Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-13 / 291. szám
4 PF. 2 3 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 13., SZERDA Miért sírnak a termelők? gazdák Régi magyar igazság: segíts magadon, Isten is megsegít! Érdekes, hogy van olyan fiatal gazda (Innovációs dyas!), aki egy tehénnel kezdte, s nem egészen tíz év alatt 680-ra növelte állományát. (Illusztráció) Tisztelet és megbecsülés a véradóknak életük végéig December 5-én a Heves Megyei Hírlap olvasói rovatában megjelent „Meddig kell a véradó?” levélre szeretnék nyilvánosan reflektálni. Az Országos Vérellátó Szolgálat Vírusdiagnosztikai Laboratóriuma minden egyes véregységnél kötelezően elvégzi - az Eü. Miniszteri Rendelet által meghatározott - szűrővizsgálatokat. A szűrővizsgálatok célja a vérrel továbbvihető fertőző betegségek megakadályozása. A vizsgálatokat a jelenleg legmodernebb technikával végzik. Kétes eredmény esetén a vizsgálatot azonnal vagy fél év múlva megismétlik. Biztosan reaktív (pozitív) minták esetén kötelezően előírt eljárás a donor végleges kiszűrése (3/2005. Eü. Miniszteri Rendelet szabályozása értelmében). Az érintett donorokat levél útján behívjuk és személyesen elbeszélgetünk velük a teendőkről. Kiemelt feladatunk a donorgondozás. A hepatitis vírusok okozta fertőzés esetén - mint jelen esetben - a Markhot Ferenc Kórház Infektológiai Osztályán működő Hepatológiai Gondozóba irányítjuk a donort, hiszen a teljes körű diagnosztikai vizsgálatok elvégzése, illetve a kezelés szükségességének megítélése az ő kompetenciájuk. S hogy meddig kell a véradó? Véleményünk szerint tiszteletet, megbecsülést minden véradónk élete végéig megérdemel. Tisztelettel: ■ Dr. Rácz Katalin ÓVSZ Területi Vérellátó Levelezőink figyelmébe ajánljuk Ezúton tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. ■ Előre bocsátom, van valamilyen tapasztalatom a mezőgazdasági termelés, kereskedelem területén, hiszen több mint 40 évet dolgoztam ezeken a területeken. Agrárközgazdászként dolgoztam, tsz-szakvezetőként, bankosként, valamint hosszú éveket a mezőgazdasági kereskedelem területén. Több mint tíz éve nyugdíjasként nagyon figyelem a mező- gazdaság dolgait, gondjait. Ezért röviden próbálom megfogalmazni észrevételeimet, tapasztalataimat, hátha adódnak olyanok, akik hasznosíthatják az általam leírtakat, javaslatokat. Meglepő és furcsa, hogy mindig az elégedetlenség, a tiltakozás, az útelzárások, hatalmas traktorokkal való Budapestre történő bevonulás a legnagyobb problémájuk a termelőknek. Ennyit a mezőgazdasági termelők támogatásként soha nem kaptak, mint az utóbbi években, mégis most a leghangosabbak egyes nagytermelők. Többmilliós támogatást kapnak évenként, ez hatalmas összeg, hiszen jóformán minden termelő 2 milliót kitevő támogatáshoz juthat. Ha nem csinál semmit, ebből az összegből jól meg lehet élni. Van támogatás a föld után, a gépekre, gyümölcs- és szőlőtelepítésre, az állattartásra, tenyésztésre, szőlőkivágásokra, ezenkívül még számos más címen. Pályázni is lehet. Érdekes, hogy van olyan fiatal gazda (Innovációs díjas!), aki egy tehénnel kezdte, s nem egészen 10 év alatt 680-ra növelte állományát a hozzá tartozó gazdasági épületekkel, felszerelésekkel együtt. Biztosan nem a veszteségből, ráfizetésből tudott ilyen jelentősen fejleszteni, növelni a termelést. A többiek sírnak, csak követelőznek, nem érdemes termelni, alacsonyak . .az. árak, nem fizetik ki, nincs piaca a termékeiknek. Mindent oldjon meg az állam, hiszen csak az a felelős. Azonnal vegyék át az intervenciós felvásárlás terhére (az állambácsi vállalja a rizikót) a búzát, kukoricát, napraforgót, árpát, egyes állati termékeket stb. Mi termelünk, tárolót építsen az állam, adja el az állam. Minket csak az érdekel, hogy minél magasabb árat kapjunk, de azonnal. Bezzeg az árak alacsonyak. Nem dicsőség, hogy ma már a csehek, szlovákok, lengyelek, osztrákok, hollandok szállítanak Magyarországnak tejet, tejterméket, húst, zöldségeket, szőlőt, gyümölcsféléket. Ez nem válik dicséretére a magyar termelőknek. Valamilyen szemléleti baj van a mai gazdákkal. Nemigen szeretnek felelősséggel dolgozni, majd noszogatjuk az államot, sztrájkolunk, 1000 traktorral ijesztgetjük a pestieket, elzárjuk az utakat. Csak gabonaféléket termelünk, meg napraforgót, amit a gépekkel elvégeztetünk, arról gondoskodjon az állam, hogy jó árat fizessenek érte, s azonnal fizessenek is. Sajnos a '90-es évek elején minden valamirevaló feldolgozóüzemet, gyárat, szövetkezetei eladtunk a külföldieknek, kiszolgáltatva a termelőket a nyugati mulüknak, vásárlóknak. Ez óriási baklövése volt a rendszerváltás első éveinek. Most annak a rossz döntésnek is isszák a levét a termelők. Nyugaton a termelők birtokában vannak a nagy feldolgozók, az export lebonyolítása, haszna, nincsenek kiszolgáltatva a magánkereskedelemnek. Érthetetlen az a viselkedés, amit a termelők képviselnek. Kézi munkát nem akarnak végezni, csak géppel, ha az többe kerül is. Jó példa erre, hogy 2006-ban rekordmagasságot ért el a paradicsom, paprika, burgonya, uborka, más kézimunka-igényes zöldség- és gyümölcsfélék fogyasztói ára. A paradicsom, paprika ára 200-400 Ft között mozgott, a burgonya ára 80-120 Ft volt, de lesz még magasabb is. Nekem ne mondja senki sem, hogy nem érné meg ezeket a kézimunka-igényes termékeket termelni. Paradicsomból hektáronként a fejlett mezőgazdasági országokban 4-600 mázsát termelnek, de van, ahol 1200 mázsát is elérnek. Ha a termelő a kialakult árak feléért adja is el ezeket a zöldféléket, hektáronként 4-7 müliós bevételt is elérhet. Persze meg kell szervezni az értékesítést (bevinni a városba 10 naponként 1 -2 teherautó paradicsomot, paprikát), a lecsókészítés, a paradicsombefőzés időszakában összeírni az igényeket, és egy helyen kimérni, eladni azokat. Két hektár termése a legrosszabb esetben is 2-6 milliós tiszta bevételt hozhat. Ebből az összegből már szépen meg lehet élni Magyarországon is. Csak hát gondolkodni, cselekedni kell. A sírást nem indokolja semmi sem. A traktorostüntetések, sztrájkok, az államtól, az EU-tól való követelések nem vezetnek eredményre. Különösen akkor nem, ha nem akarunk magunk is tenni valamit saját érdekünkben. ■ Nagy D. Frigyes agrármérnök, közgazdász Még egyszer az átányi koporsóról és a hozzá fűződő feltevésekről Kedves Szuromi Rita! A november 20-i írásával kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot elmondani. Szeretem az írásait olvasni, még akkor is, ha nem mindig értünk egyet. Egyetértek Önnel, hogy a hit csodákra képes. Sajnos a hit - úgy általában - hiányzik a mai embertársainkból. Nem hiszünk már a vezetőinknek, az ország vezetőinek, hiszen naponta tetten érhetők a hazugságaik. Korábban a szocialista eszme, ma pedig a globalizmus szelleme öli ki az emberekből a hitet. Az a szép, amelynek nincs hite, pusztulásra van ítélve. E pusztulás felé halad a világ is. Térjünk most rá az átányi kőkoporsó témájára! Szerintem ebben az esetben csodáról nem beszélhetünk, úgy gondolom, egyszerű fizikai jelenségről van szó! Ha egy tárgy a földben a fagyhatár fölé kerül, akkor a föld mozgásának - fagyás, olvadás - hatására a föld felszínére kerül. Jó példa erre a földbe ásott tárgyak, pénzek föld színére kerülése. Ha jól emlékszem, a haláleset egy hideg téli napon történt, körülbelül 200 évvel ezelőtt. A hideg idő, no meg a fagyott föld miatt nem tették a koporsót a fagyhatár alá, és ha évente csak 2-3 millimétert emelkedett a koporsó, mára már a föld színére került. A fentiek ellenére az a véleményem, ha valaki a koporsó mozgásában csodát lát, és emiatt megnyugszik, jobb lesz a közérzete, attól senkinek semmi baja nem lesz, sőt azt hiszem, mindannyiunk javára válik. Az átányiak hozzászoktak a jelenséghez, s nem baj, ha más is csodájára jár. A november 27-i írásával is egyetértek. Emlékszem, gyerekkoromban a tanító bácsi, tanító néni tanított be népi írók által írt színdarabokat a gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, amelyeket téli estéken a helyi kultúr- házban adtak elő nagy lelkesedéssel, az emberek örömére és szórakoztatására. Az volt ám a művészet! Ezek a bemutatók életben tartották a közösséget, tartalommal és vidámsággal töltötték meg a szürke hétköznapokat. Jó lenne, ha újra divatba jönnének. Örülök, hogy a lap ilyen témákkal is foglalkozik. ■ Czövek Barnabás ■ Nyugaton a termelők birtokában vannak a nagy feldolgozók, az export lebonyolítása, ezért nincsenek kiszolgáltatva a magánkereskedelemnek. Vajdákra van szükség vagy önkormányzatokra? választás Nemcsak cirkusz kell a népnek, hanem kenyér is, ez utóbbi fontosabb a rangnál Hagyományos találkozó Mónosbélen Ránk tört a régmúlt, egyre-más- ra cigányvajdákat választ a cigányközösség. De vajon kinek a vajdája is a vajda? Nekem nem! És nem azért, mert én nem vagyok cigány. November 27-én a Hírlapban olvasom, hogy megválasztották Heves megye vajdáját Kanalas Sándor személyében Budapesten. Egy sor kérdés felvetődik bennem. Ki ő? Mármint Kanalas Sándor. Kik választották, miért pont Budapesten, és ml köze van ehhez Rostás Farkas Györgynek, a Vajdákért Választási Alapítvány tagjának? Talán a vajdák akarják kiváltani a kisebbségi önkormányzatokat? Régebben megfogalmaztam már több írásomban is, hogy a cigánypolitika asszimilálódik. Nos, ez az ügy eklatáns példája ennek. Nem jó a kormány, ellenkormányt hozok létre. Ma Magyarország a szervezkedések országa lett, mindenki tüntet valamiért. Mi cigányok nem tüntetünk, hiszen mi nem merünk az utcára vonulni, helyette vajdákat választunk történelmi hagyományainkra hivatkozva. Bár itt jegyzem meg, hogy az országos vajdaválasztás sem éppen sikeréről volt híres, hiszen több „megyei vajda” is felhördült a választás hallatán. Hát még az egyszerű cigányember, aki úgy véli, már megint valami hatalmaskodó ül a nyakára, történelmi beágyazódás címén. Nos, én úgy vélem, hogy nem vajdákra van szükségünk, hanem erős önkormányzatokra, erős megyei önkormányzatokra és még erősebb országos ön- kormányzatra, akik valóban például a Heves megyei romák élethelyzetének javításán munkálkodnak, és valóban megvédik a cigány közösség közösségi és egyéni érdekeit Nem gondolom, hogy a vajdarendszer erről szólna. De ha csak arról van szó, hogy a népnek „cirkusz kell”, akkor ezt megkaptuk már megint. Minden tiszteletem Kanalas Sándoré, de sajnálattal nem is■ Úgy vélem, hogy nem vajdákra van szükségünk, hanem erős ön- kormányzatokra. merem. Inkább ismerem Berkes Elemért (OCÖ képviselőt), vagy például Hódi Sándor urat, aki rátermettségével képes megyei önkormányzatot létrehozni, aki képes volt a megye történetében először (és remélem, nem utoljára) országgyűlési képviselőjelöltet állítani az MCF színeiben. Annyi rátermett, képzett romavezetőnk van, akik felelősséggel képesek a megye közel harmincezer fős cigányközösségét vezetni, irányítani és érdekeit képviselni. Nos, inkább ezekre a vezetőkre adom vokso- mat elektorként, mint a vajdákra, és persze ezzel nem szeretném kicsinyíteni a vajdák tekintélyét, csak nem látom értelmét. A jelenlegi hatalmi rendszerekben inkább van létjogosultsága egy erős megyei önkormányzatnak például az MCF vezetésével, mint az egyszemélyű vajdáknak. A jelenlegi és a márciusban megválasztásra kerülő megyei, illetve országos önkormányzatnak pedig sikeres munkát kívánok. Teremtsünk feltételeket ahhoz, hogy valóban emberhez méltó körülmények között lehessen élni ebben a megyében. Nem csak cirkusz kell a népnek, kenyér is, és ez az utóbbi fontosabb a vajdánál is. ■ Csonka Gábor Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő November 26-án, vasárnap délután kezdődött a nyugdíjas-találkozó községünk kultúrházában. Az óvodások, iskolások, a gyermekotthon lakói, a nemrégiben megalakult Őszirózsa klub tagjai által előadott szép versek, a Balatonból, Bélapátfalváról érkezett zenekar és asszonykórus műsorai, s az Egerből jött hastáncosok jó hangulatot teremtettek. Igazi kistérségi találkozó volt. Kellemes hangulatban, élményekkel gazdagodva térhettünk otthonainkba. Köszönjük Varga Sándorné polgármester asszonynak és a szervezésben részt vett valamennyi dolgozónak az élményt. ■ Tóth Lajosné Mónosbél, Dózsa Gy. 14. i t í
