Heves Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-31 / 255. szám
2 MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 31., KEDD A Megamorv után: Ökomorv kazán Morvái Ferenc szerint energia-nagyhatalom lehetünk Megújuló energia. Morvái Ferenc egykori „kazánkirály’ nagyrédei üzemében ismét folyik a termelés fotó: suha péter Az ünnepélyes eskü után újra munkához láthatnak szájú Az újonnan megválasztott képviselő-testület a napokban tartotta alakuló ülését. Miután a helyi választási bizottság elnöke ismertette a választás eredményét, az új testület tagjai és az újraválasztott polgármester, Vincze Imréné letették esküjüket A polgármester asszony megköszönte a lakosság bizalmát, majd hangsúlyozta: ezt követően folytatódhat a megkezdett munka a községért, a lakosságért. Ismertette a ciklusra vonatkozó programját, amelyben fontos célként szerepel a szennyvízberuházás megvalósítása, az óvoda bővítése, a községre érvényes csapadékvíz-elvezetés tervének kidolgoztatása; az önkormányzati intézmények színvonalának megtartása, további járdafelújítások, a temetőkapu és -kerítés cseréje. Tájékoztatta a testületet arról is, hogy a négyéves ciklus elején újra kikéri a lakosság véleményét a település fejlesztésével kapcsolatban. Szolgáltatások ingyenesen kisgyerekeseknek EGER Támpont elnevezéssel információs szolgálatot indít az Egri Családsegítő Alapítvány a Belvárosi Családsegítő Csoport közreműködésével várandós és kisgyermekes anyukák számára. A Szolgáltató és Tanácsadó Iroda információnyújtással, jog, mentális, szociális tanácsadással, valamint családi programok ajánlásával várja az érdeklődőket, a kismamákat és kisgyermekes családokat érintő témakörökben. A szolgáltatások ingyenesek, igénybevételük alatt gyermekfelügyelet is biztosított. Emellett a Belvárosi Családsegítő Csoport Kuckó Baba-Mama . klubja ugyanezen a helyszínen hétfőnként és szerdánként rendszerint fél 10 és dél között szeretettel várja a kisgyermekes anyukákat és 1-3 éves korú gyermekeiket Bővebb információ mindkét szolgáltatással kapcsolatosan a Pacsirta út 10. szám alatt, illetve a 36/410-ó21-es telefonszámon kérhető. ■ nagyréde Az ország földgáz-felhasználásának akár egyharma- dát is kiválthatná az energiafű- tüzelés elterjedése, ha erre kormányzati szándék és némi pénz lenne - jelentette ki Morvái Ferenc, az Ökomorv Kft ügyvezetője nagyrédei üzemében tartott bemutatóján. Hozzátette: eddig egyetlen állami fillér nélkül dolgozott cégével a környezetkímélő energiaforrás hasznosításán, csaknem 250 millió forintot fordítva az alternatív tüzelőanyagot hasznosító berendezések fejlesztésére. Ezzel is bizonyítva, hogy nem „az Európai Uniótól vagy a kormánytól kell várni a segítséget, hanem magunknak kell megteremteni a lehetőséget”. Budapest Tegnap a Parlamentben interpellációban kért választ a szociálpolitikai kedvezmény változásaival kapcsolatban felmerült hírekről Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP egri elnöke. Szavai szerint az évente Egerben több száz és Heves megyében közel ezer fiatal párt Szerinte az energiafű termesztése 200 ezer magyar gazdának adhatna megélhetést, s környezetkímélő megújuló energiaforrást a gazdaságnak, bevételt az országnak. Úgy vélte, alkalmazásával „nagyhatalom lehetne Magyarország Európa közepén". Az országban eddig mintegy 40 Ökomorv- kazánt állítottak üzembe. A kft. kidolgozta a takarmányszárításra alkalmas berendezést is, gyártására van engedélyük. „Ha nem lesz üres a zsebünk, megkezdjük a sorozat- gyártást” - fejtegette a szakmai közönség és újságírók előtt az érintő, lakásvásárláshoz és - építéshez nyújtott támogatásokat a Horn-kormány, majd a 2002-es választásokat követően megalakult szocialista-szabad demokrata kormány emelte ezt az összeget jelentős mértékben. Az elmúlt hetekben azonban elterjedt és több médiumban is megjelent, hogy megegykori kazánkirály, amikor nagyrédei üzemében bemutatta a saját fejlesztésű, 30-500 küo- watt teljesítményű kazánokat. Ezek háztartási és ipari célokra egyaránt használhatók, a Szarvasi-1 energiafűből készült pelletet használva fűtőanyagként A cég tervezi 400, 600, 800 kilowattos, továbbá 1 megawattos teljesítményű kazánok kifejlesztését is. Morvái szerint az energiafűből készült pelletből 30 százalékkal olcsóbban állítható elő 1 gigajoule energia, mint földgázból, ugyanolyan kényelmi szinten alkalmazható, kibocsátási érszűnik az otthonteremtés egyik legkomolyabb támogatási formája, a szociálpolitikai kedvezmény. Dr. Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára válaszában elmondta: a kormány változatlanul segíti a fiatalok lakáshoz jutását, ez évente növektékei jobbak. Szén-dioxid-semle- ges tüzelésnek számít, vagyis alkalmazásával az ország akár kereskedhetne is a fel nem használt szén-dioxid kvóta-részével. Az energiafű a rosszabb minőségű földterületeken is eredményesen termeszthető, telepítése hektáronként 100 ezer forint körüli költség, olcsóbb, mint erdőt telepíteni, viszont minden évben hasznot hoz, hektáronként évente 40 ezer forintot. Az energiafű és más lágyszárú növények energetikai hasznosítására vonatkozó szabadalom többségi tulajdonosa Morvái Ferenc, s üzlettársa, Földi László egykori hírszerző tiszt vő tétel a központi költségvetésben. A „szocpol” ma egy gyermek után 900 ezer, két gyermek után 2,4 millió, három gyermek esetén 3,8 millió forint Az igény- bevétel felső korhatára harmincöt évről negyven évre emelkedett. Török Zsolt az interpellációra kapott választ elfogadta. ■ Spc IDŐSEKNEK A településen megtartották az idősek napi ünnepséget, melyet az önkormányzat oktatási, kulturális és sportbizottsága szervezett. Az eseményen külön köszöntötték azokat, akik elmúltak 90 évesek. Nyolc szépkorú - Fehér Emánuelné, Jambrik Ferencné, Buzogány Imréné, Édes Andrásné, Szita Andrásné, Kiss István, Varga Ferenc és Füzér Andrásné - vehette át a megbecsülés virágait ez alkalomból. Eger KOSZORÚZÁS A Lengyel Kisebbségi Önkormányzat november 1-jén, szerdán délelőtt 11 órakor a Kisasszony temetőben a lengyel katonasíroknál megemlékezést és koszorúzást tart a halottak napja alkalmából - tájékoztatott Vaskó Pálné, a kisebbségi ön- kormányzat elnökhelyettese. Füzesabony ünnepség Ma este 6 órától a városi televízióban, a Magazin Pluszban a Teleki Blanka Általános Iskola jubileumi rendezvénysorozatának záróünnepségét és a Hétszínvirág Alapítvány jótékonysági bálját közvetítik felvételről. A Heti Krónika című hírműsort holnap délelőtt 10 órától és szombaton este fél 7-től ismétlik meg. Gyöngyös TÁRLAT „Az út elején” címmel nyílik kiállítás pályakezdő képzőművészek munkáiból pénteken a Fő téri Tourinfbrm Galériában. A tárlatot Tóth Attila, a Junior Art Alapítvány elnöke ajánlja a látogatók figyelmébe. A rendezvényen közreműködik Szaplonczay Laura, aki verset mond, majd Kerek Norbert zongorán játszik. A kiállítás november végéig tekinthető meg hétköznap 9-től 17 óráig Istenmezeje nagytakarítás az önkormányzat az elmúlt napokban húsz teherautónyi szemetet vitetett el a szederkénypusztai és a községi temetőből. Az elszállításban a PEVIK Kft. és a Tama Bánya Kft szakemberei segítettek. A település sírkertjei immár készen, rendezetten állnak a halottak napi megemlékezésre. Poroszló újság Megjelent a Poroszlói Újság című független közéleti havilap legújabb száma. Ebben egyebek mellett az új CBA- áruház alapkövének letételéről, az önkormányzati választások eredményéről, a Rehabit Kft.-ről, a helyi református egyházközség történetéről és az általános iskola szeptemberi híreiről olvashatnak az érdeklődők. Nem szűnik meg a „szocpol” kedvezmény parlament Egri képviselő interpellációja az államtitkárhoz ■ Olcsóbb, mint erdőt telepíteni, viszont minden évben hasznot hoz. Pályázatokkal emlékeztek 1956-ra az egri főiskolán Újraválasztotta Horotán Gergelyt a Diákparlament Megérték a sofőrt, mert az ácsorgókra dudált eger A forradalom 50. évfordulójára kiírt pályázat eredmény- hirdetésére került sor a minap az Eszterházy Károly Főiskola Dísztermében. A kulturális programigazgatóság és Történelemtudományi Intézet „Fiatalok a forradalomban - '56, ahogy én látom” című esszépályázatára számos irodalmi értékű pályamunka érkezett. Az első három helyezést elért hallgató díjait a főiskola Bölcsészettudományi Karának dékánja, dr. Mózes Mihály adta át. Megosztott első helyezést értek el: Gergely Anikó (II. évf.) egyetemi hallgató és Szűcs Alfréd (IV. évfolyam). Második lett Tóth Zsuzsa (I. évfolyam), a megosztott harmadik helyet Farkas Tímea (ül. évf.) és Molnár Sándor (I. évfolyam) kapta. A megemlékezésen - ünnepi beszédeként - Gergely Anikó olvashatta fel nyertes pályaművét a megjelenteknek. A díjazott alkotásokat a főiskola közéleti lapja, a Líceumi Paletta is közli, s a 2007-es költészet napjára tervezett hallgatói kötetben is megjelentetnek egy válogatást a pályázatra érkezett művekből. Zárásként az ünneplők megkoszorúzták - a Líceum épületének első emeletén található - az 1956-os forradalomban részt vett tanárok és hallgatók emlékére 1998- ban állított emléktáblát. ■ S. S. MÁTRASZENTfMRE, EGER A tavalyi elnököt, Horotán Gergelyt, a Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium tanulóját választották meg ismét az egri Városi Diáktanács (VDT) elnökének a Mátraszentimrén megrendezett Diákparlamenten. Elnökségi tag lett a szintén bor- nemisszás Mészáros Viktor és Dobos György, a Dobó-gimnáziumban tanuló Énekes Zsófia, s Molnár András, az EKF Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézet diákja. A rendezvényen több mint 40 egri középiskolás vett részt, a VDT tagjaival együtt. Céljuk a tapasztalatcsere, a diákönkormányzatok munkájának segítése volt, és kidolgozták a programjaikat is.- Készítettünk jövő évre munkatervet, amelyet e héten véglegesítünk az elnökségi ülésen szerepel a már zajló városismereti akadályverseny folytatása, december 1-jén az Egal klubban koncerttel, tánccal és egyéb rendezvényekkel ünnepeljük a VDT 10 éves fennállását Ezt követően pedig lesz Mikulás-napi rendezvényünk is. ■ Sz. K. átány Miután pénteken este megérkezett a településre a menetrend szerinti járat, az autóbusz vezetője nem tudott behajtani a megállóba, mert az úttest közepén egy 30-40 tagú csoport tagjai ácsorogtak. A jármű vezetője ekkor dudaszóval jelezte nekik, hogy menjenek arrébb, mert szeretne bekanyarodni a megállóba. Az érintettek zöme lehúzódott, ám közülük valaki - a kürtölés miatti felháborodásában - egy sörösüveggel betörte a mellettük lépésben elhaladó busz ablakát. A sofőr ekkor megállt, kinyitotta az ajtót, s onnan kihajolva megkérdezte, hogy. ennek most mi értelme volt. Ez olaj volt a tűzre, mert a csoportból kivált négy-öt ember, akik közül ketten felpattantak a járműre, s megpofozták a vezetőt. A történtek hírére a rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ám a csoport tagjai akkorra már szétszéledtek, szemtanúkat is hiába kerestek, mert aki láthatta is a brutális cselekedetet, jobbnak látta, ha hallgat. Az ügyben - amint azt Oravecz Éva r. századostól, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk - a Hevesi Rendőrkapitányság indított eljárást közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja alapján. ■ Sz. I. mondja Kormos Adrienn, Eger város ifjúsági refe- ■ December 1-jén ünnep- rense. - Aproglik a VDT 10 éves fenn- ramjaink között állását. I t ♦ 1