Heves Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-16 / 243. szám
Harmadszor kupabronzérmes az Eger magyar kupa Két másodpercen múlt a hosszabbítás - A fináléban a Domino-BHSE győzött A Brendon-Fenstherm-ZF Eger csapata 3. helyen végzett a férfi Magyar Kupában, miután az elődöntőben alulmaradt a Vasassal szemben. Turay Zoltán vízilabda Majdnem bejött a Szolnok ellen könnyedén továbbjutó (20-5) Honvéd-játékosok óhaja, akik egy hosszabbítás után továbbjutó Egerrel, vagy Vasassal szerettek volna találkozni a döntőben. Az első félidőben még nem sok jel mutatott arra, hogy vérbeli kupacsata lesz a végén. A bírók jóindulatát is „bíró” angyalföldiek Varga Dániel, Heinrich, Steinmetz Ádám és Kovács Róbert találataival 6-2-vel fordultak. Ehhez jött még a harmadik nyolc perc elején Hosnyánszky ötméterese (7-2), ami után kevefensthermltt) nyílászáró-család HUNGÁRIA sen tippeltek volna az egriek feltámadására, pedig ez történt. Jászberényi és az egri védelem mellett több mint 14 percig gólképtelen volt a VaSas. Nyéki, Decker Ádám és Baco góljaira csak halovány Vasas-próbálkozások és Kovács kapufája volt a válasz. Az utolsó negyedben, 7-5nél Kis Gábor büntetőt harcolt ki, amit Märcz a kapufára lőtt. Jászberényi a Dinamo elleni formában védett, miközben Nyéki és Kis Gábor bombáival sikerült az ötgólos hátrányt kiegyenlítem. Már csak 9 másodperc volt hátra, amikor Bátori játékvezető Gór- Nagy kiállításával előnyhöz juttatta a kékeket. Hosnyánszky 2 másodperccel a vége előtt vágta be az egri kapuba a döntőt érő nyolcadik Vasas-gólt. Hosszabbítást mindenképpen megérdemeltek volna Nyékiék, így viszont 1992 és 1994 után harmadszor lett bronzérmes a Magyar Kupában az egri csapat. Jegyzőkönyv A Férfi Szentkirályi Ásványvíz Magyar Kupa-elődöntőjében: Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - TEVA-VasasPlaket 7-8 (1-3,1-3,3-1,2-1) Debrecen, 1100 néző. V.: Bátori, Székely B. FOTÓ: PIUSV ELEMÉR Märcz Tamás (a labdával) vezéregyéniséghez méltóan játszott, kár, hogy a végén ő sem örülhetett EGER: JÁSZBERÉNYI - Baco 1, MÄRCZ 2 (2/1), Matajsz, Gór- Nagy, Császár, Kiss Cs. Cs.: KIS G. I, Mackeben, Decker Á. 1, NYÉKI 2, Hegedűs, Bálint. Edzők: Gerendás György és Tóth Kálmán. VASAS: NAGY V. - Varga Dániel 2, Varga Dénes, STEINMETZ Á. 1, Steinmetz B., HOSNYÁNSZKY 2 (1/1), KOVÁCS R. 2. Cs.: Heinrich 1, Mátyás, Kincses, Tóth M., Kuncz. Edző: Földi László. Gól - emberelőnyből: 5/1, ill. 6/2. Ötméteresből: 2/1, ill. 1/1 Kipontozódott: Decker Á. (29.), Gór-Nagy (32.) Tóth Kálmán: - Két azonos erejű csapat mérkőzésén nem kellene így belenyúlniuk a bíróknak a játékba. Büszke vagyok a fiúkra, hiszen a második félidőben nem sok hiányzott a döntőhöz. Földi László: - A végén a Vasas-szív és a szerencse diadalmaskodott. A döntőben: Domino-BHSE - TEVA-VasasPlaket 11-7. A végeredmény: 1. Domino-BHSE, 2. Vasas, 3. Eger és Szolnok. A térség állati tetemeit kezelik a hálózat A rendszerbe 19 település kapcsolódik be Az Eger Körzete Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás „Állati tetemek kezelése regionális hálózat keretében, Egerben” címmel nyert el egy 203 és fél millió forint teljes beruházási költségű KIOP pályázatot. A beruházás a kistérség területén (a közterületeken, illetve a lakosságnál: a háztáji gazdaságokban, egyéni gazdálkodóknál) keletkező állati hulladék előírásoknak megfelelő, elkülönített összegyűjtését és kezelését biztosító gyűjtési rendszer megvalósítására, ezzel együtt a térségben lévő hét dög- kút rekultivációjára irányul. A kivitelező Penta Általános Építőipari Kft. építésvezetője, Halaj László kérdésünkre elmondta: szeptember 10-én fogtak hozzá a megyeszékhely önkormányzatától a kistérség által e célra vásárolt területén a munkáknak, s november 20-ig tervezik befejezni a kivitelezést. A beruházást szeptember 10-én kezdték el Az építésvezetőtől megtudtuk, hogy a kft. referenciamunkának szánja a létesítmény megépítését, annál is inkább, mert az országban elsőként építenek ilyen komplexumot. A hálózat, melynek központi része az egri épületegyüttes, 19 önkormányzat számára nyújt megoldást az állati tetemek kezelésében. Halaj László elmondta azt is, hogy a Penta Kft. a november 20-ai határidőre lekeríti a területet, megépül az út, beviszik a vizet, s a szerkezetek teljes, 100 százalékos készültségben lesznek. A munka során a cég hét település - Eger, Andornaktálya, Makiár, Kerecsend, Noszvaj, Cserépfalu és Ostoros - dögkút- ját is rekultiválja. A megszüntetett kutakat betonszarkofágba zárják. ▲ Tőlünk mindenki kap! Készülj fel minden jóra! A Kapcsolat Aranykártya Programban résztvevő előfizetéses és Dominós ügyfeleink mindig rendkívüli kedvezményekben részesülnek. Most például Aranykártyásként 200, Platinakártyásként pedig 600 ajándékperc lehet a tiéd, amelyet hétvégenként beszélhetsz le az év végéig a T-Mobile magyarországi hálózatán belül. Aktiváld kedvezményedet 2006. október 1. és 2006. október 31. között - díjmentesen, egyszeri alkalommal - előfizetőként a 1430-as, Dominósként pedig a 1777-es számon és mobilozz szabadon! Részletek a programszabályzatokban. A kedvezmény 2006. október I-jétől 2006. december 31-ig érvényes a lakossági ügyfelek részére. További részletekért hívja ügyfélszolgálatunkat! Információ: 1430 (a T-Mobile magyarországi hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. T ■ -Mobile- ■ ■ www.t-mobiie.hu Jobb veled a világ SZÜPEREXPRESSZ AMERIKAI hot-dog kocsi és 2 falú kór 20 l-es tároló és főzőedény, éttermi 2 részes fritu eladó. T.: 30/295-5676, 70/292-7599 —-----------------------------------------------------------*181088* TÖRÖKÖK által honosított világhírű Egri kék Keringő galambok sporttársi áron eladók. T.: 36/414-004,19 óra után.-----------;--------------------------------------------------*179963* V EZETÉK nélküli riasztórendszer! Meglévő épületekbe utólagosan, a tökéletes védelmet igénylőknek, 48 órán belül. 30/249-1904 —-----------------------------------------------------------*180903* VÁLLALOM cs. házak építését, burkolását, csempézését, laminált padló rakását, festését, mázolását. Hívjonl 30/521-7862---------------------------------------------------------------*181079* HENTESEKET felveszünk Budapestre. Szállás ingyenes. 06-30/324-9768, 8- 19 h-ig,-------------------:-------------------------------------------*181059* V ILLAS COLOR LEMEZEK - A SZEBB TETŐKÉRT * házához illő piros, zöld, illetve dolomit- szürke színekben, hódfarkú és téglány cserépfedésmintá- zattal PARTNERKARTYA PROGRAM Ha Ön Villas Kivitelező partner igényeljen Villas Partnerkártyát és éljen a kedvezményes lehetőségekkel! Részletek a www.villas.hu weboldalon vagy területi képviselő kollégáinknál. Keresse az elfogadóhelyeket a Villas termékeket forgalmazó kereskedőknél! A Was Hungária Ml szaktanácsa*)! hálózat»: 0-« Magyarország Kifái,-Pató Mita 30/2M5-« Szász Pál 3095-97 163 * É-K Magrarorezáfj: Tasnádi Gydá 3055-97-159 • í-% Magyarország: Hozmán Csaba 30795-97-100 • D-Ny Magyarország: Vta, Funmc 30791-26-7« • »üdapasl Haraszti lászlá 30795-97-161 Máfláss liszté 30720-45-997 Szigete') ve Villas. CSALÁDI HÁZAK, NYARALÓK, KERTI ÉPÜLETEK SÍKPALAFEDÉSÉNEK FELÚJÍTÁSÁHOZ •bontás nélküli felújítás ■ rövid kivitelezési idő ■ a munkálatok alatt sem ázik be lakasa * é 1