Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-12 / 290. szám

2006. DECEMBER 12., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP PETERVASARA ES KÖRZETE 5 Forralt bort, korhelylevest, mézeskalácsot kóstolhattak Recsken a helyi civilszervezetek és vállalkozók tavaly december­ben első alkalommal rendezték meg az adventi vásárt azzal a szándékkal, hogy felelevenítsék a békebeli karácsonyok hangula­tát. A közpark fáit, bokrait saját készítésű díszekkel tették csalo- gatóvá, a vásár napján pedig ré­gi hagyományokat idéztek fel. A vendégeket forralt borral, mé­zeskaláccsal, korhelylevessel várták, a kiskereskedők pedig portékáikat kínálták. Az elmúlt szombaton újra meg­rendezték a recskiek múltidéző összejövetelét. A kisgyermekes szülők kézműves-bemutatókon vehettek részt, a civilszervezetek pedig saját tevékenységüket nép­szerűsítették. A Bolyai Farkas Er­délyi Baráti Kör az érdeklődőket ' a december 13-án rendezendő Lu- ca-napi vigasságokra is meghívta a művelődési házba. A rendez­vény este hat órakor kezdődik. Az est folyamán fellép Almássy Zsóka énekes, Pálfi Zoltán és TUnyogj Péter egri színművészek. A recski nyugdíjasokat de­cember 21-én, délután két órára várják a kultúrotthonba. forgó jánosné, Mátraballa:- A mi falunk nagyon szép, gondozott, szeretünk itt élni, csupán egy gondunk van: a munkahelyek hiánya. Sajnos a térségben se nagyon adódik ke­nyérkereseti lehetőség. Egy fog­lalkoztató üzem ugyan működik, de ez az aktív, egészséges fiata­lok számára nem megoldás. A másik nagy reményünk, hogy a helyben működő általá­nos iskola és az óvoda megma­radhat a faluban. Mostanában annyi mindent hallani a kisisko­lák bezárásáról, hogy mi is félünk ettől a lépéstől. Büszkék vagyunk arra, hogy a kicsik jó körülmé­nyek között, biztonságban, itthon kezdhetik meg tanulmányaikat, épp ezért ragaszkodunk ezekhez az intézményekhez. Veszélybe kerül a kórház? finanszírozás Pár nap alatt kétezer aláírásLgvűitöttek a betegek v m: A jarobeteg ellátásban részesük a Parádfürdői Állami Kórházban 23 515 személy 2003-ban 29 633 személy 2004-ben szeméi 2005-ben 33 762 Parádfürdőn nagy hangsúlyt fektetnek a rehabilitációra, ez egyezik a kormányzati szándékkal. Most mégis a közfinanszírozás megvonását tervezik. A kiemelt kórházak listá­ja ismert, de több klinika sorsa bizonytalan. Ilyen a Parádfürdó'i Állami Kór­ház is. A betegek 2000 aláírást gyűjtöttek, így til­takoznak a közfinanszíro­zás megvonása ellen. Barta Katalin Az intézményben döbbenettel látták a sajtóban megjelent, az Egészségügyi Minisztériumból kiszivárgott munkaanyag rész­leteit, mely negatívan tüntette fel a kórházat. Azt a cikkben elfelej­tették megemlíteni, hogy a 150 éves gyógyító intézmény fekvő­részlege manapság száz százalé­kos kihasználtsággal működik, s 11 járóbeteg-szakrendelésen fo­gadják a pétervásárai térség la­kóit. Az utóbbi években a legkor­szerűbb műszerekkel gyarapo­dott a létesítmény, s magasan képzett gyógyítók gondosko­dnak a betegekről. Dr. Rabóczky Anita, az intéz­mény idén áprilisban kinevezett főigazgatója legnagyobb igyeke­zete ellenére is nehezen tudja követni a szaktárca szándékait. Az elmúlt hetekben gyakran járt Budapesten, hogy konkrét infor­mációkhoz jusson a kórház jö­vőjével kapcsolatban:- Az első tárgyalás után sem lettem sokkal okosabb. Szó esett arról, hogy értékesítik a kórhá­zat, s ugyan pár nap múlva már valamelyest javultak a kilátása­ink, de konkrétumokat most sem tudok. Tény, hogy pillanat- nyüag a 140 (a TB által támoga­tott) ágyunkon 100 beteg fek­A betegek akár fizetnének is az ellátásért bognár Péter Gerincvelősé- rültként kerekes székbe kény­szerült, s azóta számos kórház­ban megfordult:- A Pamdßrdöi Kórház min­den szempontból különleges­nek számít Rendkívül ember­ségesek az orvosok, az ápo­lók, és páratlan módon kultu­ráltak a feltételek. Tervem szerint a közeljövőben Kínába utazom őssejtbeépítésre. Na­gyon remélem, hogy a műtét utáni rehabilitációra ide jöhe­tek vissza felépülni. sós tamás idén ősszel egy csúnya motoros baleset ál­dozata lett. A szeptemberi egri műtétet követően telje­sen lemerevedtek az izmai:- Másfél hete kerültem ide rehabilitációra, és azóta je­lentősen javult az állapo­tom. Ha fizetni kellene az el­látásért, azt hiszem, képes lennék eladni a motoromat is, hogy előkerítsem a pénzt. Márpedig ennél nagyobb ál­dozatot nagyon nehezen tud­nék elképzelni az életben. szik, 11 szakrendelésünkön pe­dig évről évre több beteget lá­tunk el. A laboratóriumunk, röntgenrészlegünk a legkorsze­rűbben felszerelt Különös hang­súlyt fektetünk a mozgásszervi rehabilitációra, s a gasztroente- rológiai osztályunk is rendkívül népszerű. Az ivókúráról csak annyit, hogy ez a tradicionális szolgáltatásunk csupán kiegészí­ti az alaptevékenységünket. Azok a hírek, amelyek szerint meg­szűnhet az intézmény, bizonyta­lanságban tartja a száztíz dolgo­zónkat, és persze a betegeinket is. Egyelőre nem tehetünk mást, az önkormányzattal együtt har­colunk a finanszírozott fekvőbe­teg-ellátásért, még akkor is, ha ezt a keretet szűkítené a tárca. Bí­zunk benne, hogy a járóbeteg-el­látást továbbra is változatlan fel­tételek mellett tudjuk biztosítani. Nagy Oszkár polgármester arról tájékoztatott, a képviselő- testület egyetért abban, hogy a kórház finaszírozott működésé­ért mindent meg kell tenni. Eb­ben az esetben az önkormány­zat vállalná a működtetést, és a jövőben pályáznának a létesít­mény fejlesztésére. HIRSAV Korszerűbbé vált a sportolók öltözője sírok Az önkormányzat a „Siroki sportpálya klubházá­nak (öltözőjének) földgázellá­tása, központi fűtésének ki­alakítása, meleg vízzel törté­nő ellátása” címmel pályáza­tot nyújtott be a Nemzeti Sporthivatalhoz. Az elnyert pénz nyomán megújult léte­sítményt a közelmúltban ad­ták át a sportolóknak. Az öt és fél milliós beruházáshoz a sporthivatal 2 millió 800 ezer forint támogatást nyújtott. Adventi hangulatban a Mátrai Visszhangok recsk A recski Mátrai Visszhangok vegyeskar az adventi ünnepek alatt is több helyen koncerte­zik. December 16-án a Mu­zsika hangja címmel kará­csonyi összeállítással várják a recskieket a művelődési házba délután öt órától. Idősek köszöntése meglepetéssel, műsorral mátrabalu December 15- én, délután öt órakor a nyugdíjasklub tagjait és a község idős lakóit várják a művelődési házba. Ekkor szeretnének köszönetét mondani a községi rendez­vényeken való részvételért, a 90 évnél idősebb helyiek­nek pedig meglepetéssel kedveskednek. „Mindentudó" betegágy a bál bevételéből parádfürdő A Parádfürdői Állami Kórházban november 11-én rendezték meg a szo­kásos őszi jótékonysági bált, amelynek bevételéből egy multifunkcionális beteg­ágyat szeretnének vásárolni. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER ► KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Barta Katalin Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: katalin.barta@axelspringer.hu Köszönet a cég partnereinek találkozó Az éves együttműködést értékelték a PEVIK-nél Sikeres idegenforgalmi év turizmus Az egyesület megtízszerezte tavalyi vagyonát Az elmúlt pénteken Pétervásárán a PEVIK Közüzemi és Szolgálta­tó Kft. vezetése találkozóra hívta azon települések vezetőit, akik évek óta együttműködő partne­rekként segítik a cég munkáját A meghívottakat Garai Ferenc ügy­vezető igazgató köszöntötte. El­mondta, hogy az idei esztendő­ben 18 térségbeli községnek nyújtottak komplex közüzemi szolgáltatásokat, reményei sze­rint színvonalasan és országos vi­szonylatban is kedvező áron. A korrekt együttműködésnek kö­szönhetően már megállapodtak a jövő évi tarifákról is, amelyek az infláció mértékét követően ala­kulnak, így nem rónak elviselhe­tetlen terheket a lakosságra. ▲ A PEVIK Kft. partnereit a Mikulás is meglepte, és a korrekt kapcsolatot jelképes jutalommal, egy közös évbúcsúztató találkozóval hálálta meg. A napokban tartotta évadzáró közgyűlését a Siroki Idegenforgal­mi és Túrisztikai Egyesület. Kár­páti Endre, az egyesület elnöke elmondta, hogy összességében te­vékeny és eredményes időszakot zártak. Sikerült az alapszabály­zatban rögzített feladataikat ellát­ni, számos partnerrel kedvező kapcsolatot alakítottak ki, gyara­pították saját erőforrásaikat, és frissen alakult egyesületük me­gyei szinten is ismertté vált Pénzügyi tekintetben az előző évi tartalékaikat megtízszerez­ték. Az egyesület vezetősége fel­ismerte, hogy nem csak követel­niük kell a támogatásokat, ha­nem bizonyos feladatok átválla­lásával részt is kell venniük az önkormányzat munkájában. Jó példa erre a várnapokon és a várrendezvényeken nyújtott se­gítségük. Összefogtak a Siroki Vártársasággal, a „Nyírjes" Klubbal, a polgárőrséggel, és kö­zösen étkeztetést, kóstolókat, parkolási rendet, idegenforgal­mi tájékoztatást biztosítottak. Jelentős sikerként könyvelték el a Leader+ programban benyúj­tott pályázataik befogadását. Az egyesület három, míg a tagok két pályázatot nyújtottak be. Saját gondozásban jelentették meg a Siroki Programajánlót, öt utazási kiállításon vettek részt, bővítet­ték a www.sirok.hu honlap ide­genforgalmi tartalmát Több saj­tótájékoztatót és tv-interjút adtak, megállapodást írtak alá az önkor­mányzattal az idegenforgalmi adó visszaforgatásáról. A jövő évi tervek között szere­pel az önálló gazdasági tevé­kenység megszervezése a helyi civilszervezetekkel. Szeretnék a várlátogatókat kulturáltabb kör­nyezetben fogadni, s az önkor­mányzattól néhány feladatot át­vállalni. Ez több százezer forin­tos bevételhez juttathatja az egyesületet. A holtszezon látoga­tottságának növelése érdekében egészségturisztikai szolgáltatá­saikat is fejlesztik. Tervezik egy kistérségi szolgáltatói katalógus kiadását és a budapesti egész­ségturisztikai szakkiállításon való részvételt. ■ í á a i

Next

/
Thumbnails
Contents