Heves Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-07 / 210. szám
5 2006. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SAJTÓ ÉS TANULÁS Csak hét végén lehet lustálkodni suli A most elkezdődött tanév az érettségizőknek lesz a legnehezebb Két és fél kilónyi tömény harci kedv szállt szembe a bokszerrel FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Párbeszéd az iskolaudvaron. Az iskolások még a nyári élményeket mesélik a szünetekben A mókuskerék sohasem áll meg. A nyarat az ősz, a szünetet az iskolapad váltotta fel. Hivatalosan is megkezdődött a 2006-2007-es tanév. A diákok felemás érzésekkel vették tudomásul, hogy ismét vége a nyárnak, a déli ébredést mostantól legfeljebb hét végén gyakorolhatják. Augusztus utolsó napján több ezer kollégista foglalta el lakhelyét. A diákotthonok folyosóin számtalan csomag, az utakon nagy dugók, a bevásárlóközpontokban kígyózó sorok figyelmeztettek arra: ismét elkezdődik. Az első néhány nap mindenki számára a visszaszokást jelenti a „keményen tanulós” hétköznapokba.- Örülök, hogy végre itt az iskola, nagyon hiányoztak a barátaim, a tanulás viszont már nem annyira - mondja Ferencz Barbara, az Eszterházy Károly Gyakorló Iskola 6. osztályos tanulója. - Továbbá sajnálom, hogy szeptember elsejétől nem kelhetek tízkor, ahogy azt a nyáron megszoktam. Az iskolaváltás mindig nagy fordulópont egy-egy diák számára. A küencedikes nebulók általában már augusztus végén közös táborozás alkalmával ismerkedhetnek egymással. Balogh Boglárka, a Szent Lőrinc gólyája így nyilatkozott:- Életem új szakaszához érkeztem. Nem szerettem volna elballagni, nagyon jó baráti társaságot kellett otthon hagynom - kezdi a lány. - A gólyatábor nagyon sok önbizalmat adott, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megy majd a beilleszkedés, rengeteg új barátot szereztem. A sulit várom már, kíváncsi vagyok az új tanárokra, remélem, nem kell sokat tanulni. Nagy feladat vár azokra, akik most kezdik meg utolsó évüket az általános vagy középiskolai képzéseken. Az érettségizők igen kemény tanév előtt állnak, ismét változások lesznek a pontrendszerben, aki meg akarja állni a helyét a főiskolai vagy egyetemi felvételiken, nem elég az iskolai órákon való részvétel, további előkészítőket igényel a megfelelő felkészülés. Becsengettek. Beindult a nagyüzem, le sem áll egészen júniusig, amikor a diákok ismét élvezhetik a nyár kínálta örömöket. Addig is: tanulni, tanulni, tanulni kell! ■ Horváth Tímea Farkát csóválva, négy lábon a világgyőztes címért csipke A másfél éves gyöngyösi magyar vizsla már Európa legjobbja lett Finnországban Június óta van Fiatal Európa- győztes magyar vizslája Gyöngyösnek, a másfél éves Mayflower of Skyrocket Csipke. A címet a Finnországban, Helsinkiben megrendezett Európa Kiállításon nyerte el, ahová gazdája, Varga Nikolett gyöngyösi mestertenyésztő nevezte be.- Mindig volt kutyánk, vizslával nőttem fel, akik egyben édesapám vadászebei voltak - meséli a büszke gazdi a kezdeteket. Talán innen az „ember legjobb barátjához” való szoros kötődése. Aztán a „szerelem” komolyabbra fordult: több mint tíz éve kezdett kiállításokra járni, akkoriban ír szetterrel foglalkozott, első győztes kutyája, Robin is ez a fajta volt.- Ő három évig volt Magyarország „top” ír szettere, azaz a legeredményesebb a fajtatársai között - emlékezik Niki, s közben azt is elárulja, hogy a vizslák sze- retete miatt hamar újra ezzel a fajtával kezdett komolyan foglalkozni. Több neves kennel meglátogatása után sikerült egy jó alomból választania. A legutóbbi jelentős győzelmet besöprő Csipke „szülei” is így kerültek hozzá, Niki nevelte fel őket. A papa, Magyar Oguz Batyu és az anya, Boogie Voogie of Szedresi Panka szintén számos elismeréssel büszkélkedhet. Előbbi 2003-ban Európa-győztes lett, utóbbit 2004-ben választották a vüág legszebb rövid szőrű magyar vizslájának, és a „legszebb magyar kutyafajta” kategóriában is ő tarolt.- Komoly tervezés előzi meg a fedeztetést, úgy gondoltam, hogy e két vérvonal egyesítéséből jó kölykök születhetnek, s ezt Csipke már több alkalommal bizonyította - árulja el a részleteket a tenyésztő. Mint mondja, a tudatosságnak elmaradhatatlan szerepe van a tenyésztésben, a versenyekre is ezért hordja az állatokat. A helsinki versenyre például már egy éve készültek, ahol most pozitív visszajelzést kapott a bírák döntésével: tudja, hogy jó irányban halad a tenyésztéssel. A kiállításokon ugyanis a kutyák küllemét, fizikai adottságait értékelik, a fajtájukra jellemző standardhoz hasonlítják, és amelyik a legközelebb áll az „ideálishoz”, az kapja a díjat. A tervek között természetesen több újabb megmérettetés szerepel, melyeken Csipke remélhetően szintén jól szerepel majd.- Legközelebb Lengyelországba utazunk, ahol novemberben Poznanban rendezik meg a világkiállítást, azután pedig Hollandiában, az Amsterdam Winner elnevezésű versenyen veszünk részt - sorolja a tenyésztő, aki nem árul el túl nagy titkot azzal: szeretné, ha onnan a közben már „felnőtt” kategóriába lépő Csipke a „Világgyőztes” címmel térhetne haza. ■ (heintz) Szürke út porát hasítja a kerék Szép mezők mosódnak el szemem előtt. Szürke felhők fölött gyönyörű az ég Kis facsoportok színezik a mezőt Hova tart az út a szántóföldeken? Hisz merre a szem ellát puszta terül el. Nem tudja senki, mert e róna végtelen S lelkem emiatt mély börtönben hever. De legyen bárvégtelen a nagy rónaság Szívemet nem érheti a szürke gond Lelkem szoros kötele bár nagyon vág Képzetem mégis szabad madárként dalol. ■ Medliel Nógrádban táboroztak a cserkészek hagyománya programokkal a csapat névadója előtt tisztelegtek a diákok Augusztus elején a Nógrád megyei Buják mellett táborozott a gyöngyösi cserkészcsapat. Ez alkalommal besenyőtelki és mezőkövesdi cserkészekkel kiegészülve jött össze a mintegy 40 fős találkozó. A tábor keretmeséje a nándorfehérvári diadal volt, azaz a programokban az 550 évvel ezelőtti események elevenedtek meg a táborlakók aktív közreműködésével. A csapat ezzel névadója, Kapisztrán Szent János előtt tisztelgett. All nap alatt sajnos többszörösen megtapasztalhattuk Bi-Pi Negyven cserkész az erdőben töltött majdnem két hetet (a cserkészet szülőatyjának) mondását: „eső nélkül nincs cserkésztábor”, ugyanis bőséggel kijutott az égi áldásból. Ez senkinek nem szegte kedvét, valamennyien kitűnően érezték magukat. A programok során a gyerekek - a történeti áttekintésen túl - megismerkedhettek a környék nevezetességeivel, a nomád élet szépségeivel, az erdőben való „túlélés” fortélyaival. A tábort a fiatalok saját erőből szervezték, csupán a gyöngyösi tűzoltóságtól kaptak segítséget a felszerelések fuvarozásához. Büszke vagyok a kutyámra. Alig vártam, hogy elteljen végre az az idő, amikor az összes oltást megkapja, és végre vihetem sétálni. Már az útvonalat is jó előre elterveztem, szinte pontos térképet készítettem a környező utcákban lévő kutyákról, méretükről, feltételezett támadókészségükről. Születésnapomra meg is kaptam a sétáltatás egyik fő eszközét, a pórázt. A kezdeti kétségbeesésen túljutva, miszerint a szüleim akarnak-e azon vezetni engem, vagy a kutya számára vásárolták, boldogan merültem bele a csatos hám működésének megfejtésébe. Akárhogy forgattam, nem akart „kutya formájú” lenni, fogalmam sem volt, melyik részét hova kell tenni az ebemen. Ő türelmes volt. Megvárta, amikor hátulról akartam előrehúzni a piros madzagrendszert, majdnem sikerült is, csak a két fekete műanyag csat nem akart logikus kapcsolatba lépni egymással. Próbálkoztam a hanyatt fektetéssel is, hogy mégiscsak a nyakán keresztül adom rá a kutyafogót. Talán anyu unta meg a szenvedésemet, és egy mozdulattal ráadta a kutyára a pórázt. Igaz, rosszul, de ezt abban a pillanatban egyikünk sem bánta. Gyerekkoromban elterveztem, hogy ha nekem kutyám lesz, mindenkinek engedem, hogy megsimogassa, s úgy nevelem, hogy minden embert szeressen. Sikerült is, és így indultunk útra a kutyussal. Minden kanyar után kíváncsian néztem körül, ki halad el mellettünk, ki akarja majd megsimogatni a kedvencemet. Senki sem akarta. Pontosabban egy-két idős nénin kívül szinte senki nem örült úgy a négylábúmnak, mint ő minden arra járónak. Némi csalódottsággal indultunk hát hazafelé, persze az állatkámon semmi sem látszott: ő nem tudta, mi történt körülötte. Pontosan eszemben tartottam minden kutyát, minden házat, ahol a különböző „óvintézkedéseket” meg kellett tenni: volt, ahol ölbe kellett kapni, volt, ahol sietni kellett. Már majdnem hazaérkeztünk, amikor szokatlan volt valami. Kerékpár állt az egyik ház kapuja előtt, amin nincsenek kerítéslécek. Kutyusom nyilván hamarabb ért a ház elejéhez, mint én, aki már csak a dobogásszerű zajra lettem figyelmes. Egy hatalmas, bokszer fajtájúnak vélt kutya trappolt ki az udvar hátsó részéről, megcélozva az enyémet. A kiszemelt áldozata azonban nem nagyobb egy jól megtermett nyúlnál, s az erőfölény ijesztőnek tűnt. A trappoló állat gazdája ott állt az udvaron. Csak mosolygott, míg én valószínűleg eltorzult arccal próbáltam a karjaimba venni a kedvencemet. A férfi látta, hogy sikerült, s a bokszer is csak félig lóg ki a kapun, kiszólt kedvesen: „Liza csak játszani akar, nem bánt senkit.” A helyzet tökéletes abszurditása miatt pedig csak a következő válaszra futotta: - Az lehet, de ha az enyém nekiesik... ■ Szabó Diána i I 1 í Ú
