Heves Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-09 / 237. szám
2006. OKTÓBER 9., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 Bogármese: egy barátság története bemutató Gyermekelőadással kezdte meg évadját a Gárdonyi Géza Színház EGER Rendhagyó módon ezúttal nem a felnőtteket, hanem a gyermekeket szólította meg évadnyitó produkciójában a Gárdonyi Géza Színház. A Bogármese - Lázár Ervin és Lázár Zsófia tavasszal megjelent könyve alapján -, nem az egri teátrum társulatának, hanem a KFKI Kamarabalett, a Magyar Nemzeti Balett és a Madách Musical Tánciskola tagjainak közös produkciójaként jelent meg. Egerben immár tendencia, hogy az évad egyik gyermekelőadása vendégdarab. Eddig a dunaújvárosi táncegyüttes emlékezetes és magas szintű előadásai jelentettek változatosságot. A populáris, érthető és szórakoztató produkciók után a Bogármese nem a könnyen befogadható kategóriájú előadások közé tartozik. Nem egyszerűen a tánc és a zene nyelvén elbeszélt történet ez, hanem komoly szimbólum- rendszereken keresztül kell megérteni a bogárvilág történéseit. Egy narrátor ugyan elbeszéli a kerettörténetet, ám ami a kettő között van, az a gyermek figyelmére és értelmére van bízva. A bemutató különös értékét adja e tény: úgy tud az előadás szórakoztatni, hogy közben egy percre sem engedi el a figyelmet, s gondolkodásra késztet. Az erdő emberiesült bogarainak életét a mozgás közvetíti, jelentős metakommunikativ eszközkészlettel. Jelentéssel ezúttal nem a szavak, hanem a mozdulatok búnak. Ennek értését segíti a zeA Bogármese díszletei, jelmezei a megszokott profizmust tükrözték, ám a történetmesélés módja a jelképrendszerekre helyeződött FOTÓ: GÁL GÁBOR ne, amely sokkal inkább értelemkifejező, semmint szórakoztató. Mégis, ebben a közegben a gyermekek feltűnően gyorsan és jól reagálnak az elvárásokra, nem igénylik a szavakkal történő mesemondást. A mindezen jelképrendszerekre épült vüág- ban kimagasló szerep jut a díszleteknek és a jelmezeknek, amelyek magas szintű professzionalizmusról tanúskodnak. Lázár Ervin és Zsófia ezúttal is a „régi” mesemondás hagyományait követik. Az agyontech- nikázott, robotizált világban visszanyúlnak a természeteshez, az egyszerűhöz, a könnyen érthetőhöz, és az erdei bogarak életén át mesélik el az emberi lét legfontosabb értékeit: a barátságot, a segítőkészséget, a rossz elleni harcot. Mindezt teszik úgy, hogy csöppet sem direkt módon értetik meg a kicsikkel, hogy a jó, a szép, a fontos köztünk van, éppen csak meg kell látni azokat. Hagyomány és továbblépés jellemezte az idei évad első bemutatóját. Magas szintű, igényes gyermekdarab jelent meg a színpadon. Továbblépést jelentett a kizárólagos szórakoztatás szándékától való elrugaszkodás. Olyan tartalmi törekvések tükröződték e történetmesélésben, amelyek újabb lépcsőfokot nyújthatnak a legkisebbek színházi látásmódjának formálásában. E törekvés folytatását joggal várhatjuk. ■ (szuromi) Az elsősök mutatkoztak be az iskolában EGER A Dobó István Gimnázium idén elsőéves tanulói október első napjaiban tartották az intézményben már hagyományos bemutatkozásukat. A diákok a Művészetek Házában meglepetés-műsorral kedveskedtek az intézmény tanárainak, s a felsőbb osztályos nebulóknak, majd az iskolában vetélkedőn vettek részt. Ezt követően késő estig rophatták kisebbek és nagyobbak a táncot a gimnázium tornatermében. ■ (Sz. D.) Internetes próbaérettségi verseny országos vetélkedő A legnépszerűbbek: a történelem és az angol MAGYARORSZÁG, HEVES MEGYE Négyes szinten teljesítettek az Országos On line Középiskolai Próbaérettségi Verseny (OKPV) résztvevői 2005-ben, amikor legtöbben történelemből és angolból indultak az internetes versenyen. Ezeket a kedvenc tantárgyakat a matematika, az irodalom és a német nyelv követte. A FISZ Hírügynökség munkatársától megtudtuk: a több mint 96 ezer résztvevőt számláló www.erettsegizo.hu oldalon október 5-én immár az ötödik on-line verseny indult el, melyre november 15-éig folyamatosan lehet regisztrálni. A verseny második fordulója személyes döntő, ahol azonos körülmények között mérhetik össze tudásukat a játékosok. Az érettségi versenybe az idén először bekapcsolódhatnak a földrajz és az ECDL-ismeretek iránt érdeklődők is. A tanulmányi verseny népszerűségét a rendhagyó formának köszönheti: nem tantermekben, hosszú feladatlapok előtt zajlik, hanem az internet segítségével a w www.erettsegizo.hu stratégiai kvízjáték keretében. Az OKPV egyszerre játék, szórakozás és agymunka. A verseny során más résztvevők tudásával kell megmérkőzni, a tantárgyi adatbázisok az érettségi lexikális követelményeiből állnak. Segítik az események, évszámok (történelem), az irodalmi művek, alkotók, fogalmak (magyar), definíciók és összefüggések (matematika), a szókincs, nyelvtan (angol, német) elmélyítését, átismétlését. A versenyben mindenki részt vehet, aki az oldalon érvényes e- mail címmel regisztrál és játszik a neki megfelelő kategóriában: 9-10. évfolyamos diák, 11. évfolyamos diák, 12. évfolyamos diák, már érettségizett. Az on-line érettségi verseny mintegy 200 ezer kérdéssel várja a neten érettségizőket. ■ Motorosok sebesültek meg a hét végén a megye útjain HEVES MEGYE Két motorkerékpárosnak sem volt szerencséje szombaton, hiszen mindkettőt súlyos baleset érte - tájékoztatta a Húlapot tegnap Soltész Bálint r. főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense. Gyöngyöshalász és Atkár között egy motorozó férfi járművével a bal kanyarban egy gépjárműszerelvény előzésébe kezdett. Ám szemből egy autóbusz érkezett. Ezért a motoros visszatért a saját forgalmi sávjába, letért az útpadkára, ahol megcsúszott és elesett. Ő és az utasa is súlyosan megsérült. Kerecsend felől Eger irányába haladt az a szintén kétkerekű járgány tulajdonosa, aki egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát gépe felett, jobbra kisodródott, s nekiütközött a bekötő- útón várakozó autónak. A motorkerékpáros és utasa 8 napon túl gyógyuló sebeket szenvedett. Mindkét baleset körülményeit vizsgálják az illetékes rendőr- kapitányságok munkatársai. ■ Pályázati kiírás a forradalomról: az ifjak szemével EGER Még két hét, s az ország megünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc fél évszázados jubileumát. Ebből az alkalomból az '56-os Szövetség Egri Szervezet Vezetősége - mint azt lapunkban korábban már többször is jeleztük - pályázatot hirdet középiskolás tanulók részére „Ifjúság és '56” címmel. A kiírás szerint az egyoldalas terjedelmű pályaműveket - amelyekben a fél évszázaddal kapcsolatos gondolataikat jegyezhetik le a jelentkezők - október 10-ig, azaz még e hét keddjéig juttathatják el a 3300 Eger, Eszterházy tér 6. szám alá dr. Tóth Ferenc elnöknek. A szervezők kérik, hogy a tanárok is nyújtsanak segítséget a fiataloknak. A nyertes 15 ezer forintos tiszteletdíjban részesül, s a nemzeti ünnepen, a Hatvani kapu téren október 23-án felolvashatja a forradalommal kapcsolatos gondolatait. ■ Tavaly fürdőszobát, idén házat „álmodtak” rajzpályázat Ismét megmutatkozhatott a gyerekek kreativitása gyöngyös Másodszor hirdetett gyermekraj z-pályázatot a Junior Art Alapítvány, az egyik gyöngyösi építőanyag-forgalmazó céggel közösen. A díjakat a kft. hétvégi „családi napján” adták át. Tóth Attila, a tehetség- gondozó alapítvány vezetője tudatta: a tavalyinak csaknem háromszorosa, mintegy 350 rajz érkezett a pályázatra.- Fontos, hogy a gyerekek kreativitása, szabad gondolkodása minél több módon és fórumon megmutatkozhasson. Ezért tartom örömtelinek a házigazda céggel való együttműködésünket - fogalmazott az alapítvány titkára, megemlítve, hogy a gyöngyösi kistérségen kívülről Szaniter és fantázia. A bemutatóteremben a cégvezető adja át az első dijat Kucsera Ákosnak fotó: suha péter- Hortról, Csányból - is jöttek pályamunkák. A legjobbaknak járó elismerést a cég vezetője, Lasanczné Hadobás Andrea adta át. Külön- díjat kapott Fehér Bálint (Felsővárosi Alt. Isk.), Csépe Nándor (Katona József Úti Óvoda) és Herbai Martina (horti ált. isk.). A harmadik helyet a 9 éves, abasári Juhász Máté érdemelte ki, második lett a gyöngyösi Kálvária-parti Általános Iskola 14 éves tanulója, Pósa Judit. Az első helynek a 14 éves markazi Kucsera Ákos örülhetett. A pályázat további résztvevői ajándékkal, a családi nap látogatói szórakoztató program élményeivel térhettek haza. ■ Mától több úton is korlátozzák a forgalmat heves megye A Magyar Közút Kht. Heves Megyei Területi Igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint mától október 15- éig több helyen korlátozzák a forgalmat az utakon. A 3-as főúton, Detk és Kápolna között felújítják a Tarnóca-patak hiúját. Emiatt félpályás lezárásra, előzni tilos táblára és 40 küo- méteres sebességkorlátozásra számítsanak. Hatvanban körforgalmi csomópontot építenek, ezért előzni tilos és 40 kilométeres a sebességkorlátozás. A 21-es főúton - az M3-as felüljáró keresztezésénél - felújítják a hatvani Bér-patak hídját. Félpályás útlezárást és 40 kilométeres sebességkorlátozást léptettek életbe. A 31-es budapest-jászberény-dormándi és a 33-as főúton, Dormándon szennyvízvezetéket építnek. Ezért útszűkületre és 50 kilométeres sebességkorlátozásra számítsanak. A hatvan-selypi összekötőúton Lőrinciben szennyvízvezeték építenek, ezért csökkentett sebességgel közlekedhetnek. A szurdokpüspöki-gyöngyösi úton, Gyöngyösnél csomópontot építenek. Itt 40 kilométeres sebességkorlátozást rendeltek el. A gyöngyös-verpelét-egri úton, Verpelét és Kisnána között beszakadt a burkolat. A félpályát lezárták és 30 kilométeres sebességgel haladhatnak. ■