Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-02 / 282. szám

5 2006. DECEMBER 2., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE Kossuth-osok szép sikere a történelmi vetélkedőn A füzesabonyi Teleki Blanka Ál­talános Iskola ebben az évben ünnepelte alapításának 50., va­lamint névadója születésének 200. évfordulóját. Ebből az alka­lomból hívták Heves megye álta­lános iskoláinak tanulóit törté­nelemversenyre Teleki Blanka és kora címmel. Az ötfős csapa­toknak a magyar történelem egyik legizgalmasabb korszaká­ból, az 1806-tól 1867-ig tartó idő­szakból kellett felkészülniük. A verseny döntőjét a magyar nőnevelés megteremtőjéről el­nevezett Teleki Blanka Általá­nos Iskolában rendezték meg. Az igen jó hangulatú megméret­tetésen a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola „Hölgykoszo­rú” elnevezésű együttese a ki­lenc csapat vetélkedésében - a házigazdák együttese mögött - a második helyet szerezte meg. A csapatot a 8/b osztály tanu­lói, Cserkuti Réka, Harsányi Boglárka, Horváth Debóra, Molnár Krisztina és Szilágyi Fanni alkották. Felkészítő taná­ruk Sánta László volt. ■ VANCSIK ANNAMÁRIA, Boldog- Településünk hasonló problé­mákkal küzd, mint a környező, hasonló nagyságú községek többsége. Jó lenne, ha a fiatalok nem vándorolnának el, ezért számukra meg kellene teremte­ni a helyben maradáshoz szük­séges feltételeket. Ilyenek pél­dául az első otthonhoz való ju­tás, az építkezés támogatása, va­lamint a szabadidő kulturáltabb eltöltésére irányuló intézkedé­sek meghozatala. Az utóbbihoz a vállalkozói réteg bevonására is szükség lenne. Régebben ar­ról is szó volt, hogy vasútállo­mást kap a falu, de tudom, ez számos nehézségbe ütközik. És fontos lenne a hagyományok ápolása, amit manapság, sajnos, már csak az idősebb korosztály és néhány lelkes fiatal vállal. Á színjátszó csoportra viszont na­gyon büszke vagyok. ■ Az önállóság első lépései KEREKHARAszjjjpf eladatok már bőven akadnának, de pénz még nincs A polgármesteri hivatal mellett az óvoda az egyetlen intézménye az új községnek. Szeretnék, ha nem jutna az iskola sorsára. Önállóság már van, a fel­adatok is adottak, ám a jövő évi pénzügyi lehető­ségeket még a polgármes­ter sem látja tisztán. Ami biztos: a leválást segítő kampány ígéreteit nehéz lesz betartani. Tari Ottó Kerekharaszt leválását követően a helyiek közül többen - így Tóth László, Sáfrán Józsefné, Bartha Antal és Bursi Attila - úgy vélekedtek, hogy elhamar­kodott döntés volt az elszakadás.- A korábbi ígéretek nagy ré­sze ugyanis megfelelő anyagiak híján beválthatatlan - mondták. Tüdja ezt Szabó Ádám polgár- mester is, ezért a jövőt illetően csínján bánik a szavakkal. „Mentségére” szól, hogy ő maga annak idején nem vett részt a le­szakadást előkészítő bizottság munkájában. Sőt, hatvani önkor­mányzati képviselőként úgy ítél­te meg, hogy a város részeként biztatóbbak lennének a kilátá­sok. Ám a választásokon - egye­dül induló jelöltként - a község­vezetői székbe került, ami azt is jelenti, hogy akár rajta is szá­mon kérhetik a korábban megfo­galmazott elvárásokat. Mindenekelőtt az iskola újra­indítását, hiszen pár éve az alsó tagozatos gyermekintézmény be­zárása váltotta ki a függetlene­désre irányuló kezdeményezést. Szabó Ádám szerint is foglalkoz­ni kell a kérdéssel, bár - jelenti ki óvatosan - előbb fel kell mérni az igényeket, hatástanulmányt kell készíteni, s csak a helyiek akaratának és a pénzügyi lehe­tőségeknek a figye­lembevételével sza­bad dönteni. Ha helyben nem lesz ta­noda, akkora kistér­ségi többcélú fejlesztési társulás segítségére is számítanak. Az óvodát viszont minden körülmé­nyek között megtartják. Ami a pillanatnyi gondokat ü- leti, egyelőre a polgármesteri hi­vatal és az önkormányzat működ­tetésének a biztosítása a legége­tőbb feladat Folyamatosan veszik át a feladatokat Hatvantól, a kép­viselő-testület immár rendelete­ket alkot és megállapodásokat köt így bíznak benne, hogy a jö­vő évtől ténylegesen is független­né válnak. A közigazgatási terü­let megosztása - amihez a leszaka­dást pártolók nagy reményeket fűztek - a középtávú tervek­be illeszkedik. Már­cius végéig meg kell egyezniük a várossal a „birtokról”. A kerekharaszti ve­zetés úgy véli, ehhez támpontot adhat egy 1964-es térkép, amely még a település korábbi önállósá­ga idejéből származik, s amelyen helyrajzilag is feltüntették a tulaj­donviszonyokat. Ennek alapján a község külterülete Heréd irányá­ban az autópályáig terjedne. A do­kumentumokat szakértőkkel is szeretnék megvizsgáltatni. Megoldásra vár a posta helyze­te (pillanatnyilag sem állandó, sem mobil postával nem rendel­kezik a falu), a temető, az utak, a járdák és a vízelvezető árkok rendbetétele, valamint a szenny­vízhálózat megépítése is. Utóbbi vonatkozásában számítanak Ér­sek Zsolt közreműködésére, aki­nek a segítségét nem mint Hat­van polgármesterétől, hanem mint a térség országgyűlési kép­viselőjétől kérik. Végezetül pedig szeretnék megoldani, hogy a he­lyi járatú autóbuszok továbbra is közlekedjenek Kerekharaszton, de ha ehhez a hatvani képvise­lők nem járulnak hozzá, akkor helyközi járattal oldják meg az it­teniek szállítását ■ A polgármesteri hivatal és az ön­kormányzat mű­ködtetésének a biztosítása a leg­égetőbb feladat. A községben is öregszik a lakosság A kerekharaszti óvodába jelenleg 39 apróság jár. Ennek figyelembevételével, továbbá a régeb­bi tapasztalatok alapján, ha viszonylag magas fajlagos költséggel is, de a település képes len­ne működtetni egy alsó tagozatos általános is­kolát Utóbbi ellen szól ugyanakkor, hogy több szülő inkább a közeli város valamelyik intézmé­nyébe viszi a gyermekét, mivel úgy gondolja, ér­demes ott taníttatni, ahol majd felső tagozatos is lehet A jövő pedig még inkább borúlátásra ad okot, hiszen az ezres lélekszámú községben az idén a születések száma tovább csökkent Ma este hálóznak a középiskoláért hatvan Ma este 7 órakor kezdődik a Hangya Áruház dísztermében a Széchenyi István Közgazdasági Szak- középiskola alapítványi bál­ja. A rendezvény bevételét az oktatási intézmény esz­közállományának gyarapí­tására fordítják. Köszöntötték a kiváló, sokszoros véradókat hatvan A héten bensőséges ünnepség keretében kö­szöntötték a Vöröskereszt területi szervezetének vér­adóit a Kodály Zoltán Álta­lános Iskolában. Az esemé­nyen Gortva József, a karita­tív szervezet megyei igazga­tója emléklapot nyújtott át az önzetlen donoroknak, így a 110-szeres véradó Szilágyi Lászlónak, a 120- szoros Cserháti Istvánnak és Kontra Lajosnak, a 140- szeres Erbeszkorn József­nek, a 150- jpg^. szeres Bőd- ^ c nár Sándor- nak és a 160- X szoros véradó Csirke József­nek (képün­kön), valamint Binder Gyulának, aki immár több mint 190-szer tar­totta karját a tű alá. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS ► SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt irta: Tari Ottó Fotó: Tari Ottó Cím: 3000 Hatvan, Pf. 48 Tel.: 37/341-051 ft-ma.il: otto. tarifa axelspringer.hu Bio-Pannónia Kft: magasabb fordulatszámra kapcsoltak fejlesztették a járműparkot Még gyorsabb ütemben fiatalodik a száznyolcvan speciális gépkocsiból álló flotta Keszthelyi László (balra) átveszi Doktor Józseftől, az Unitrade-Auto Kft. ügyvezető igazgatójától a most vásárolt hulladékgyűjtő gépjárműveket A Becker-Pannónia Környezet- védelmi Szolgáltató és Hulla­dékfeldolgozó Kft. 1994-ben jött létre. Az időközbeni változá­sok következtében a cég tavaly 100 százalékos magyar tulajdo­núvá vált, s a név Bio-Pannónia Környezetvédelmi Szolgáltató és Hulladékfeldolgozó Kft.-re módosult.- A minőségorientált munka­végzés jó lehetőséget biztosít ar­ra, hogy a Bio-Pannónia Kft., va­lamint a tulajdoni körébe tarto­zó Dunanett Kft., a Beregi Kht. és a nagykárolyi székhelyű Bio- Transsylvania Kft. az ágazaton belül mindig az élvonalhoz tar­tozzon - tájékoztat Keszthelyi László ügyvezető igazgató.- Az elmúlt évek bizonyítják, hogy társaságunk jó időben és jó megoldásokkal kapcsolódott be az országos hulladékkezelé­si rendszerbe. Mára mintegy száz településen csaknem 600 ezer ember hulladékát kezel­jük, köztük Hatvanban és tér­ségében is. Cégcsoportunk több mint 300 embernek ad munkát A vállalat több telephellyel rendelkezik országszerte. Ki­építették az ISO 9001:2000 és az ISO 14001:1996 szabványok szerinti működést. Az idén a makói, a mátészalkai, a fehér- gyarmati, a dunaújvárosi, az er­csi és a dömsödi térségben fej­lesztették a szelektív hulladék- gyűjtést, hulladékudvarokat építettek Dunaújvárosban és Ercsiben. Több új speciális jár­művet szereztek be, a napok­ban pedig újabb hat hulladék- gyűjtő és konténeres gépkocsit vásároltak a barcsi Unitrade- Autó Kft.-től.- A közeljövőben szeretnénk a mintegy 180 járműből álló flottánkat még gyorsabb ütem­ben megfiatalítani, ezzel is je­lezvén partnereinknek, hogy a Bio-Pannónia Kft. „maga­sabb fordulatra kapcsolt” - je­lentette ki Keszthelyi László. - A most beszerzett járművek­ből egy konténeres és egy tö­mörítős hulladékgyűjtő jármű a hatvani telephely munkáját segíti. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents