Heves Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-25 / 250. szám
6 PANORAMA 2006. OKTÓBER 25., SZERDA A tüntetők több barikádot is építettek a rendőrök feltartóztatására. Az Astoriáról a Keleti pályaudvar és az Erzsébet híd felé oszlatták a rendzavarokat. A Blaha Lujza téren (képünkön) csak este tizenegy órakor állt helyre a rend A Deák téren tank és páncélozott jármű került a tüntetők kezére rulnak, ahol hamarosan egy tucat lovas vágtat végig. „Ha megállnak, támadjátok hátba őket” - buzdítanak a körülállók. „Nem tudom elhinni, hogy ezt 2006-ban meg lehet csinálni” - méltatlankodik egy jól öltözött fiatalember, ahogy az Astoriánál éppen véget ért Fidesz-nagygyű- lés résztvevői találkoznak, és összekeverednek a Deák tér felől rohanókkal. Előbbieket nem kis meglepetés éri az események láttán. Sokan valószínűleg jobbnak látnák mielőbb eltűnni innen. Nem azért nem hagyják el a területet, mert nem akarják, hanem mert lezárták a Keleti pályaudvar felé vezető Rákóczi utat is. Hallani, hogy sok vidéki aggódni kezd a tömegben, hogy hozzátartozóját vesztette a keveredésben. Telefonálni sem tudnak egymásnak, mert a hálózatok túlterheltek. Többeket az tart vissza, hogy olyan hírek terjengenek: a pályaudvar felé kéredzkedőket a rendőrök ok nélkül is megütik. Az út csak Budára, az Erzsébet hídon keresztül vagy a Kálvin tér felé szabad. Ezt azonban sokan nem ismerik, nások nem arra parkoltak, vagy élnek, hogy ebben a kavarodáson eltévednek. „A legszebb az egészben, hogy nások a Parlament előtt most a űzijátékot nézik” - mondja vala- ;i. És való igaz: míg itt lövedé- ek, patronok robbannak, könny- ázgránátok vernek szikrát és on- mak füstöt, addig az Országház ;lett az ünnepi műsor befeje- éseként tűzijáték ragyogja be i i eget. ■ Maros László a renaoroK vízágyút, könnygázt, gumilövedéket és hókotrót is bevetettek A Rákóczi úton kardlappal is oszlattak a lovas rendőrök „Tapossátok el az ÁVH-t!” „Ez forradalom” - kiáltozzák jól < s kevésbé jól öltözöttek, Árpád-s _ vos és nemzeti színű zászlót lei getők, maszkosok és arcukat vá - lalók a Deák térnél. Néhány tűi tető éppen elindul egy T-34-c I tankkal, végigvágtatnak a vilii I mosmegállón, szétlapítanak eg jelzőtáblát és egy kétmétere hirdetőoszlopot. Nagy éljenzé közepette a harckocsi húsz mé térré a rendőrkordon előtt meg áll, ágyúcsővel az egymás mel lett sorakozó rohamrendőrök fe lé, akik elé ekkor már beáll égj vízágyú is. A tank sofőrje kis várakozás után két I gázfröccsöt ad a járműnek. A harminc- I öt tonnás páncélos kék benzinfüstbe j burkolózik, ám néhány másodperccel később a tankot és a mellette menetelő rohamozókat szinte elfedi a számtalan becsapódó könnygázgránát sötétszürke füstje. Oldalról mintegy húsz rendőr indul rohamra, az előrenyomuló egyenruhások könnygázgránátokkal lövéseket adnak le a tank mellett rohanókra, akik a süvítő húsz-huszonöt centis patronok elől egy mellékutca menedékébe húzódnak. A tér másik felén közben vad kődobálás kezdődik a helyet hurokba záró rendőrök ellen, ám a dobálózók rövid idő alatt feladják a küzdelmet. A mind erősebb könnygáztámadások lehetetlenné teszik a maradást. Többen valahonnan vizet szereznek, és azzal próbálják meg csillapítani fájdalmukat. Eközben sokan az Astoria és a Deák tér közé szóA demonstrálok legtovább a Ferenciek terén tartottak ki méltatlan évforduló Ötven évvel az 1956-os forradalom után újra utcai összecsapások voltak Budapesten. A zavargások egészen hajnalig tartottak, s könnygázfelhőbe burkolták a fővárost. Az ünnepségek és a megemlékezések teljesen a háttérbe szorultak az összecsapások miatt. KONNYGflZFÜST ÉS TŰZUÁTÉK I Az első összecsapás akkor történt, amikor húsz posztoló rendőrre támadtak a Bazilikáná