Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-27 / 301. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 27., SZERDA iflifiiififfgfi; Segítsünk a gyerekeknek! A Magyar Televíziótól már megszokott, hogy gyűjtést rendeznek a beteg gyermekeket ellátó intézmények számára az Aranyág című műsorban. Ez dicséretes és felemelő vállalkozás. Egy-egy alkalommal milliók is összegyűlnek. A képernyő alatt futó szövegből kiderül, hogy a hatalmas pénz kis összegekből adódik össze. Persze, előfordul nagyobb adomány (talán még a kulisszák mögött is), de nem ez a jellemző. Pedig kinek segítsünk, ha nem a beteg gyereknek? Sajnos, ezt használják ki sokan: megállítanak az utcán, csengetnek a lakás ajtaján, hogy gyermeknek gyűjtenek. A tanácsom, ha valaki adományt akar adni ilyen célra, az tegye meg az Aranyág műsorán belül. Az oda fizetett pénz valóban jó helyre kerül. Az utcai gyűjtéseknél pedig kérjen sárga csekket, s ne lepődjön meg, ha azt hallja: pont most fogyott el. Egyébként nem tudni, hogy a pénz hol, kinél „gyógyít”. H. ÁGNES EGER LEVÉLCÍMÜNK: HEVES MEGYEI HÍRLAP SZERKESZTŐSÉGEI: 3301 EGER, PE 23. Beköltözhettek új otthonaikba a nyertes családok Kerecsenden a romaintegrációs modellprogram keretében elkészült az a három felújított lakás, amelyet az önkormányzat szociális bérlakás céljára alakított ki olyan fiatal romacsaládok számára, akik üy módon kapnak segítséget az önálló életkezdéshez. A három szépén rendbe tett otthont az ünnep előtt adták át azoknak a szerencséseknek, akik a helyhatóság által kiírt szigorú pályázati feltételeknek megfeleltek. A község központi részén (a Fő úton) megvett, s rekonstruált házakba olyan családok költözhettek be, melyeknek felnőtt tagjai képesek vállalni az ingatlanok fenntartásával kapcsolatos költségeket ■ Nem otthon karácsonyoztak távollét Megszokta ás tudomásul veszi a család az ünnepi beosztást Az utasok nagyon hálásak voltak Gábor Jánosnak és kollégáinak azért, mert elszállították őket szeretteikhez az ünnepnapokon Folytatás az 1. oldalról Mátraballára, Pétervásárára, Parádfürdőre, Tófalura, Verpe- létre szállította az utasokat az Agria Volán járatain Gábor János autóbuszvezető. Nyugodtan kijelenthető, hogy egész karácsony alatt.- Huszonnegyedikén és huszonhatodikén is dolgoztam - közli mosolyogva a volán mellől. - De 25-én itthon volt Pestről a kisunokám, akkor együtt lehetett a család, volt finom ebéd. Egyébként megszokták már, hogy ilyen a munkabeosztásom. Az ünnepek alatt közepes utaslétszám volt. Az utasok közül többen is megköszönték a munkámat. Sőt, volt egy olyan néni, aki egy szem szaloncukorral is meglepett. A mentőknél 12 órás szolgálatban látják el feladatukat a dolgozók. Patkó András mentésirányító elmondja, hogy a karácsony békében, nyugalomban telt el. Egy baleset volt, még a szentestét megelőző nap hajnalán. Vasárnap 5.30-kor Kerecsend és Kál között egy személyautó borult fel, amiben hatan utaztak, súlyosan és könnyebben sérültek.- Országosan több volt idén szenteste az öngyilkosság, de Heves megyében egy sem volt - jegyzi meg Patkó András. - Az éjszaka nyugodalmasan telt, és az ünnep második napja szintén. Elégedettek lehetünk, ha így télik a szilveszter is: Bár attól egy kicsit jobban félünk. A családom harminc év Egy szörnyű, munkahelyi baleset miatt került a traumatológiára az erdőkövesdi nagy JÓZSEF.- December nyolcadika óta vagyok itt - meséli a felkötött karú férfi. - Noszvajon az útalatt már megszokta, hogy sokszor az ünnepeket is a munkahelyemen töltöm. Szalóki Ákos van ügyeletben 26-án a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Arról beszél, hogy ez a karácsonyi második nap csendesen telik. Jelentősebb esemény nem volt. Egerből jeleztek tűzesetet, egy műanyag karáburkolatot kellett átfúrnom, de a ßro elkapta a kezemet. Három nyűt, darabos törésem keletkezett. Eddig három műtéten vagyok túl, de az orvos szerint további 5-10 még várható. A sérültet rendszeresen látogatja a családja, s mint említi, már a főnökség is bement hozzá a munkahelyéről.- Gyakori vendég vagyok itt a traumatológián - teszi hozzá Nagy József. - Abban a hatágyas kórteremben, ahol vagyok, már mindegyik ágyon feküdtem. Igaz, nem karácsonykor. csonyfa kapott lángra, de mire a kollégák kiértek a helyszínre, a lakók már eloltották a tüzet. Ezzel együtt a lakásban 500 ezer forintnyi kár keletkezett. Kora este egyébként a Barkóczy utcában is várták a tűzoltókat, mert az egyik lakásban égő gyertya lángra lobbantotta a környező berendezési tárgyakat. A hevesi egység sem pihent, őket egy szá- razfű-tűzhöz hívták. ■ ^ ' <■- Régóta dolgozom a cégnél - említi meg Szalóki Ákos -, így a családom megszokta, hogy esetenként ünnepeken is beosztanak. Most szerencsém volt, mert a szentestét és karácsony első napját velük tölthettem. Soltész Bálint, r. főhadnagytól, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudjuk, hogy 24-én hajnali 5.30-kor történt a 3. számú főúton az a baleset, amelyről a mentő ügyeletesétől már értesültünk. Az autó ismeretlen okból elhagyta az úttestet és felborult Kerecsend közelében. A kocsiban utazó 6 személy közül öten súlyosan, egy valaki könnyebben sérült. A baleset körülményeit a Füzesabonyi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja. ■ ■ Volt egy néni, aki egy szem szaloncukorral is meglepte az autóbusz vezetőjét Még a szilveszter is a traumatológián találja KoHátozzák a forgalmat a megye több közúlján December 31-élg a 3. számú főúton Hatvanban, a Rákóczi út, a Gábor Áron utca és a Bajcsy- -Zsilinszky utcai csomópontban a jelzőlámpát kiépítették, de a készülék, a forgalomba helyezéséig sárga villogó üzemmódban fogadja a közlekedőket Egerben, a 25. számú főúton, a Mátyás király úton a K2 Ipari Park összekötőút csomópontjánál útszűkület és 30 km/óra sebességkorlátozás vár az autósokra, motorosokra. Lőrinci belterületén a 2401. és a 2133. számú összekötőutakon ugyancsak útszűkületet találnak, emiatt a 30 km/h sebességhatárt nem léphetik át és előzni is tilos. Verpelét és Kisnána között jobb oldalon a burkolat beszakadása miatt félpályás útlezárás lassítja a közlekedést. Mátrafüred belterületén a 2419. számú összekötőúton szennyvízvezeték építése miatt 30 km/h sebességkorlátozást jelző táblát helyezett ki a Magyar Közútkezelő Kht. Az említett munkálatok miatt itt is tilos előzni az útszűkületben. ■ Csapatépítés: vetítés helyett inkább építés Egye inkább terjed a hazai cégek, vállalkozások, társaságok között is a csapatépítő tréningek új divatja. A korábbi hosszú hétvégés „fejtágítás” helyett jótékony cél érdekében fizikai munkát végeznek az adott cég alkalmazottai. Az idén Gyöngyösön és térségéban több ilyen akciónak is örülhettek a kedvezményezettek. A nyáron a Microsoft hazai képviselete a gyöngyösi Arany János Általános Iskola sportudvarát újította fel. A Magyar Nemzeti Bank mintegy 80 munkatársa Karácsondon, a leendő autista majorság területén végeztek kerítésépítést Legutóbb a budapesti Art of Progress Fejlesztési Központ tucatnyi alkalmazottja ragadott szerszámot, hogy csapatépítés címén a januártól emelt létszámmal működő Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának gyöngyösi épületét tegyék alkalmassá az új gondozottak fogadására. ■ Egész esztendőben másokért tettek szeretetet adnak A szociális munka önkéntes embereit köszöntötték Első díjat nyertek a mérai természetbarátok Vannak, akik a véradómozgalomban, illetve az elsősegély- nyújtás fogásainak a megismertetésében jeleskednek. Mások a szociális területen végeznek példamutató munkát - mondta az évzáró ünnepségen Gortva József igazgató. A Magyar Vörös- kereszt megyei vezetője ezúttal azokat az önkéntes segítőket köszöntötte, akik Egerben és körzetében a karitatív szervezet titkáraiként, szervezőiként, s az ifjú vöröskeresztesek iskolai patronáló tanáraiként tevékenykednek. ők azok, akik adományokat gyűjtenek és osztanak a rászorulóknak. Akik tombolát árulnak, hogy nyári táborokat Hangulatos táncbemutatót tartottak az eseményen részt vevőknek az szervezhessenek beteg, vak és egerbaktai gyermekek. Viszonzásul a felnőttek jótékonykodásaiért. gyengénlátó, illetve hátrányos helyzetű gyerekeknek. Mint Kosik Mária, az egri területi szervezet koordinátora elmondta, az önkéntesek - köztük diákok és az idősebb korosztály tagjai - az ünnepeket megelőző áruházi akcióban 201 ezer forintot gyűjtöttek azok számára, akik ennek az adománynak a révén érezhetik meg a karácsonyi szeretetet. Viszonzásként - sorstársaik képviseletében - a Hétszín Virág Lakásotthon Egercsehiben és Egerbaktán élő lakói adtak műsort. Az önkéntesek szórakoztatói között voltak az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tehetséges tanulói is. ■ Mozgalmasan telt a december a tarnamérai iskolások életében. A hónap elején az alsó tagozatosok kedves jelenetekkel, versekkel, tánccal, a felsősök vidám csasztuskákkal köszöntötték a Télapót és négy morc krampuszát. December 8-án az intézmény természetbarát szakkörének képviselői Egerben, az Életfa Környezetvédő Szövetség által szervezett Zöld Mikulás rendezvényen az őszi feladatsoruk értékelésekor első díjat vehettek át, már második éve. Aznap a diákönkormányzat Mikulás-diszkót rendezett, ahol kedvükre mulathattak kicsik és nagyok December 11-étől egy hatodikos tanuló ötlete alapján az iskolában működő „Sportolással, szórakozással az egészséges életmódért” Alapítvány Pus- kás-emlékkupát hirdetett a felsős osztályok körében. Később a gyerekek által készített ajándéktárgyakból rendeztek jótékonysági karácsonyi vásárt, volt adventi kézművesdélután, fazekasság, méhviaszgyertya- készítés, mézeskalácssütés és felelevenítették a regölés néphagyományát is. A karácsonyi rendezvényen az iskolások együtt ünnepeltek a Tarnamérai Nyugdíjas Klubbal. December 21-én a 7-8. osztályosok a Hevesen tartott Mátyás Ferenc kézilabda-emlék- tornán is részt vettek. ■ A 1 I i