Heves Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-10 / 238. szám
2006. OKTÓBER 10., KEDD 7 A PANORAMA trotilban kifejezve: Hirosima-15 ezertonna Nagaszaki -21 ezer tonna Kildzsu - 4-500 tonna (legfeljebb 800 tonna) Csák Elemér A hivatalos phenjani bejelentés hangsúlyozza, hogy a hétfői atomrobbantás „sikeres és teljesen biztonságos” volt, „száz százalékban hazai tudás és technológia felhasználásával” hajtották végre. A közlemény szerint „a kísérlet történelmi esemény, mert nagymértékben bátorítja és elégedettséggel tölti el a koreai néphadsereget és a népet, amely nagy erejű és független védelmi képességgel kíván rendelkezni”. Külföldi - köztük orosz és amerikai - megfigyelő állomások megerősítették a robbantás tényét. A kísérlet hírére ingerülten és dühösen reagált a világ számos országa. Tony Blair brit kormányfő „teljességgel felelőtlen tettnek” minősítette a robbantást. Japán is úgy nyilatkozott, hogy a teszt „megbocsáthatatlan”. Az orosz és az amerikai elnök egyetért abban, hogy az észak-koreai atomkísérletre „összehangolt nemzetközi választ” kell adni. Ebben hétfői telefonbeszélgetésén Állapodott meg Vlagyimir Putyin és George Bush. A két államfő szerint Phenjan „súlyos károkat okozott az atomsorompó-egyezmény- nek”. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap rendkívüli ülést kezdett az észak-koreai kísérleti atomrobbantás miatt előállt helyzet megvitatására. A BT a várakozásoknak megfelelően tegnap hivatalosan is az ENSZ következő főtitkárának jelölte Ban Ki Mun dél-koreai külügyminisztert. Magyarország a nemzetközi közösséget fenyegető fejleménynek tekinti az észak-koreai kísérleti atomrobbantást. A magyar kormány álláspontja szerint Phenjan magatartása nem maradhat válasz nélkül - közölte Polgár Viktor külügyi szóvivő. A világon jelenleg öt deklarált atomhatalom létezik: az USA, Oroszország, Nagy-Britannia, Kína és Franciaország. Több államról tudható vagy gyanítható ugyanakkor, hogy rendelkezik atomfegyverrel; igazoltan atomfegyver birtokában van India, Izrael és Pakisztán. A hivatalosan elismert nukleáris országok státusát az 1968-ban született atom- sorompó-egyezmény rögzíti. Ebben a (1992-ben teljessé tett) megállapodásban az atomhatalmak kötelezték magukat arra, hogy nem adnak át atomfegyvert más államoknak. Észak-Ko- rea 2003-ban a maga részéről felmondta az atomsorompó- egyezményt. KÜLFÖLD Népszavazástakar a Székely Nemzeti Tanács SZÉKELY NEMZETGYŰLÉS ÖSZ- szehívásáról döntött és a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását szorgalmazta a Székely Nemzeti Tanács hét végi sepsiszentgyörgyi ülésén. Nem fogadják a kitoloncolt grúzokat Mihail SZAAKASVILI utasítást adott arra, hogy a tbiliszi repülőtér ne fogadja az Oroszországból kitoloncolt grúzokkal érkező orosz teherszállító gépeket. A két ország között kialakult válságot a grúz elnök tárgyalások útján oldaná meg. A jobbközép nyert Lettországban A BALTI ORSZÁGBAN az eddig kormányzó hárompárti jobbközép koalíció nyerte a választásokat. Aigars Kal- vitis miniszterelnök megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat, és nem zárja ki a koalíció bővítését. Megölték Irakban az alelnök testvérét bagdadi otthonában meggyilkolták az iraki alelnök testvérét. Amír al Hasimi tábornokkal egyenruhás fegyveresek végeztek. @ további hírek: www.reggel.hu Erőmű i! Nukleáris berendezés A föld alatti kísérlet feltételezett helyszíne Tecshon ű ^Jongbjon Erőfitogtatás atomrobbantással magyar álláspont A nemzetközi közösséget fenyegető fejleményről van szó Észak-Korea (KNDK) tegnap föld alatti nukleáris kísérletet hajtott végre. Az esemény világvisszhangja jóval nagyobb a detonáció fizikai erejénél. „Sikeres” atomkísérlettel lelkesíti népét az észak-koreai vezetés Nukleáris létesítmények Észak-Koreában Tizenkilenc települést lát majd el az új begyűjtő rendszer referencia Az egri körzeti kistérség az országban először építtet állati tetemek kezelésére szolgáló létesítményt Társulás „Állati tetemek kezelése regionális hálózat keretében, Egerben” címmel nyert el egy 203 millió 534 ezer forint teljes beruházási költségű pályázatot az Eger Körzete Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében megvalósuló projektről a társulás elnökhelyettesét, Kisari Zoltán kérdeztük. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás céljáról a társuláson belül a fejlesztésért felelős alelnöktől, Kisari Zoltántól megtudtuk, hogy az az egri kistérség területén (a közterületeken, illetve a lakosságnál: a háztáji gazdaságokban, egyéni gazdálkodóknál) keletkező állati hulladék előírásoknak megfelelő, elkülönített összegyűjtését és kezelését biztosító gyűjtési rendszer megvalósítására, ezzel együtt a térségben lévő hét dögkút rekultivációjára irányul.- Az Eger Körzete Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás és az Egri Kistérség Többcélú Társulása a megyeszékhely környékén lévő 14 település együttműködésében old meg kilenc nagyon komoly, közigazgatáshoz és fejlesztéshez tartozó feladatot, amelynek egyik legnagyobb projektje a jelzett pályázaton sikeresen szereplő „az állati tetemek és hulladékok megsemmisítési rendszere" - mondotta az önkormányzati társulás elnökhelyettese. Kisari Zoltántól megtudtuk, hogy az elnyert programban egy Szeptember közepén kezdték el a telep építését, várhatóan december 15-ig átadják rendeltetésének a létesítményt olyan regionális rendszer jön létre, amely az országban még példa nélküli. A témakörért felelős vezető szerint ez adja a megvalósítás nehézségét és talán a szakmai szépségét is. Nem találtak ugyanis - a teljes feldolgozás ellenére és mellette sem - olyan példát, amihez lehetett volna igazodni, tehát ebben az értelemben kísérleti jellegről van szó. A projekt megvalósításához a jogi alapot az nyújtja, hogy a dögkutakat 2005. december 31- ével meg kellett szüntetni. Ezt EU-s normák és magyar törvények írják elő.- Az érintett önkormányzatok területén a dögkutaknak korábban nagyon nagy fontossága volt, hiszen ahol termelőszövetkezetek dolgoztak, ahol életközösség van, ott háziállatok mindig voltak, és ezek a kutak a megsemmisítés célját szolgálták, amelyeket időnként fertőtleníteni, kiüríteni, felügyelni, vigyázni kellett rájuk. Azért, hogy ott baleset és fertőzés ne legyen - vázolta a pályázat hátterét a társulási elnökhelyettes, aki hozzátette: a dögkutakon túllépett az élet. Ez a „túllépés” szülte a gondolatot - még 2003- ban, amikor létrejött az előző, az Eger Körzete Fejlesztési Társulás -, és elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen további együttműködés legyen. A felismerés, ami szerint az állati tetemeket az önkormányzatoknak együtt kellene kezelni, adta meg az alapot ahhoz, hogy 2004 januárjában a PEA (Pályázat Előkészítő Alap) rendszeren belül bejelentkeztek ezzel a projekttel, és ez a PEA-s program sikerrel járt. így nyílt lehetőség arra, hogy a pályázatot kimunkálják, kidolgozzák.- Az elnyert pályázat egy 203 millió forintos nagyságrendű program, amelyhez nyertünk 186 millió forintot, vagyis 95 százalék támogatottságot kaptunk, 5 százalékot pedig mi, a 14 ön- kormányzat tesszük hozzá, illetve öt borsodi település is csatlakozott még hozzánk, így 19 ön- kormányzat számára próbáljuk ezt a rendszert fölépíteni - ismertette a legfontosabb paramétereket Kisari Zoltán.- A pályázatunkban - sajnálatos módon - 2004-ben nem született döntés, ez átcsúszott 2005- re. A tavalyi év a finanszírozási szerződések aláírásával és az adminisztratív munkák elvégzésével telt, és csak az idén nyílt arra mód, hogy a konkrét kivitelezési munkákat meg tudjuk kezdeni. Júniusban jutottunk el oda, hogy a közbeszerzési eljárási folyamat egyes részelemeit le tudtuk zárni, és ez azt jelenti, hogy ma már a megvalósítás konkrét szakaszához érkeztünk. Terveink szerint december közepén tartunk próbaüzemet. Magáról az állati hulladékok begyűjtésének, illetve megsemmisítésének rendszeréről Kisari Zoltán elmondta, hogy az több lábon áll. Rekultiválni kell a területen lévő dögkutakat. A rekultiválás mellett ki kell alakítani a gyűjtési rendszert, beleértve az állati hulladékok begyűjtéséhez használható speciális autók beszerzését, illetve egy diszpécserhálózat létrehozását egyaránt. Föl kell építeni azt az objektumot, amit az Eger várostól megvásárolt területen elképzeltek, és ami a regionális rendszer központja lesz.- Egy épületkomplexumról, mosókról, fertőtlenítőkről, hűtőkamráról van szó. Ki kellett találnunk és kimunkáltuk azt is, hogy ez az egész rendszer hogy működjön. A jelenlegi ismereteink és szándékaink szerint a diszpécserszolgálat begyűjti a napi eseményeket, s logisztikai- lag megszervezi a szállítást, s másnapra a megtervezett útvonalon a speciális autó begyűjti a tetemeket. Ez a rendszer nem számol a megsemmisítéssel. Azért nem, mert ez egy jóval nagyobb beruházást igényelne, illetve jóval nagyobb ellátási körzetben kellene gondolkoznunk. A végleges megsemmisítést továbbra is a központi megsemmisítőben kívánjuk egy együttműködés keretében ellátni. ▲ Magyarország célba ér Az összeállítás az Európai Unió támogatásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósult meg. t k I K » i