Heves Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-12 / 290. szám
2006. DECEMBER 12., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Bikkszesrterzsébet a gyerekekért A községben az óvoda, a szülői munkaközösség és az ön- kormányzat részvételével megalapították a Bükkszenterzsébeti Óvodás Gyermekekért Alapítványt, melynek célja a helyben élő gyermekek támogatása. A közelmúltban nagy sikerű jótékonysági bált szerveztek, amelynek bevételéből udvari játékokat szeretnének vásárolni. Egerszólát KÖSZÖNTÉS Közel százan vettek részt azon az ünnepségen, amelyen az önkormányzat és a civil szervezetek összefogásával köszöntötték a település 65 évesnél idősebb polgárait. Az óvodások kedves kis műsorukon túl ajándékkal is meglepték a szépkorúakat. Az általános iskolások verssel, a nemrég ezüst minősítést elért Szóláti menyecskék hagyomány- őrző kórus tagjai szép nótákkal járultak hozzá a jó hangulathoz. Nagy sikert aratott az Andrássy György Közgazdasági Szakközép- iskola amatőr színjátszóinak előadása. A finom ebédről a vadásztársaságok tagjai gondoskodtak. A megjelentek az önkormányzat karácsonyi ajándékcsomagját is átvehették. Heves KONCERT A Hevesi Református Gyülekezetért Alapítvány december 15-én, pénteken 18 órától zenés estet rendez. Varga Miklós előadóművész „Egy hang Európa szívéből” című műsorára várják az érdeklődőket az Arany- kehely étterembe. A koncert után dedikálásra is lesz lehetőség. Kát KÖZMEGHALLGATÁS Ma délután 5 órakor közmeghallgatást tart a nagyközség önkormányzata a helyi művelődési házban. Az eseményen Tompa Vilmos polgármester, valamint a képviselő- testület tagjai az idei eredményekről és a településfejlesztés hosszabb távú elképzeléseiről kívánják tájékoztatni az érdeklődőket. A továbbiakban pedig a lakosság részéről felvetődött kérdésekre adnak választ. Nagyfádé gazdálkodás Elfogadta az önkormányzat első háromnegyed éves gazdálkodási beszámolóját, valamint a 2007. évi költségvetési koncepcióját a képviselő-testület legutóbbi ülésén. Tekintettel arra, hogy az egész országban egyre nagyobb anyagi terhek sújtják a lakosságot, a grémium úgy döntött, hogy a helyi adók mértékét jövőre nem emelik. denre igény «art Békés alku a laktanyáért katonai ingatlanok Az egri önkorjjjányzj Jövő augusztusra elhagyják az egri helyőrséget az ország legjobb felderítői. Semmiképp sem szeretnék, ha elherdálnák volt laktanyájukat. Az egyenruhások már korábban tudni vélték az egri Dobó István Laktanya sorsát. Azelőtt, hogy Havril András, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke bejelentette a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj Debrecenbe költözését. Szilvás István- Katonai hivatásom legtartalmasabb éveit töltöttem ebben a helyőrségben - vélekedett az egyik tiszt, aki hozzátette, hogy az lenne a legjobb, ha minden a városé maradna. - Bár az alakulat elköltözése miatt számomra befejeződik a szolgálat, ennek elAhonnan az utolsó katona is távozott az elmúlt egy évtizedben számos laktanyát hagytak el végleg a katonák. Egymás után szűnt meg a verpeléti, a feldebrői, a gyöngyösi, a pétervásárai, a nagygombosi, az abasári és a tamaszent- máriai helyőrség. Egy részük az önkormányzat tulajdonába került, a többit sikertelenül próbálja érték teni a honvédség. lenére a szívemen viselem a laktanya sorsát. Nagyon fájna, ha az eladásából remélt szép summa miatt eltékozölná, rossz kezekbe adná a honvédség- Az önkormányzat minden felszabaduló ingatlanra benyújtotta az igényét - tájékoztatott Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Megerősítette, hogy megkezdődtek, ám még hosszabb ideig eltartanak azok az egyeztető tárgyalások, amelyek után a honvédelmi miniszter dönt az ügyben, s javaslatát a kormány elé terjeszti. Mint ismert, dr. Nagy Imre, a megyeszékhely szocialista országgyűlési képviselője nemrég interpellációt intézett a Parlamentben a honvédelmi miniszterhez a megszűnő helyőrség, valamint az érintett ingat- 1 a n o k ügyé- b e n, majd Ingyen, illetve térítés ellenében adják oda elmúltak már azok az idők, amikor az önkormányzatok ingyen kaphatták meg a honvédségtől az igényelt katonai objektumokat A minisztérium azonban - tekintettel arra, hogy az itteni helyőrség végleg megszűnik - Egerrel most kivételt tesz, s várhatóan számos ingatlant térítésmentesen ad majd át. Másokat felértékeltetnek, s az annak alapján meghatározott árat kérik majd értük. Olyan ingatlanok is akadnak, amelyeket nyűt licites eljárással kívánnak értékesíteni. személyesen is felkereste a tárca vezetőjét, Szekeres Imrék Akkor azt az ígéretet kapta tőle, hogy a minisztérium a szakértői tárgyalások során messzemenően figyelembe veszi a város érdekeit.- Összesen tizennyolc önálló helyrajzi számú ingatlanról van szó - jelezte Habis László. A városvezető hozzátette, hogy az ön- kormányzat valóban mindenre benyújtotta az igényét. Mint a város polgár- mestere lapunknak elmondta, ez nem új keletű dolog, mert 2004- ben már, kérték a helyőrségi klub Kossuth Lajos utcai épületét, később pedig a Baktai út mentén fekvő ingatlanokat is. Azon a részen több száz hektárnyi terület - köztük egy műszaki bázis - van a honvédség kezelésében.- A laktanyában lévő öt nagy épületet oktatási, pedagógiai továbbképzési célra lehetne hasznosítani, de szolgálhatna egészségügyi rehabilitációs célokat is. A Kossuth Zsuzsa gimnázium mellett van két olyan ingatlan - a sportpálya és gyakorlótér együttes, valamint az étkeztető -, amelyeknek a megszerzésével egységessé lehetne tenni az oktatási intézmény struktúráját - említette a polgármester, aki szerint jó esély van arra, hogy az alakulat jövő év augusztusára befejeződő átköltözéséig a város szempontjából eredményesen fejezzék be a tárgyalásokat. ■ ÁLLÁSPONT SIKE SÁNDOR A Csiky utca örök mementója ötven Éve. hogy embereket géppisztolyoztak le az egri Csiky Sándor és Széchenyi utcák kereszteződésében. E gyalázatról alig több mint másfél évtizede lehet hivatalosan is beszélni, az elesettekre ennyi ideje szabad emlékezni. Korábban csak a síri csend volt. Hallgatniuk kellett az áldozatok hozzátartozóinak, tiltották a szót a tettesek és elvbarátaik. harminchét éve. hogy - faluról Egerbe kerülve - a Dobógimnáziumban kezdtem a középiskolát. Azoknak a géptermeknek az ablakai, melyekben a szakmát gyakoroltuk, épp arra az utcafrontra néztek, ahol 13 esztendővel korábban csendben tiltakozó emberek haltak meg. Alagsorban lévén a tanműhely, pont szemmagasságban húzódott az utca kövezete. Ahová a halottak zuhantak anno. Nem beszélt nekünk erről senki. Mi pedig gyerekek voltunk, nem kérdeztünk. Pedig akik meghúzták a ravaszt, itt voltak körülöttünk, itt éltek közöttünk. Tíz éve büntetőbírósági tárgyalásukon találkoztam négy olyan karhatalmistá- val, akiket a vádhatóság ési a véletlen a vádlottak padjára ültetett. A véletlen, mert nagyon esetlegesnek tűnt, hogy melyik pufajkásból lett vádlott és melyikből tanú. Öten voltak eredetileg a megvádoltak, de időközben meghalt egyikük. A jogerős verdikt idejére pedig már csak hárman, mára ketten maradtak. Bizonyítottság hiányában nem lehetett őket elmarasztalni. de nem is ennek a kevesebb, mint fél tucat embernek az elítéltetése az igazi tét. Ők ugyan a puskát foghatták, de az igazán bűnösök azok voltak, akik a fegyvert tartó kezeket mozgatták. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Szigorú év előtt áll a siroki önkormányzat Megmentik az utókornak a templomot műemlékvédelem Pályázati támogatással helyreállítják a tetőszerkezetet Bükkszék, Sírok, Terpes, Szajla községek közös képvise- lő-testületei tartottak ülést tegnap. Ezen a körzeti feladatokat ellátó Országh Kristóf Általános Iskola, illetve a Kölyökvár Óvoda idei költségvetését módosították, majd a körjegyzőség háromnegyed éves gazdálkodását tekintették át a grémium tagjai. Ezt követően a siroki önkormányzat képviselői tárgyalták meg a települési önkormányzat időarányos gazdálkodását, majd áttértek a jövő évi költségvetési koncepció egyeztetésére. Egyebek mellett elhangzott a fórumon, hogy jövőre a normatív állami támogatás csökkenése miatt mintegy 16 millió forinttól esik el a helyhatóság. A már előre látható hiány miatt szigorú takarékosságra van szükség. Elkerülhetetlen az intézmények összevonása, a létszámleépítés, és néhány lakossági szolgáltatás csökkentése is. A pénzügyi bizottság javasolta a képviselői tiszteletdíjak megszüntetését is. Mindezen intézkedések végrehajtásával is várhatóan működési hitelhez kell folyamodnia az önkormányzatnak. Épp ezért megvizsgálják annak a lehetőségét is, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok részére létrehozott alapra pályázhat-e a helyhatóság. ■ A XII. században román stílusban épült, majd a maradványok felhasználásával 1736-ban barokk stílusban átépítették Bükkszentmárton templomát. A dombon ágaskodó, az útról is jól látható védett műemlék tetőszerkezetét megrongálta az idő. A bélapátfalvi körjegyzőség pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatóságához. A helyreállításhoz 8 millió forintot nyertek. A felújításra a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodája kiadta az építési engedélyt - tudtuk meg Fehér Lászlóné címzetes főjegyzőtől. Elmondta, hogy a kivitelezés teljes költsége 11,5 millió forint. A szokatlanul meleg időjárás kedvezett a templomépítő ácsoknak Kétmilliót a katolikus egyház biztosított, a fennmaradó összeget a bükkszentmártoni önkormányzat vállalta. A kivitelezést végző ácsok csoportvezetőjétől, Budai Pétertől megtudtuk, hogy a régi tetőt teljes egészében elbontották. Az épületet koszorúval megerősítették, így kerülhet fel az új tető- szerkezet, majd rá a cserepezés. December 20-ig csak a gerendák fóliázását fejezik be, de amint lehetővé teszi az időjárás, a héjazatot is felteszik. A belső munkálatokhoz további pénzre van szükség, ezért a körjegyzőség újabb pályázatokra jelentkezik. ■ N. Z. k A t