Heves Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-27 / 277. szám

2006. NOVEMBER 27., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP EGER ES KÖRZETE 5 Száznál többen vettek részt a tó körüli nagytakarításban Tavaszra a tópart teljes rehabili­tációját tervezi az önkormányzat Felsőtárkányban. Dr. Juhász At­tila Simon polgármester társa­dalmi munkát szervezett múlt szombatra. Az akcióra meglepő­en sokan jelentkeztek. A tóparton jövőre nyársaló-, tűzrakóhelyek létesülnek és fü­ves pálya, ahol labdázni lehet. A játszóteret is szeretnék új ele­mekkel bővíteni. Vágyuk még, hogy a Szikla-forrás környéke nyerje vissza eredeti pompáját. A Bükki Nemzeti Park Igaz­gatóságán is tervezüc, hogy a re­konstrukció részeként egy sza­badtéri bemutatóhelyet alakítsa­nak ki, ahová a Blikkben ősho­nos fafajtákat ültetnének, ismer­tető táblákat tennének. Novem­ber 18-án több helyi vállalkozó is felsorakozott a társadalmi mun­kára járműveikkel, munkagépe­ikkel. Ugyancsak a helyi cégek biztosították a reggelihez és az ebédhez valót, amit szabad tűzön készítettek el. Voltak, akik bort adtak, mások teát főztek. ■ HORVÁTHNÉ NÉMETH ERZSÉBET, Mónosbél - Régi vágyunk so­kaknak, hogy a falu határában, a főút mellett, az önkormányzat területén épüljön egy üzletköz­pont, ami nemcsak bennünket, az itt élőket, hanem a kistérséget is szolgálná. Elsősorban az élel­miszer-ellátás javítására gondo­lok, mert ez nem megoldott a te­lepülésen. A másik kívánságom: szeretném, hogy a volt szénosz­tályozó épületét nyilvánítsák ipari műemlékké. így megma­radhatna ez a különleges objek­tum az utókor számára, mint ér­dekesség. Ha döntési pozícióban lehetnék, támogatást adnék a nyugdíjasklubnak, hogy tovább­ra is jól működhessen. Nagy doktornő egészségügyi felvilágo­sítást ad a betegségek megelőzé­se érdekében, továbbá tornát is tart a nyugdíjasoknak. Szívesen járnak ezekre a foglalkozásokra az idős emberek. ■ Piroska, az anyák támasza egészségnevelés Ha nem rendel a gyerekorvos, segít a védőnő A gyermekorvos csak ha­vonta egyszer rendel a fa­luban, ezért a fiatal anyu­kák Szurominé Máté Pi­roskához szaladnak a vé­dőnői szaktanácsadóba. Négyessy Zita Apró kiütések jelentek meg kis­babája arcán, ezért azonnal fel­kereste a védőnőt Egerbaktán Szálkái Zsoltné, Zsanett. Sok esetben már nem is kell innen Szurominé Máté Piroska szakértel­mében megbíznak az asszonyok továbbmenniük, mert Piroska el­mondja, mi a teendő. Most azt javasolja Zsanettnek, használják a megszokott testápolót, s ha nem javulna, úgy három nap múlva itt lesz a gyerekorvos, és megmutatják neki is a kicsit. A védőnő öt és fél éve dolgozik a faluban, de már 25 éve látja el hivatását. Szakértelmében, ta­pasztalatában megbíznak az asszonyok, és hallgatnak rá a gyerekek is. Már magzati koruk­ban, a terhesgondozáskor talál­kozik azokkal a babákkal, aki­ket csecsemőként rendre meg­látogat. Javaslatokat ad az ápolá­sukat, nevelésüket illetően. Nyo­mon követi fejlődésüket, az óvo­dában, majd az iskolában is ta­lálkozik velük és szűrővizsgálat­okon ellenőrzi, hogy minden rendben van-e. ■ „Jobb a bajt megelőzni, elkerülni, mint utóbb gyógykezelni.” Piroska a prevenciót tartja a legfontosabbnak. Úgy véli, jobb a bajt megelőzni, elkerülni, mint utóbb gyógykezelni. Előadásai, beszélgetései témáját akként vá­lasztja meg, hogy hallgatósága, az óvodás és iskolás gyerekek megértsék. Szól nekik a nélkü­lözhetetlen testi higiéniáról, az egészséges táplálkozásról, a do­hányzás ártalmairól, aztán a csa­ládtervezésről, a fogamzásgátlás­Az édesanyjával örömmel folytatott pisze-pisze játék is hozzátartozik Halász Dorcika lelki fejlődéséhez ról. A várandós anyáknak el­mondja, milyen rutinvizsgála­tokra kell felkészülniük, hogyan étkezzenek, éljenek, hogy a mag­zat egészségesen fejlődjék. Hang­súlyozza a szoptatás fontosságát, amely nemcsak testileg, hanem Ingyen kapják a szegények a spirált A szegénységben élő nők­nek olcsóbb a műtét, mint a fogamzásgátlás. A méhen be­lül felhelyezhető eszköz, nép­nyelven a spirál 4600-5000 forintba kerül Ha évente el­megy kontrollra az asszony, és nincs probléma, akkor akár öt évig is fennmaradhat ugyanaz. Az önkormányzat azzal is segíteni próbál a hát­rányos helyzetű asszonyok­nak, hogy átvállalja a spirál költségét. A védőnő szívesen elmondja a teendőket. lelkiekben is erősíti a kicsit. De­cember 1-jétől programot indít az iskolában „Élj egészségesen” címmel. Témái közt szerepel a testi-lelki egészségnevelés, az er­kölcsi normák megtanítása, szi­tuációs gyakorlása. Beszélget a gyerekekkel a kapcsolatterem­tésről, az önismeretről, az ag­resszívviselkedés kezeléséről, a kötelességtudat erősítéséről. Ez az oktatás felmenő rendszerben zajlik, az első és második osz­tályban kezdődik. Mivel fordulnak a védőnőhöz az édesanyák? HALÁSZNÉ TÓTH HENRIETT:- Már a terhestanácsadásnál segítséget kaptunk a védőnő­től. Elmagyarázta, mire készül­jünk fel Miután megszületett a kislányom, hetente eljött hoz­zánk. Nemcsak a gyerekek fef lődéséhez ad szakmai segítsé­get Őszintén beszélhetünk ve­le, elmondhatjuk gondjainkat VARGÁNÉ KÁTAI GABRIELLA:- Noémi ló hónapos, ő a har­madikgyermekem. Minden gye­rek más és más, előjöhetnek olyan problémák, amik az első kettőnél nem jelentkeztek. Az anyukák attól is megrémülnek, ha megcsípi a szúnyog a kisba­bájukat Piroska megnyugtat minket, tanácsokat is kapunk. HÍRSÁV Gyűjtést rendeznek a gyermekek javára EGERCSEHi Az önkormányzat és az Egercsehi Általános Is­kolásokért és Óvodásaiért Közalapítvány jótékonysági Télapó-bált rendez december 2-án 20 órától a bányatelepi kultúrházban. Korábban az adományokból udvari játéko­kat vettek, illetve berendez­tek egy tantermet. Egyeztetnek a gyógyfürdő építéséről egerszalők Szerdán, a tes­tületi ülést megelőzően 15 órától közmeghallgatást tar­tanak a polgármesteri hiva­talban. A témája a jövő évi költségvetés. A tanácskozá­son egyeztetnek a golfpálya építőjével, továbbá a Szalók Holding Zrt. vezérigazgatójá­val arról, hogyan halad a gyógyfürdő építése. Változik a helyi adó, megerősítik a támfalat noszvaj Ma 17 órától képvi­selő-testületi ülést tartanak. Az adóügyi munkáról Komá­romi Lászlóné számol be, majd a helyi adórendeletről tárgyalnak. Módosítják a köztisztasági rendeletet, a víz- és szennyvízdíjat. Bóta Géza polgármester a Szomo- lyai úton épülő támfalról és az óvodabővítés tervéről tájé­koztatja az egybegyűlteket A Mikulás már a kertek alján jár szarvaskő Szombaton 17 órakor érkézül a településre a Mikulás, aki egy különle­ges járművel járja végig a fa­lu utcáit A gyerekek az úgy­nevezett Mikulás-megállók­ban találkozhatnak a piros kabátos, ősz szakáüú apóval. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Négyessy Zita Fotó: Lénárt Márton, Ötvös imre Tel.: 36/513-622 e-mail: zita.negyessylg axelspringer.hu Szép, új óvodát kapnak karácsonyi ajándékként a kicsinyek beruházás Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja és a magyar kormányzat is támogatta az épület bővítését Jó tempóban halad Verpelét nagyközségben az új óvoda épí­tése. Látogatásunkkor serényen dolgozott az ács a tetőn, a csator­nafogó kampókat szerelte fel gyakorlott mozdulatokkal. A kő­művesek sem tétlenkedtek, tem­pósan vakolták a falakat, és a belső, szakipari munkák is meg­kezdődtek. Az óvoda az Európai Unió anyagi támogatásával épül. A Strukturális Alapokból, a Közös­ségi Támogatási keretek igény- bevételével a Regionális Fejlesz­tés Operatív Program 2.3.1 szá­mú projektjének keretében pá­lyázattal nyerték el a pénzt. A jelenlegi 100 férőhelyes in­tézményben ténylegesen 150 kisgyermeket nevelnek az óvo­dapedagógusok. A projekt befe­jezését követően 175 gyermek el­látását tudják majd korszerű kö­rülmények között biztosítani. Er­re van is igény, mert eddig férő­hely hiányában több kicsi felvé­telét elutasították, türelemre int­ve a még kisebb gyerekkel gye­sen lévő anyukákat. A napközi otthonos óvoda bő­vítésére, felújítására 109 millió 93 ezer 864 forint az Európai Unió Európai Regionális Fejlesz­tési Alapjából származik. Továb­bi 20 millió 609 ezer 933 forint a magyar kormányzati finanszíro­zás. Az önkormányzat saját for­rásából 6 millió 826 ezer 516 fo­rintot biztosított. Vagyis együtte­sen 136 millió 530 ezer 313 forin­tot fordítanak a beruházásra. A közbeszerzési eljárás ered­ményeként a kivitelezéssel a bu­dapesti székhelyű LASANCZ- BAU Kft.-t bízta meg az önkor­mányzat. A munkaterületet 2006. augusztus 1-jén adták át. Hihetetlen, hogy az eltelt alig több mint három hónap alatt mi­lyen eredményre jutottak a munkások. A beruházás során a négycso­portos régi óvoda nyílászáróit is korszerű, hőszigetelt ablakokra, ajtókra cserélik - tájékoztatott a jegyző. Felújítják továbbá a konyhát, a mosdókat, és megtör­ténik az épületek akadálymen­tesítése is. Az új épület a régi óvoda mö­gött, azzal összekötve, 483 négy­zetméter alapterületet foglal el. A bővítés során két új csoport- szobát, egy tornaszobát, vala­mint a nevelői szobát és a szük­séges kiszolgáló helyiségeket is kialakítják. A kivitelező a vállal­kozási szerződésben idén de­cember 15-ig vállalta a munkála­tok befejezését. A kivitelezés jó ütemben halad, és várhatóan nem lesz akadálya annak, hogy a vállalt határidőig elkészüljön. A beruházás a kiírásnak meg­felelően teljesül, rendeltetéssze­rű használatra alkalmas, minő­ségileg kifogástalan épületet kapnak az óvodások és nevelőik karácsonyra. ▲ i

Next

/
Thumbnails
Contents