Heves Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-07 / 260. szám
2 MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 7., KEDD Végjáték a hatvani Dai Dong-ban leépítés Információink szerint a dolgozók háromnegyedének már felmondtak (Folytatás az 1. oldalról) '**' A Dai Dong eleget tett ebbéli kötelezettségének - erősítette meg Bartók Mónika kirendeltségvezető, de az adatvédelmi törvény rendelkezéseire hivatkozva egyéb részletekkel nem szolgálhatott. Lapunk úgy tudja, a nyár végén mintegy 140-en dolgoztak a cégnél, jelenleg pedig mintegy 100 az aktív munkavállalók száma. Közülük több mint 70-et érint a leépítés jelenlegi fázisa, s csupán 19-en maradnak még ideig-óráig. Márciusig el kell dönteni, mi lesz az üzemépület sorsa. A Dai Dong még a '90-es évek közepén, az elsők között települt az ipari parkba. Az utóbbi időben a Sonynak végeztek beszállításokat. ■ T. 0. Felszámolások Az elmúlt években Heves megyében is több céget számoltak félj illetve szüntettek meg. így például a voltBerva RL-t, a szolnoki Mezőgép egri gyárát, a megyeszékhelyi dohánygyárat, illetve jó néhány termelőszövetkezetet is. Az elbocsátott dolgozók egy részének sikerült más cégeknél elhelyezkednie, illetve nyugállományba vonulnia. Pedig semmi okuk az örömre... Műszakváitás a hatvani üzemben. A dolgozók többsége utolsó munkanapjait tölti a cégnél Akár vissza is veheti néhány intézményét a város köztes megoldások Csak a három középiskola 120-150 milliós pluszköltséget jelentene évente hatvan A szocialista országgyűlési képviselő szerint a jelenlegi „interregnumnál” - amikor a megyének az önkormányzati megmérettetés eredményeként nincs politikai vezetése - még az is kedvezőbb lenne, ha a Fidesz nyerte volna meg a voksolást, hiszen ebben az esetben volna kivel tárgyalni, s nem kellene megvárni a Parlament által nagy valószínűséggel kiírandó időközi választást. Utóbbi ugyanis azt jelentheti, hogy még a helyi költségvetés februári elfogadásakor sem áll fel a megyei képviselő-testület - Mindez a megyei önkormányzat által működtetett városi intézmények szempontjából a lehető legrosszabb forgatókönyv jelentette ki a honatya. - Hét egységről van szó; a három középiskolát, a Lesznai Anna Óvodát és Általános Iskolát, a zeneiskolát, a nevelési tanácsadót és a Szent Kamül Idősek Otthonát néhány esztendeje adtuk át működtetésre, ám ezek stabilitásához biztonságos közegre van szükség. Ezért az is elképzelhető, hogy néhányat visszaveszünk. Erre hat hónap áll rendelkezésre. A politikus elmondta: ha az utóbbi mellett döntenének, jelentős többletkiadással kellene számolniuk. Csak a három középiskola - a Bajza, a Széchenyi és a Damjanich - 120-150 milliós pluszköltséget jelentene évente, de ha valamennyi intézmény a város tulajdonába kerülne, az összeg elérhetné akár a 300 millió forintot is. (Ebbe az energiaáremelést bele sem számolták.) Mindez azonban azt jelentené, hogy egyéb fejlesztésekre egy fillér sem maradna, felborulna az önkormányzat költségvetése, s isA Heves Megyei Önkormányzat által működtetett hatvani intézmények: ___________ 8 ajza József Gimnázium és Szakközépiskola_________________ S zéchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola_________________ D amjanich János ipari Szakképzési Intézet___________ Les znai Anna Óvoda és Általános Iskola Kocsis Albert Zeneiskola_______ S zent Kamill Idősek Otthona_________ Ne velési Tanácsadó mét működési hiánnyal kellene kalkulálni. Éppen ezért a vázoltakra csak végső esetben, vagyis akkor kerülhet sor, ha bármelyiket a megszűnés veszélye fenyegetné, hiszen a településnek és a környéknek szüksége van a szolgáltatásokra - mondta a honatya. Érsek Zsolt szerint köztes megoldások is elképzelhetők. így az, hogy csak egynémely intézményt veszik vissza - ilyen megfontolásból például a jelentős, mintegy 70 milliós támogatáskiegészítéssel működő Bajza- gimnázium esetleg a megyénél maradna -, de az elképzelések között szerepel a kistérségi működtetés is. Utóbbit azonban még elemezni kell, hiszen erre vonatkozó számítások nem készültek - tette hozzá.- Az elmúlt hét végén tárgyaltam dr. Benkár József megyei főjegyző úrral és a Megyeháza szakmai illetékeseivel a fenti kérdésekről. Érdemi döntések természetesen nem születhettek, hiszen a köztisztviselőktől nem várható el, hogy politikai álláspontot képviseljenek, de a megoldást keresnünk kell - jelentette ki Érsek Zsolt. - A megyék költségvetése ugyanis várhatóan tízmilli- árd forinttal csökken, ami azt jelenti, hogy 15-20 százalékkal kevesebb pénzből kell a kötelező feladatokat megoldani, s ezt csak veszteséggel lehetséges. Az idő sürget bennünket. ■ Tari Ottó MM m Átány KONCERT Jótékonysági hangversenyt rendeztek a napokban a helyi Református Művészeti Iskola javára. A művelődési házban meghívott vendég- zenészek nagy sikerű koncertet adtak. A mintegy száz érdeklődő felajánlásával összegyűlt összeget a gyermekintézmény fejlesztésére fordítják. Sodony PÁLYÁZATOK A régi iskolaépület helyén kialakított könyvtár és klubszobában hat új számítógép és korszerű informatikai berendezések várják a lakosságot. A Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatra a megadott határidőig kilencen jelentkeztek. Az önkormányzat a napokban bírálja el a kérelmeket. Sttkkszék BEKÖTÉSEK Az önkormányzat legutóbbi ülésén a grémium tagjai elfogadták a helyhatóság második féléves munkatervét. Határoztak arról is, hogy a szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt három új utcában megkezdődhetnek a lakossági rákötések. EGER ELŐADÁSOK Öt alkalommal, szerdánként 18 órától a Keresztény Ifjúsági Klubban tartják majd azokat az előadásokat amelyek a hit és az egészség témakörhöz kapcsolódnak. Elsőként november 15-én N. Lutter Katalin beszél a kórház múltjáról, s az ezt bemutató kiállításról. Feldebrő ÜNNEP A település jövőjéért szerveződött Hagyomány- őrző és Turisztikai Egyesület második alkalommal rendezi meg a Szent Márton-napi ünnepet. November 11-én, szombaton a templom védőszentjének tiszteletére egész napos programot ajánlanak, amely 10 órakor kezdődik az óvodások és iskolások libás műsorával. 11 órától ünnepi szentmise lesz a templomban, majd körmenet Fél 1-től Márton- nap lúdjából készült ebéd várja a vendégeket. Fél 3-tól ünnepi hangversenyt tartanak a templomban, majd 4-től a Ludas Matyi című színjátékot mutatják be helybeliek a művelődési házban. Füzesabony kiállítás Mint azt hírül adtuk, a Teleki Blanka Általános Iskola idén ünnepli névadója születésének 200., az iskola alapításának 50. évfordulóját Ebből az alkalomból az oktatási intézmény földszinti aulájában ünnepi kiállítás nyílt A tárlat november 10-ig, péntekig naponta délután 2 és 5 óra között tekinthető meg. Lombszívó gép a parkban Élhetőbb településre vágynak veszély Fordulónként hat köbméternyi falevelet visz A parkokból mindenképpen el kell távolítani az avart EGER A porszívókhoz hasonlatosan működik a lombszívó gép, amely összegyűjti és elszállítja a közterületekről, így az Érsekkertből is az avart A Városgondozási Kft. üzemegység-vezetőjétől, Ferenczy Tamástól megtudtuk, hogy a jármű fordulónként 6 köbméternyi falevelet visz. Az avar elvileg - mint az erdőben - komposztálódna, de amikor a lehullott lomb megázik, rendkívül síkossá, balesetveszélyessé válik. Ezért a parkokból el kell azt hordani. Ez csak az egyik ok. A másik, hogy a vadgesztenyefát károsító aknázómoly a száraz levelekben telel át, így a kártevő elleni védelmet is szolgálják a munkával. ■ fejlesztések A strand lehetőségei a községet gyarapítják bükkszék A község új polgár- mestere, Zagyva Ferencné megválasztása előtt 27 éve dolgozott a községben óvónőként. Hat éve hívta életre az Idegenforgalmi Egyesületet azzal a szándékkal, hogy a falu igazi turisztikai célponttá válhasson. Kampányában a kölcsönös bizalmon alapuló összefogásra és együttműködésre helyezte a hangsúlyt:- Vallom, hogy a község páratlan természeti adottságokkal rendelkezik, amelyet a strandfürdő fejlesztésével tudunk a legjobban kiaknázni. Célom a fürdő és az ifjúsági tábor korszerűsítése, fejlesztése, a kemping hatékonyabb működtetése, egy tourinform iroda létrehozása, vaZagyva Ferencné: Csak összefogással haladhatunk előre lamint új túraútvonalak kialakítása az erdőtulajdonosok bevonásával. A programomban szerepel a házi gondozás bővítése, a házi betegápolás bevezetése, s a szociális étkezés rászorultsági alapon való biztosítása. Élénkíteni kívánom a helyi vállalkozókkal való együttműködést, új szolgáltatások bevezetését. Korszerűsítésre vár az orvosi rendelő, bővítenünk kell a szennyvíztelepet, meg kell oldanunk a csapadékvíz-elvezetést. Szorgalmazom a polgárőrség megalakítását, a lakosság hiteles tájékoztatását, s az eddiginél több figyelmet fordítanánk a fiatalokra. A faluház igazi közösségi ház funkciót kaphat a jövőben, a sportlétesítményeinket pedig hatékonyabban használnánk ki.