév napján hajnali 2 órakor érkeznek vissza a városba. A túrázók az új esztendőt a Sár-hegyen köszöntik. Focikupa minden korcsoportban EGER II. Víg László Szilvesz­teri Labdarúgó Kupa Tornát rendeznek ma és holnap a Kereskedelmi, Mezőgazdasá­gi és Vendéglátóipari Szak- középiskolában. A program résztvevői három korcsoport­ban, kis-, nagy- és nosztalgia korosztályban mérik össze focitudásukat

Next

/
Thumbnails
Contents