Heves Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-28 / 228. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK KRIMI&BU LV ÁR&MŰSOR Ismeretlen nő holtteste a Savoya Parkban EGY FIATAL NŐ holttestére bukkant rá tegnap egy járókelő a főváros XI. kerületében, a Savoya Park szélén lévő patak mellett. A helyszíni szemle során idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. Saját fagyasztójában lett öngyilkos szokatlan módját választotta az öngyilkosságnak egy 69 éves ecsegi férfi, akinek holttestét tegnap fedezték fel a rendőrök. A férfi bemászott a fagyasztójába, feje alá párnát tett, és ezután magára csukta a láda tetejét. A halottszemlén bűncselekményre utaló nyomot nem találtak. Unokája ölte meg a pándi házaspárt őrizetbe VETTÉK a rendőrök azt a 24 éves férfit, aki két héttel korábban megölte Pándon élő nagyszüleit. M. Zoltán korábban 40 ezer forintot kért kölcsön rokonaitól, akik ezt szerették volna visszakapni tőle. A vita során előbb baseballütővel, majd késsel támadt a nagyszülőkre. @ további hírek: WWW. REGGEL. HU Barbara barátok közt gyerekek Panka türelmes, Balázst most szoktatja óvodába Menekülés közben lőttek a rendőrök a kispesti bank elleni támadóra Xantus Barbara is feltűnt tegnap a Barátok köztben: ráosztottak egy jó szerepet. Miután egyik főszereplője volt a Família Kft. szappan- operának, nem voltak beilleszkedési zavarai. Dalia László- Hogy került képbe?- Felhívtak teljesen váratlanul, pedig azt hittem, hogy a Família Kft. után már nem fogok szappanoperában játszani. Azon is csodálkoztam, miből gondol1 ják, hogy el tudom játszani a figurát. Es az sem érdekelt, hogy esetleg ki nem ért rá, vagy kivel szemben kaptam meg ezt a szerepet. Tehát nem nagyon rágódtam rajta, inkább sorsszerűnek éreztem. Egyébként egy nehéz sorsú nőt játszom, akit Császár Ibolyának hívnak. Megismerkedik, majd összebarátkozik Berényi Andrással.- Nem voltak beilleszkedési nehézségei?- Egy pillanatig sem, sőt nagyon édesek voltak a többiek. Már augusztus eleje óta forgatok, s voltak nehéz napok, amikor reggeltől estig dolgoztunk, de még egy összezördülés sem volt. A szünetekben nagyon jókat beszélgettünk. A kamerákat Xantus Barbarának nem voltak beilleszkedési gondjai a sorozatban már a régi sorozatban megszoktam, mondta is a férjem, hogy azzal nem lesz gondom.- Állandó szereplője lesz a sorozatnak?- Nem tudom, de egy ideig biztos megkavarom a vizet- Fel kellett rúgnia a régi programjait, vagy éppenhogy nem volt sok elfoglaltsága?- Nyáron a Figaró házasságában játszottam, amit most viszünk Székesfehérvárra, a Kőszínházba. És készülünk a Malom a pokolban novemberi bemutatójára. Három éve vagyok tagja a fehérvári társulatnak, s olyan mázlim van, hogy eddig mindig elengedtek a forgatásokra. Egyébként néha szinkronizálok, tehát nem vagyok túlterhelt. Viszont ez így most pont jó.- Családja sem panaszkodik, hogy ritkán látják, például a hároméves Balázs?- Örülök, hogy sok dolgom van. Szoktam mondogatni, hogy gyakran csak befizet az ember, de néha vissza is kapja. Most én kapok, s többet nem is kívánok már. És egyelőre bírom, persze a férjem és az Édesanyám is besegít. Egyébként épp most megyek Balázsért az óvodába, mert most van a beszoktatás. Szerencsére a kilencéves Panna is megértő. Elfogás közben meglőtték a rendőrök azt a férfit, aki kirabolta a főváros XIX. kerületi Kossuth téren lévő Erste Bankfiókot szerda délután - értesült az MTI. Maros Erik, aki a rablás ideje alatt a bankban volt, szerda délután az MTI-nek elmondta: két férfi lépett be a pénzintézetbe, és az egyiknél fegyver volt. Az egyik alkalmazottól ■ Két férfi rabolta ki a kispesti Erste-fiókot, egyiket a biztonsági őr, a másikat pedig a rendőrök lőtték meg. pénzt követelt, majd amikor meghallották, hogy a bank bejáratához érkeztek a rendőrök, kifelé indultak. Ekkor az egyik rabló túszként magával vitt egy nőt, a másikra pedig rálőtt a biztonsági őr. A meglőtt rablót az MTI értesülései szerint a helyszínről vitte el később a mentő. A másik rabló elmenékült. A rendőrök üldözőbe vették, rálőttek az autójára, de a tettes nem állt meg. A kőbánya-kispesti metróbejárathoz érve kiugrott az autóból, és gyalogosan menekült. A rendőrök a Kőbánya-Kispest metrómegálló felüljárójánál rálőttek és eltalálták, majd elfogták. A túszul ejtett nő kiszabadult, ő nem sérült meg. ■ jJ-MTJSOR itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL .SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK RTLKLUB *0 w 'W fi 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub (ismétlés) 10.20 06-91-334-334 10.45 Top Shop 11.45 Receptklub 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 06-91-334-455 TV 2 6.00 Moziverzum © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! 12.00 Észbontó 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló ’56 © 9.04 Pláza © 10.00 Napi Mozaik 11.05 Baba Magazin 11.30 Szabadság tér 17. 11.35 Route 56, az én 56-om © 12.00 Híradó délben 5.50 NAP KELTE 9.00 Abszolút 9.30 Feszti kórkép 9.55 Boldogi táncok 10.05 Srpskl ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró VIASAT3 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ism.) © 8.00 Baywatch © 9.00 Haláibiztos diagnózis © (amerikai krimisor., ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ism.)© 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 6.00 REGGEL 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ism.) 9.40 Az utolsó Éden (21.) 10.10 Charly, majom a családban (ism.) © 11.00 Élő egyház 6.00 Guruló büfé 6.35 Kényszerek börtönében 7.35 A repülés kora A Starfighter 8.10 Modern kórképek © 9.20 Ikrek© 10.30 Híres erődök... 11.30 Fény-űzők © 13.15 Mambo Café © (amerikai vígjáték, 2000) Fsz.: Thalia, Danny Aiello 15.05 Disney-rajzfllm 15.35 Csacska angyal 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 13.00 Ernest kereket old (am. vígjáték, 1993) 90' Fsz.: Jim Varney, Ron James 15.00 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Az elveszett ereklyék... © 17.30 Bűbájos boszorkák © 18.30 Tények Hírműsor 12.30 A tv ügyvédje © 13.00 Rondó 14.05 Hawaii üzenetek © 15.05 Az utolsó édenkertek 16.00 Szomszédok 16.35 Szívtipró glml © 17.22 Példakép(p) (ism.) 17.30 Híradók 12.00 Híradó délben 12.30 A tv ügyvédje© 13.00 Válaszd a tudást! 15.00 Segítünk 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Kapcsoskönyv (12/4.) 18.30 Klikkerek 18.55 Esti mese 12.10 A liliomlány© (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Haláibiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 A GEO bemutatja 14.25 Népzene-biológia 15.10 Masszázsvarázs 15.20 Charly, majom... © 16.10 Összefogás földközelben 16.25 Állat - barát (ism.) 12.25 Folytassa, Jamie! © 13.25 Bomeó barlangjai 14.25 Guruló büfé 15.00 TELEFORTUNA 16.00 A repülés kora A Starfighter 16.35 Határtalan határok © Anglia és Skócia H H C/3 W 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 20.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.15 Estishowder Fábry Sándorral® 22.55 Házon kívül Heti magazin 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin© 20.10 Áll az alku Vetélkedő 21.10 Beverly Hills! zsaru (am. akcióvígjáték) © Fsz.: Eddie Murphy 23.20 10-8: Veszélyes őrjárat © (am. krimisorozat -15.) 18.00 Bűvölet© (olasz sorozat -118.) 50' 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 TVTAXI Mi önöket szállítjuk, önök a híreket 20.05 1956-2006 EMLÉKÉV Nagyapák és forradalmak © (magyar-ausztrál dok.-film) 19.05 Membrán 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kultúrház 20.35 Itáliai utazásom- Martin Scorsese (am.-olasz dok.-film-sor. - 3.) 21.40 Kultúrház 22.10 Megszállottság© (olasz film, 1943) 134'FF 16.20 Poirot© 17.25 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család (amerikai rajzfilmsorozat) © 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.35 Vidióták © (magyar show-müsor) 20.05 Nyomtalanul© (amerikai krimisorozat) 17.00 Világunk 17.45 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Pétervárl banditák (orosz sorozat) 50 ’ © 20.00 Rivalda Varga Miklós és barátai 21.15 A világörökség kincsei 21.30 HÍRÓRA 17.50 6 sör rendel! (ismerettel), sor., 5-6.) Kis céh, nagy élvezet Az egyetemes sörtudat 19.00 Legény-takás: KI a jobb? (ismeretteij. sor., 9-10.) 20.00 Ember és állat: a közös utazás ® (francia ismerettel), film) 21.00 Cetek tengere 'H 23.30 Kemény zsaruk © (amerikai akciófilm-sorozat) 0.30 Reflektor© Sztármagazin 0.40 Infománia © Multimédia-magazin 1.15 Kórház a város szélén © 0.15 Strucc © 0.45 Tények este 1.15 Karatetigris 4-A szabadság fiai © (am. akciófilm, 1996) 104" Fsz.: Cynthia Rothrock 3.05 Aktív (ismétlés) © 21.05 Árulkodó nyomok © (olasz krimisorozat -12/5.) 22.00 Csütörtök este 22.30 Panoráma © 23.00 Kultúrház 23.45 Perceval lovag © (francia-olasz-NSZK film) 0.30 Záróra 1.15 Cinecitta © (olasz sorozat-26/6.) 2.00 Segítünk Munkaügyi körkép (ism.) 2.30 Klikkerek (ism.) 2.55 Membrán (ism.) 21.10 New York-i helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.10 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 23.10 A halottkém© (amerikai krimisorozat) 21.50 Közbeszéd 22.10 Kikötő 22.30 Chopin-művek 23.20 Szerelmem nyara ® (angol-lengyel film) 83' 1.35 Indián nyár (magyar játékfilm) 22.00 Gyilkos gyógyító © (dokumentumfilm) 23.00 A 30 millió éves óriás (francia ismerettel), film) 24.00 Csatahajók (angol ismeretteij. sorozat) 1.05 Irány a nagyvilág 21.15 Esti showder - Fábry Sándorral 23.20 10-8: Veszélyes... - amerikai krimisorozat 23.45 Perceval lovag - francia-olasz-NSZK film 22.10 Megszállottság - olasz film 21.10 New York-i...- amerikai krimisorozat 19.00 Pétervári banditák - orosz sorozat 13.25 Borneó barlangjai - francia film MAGYAR ATV 11.05 Esti gyors. 12.00 Déli hírek. 12.15 Ismétlések. 16.05 Soroló. 1630GyógyHir. 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 lapzárta. Vitaműsorújságírókkat 2130 Híradó 21.2135 Talking Movies. 22.05 Garázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 lapzárta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Kvízaréna. 1630 Természetfilm. 17.00 Lad bácsi konyhája. 1730 Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Kapufa. 21.00 Friderikusz most 22.05 Magánbeszélgetés. 23.00 Híradó. Sporthírek. 2325 Többet ésszel! 035 700-as klub. HÁLÓZAT 17.00 Biztonsági zóna. 1730Csacska angyal (argentin sorozat -109.). 1830 A10. királyság (am.-angol-német ifj. sor. - 3.). 2030 Hírháló. 21.00 Otthon, rémes otthon (amerikai thriller). 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírháló. 030 Golfmagazin. 1.00 Uniós sikereink itthon. 130 Műveltségi kviz. JFJXMMÜZEÜM 1420 Dokumúzeum. 15.10 Aranykor. 15.55 Csoda olasz módra (olasz film, 1971). 18.00 Albumshow(9.). 1830 Kockázat (lengyel sorozat- 16.). 1930 Kalauz. 20.00 Csavard be, mint Beckham (angol film, 2002). 21.50Anő (6/4.). 2220Aranykor. Ragályi Elemér. 22.50 Monty Python repülő cirkusza (13.). DISCOVERY 830 Mai helyzet. 8.45 Spanyol labdarúgás. 10.15 Bowling. 11.45 Angol labdarúgás. 13.45 Női kézilabda. 1630 Holland labdarúgás. 17.30 Bokszutca. 18.00 Suzuki és Clio Márkakupa. 18.30 Amerikai futball. 19.15 Mai helyzet. 1930Zuhanyhíradó. 2030 Labdarúgás. UEFA-kupa. 23.00 Hullámtörő. 6D0 Rajzfilmek. l&OOMiniNews. 1605Hunyor- major. 1635 Thomas, a gőzmozdony. 16.45 Minirobotok. 17.00 Noddy Halandjai JátéKváros- ban. 17.15 Miss Spider. 17.40 Anne Zöld Oromból 1810 Bing és Bong 1815 Mr. Bean. 1830 Arthur. 1855 Mini News. 19.00 Maszkabál. 19.05 Sharon naplója. 1935 Marcelino. 13.00 A 21. század haditechnikája. 14.00 Fából vaskarika. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet! 17.00Hotrodok. 1800 Az építészet csodái. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Halálos fogás. 22.00 Valódi tetthelyek. 23.00 Harley: az álommotor. 24.00 A médium tanúság.